5. rész

Nos, megérkeztem ide is jó korán 14:25-kor. Huhhúú. O.o
Sosem tudom mit írhatnék a rész elé, lehet el se olvassátok csak rögtön a részt, de azért itt is mint a másik blogomnál közlöm, hogy Nikinek ma van a születésnapja. Igen. 16 lett én pedig mégegyszer Boldog Születésnapot Akartam Neki Kívánni. : DD

P.s.: Tudom, hogy Bella nem igen szerepel a blogba de ebben a részben igencsak szó esik róla... ezért van a képen ő. :D
csók

Danielle

Olyan nyugodt éjszakám volt, mint amik Londonban voltak. Úgy aludtam mint akit fejbevertek, semmit nem észleltem. Kicsit ugyan fáztam Edwardnak köszönhetően de ez olyan jóleső érzés volt. Megnyugtatott a tény, hogy végig velem maradt amikor reggel magam mellett láttam.
- Jó reggelt - mosolygott, de még mindig éreztem benne egy kis feszültséget. Bella miatt nem tud feloldódni. Beszélnem kell vele. Vele, és Edwarddal is. Tudnom kell mindent. Nem akarom ezt a csodaszép... szóval ezt a vámpírt ennyire elkeseredettnek látni.
- Szintén - kinéztem az ablakon. - Még nem kelt fel a Nap? - ráncoltam a homlokom. Rossz szokás.
- Még nem. Hajnali 5 körül járhat az idő.
- Wáó - elkerekedett szemekkel néztem rá. - Mivel üssük el az időt? Feljössz velem a tetőre? - a tetőnk ilyen amerikai stílusú szóval lapos. Nem értettem a logikáját, mert több emeletes ház, esős hely is szóval a tetőnek ejtenie kellett volna, de végülis nem zavar mert fellehetett rá mászni. Ezt előző nap figyeltem meg.
- Menjünk, csak öltözz fel.
- Te meg fordulj el.
- Hogy az emberek mennyire szégyenlősek... - sóhajtotta.
- Bellát bezzeg nem lested ki... - morogtam jókedvűen. Direkt említettem meg a nevét, tudom szemétség de rettentően érdekelt a téma. - Láttad őt valaha ruha nélkül? Vagy legalábbis... mm... alul öltözve? - incselkdeő mégis megértő tekintettel meredtem rá. Az arcából minden érzelem kifutott és egyszerűen megrázta a fejét.
- Húú akkor nagy változás lehet nálad, hogy velem úgy indítod a kapcsolatod hogy rögtön kikukkolsz!
- Nem volt szándékos! - szabadkozott hevesen. Felnevettem.
- Akkor miért nem az ajtót használtad?
- Késő volt és a megszokás - vállat vont. - Bellát is mindig ablakon keresztül látogattam.

Percek múlva a tetőn ültünk és az eget kémleltük. A vállának dőltem és lassan megtörtem a csendet.
- Olyan mintha nagyon régóta ismernélek. Általában nem barátkozom könnyen, és nem is nyílok meg senki előtt - halkan beszéltem, hiszen tudtam, hogy meghallja. Nem válaszolt csak küldött felém egy mosolyt és megsimogatta a karomat. - Talán vámpírléted miatt van - akartam, hogy nevessen de nem tette. - Edward kérlek - rámemelte a tekintetét. - Lehetne, hogy ne Őt lásd bennem? És, hogy ne gondolj folyamatosan rá? Elnéző vagyok és tolerálom az érzelmeidet és türelmes vagyok. Csak kérlek, ne Őt keresd bennem.
- Nagyon sajnálom - sóhajtotta. - Többet éltem 100 évnél és amikor vele megismerkedtem... Fenekestül felfordult az életem, hiába tettem ellene bármit is. Teljesen belészerettem és idézőjelben érte éltem. Nem könnyű ezt elfelejteni. Nekem kevés rá egy fél év.
- Értem - ellöktem magam a vállától és szembefordultam vele. - Ha ez mind így volt. Mi volt az oka a szakításnak?
- Elvágta az ujját és Jasper rátámadt. Nem akartam több veszélynek kitenni. Elhagytam. Előzőleg egy nyomkövető vámpír tört az életére... megharapta és majdnem átváltozott. Nem hagyhattam... - tudtam, hogy újra szeme előtt peregnek az események. Végigsimítottam az arcán.
- Nyugodj meg. Sajnálom, hogy felszaggatom a sebeidet.
- Talán jobb ezt megbeszélni valakivel - bólintott és rám nézett. - Kicsivel több mint egy évet voltunk együtt. Repült az idő... mégis hosszúnak lehet mondani. Őrülten szerelmes voltam, sőt most is az vagyok de már csak epekedni tudok.
- Mi az akadálya annak, hogy újra összejöjjetek? Láttam Bellát, és elnézve ő sem boldog.
- Hallottál már vérfarkasokról? - megráztam a fejem. - Alakváltók. Ember és farkas között tudnak ingadozni. Jacob Black egy ilyen alakváltó. Magukat csak vérfarkasnak nevező... lények. Ő része Bella életének és ez ellen nem tehettem semmit. Jacobnak pedig Bella a bevésődése ami emberi nyelven szerelem első látásra. Neki egyben Bella a lelkitársa és nem szerethet mást mert első pillanattól kezdve csak az az egy ember létezik számára.
- Mondhatjuk, hogy Bella a te bevésődésed is? - keserű mosollyal kérdeztem.
- Nem tudom. Bellán kívül nem ismertem más nőt, csak most téged. Nem tudom hova sorolni az érzelmeimet, mert nekem nincs összehasonlítási alapom. De szerettem Bellát. És talán még mindig szeretem egy kicsit - sóhajtott fel, majd folytatta. - Tudtam, hogy Bella őt is szereti. Tudtam. És amikor elhagytam, Jacob kapva az alkalmon minden szabad percet Bellával töltött így... Bella lassan elfelejtett engem és Jacob kapta meg a teljes szerelmét.
Rámfüggesztette szomorú tekintetét és küldött felém egy unott mosolyt. A remény egyre inkább szertefoszlik bennem. Ez a Bella máris nem tűnik olyan szimpatikusnak mint ahogy eddig gondoltam. Kezdjük azzal, hogy áltatott két férfit... aztán az egyiknek elvitt egy kis darabot a szívéből és ennek tetejébe nem hagyja, hogy elfelejtse és az illető végre térjen jó belátásra és inkább kezdjen el velem foglalkozni. Megáll az eszem!
- Tudod mekkora ostobaságot hordasz itt össze? Egyszer láttam Bellát és az arcáról annyi szenvedést olvastam le mint senki máséról. Kizárt, hogy téged ne szeressen! - a gondolataim ellenére megkellett őt cáfolnom, mert tényleg ezt láttam. Utáltam ezt bevallani...
- Tudom. Bántja az amit tett velem, mert nap mint nap lát és azt is látja én miként szenvedek. Bűntudata van és ezt nem akarta. De nem tud ellene semmit sem tenni.
- Értem - bólintottam, és magamban örömtelien felkiáltottam, hogy "Ez az!" mert akkor semmi esély arra, hogy ők ketten újra egy párt alkossanak. Most Bella kapott egy pluszpontot. Belegondolva mekkora szemétláda vagyok... de hát ez van. - Soha senki más...? - kérdeztem visszarángatva magam a valóságba és vágtam töprengő arcot.
- Te vagy az első azóta.
- Vegyem megtiszteltetésnek?
- Csak... furcsa. Hasonlítasz rá, bár emberi szemmel és vámpírszemmel is csinosabb vagy - elpirulhattam volna, de nem éreztem, hogy komolyan gondolja. Amiket Belláról és ahogyan mondta ezek után nem hiszem, hogy komolyan belém tudna szeretni. Kár. - Hasonlítasz, mert eszes vagy szép és nem látom a gondolataidat.
- Vámpírokkal élek még szép, hogy észreveszem a furcsát. A bókokat köszönöm az utolsó részt nem értem. Szóval te látod az emberek gondolatait de az enyémet és Belláét nem. Miért?
- Fogalmam sincs de ne tudd meg mennyire frusztráló.
- Hmm... ez jó. Ez tetszik.
- Nekem nem annyira - ingatta a fejét és láthatóan kicsit jobb kedvre derült.
- Nos ha feltenném azt a kérdést, hogy mit változtatnál most a kapcsolatodon Bellával mit felelnél?
- Megtenném azt amit kért tőlem. Átváltoztatnám - magabiztosan bólintott. Megdöbbentem de nem szóltam hozzá semmit. Nem akartam lerombolni ezt a magabiztosságot ami sugárzott belőle. Nekem volt pár kivetnivalóm ezzel kapcsolatban. De hagyjuk is. Addig jó amíg nekem ezt nem mondja.
- Rendben. Te jösz. Meséld el a történetedet.
- Tényleg hallani szeretnéd? - kérdeztem rápillantva.
- Persze.
- Huh. Oké. Szóval... Feltévesem szerint amikor megszülettem a szüleim fiatalok voltak ezért megrémültek... vagy egyszerűen nem kellettem nekik. Ezért egy ház lépcsőjéra helyeztek. Ott élt William és Elizabeth. Megesett rajtam a szívük és magukhoz vettek. Elmondásuk szerint nem estek kisértésbe, mert elbűvöltem őket és megsem fordult a fejükben, hogy esetleg megkóstoljanak. Ahogy cseperedtem, észrevettem, hogy ők cseppet sem változnak, költözünk 4-5 évente minden ok nélkül, előttem nem esznek, nem isznak, sokáig felvannak, sápadtak stb. 12 éves voltam amikor elég érettnek találtak ahhoz, hogy őrizzem a családi titkot. Elmondták én pedig nem akartam elhinni. Megmutatták, - kéz rátétellel - hogy nem ver a szívük, elmesélték, hogy lettek vámpírok, hány évesek. Sok volt, és hihetetlen. Bezárkóztam a szobámba és próbáltam felfogni a hallottakat. Napok, talán egy hét is elmúlt mire elfogadtam a tényt, hogy kik is ők valójában. Aztán nem érdekelt. Jó dolognak tartottam, hogy különlegesek a szüleim. Aztán jött Scott, majd Audrey. És egyszerre érkezett meg Sophie és Adam. Hogy ne legyen túl furcsa, azt mondták mindenkinek örökbefogadott gyerekek vagyunk, és hogy a két lány is testvér és a két fiú is. De ez valójában nem igaz. Tulajdonképpen Scott és Audrey egy pár ahogyan Sophie és Adam. Röviden ennyi az én kis élettörténetem.
- Valami ilyesmire gondoltam énis - bólintott majd együtt végignéztük ahogy a Nap alábukik majd pirosas színt ölt magára és Égbolt. Lassacskán világosodott és egy kicsit melegedett is az idő. Edward bőre gyémántosan csillogni kezdett, mint ahogyan a vámpíroknál szokott és lopva rápillantva elkönyveltem magamban, hogy így méginkább a tökéletességet üti meg. Kár, hogy pont ő. Pont ő az én bevésődésem.