8 - 9. rész

Köszönöm a díjat Gicusnak, de sajnos csak egy olyan embert tudok említani akit talán a szemem fényének tudnék nevezni, ő az osztálytársam Timi aki tényleg naplót vezet a neten : D

Na. Duplerészt hozok, mert sokáig nem volt. És sajnálom. És szerdán is lesz. Itt biztos ... : D
Runaway Trainnel hogy állok? Elkezdtem írni a részt. :$ Bocsii.

Mivel duplarész van, nem kerestem képet. : D Csomó energiát megspóroltam magamnak. :D
na. csak ennyit szerettem volna.
csók ♥


8. rész
Danielle

Alighogy hazaértem, és lecsüccsentem Scottal szembe, Alice meg is érkezett. Szélsebesen az ajtó előtt termett és csengetett. Kérlelően néztem Scottra mire sóhajtozva felállt és az ajtó felé sétált. Én addig próbáltam elvégezni emberi szükségleteimet.
- Óh szia, bizonyára te vagy Scott! Alice Cullen vagyok - hallottam beszűrődni azt a lágy, dallamos hangot.
- Igen, igen én lennék. Fáradj bejjebb Alice. Örülök, hogy találkozhattunk! - terelte a nappaliba a leginkább egy tündérhez hasonlító vámpírlányt. - És mégis hová mentek?
- Áh, csak egy kisebb bevásárló körútra. Így nyugodt lehetsz, Te és a kocsid is - erre a szóra léptem hozzájuk.
- Alice!! - megdöbbenést mutattam, de valójában jól szórakoztam rajtuk. Nem igaz, hogy ennyire bizalmatlanok velem szemben. - Megígérted, hogy vezethetek...
- Persze, persze de nem tudod az utat.
- Remek agyam van mondod merre kell menni, hidd el, hogy megtudom csinálni - makacsul bámultam a szemeibe, mire sóhajtva a kezembe ejtette a slusszkulcsot.
- Szia Scott! Mond meg apuéknak, hogy majd jövök! - mondtam még az ajtóból és aztán becsuktam magam mögött.

Kissé félénken indítottam, de Alice megjegyezte, hogy csak bátran ne féljek semmitől. Így sokkal jobban vezettem, mint gondoltam volna. Meglepődtem mennyire örültem, hogy végre én ülhettem a volán mögött, én foghattam a kormányt. Olyan, mintha kicsit szabadabb lehettem volna. Alice is meglepődött, hogy annak ellenére, hogy lassan fél éve nem vezettem egész jól megy. A sebességgel gondjai voltak, de miután meguntam a folytonos panaszkodást, felgyorsítottam. Na, az már tetszett neki. És rájöttem, hogyha vezetek akkor egyáltalán nem zavar a sebesség. Sőt! Élveztem. Természetesen, miután kielemeztük vezetési stílusomat, Alice kíváncsiskodni kezdett Edward és az én kapcsolatomról.
- Most komolyan Alice. Látod a jövőt... nézz bele - vállat rántottam. Valójában nem akartam beszélni róla, mert még mindig kételyeim voltak.
- Ez nem olyan könnyű mint amilyennek hangzik. Csak a döntések alapján látom a jövőt, és mint te is tudod a döntések állandóan változnak. Sőt, nálad még ki sincsenek rajzolódva csak homályos dolgokat látok. Edward már más tészta... Ő makacsul ragaszkodik ahhoz a döntéséhez, hogy elfelejti Bellát és veled lesz.
Elgondolkodtatott egy pillanatra. Alice nem hazudna nekem... főleg nem ilyenekről. És a vámpírok nem olyan hazudós fajták. Szóval Edward komolyan gondolja? Tényleg akar tőlem valamit? Eltudja felejteni Bellát? Határozott és tudja mit akar. Énis... sejtem mit akarok. Csak... mindegy, minden rendben lesz hagyom magam sodródni az árral. Az a gondolat boldoggá tett, hogy Edward és én talán egyszer együtt leszünk. Elképzeltem, ahogy magához szorít... megölel... megcsókol. Hűvös ajkát az én meleg ajkaimhoz érinti...
Majdnem hogy zihálni kezdtem. Ködös tekintettel meredtem a szélvédőre, Alice pedig mellettem felkuncogott.
- Felgyorsult a szívverésed, akadozik a légzésed, izzad a tenyered. Mire gondoltál? - fürkésző tekintetét az enyémbe fúrta, amitől teljesen zavarba jöttem. Na meg az én kis fantáziálgatásomtól.
- Se-semmiről - hevesen megráztam a fejem. - Csak... elkalandozam és... és ennyi - próbáltam nyugodtságot megütni a hangomban. Ez sikerült. De nem tudom becsapni a szívem ritmusával. Az nem akart normális tempót felvenni.
- Tudod... adhatok egy kis ösztönzést. Tudom, hogy kételkedsz, a helyedben énis azt tenném, de ismerem Edwardot. Bízz benne egy kicsit jobban. Ne becsüld alá. Ha ő kigondol valamit azt akármilyen módon véghez viszi. És melleslegben megsúgom, hogy láttam ilyen elsó csók félét is...
- Első csók félét? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
- Igen. Még az elején. Amikor először találkoztatok, Edward egyből erre gondolt. Nem döntötte el, csak bevillant az agyában. Ez által tovább tudtam kutatni a jövőben és láttam, hogy befog teljesülni.
- Mikor?? - csúszott ki az első kérdés a számon, ami felmerült bennem. Vadul mosolygott és megrázta a fejét.
- Nem mondom meg. Az nem lenne fair. Legyen csak meglepetés.
- Igazad van - bólintottam és újra a vezetésre koncentráltam. Nem esett több szó közöttünk, egészen addig amíg Port Angelesbe nem értünk.

Nem töltöttünk sok időt ott. Volt pár hely ahol már remekül ismerik Alicet és ott sem idéztünk sokáig. Talán fél órát a három boltban összesen. Bolt... Butik. Nagyon drága butikok. Nem szándékoztam semmit sem venni ott, de Alice rábeszélt egy felsőre és cipőre. Nem esett nehezemre igent mondani rá, csak nem akartam túlságosan költekezni.
Port Angelesből elvezettem Seattleig. Ott a butikok, plázák már igencsak Alice kedvére valók voltak. Minden üzletből három szatyorral lépett ki, önelégült mosollyal az arcán. Nem túlságosan az volt az ízlésem mint neki, de elismertem, hogy van divatérzéke. Amikor leakasztottam néhány egyszerűbb darabot leszólt, hogy nincs szépérzékem. De miután vettem pár olyan ruhát ami neki is elnyerték a tetszését rögtön visszaszívta.
Mivel délután végeztünk a suliban, estig elvoltunk.
- Itt az ideje, hogy hazamenjünk mert Edward azt tervezgeti utánunk jön.
- Túlságosan aggódó típus, igaz? - kérdeztem lemondóan sóhajtva.
- Igen. Erre számíts mindigis.
- Már beleszoktam. 3 férfitag van a családban mind ilyenek. Néha még az udvarra is követnek. Elképesztő - azért szerettem, hogy ilyen gondoskodóak. Éreztem, hogy szeretnek. Rámosolyogtam Alicre és elfordítottam a slusszkulcsot.

***

2 óra alatt megtettük az amúgy 4 órás utat. Hiába, Alice külön kérte, hogy ne menjek 120-nál kevesebbel. Megtettem amit kért, és kifejezetten élveztem. Nem sokkal a házunk előtt, rápillantottam és észrevettem homályos, ködös tekintetét. Pillanatokig megdermedt tartással ült, mozdulatlanul, még levegőt sem vett. Nem is pislogott. Már kezdtem aggódni, amikor rájöttem, hogy újabb látomása van. Aztán felémfordult.
- A hét első felében napsütés várható, szóval ne csüggedj el, ha nem találsz minket a suliban. Valószínűleg elmegyünk vadászni azokra a napokra.
- Micsoda unalom lesz nélküled és Edward nélkül... na meg a testvéreim nélkül. Aj - elhúztam a szám, majd felsóhajtottam. - De azért megértem. Együtt mentek?
- Gondolom igen. Kicsalom Carlisle-ból és apádból, a találkozásuk történetét.
- Én már azt is ismerem - kérlelően nézett rám. - Jobban tudnak ők mesélni - válaszoltam felnem tett kérdésére, mire bólintott.
- Edward a szobádban vár rád.
- Köszönöm, hogy szólsz - kiszálltam az autóból kivettem a cuccom, Alice segített behordani mert azért nekem is lett pár szatyor.
- Csá család - léptem át a ház küszöbét és máris jöttek a segítő kezek. - Szia apu! - köszöntem neki külön, mert amikor mentem el otthonról még ő nem érkezett meg. Hozzáléptem és puszit nyomtam az arcára. - Nem maradt egy fityingem se- húztam el a számat viccesen. - Most mondd meg... - vigyorogtam, mire a plafonra emelte a tekintetét és sóhajtott.
- Szörnyű. Köszönöm Alice, hogy kimozdítottad - mosolygott felé. - Gyere kerülj beljebb!
- Ó, nem köszönöm, sietek haza. Jasper már hiányol - egy szerelmes mosoly terült el az arcán.
- Öhm, Alice mondta, hogy a hét első felében napsütés várható... vadászni mennek.
- Köszönjük Alice, hogy gondolsz ilyenekre is - mosolygott szeretettel anyu.
- Ó semmiség. Velünk tartotok? - kérdezte könnyedén.
- Persze, majd Carlisle-al egyeztetek - bólintott apu.
- Rendben. Akkor én mennék is. Szia Danielle, jóéjt. Sziasztok!
- Hello - intettem, a többiek is majd bezártam az ajtót. - Most pedig fel is szaladok, mert azt hiszem van egy vendégem.
- Igen, igen - bólogatott Sophie hevesen.
- Sophiaaa! - megütöttem egy szatyorral. - Na jólvan. Sziasztok! - felszaladtam a szatyrokkal, a szobám előtt leraktam majd megint leszaladtam és a többivel vissza. Persze senkinek nem jutott eszébe segíteni felvinni. Addig tartott a lovaiasság míg elvették tőlem az ajtóban. Ilyet...
Kitártam az ajtót és berugdostam a szobámba a cuccokat. - Szia Edward - köszöntem, miközben szedegettem fel a szatyrokat a földről. - Merre jársz? - kérdeztem, mert nem hallottam semmit. A fürdőből jött elő.
- Megnéztem a szobádat. Miket vettél?
- Alice rábeszélt jópár dologra... - nézegettem az ágyra kiterített különféle ruhákat. Sorba leszedtem a címkéket és elkezdtem elpakolni.
- Ezen meg sem lepődöm - fűzte hozzá. - És az tetszik - mutatott a zöld kis koktélruhára, amit szintén Alice sózott rám. Azt mondta tökéletes lesz a bálra. Félév múlt el... hol vagyunk még a bálig.
- Igen. Nekem is. Gondolom hallottad a dolgokat. Azon gondolkodom, hogy én sem megyek iskolába majd. Fura lenne, ha a családom többi tagja nem járna. Én pedig igen. Habár a többi sulinál ez nem jelentett problémát.
- Nem szeretem ha süt a nap.
- Igen, határozottan én sem szeretem most már - bólogattam és lehuppantam mellé. - Unalmas lesz nélkületek - fáradtan beszéltem ezt észre is vette ezért magához húzott. Meglepődtem mennyi ilyen cselekedete van. Amikor megölel, átöleli a derekam, magához húz... olyan mintha immunis lenne a vérem illatára. Nagyon remélem, hogy így van.
- Mire gondolsz? - kérdezte csendesen.
- A viselkedésedre. Azt várnám, hogy óvatoskodsz, és nem teszel ilyen bátor lépéseket. Ehelyett mindig meglepsz. Csak eddig nem gondoltam bele. Úgy viselkedsz mint egy normális emberfiú. Átölelsz, és..hasonlók.
- Beleszoktam - felelte egyszerűen.
- Olyan mintha immunis lenne a vérem illata számodra - folytattam meg sem hallva az előző kijelentését. Felnevetett, rázta a nevetés a vállait.
- Immunis? A te véred? Számomra? - minden egyes mondantrészletet kérdezett és továbbra is nevetett. Amikor abbahagyta komolyan nézett rám. - Gyakorlat kérdése az egész. Egyáltalán nem vagyok rád immunis. Sőt, nagyon is intenzíven érint a véred illata, csak próbálok felette elsiklani, ezért mély levegőket veszek, és minnél közelebb húzlak magamhoz, hogy szokjam és ezzel is majd idővel nem lesz olyan nehéz.
- Szóval most nehéz?
- Nem annyira, amikor Bellánál dolgoztam ki ezt a stratégiát. Bár szó ami szó sokkal óvatosabb voltam. Mármint nála csak a mély lélegzetvétel volt. Nem öleltem meg addig amíg hivatalosan ki nem jelentettük, hogy egy pár vagyunk.
- Mmm... Nem lettem volna a helyébe. Nem vagyok túl elnéző ilyen szempontból. Ha eluralkodik rajtam az érzés, és a vágy én nem tudom magam visszafogni. Sajnos tapasztaltam. Bármennyire is szeretném, nem megy. Például. Ma homlokon csókoltalak, mert volt bennem egy röpke kis... elgondolás. Másodpercek alatt átgondoltam, hogy mi lenne a helyes és azt mondtam nem, mert időre van szükséged nem befolyásolom az érzelmediet, mégis megtettem - vállat vontam kínosan mosolyogva. - Ez van. A tettek embere vagyok.
- Ez is jó. És nagyon jól esik. Nem kell miatta kínosan érezned magad. Meglepődök, mennyire bátor vagy... de rájövök, hogy vámpírokkal élsz, szóval ez nálad természetes.
- Nem szoktam őket csak úgy csókolgatni - mosolyogtam.
- Persze - bólintott, majd csendbe burkolózott. - Mi lenne ha... ha azt mondanám szeretném ha vámpír lennél? - nagyon halkan, óvatosan és kimérten kérdezte meg. Én pedig lefagytam és azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Sosem kérdezték még ezt tőlem.

9. rész
Danielle

Mereven bámulni kezdtem a szőnyeget. Olyan érzésem volt, mintha kiszállt volna belőlem minden erő és érzés. Őszintén szólva nem akartam, hogy feltegye nekem ezt a kérdést. Válaszolni sem akartam rá, mert tudom, hogy csalódást okoznék neki. A döntésemen pedig nem fogok változtatni, mert az sziklaszilárd. Percekig meredtem a fehér szőnyegem foltjaira és üres tekintettel lassan feléfordultam. Megpróbáltam megszólalni, de csak tátogás lett belőle. Összehúztam a szemöldököm és a homlokomat ráncolva újra megpróbáltam. Formáltam a számmal egy 'én' szót, majd abbahagytam. Egyszerűen sehogy sem tudtam nekikezdeni. Aztán megérintette a kézfejemet. Felkaptam a fejem, olyan volt, mintha az érintésére felébredtem volna egy rossz álomból. És aztán végre sikerült megszólalnom.
- Ezt... most. Te ezt komolyan kérdezed? - hitetlenkedő tekintettel vártam a válaszára. Csak egy kimért bólintás volt. - Jó - kifújtam a levegőt és sűrűn pislogva nekikezdtem. Elhúztam a kezem és felálltam. - Tudod, senki nem kérdezte ezt még tőlem. Még a fogadott apám sem. Pedig feltehette volna. Hivatkozhatott volna arra, hogy sokkal könnyebb lenne. Nekik is a vérem miatt és nekem is. Lassan 18 éve élek velük, de még csak egy... kósza gondolat sem volt arról, hogy milenne ha én vámpírrá változnék. Őszintén megmondva még én sem gondoltam erre a lehetőségre. És Edward... - a gesztikulálásom alábbhagyott, míg végül a kezeimet a lábaimhoz csaptam. Kimerültem rogytam a szőnyegre és kétségbeesett pillantást mértem rá. Értetlenül oldalra billentette a fejét és kíváncsian várta a folytatást. - Ember akarok maradni - elakartam mondani mit érzek. Elakartam neki magyarázni a döntésemet. De nem volt rá erőm. Fáradtan néztem rá ő pedig láthatóan megdöbbent. A kitörésemből két dologra lehetett következtetni: 1. Nem gondoltam még soha bele és most vonzz az ismeretlen és fejest ugornék is abba. 2. Felháborodok és állítom, hogy jó nekem így minden, köszönöm, de kihagynám az átváltozást.
Úgy vettem észre ezzel ő is tisztában volt csak ő éppenséggel az 1-es verzióban reménykedett. Szegény mekkorát puffanhatott. Tényleg sajnálom... de én így érzek.
- Edward... - leheltem a nevét, mert nem szólalt meg. Merev tartással ült az ágyam szélén és egyenesen előre bámult. Enyhe mosolyt függesztett az arcára majd érdes hangon megszólalt.
- Azt hiszen én most elmegyek... - a bizonytalanság, csalódottság a hangjában szinte kézzel tapintható volt. Az érzésektől sokkal lassabb volt, mint általában így megelőztem és az ablak elé vetettem magam. Szenvedő arccal fordult felém és próbált eltolni. Finoman, gyengéden. A kezeimet az övéire tettem.
- Edward... ne menj kérlek - súgtam. Csendben néztük egymást egy ideig majd újra én szólaltam meg. - Miért... kéred ezt tőlem? - szomorúan néztem rá miközben a kezét simogattam.
- Mert... örökké veled akarok maradni. Mert nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát, mint Bellánál - mélyet sóhajtott. - És... nem kellene többet aggódnom érted. Mármint... úgy, hogy elesel, vagy beütöd a fejed meg egyebek. Sokkal egyszerűbb lenne! Nem kellene óvatoskodnom, ha akarnám minden pillanatban leteperhetnélek, mert tudom, hogy nem okoznék fájdalmat - olyan szenvedéllyel beszélt, hogy... hogy egy pillanatra engem is kizökkentett és belegondoltam, hogy mi... NEM!! Nem. Nem és nem.
- Edward... Én nem vagyok Bella. Én nem hagylak el. Nálam az örökké, azt jelenti, ameddig Te akarsz engem - végigsimítottam a karján és tettem felé egy apró lépést. - Csúnya lesz amit mondok, de én életben akarok maradni - láttam, hogy szóra nyitja a száját de egy pillantással elhallgattattam. - Szeretnék férjhez menni - akár lehetsz te is a férjjelöltem - de szeretnék gyerekeket. Munkát, hogy végre megállapodjak egy helyen. Elakarom végezni a gimit aztán elmenni egy főiskolára, vagy egyetemre... - ismét szóra nyitotta a száját, de most magától csukta vissza. Nem tudott mit mondani. Leült a szőnyegre. Követtem.
- Nem tudom mit mondhatnék... - súgta megtörten. - Önző vagyok. És ezt sajnálom. Szükségem lenne rád... De mindenre van megoldás - furcsa fény csillant meg barna szemeiben.
- Igen - bólintottam. Ráhagytam a dolgot. Nem leszek vámpír. Ezt biztosíthatom.
- Elmehetnél főiskolára... el is végezhetnéd. Sőt. Veled tarthatnék. Aztán elvennélek feleségül. És... És... örökbefogadnánk egy gyereket! Egy kisbabát!... - olyan lelkesedéssel besztélt, hogy muszáj volt megmosolyognom.
- Edward, én... én magam szeretném kihordani a babát.
- Akkor... akkor, akkor. Elmehetnék egy sperma bankba! Hah? - széttárta a karját én pedig felnevettem.
- Edwaard! - a mellkasára simítottam a kezem, majd hosszú ideig csendben maradtunk. Elengedtem, és visszaültem a helyemre.
- Tudod... Bella az elejétől kérlelt, hogy változtassam át. Tegyem őt egy szörnyeteggé.
- Miért nem tetted meg? - szóltam közbe.
- Akkor még másképpen gondolkodtam. Megadtam neki a választási jogot. És, szerettem volna, ha emberként él, mert ha mi is választhatnánk akkor az emberi lét mellett döntenénk. Akartam, hogy ember legyen és részesüljön mindenben mint bármelyik más ember. De ő nem akarta ezeket. Ő lemondott volna mindenért. Értem. És én ezt megtagadtam. Amikor viszont szakítottunk... mérhetetlen fájdalom tódult össze bennem és visszasírtam azokat az időket, amikor lett volna lehetőségem arra, hogy megtegyem. Most pedig próbálok mindent megtenni azért, hogy velem maradhass. Önző vagyok és leszek is és nem hagyom, hogy kisétálj az életemből. Tanultam a hibáimból - ugyanolyan szenvedélyesen beszélt, mint az előbb úgyhogy nem akartam vele veszekedni. Így csak bólintottam. Hosszú ideig néztünk egymás szemeibe. Régebben ez egyáltalán nem ment nekem. Mindig zavarban éreztem magam, és inkább elfordultam. Beszéd közben is az arcát figyeltem az illetőnek, nem a szemét. De Edwardnál ez teljesen másképp van. Fogva tart a tekintete... egyszerűen... rabul ejt. És egyáltalán nem bánom. Végül feltérdeltem. Nem követte a cselekedeteimet csak figyelt. Közelebb másztam hozzá és fölé hajoltam.
- Fura lenne azt kérnem tőled, hogy ne menj vadászni és maradj itt velem? - suttogtam az arcába, mire lehunyta a szemeit. Nem akartam megcsókolni, csak incselkedtem vele. Azt szerettem volna, ha ő kezdeményez és csak akkor esik meg közöttünk a dolog, ha túllépett Bellán.
- Ez egy kivitelezhető kívánság.
- Ez nem kívánság, hanem kérés - a vállaira helyeztem a kezemet. A hátára csúsztattam őket és finoman simogattam. Megpusziltam az állát majd elhajoltam tőle. De a hátát továbbra is cirógattam.
- El sem tudod képzelni ez mennyire jól esik - sóhajtotta lehunyt szemekkel.
- Fura, hogy újra törődnek veled ilyen szempontból is? - kérdeztem mire ő ugyanolyan tekintettel bólintott.
- Tudod mire vállalkozol? 3 napig összeleszel velem zárva - az ujjai közé csippentette az egyik hajtincsemet és azzal játszott.
- Maga lesz a tökély - felálltam mellőle mire kérdően nézett rám. - Csak éhes vagyok. Jössz? Beszámolsz apunak. Engedélyt is kérhetsz, úgyis olyan úriember vagy - rámosolyogtam és kezénél fogva lefelé kezdtem húzni.
- Megjött hugi és a lovagja - ahogy elhaladtam legidősebb bátyjám mellett, gonoszul összeborzolta a hajam. Gyilkos tekintetet lövelltem felé majd hátat fordítottam neki. Aztán sunyin megfordultam és a hátára ugrottam. Összevissza kalimpáltam a lábammal és duzzogva borzoltam a haját. Csak nevetett rajtam, majd beláttam mennyire gyerekes vagyok és énis elnevettem magam.
- Scott hagyd békén a hugodat! - szólt rá anyu, mire Scott fogta magát és ledobott. Sikkantottam egyet, mert fenékre érkeztem. Nagyon tud fájni higyjétek el. Edward már ott is volt mellettem, de nem tudta elfojtani a mosolyát. Az orrom alatt morogtam és megrugdostam Scott bokáját.
- Hujuj de fáj - kapott oda színpadiasan mire legszívesebben megint neki ugrottam volna.
- Apuuúúú!! - hisztérikusan kiabáltam. - Scott szenvtelenkedik veleeeem! - folytattam szinte toporzékolva, bár a felét eljátszottam. Apu lesétált a lépcsőn szemmel tartotta Scottot, majd nyakonvágta.
- Rossz kölyök. Ne bántsd a hugodat! Ő sérülékeny. Minden rendben? - fordult felém. Diadalittasan bólintottam. Nyelvet öltöttem Scottra, hátracsaptam a hajamat miközben megfordultam és a konyhába igyekeztem. Edward követett.
- Mi lenne, ha beszélnél apuval? - kérdeztem tőle miközben bemásztam a hűtűbe.
- Makacs lány... - amint hátranéztem már csak hűlt helyét láthattam.

Edward

Mindigis féltem az apáktól. Jó, ez erős túlzás, de tartottam tőlük. Mindig védeni akarták a lányukat, ami rendben is van. Csak... bennem keltett egy olyan érzést, hogy tartanom kellett tőlük. Charlie hiába volt ember féltem olykor eléállni és közölni vele a szándékaimat. William vámpír és vagy megért, vagy nem teszi lehetővé a kérésemet, mert Danielle ember és féltené. Ami persze érthető. És mégis hogyan mondjam? Csak úgy egyből? Elképesztő ez a zavarodottság. A képességem legalább nem hagy cserben. Mielőtt a nappaliba értem volna elemeztem a gondolatokat. Scott tervezgette, hogy az estéje hogyan fog telni Audreyval. Gyorsan abbahagytam a kutakodást nála és áttértem barátnőjére. Sejtelme sem volt az estéről, és meglepődtem amikor a nevemet hallottam meg. Kívánja, hogy boldoggá tegyem a hugát mert ha nem esküszik rá, hogy kiherél. Ez aranyos. Megmosolyogtatott. Adam... Adam nos amikor rámpillantott küldött egy:
Tűnj a fejemből, ember!
mondatot. Nem tudtam visszafogni a mosolyomat. Elizabeth azon morfondírozott, hogy melyik nap üljön össze Esmevel és beszélgessenek egyet. William pedig azt gondolta ki, hova is menjünk - vagyis menjenek - arra a 3 napra.
- Sziasztok - köszöntem mire mind rámnéztek. Leültem a családfővel szembe egy fotelra és rendíthetetlenül mosolyogtam.
- Szia, Edward - szinte egyszerre köszöntek vissza.
- Remélem, vigyázol a hugomra. Mióta körülötte sündörögsz alig beszélgetek vele. - vádaskodott viccesen Adam. Vettem a poént és rávigyorogtam.
- Ne haragudj drága barátom teljesen megbolondított a kishugod! - karjaimat széttártam és úgy beszéltem mintha nem tehetnék semmiről.
- Öröm végre ilyet hallani. Eddig sikoltva menekültek előle a férfiak... - sóhajtotta lemondóan Sophie.
- Hallom áám!!! - kiáltott ki a konyhából durcásan, mire csak kuncogott egyet Sophie. Hallottam a távoli morgásokat, de William gondolataira összpontosítottam. Eddig nem gyanított semmit.
- Edward - szólított meg. - Hol voltatok legutóbb a napsütéses időszakban? - szegezte nekem a kérdést. Nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon.
- Mivel nincs túl sok barátunk Forksban, itt maradtunk. Mindennap elment valamelyikünk vadászni és kész. - vállat rántottam.
- Azon gondolkodom elugorhatnánk Denaliba... Jó ideje nem láttam az ottaniakat és ez most jó ürügy is lenne a látogatásra - gondolkodó arccal nézett rám mire bátorítólag elmosolyodtam.
- Ez egy jó ötlet. Nyugodtan oszd meg ezt Carlisleal is. Biztosan örülni fog neki. És ha már itt tartunk... - erőt vettem magamon és belekezdtem. - Megoldható lenne, hogy én itt maradjak? - olyan bizakodással teli volt a hangom, hogy csak na. Időközben megérkezett Elle egy szendviccsel és ráült a fotel karjára.
- Mégis, miért? - kérdezte Adam. Láttam felőle egy kis ellenállást. Féltette Daniellet, biztonságban akarta tudni. Akárcsak én. Elle mellettem kihúzta magát és mosolygott.
- Én kértem meg rá - az apjára nézett. - 3 napig nem megyek suliba, hiszen kicsit sem lenne furcsa, hogy 3 testvérem beteg egyszerre én pedig nem. És amúgyis... unatkoznék nélkületek. Meg nélküle is - ujjával rám mutatott. - Muszáj legalább neki maradnia, mert megbolondulok egyedül. Vagy megyek veletek - vont vállat.
- Azt már nem! - hangoztatta egyszerre Adam és Scott is. Apjuk csendre intette őket.
- Nem jöhetsz velünk. Tudom, hogy Edward családja biztonságos, hiszen nem most kezdték a vegetáriánus életet, de bármi megtörténhet és nem akarlak veszélybe sodorni. Szóval velünk nem jössz. De úgy látam Edward szeme is kezd sötétedni, szóval ha ő továbbra sem fog enni akkor ő is veszélyes lesz rád nézve. Nem tudom Danielle... - csóválta a fejét.
- Apa kérlek gondolkodj reálisan...
- Azt teszem drága kincsem. Azt teszem!
- Nézd az én szemszögemből. Te bírnád anyu nélkül? - továbbra is próbálkozott. Kerestem valami nyomós indokot, amivel megtudnám győzni.
- Dani az teljesen más... évszázadok óta együtt vagyunk - felelte Wiiliam nyugodtan. Sosem hallottam még, hogy így becézték volna.
- William! - nem hiszem, hogy sokszor hívta a keresztnevén. A megszólított felvonta a szemöldökét. - Szükségem van arra a 3 napra Edwarddal és kész! - kis dühvel vegyítette a hangját ami eléggé hatásos volt, mert William felsóhajtott. Szóval ha a kérlelés nem megy vágjunk át támadásba... Nagyon jó taktika.
- William kérlek - szólaltam meg halkan. - Úgy érzem, hogy nem jelentek veszélyt számára. Nem sokkal kevesebb, mint egy évszazad óta emberek között vagyok és mióta vegetáriánus vagyok egy embert sem öltem meg. Bellával több mint egy évig voltunk együtt... Ő is ember. Ellen tudtam állni neki, mert belészerettem és ez legyőzött mindent. Megakarom védeni Daniellet és őszintén szólva nem szívesen hagynám itt. Főleg úgy, hogy egyedül lenne - próbáltam nyomós érveket felsorakoztatni, nagyon remélem, hogy legaláb átgondolja. Elle felállt mellőlem és kisétált a konyhába. Ő lezártnak tekintette a témát. Szerinte maradok és kész.
- Igazad van Edward csak aggódom - bólintott helyeslés képpen.
- William légy kicsit derűlátóbb. Nyugodtan maradj csak Edward. Azért megkérnélek, hogy előtte menj el vadászni - mosolygott felém szelíden Lizbeth. Valahol Esmet láttam benne. Talán azért, mert ő is anya.
- Ó ez csak természetes. És köszönöm. De tényleg!
- Ha bármi baja esik... vámpír létemre esküszöm, hogy megölöm... - gondolta Scott.
- Ő az én kishugom. A törékeny hugocskám. És beleszeretett egy vámpírba. Az Istenit, hogy ennyire vonzza a rosszat... - szinte mellé hallottam Adam sóhajtását.
- Bízom Edwardban, na de hogy Danielle mit fog vele csinálni abban a 3 napban... hűha bele sem merek gondolni. Annyira érezhető a szerelme... és ha ezt meg is mutatja neki. Elszabadul a kőkemény erotika - a lábairól az arcára tévedt a tekintetem Audrey gondolatait olvasva. Szóval tényleg szerelmes belém... ahh ezt a... szerencsét. Nem hittem volna, hogy ennyire komolyak az érzelmei. Nagyon remélem, hogy énis tudom ezt viszonozni. Audrey mosolygott, nem vette észre, hogy figyelem. Hogy ez továbbra is így maradjon a szobát kezdtem vizslatni, de folytattam gondolatainak hallgatását.
- És te Edward szereted vajon? Nem is tudom milyen érzelem árad belőle... Nem is lehet megmagyarázni. Nem tudom ez szerelem-e. Ez nem olyan amit Scott érez irántam... az színtiszta szerelem és én ezt színtisztán érzem is. Na de ő... olyan... mintha felnézne rá vagy nem is tudom. Csodálná. Lesz ebből még nagy lamúr... - aprót rántott vállain és szélesebben mosolygott. Jó. Ez jót jelent. Tudom, hogy nagyon vonzz, és tetszik és kedvelem. És jól gondolta... csodálom. Más, mint Bella.
- Szóval 3 nap... hm. Ne hozz rám szégyent Danielle Profenty. Vesd be minden női bájad, hogy becserkészd ezt a jóvágású fiatalvámpírt. Biztosan sikerülni fog, hiszen... én voltam a mestered.
Sophie gondolatára majdnem felnevettem. A két szülő fejében nem akartam kutakodni. Őket is tiszteltem, és örültem, hogy viszonylag könnyen belementek az egészbe. Dani - ahogy az apja hívja - visszajött és leült ugyanoda ahová az előbb. Bátortalanul megfogtam combján pihenő kezét. Csillogó szemekkel, és elkápráztatóan boldog mosollyal az arcán nézett rám.
- Igen... ebből határozottan nagy szerelem lesz. Előre látom. És bizonyára Alice is - Audrey, és a gondolata miatt széles mosoly terült el az arcomon. - Hallod Edward?
Ránéztem a lányra aki félrebillentett fejjel engem nézett és mosolygott. Amikor felépillantottam kacsintott és Scotthoz sétált. Aprót sóhajtottam és visszanéztem Ellere. Kérdő tekintetére bólintottam és megsimogattam a kézfejét az ujjammal. Szinte éreztem a megkönnyebbülését.