Duplarész édeseim!

Sziasztok!

Duplarészt hoztam nektek egy nappal korábban pontosabban 5 perc és éjfél, szóval lehet vasárnap lesz mire felkerülnek a részek. Köszönjétek Gicusnak, hogy duplarész van. Rábeszélt. : D Lesz két kép is emiatt. ;)
Igen és mostmár igazán Szükségem van 2-3nál több kommentárra. És ebből 1 az én válaszom. Komolyan. Így nem sok motivációt kapok. Chatbe is jöhetnek. ;)
na csók ♥



11. rész
Edward

Örültem, hogy végre újra mosolyog. Szívszaggató volt hallgatni ahogyan sír. Biztosan sokat jelentett neki az a Ryan. Teljes megkönnyebbülést jelentett az amikor felpattant és viccelődni próbált.
Fújtattam egyet, mert mégis mit beszéljek az anyukájával? Elhúztam a számat, és kikerestem az Anyu címszó alatt futó telefonszámot, majd lenyomtam a zöld kis gombot.
- Elle? Elle jaj nagyon aggódtam érted! - hallottam meg a kétségbeesett hangot. Megköszörültem a torkomat zavaromban.
- Sajnálom, Edward vagyok. Mielőtt kétsébeesnél ennél is jobban, megnyugtatnálak, hogy nincs semmi baja Ellenek.
- Ó, hála Istennek! - sóhajtott fel. - Biztosan nem beteg?
- Persze, jól van.
- És most hol van?
- Lement a konyhába enni.
- Jellemző.
- És milyen az idő? Vadászni voltatok már? - érdeklődtem, miközben lefelé vettem az irányt.
- Voltunk persze, mindenki hozta a formáját - éppen ekkor értem le, és Daniellere néztem, hogy adhatom-e az anyukáját. Bólintott.
- Na, most adom Ellet.
- Az jó lesz, köszönöm.
- Anyu sziaaaa! - köszönt kitörő örömmel. Remek, akkor a rosszkedve tovaszállt. - Mi, hogy één? Nem, tudod én áldott jó gyerek vagyok. - kis szünet, nem akartam kihallgatni a beszélgetést de ez nem jött össze. Akaratlanul hallottam minden egyes szót.
- Ugyan már Danielle ismerlek. Remélem tisztában vagy vele, hogy Edward vámpír és akármilyen jó az önuralma hatással van rá a véred illata.
- Persze, persze tudom anyu - megforgatta a szemét és fáradtan nézett rám. - Nézd anyu..
- Nem, nem rázol le! - erre Elle sóhajtott.
- Rendben. Hallgatlak.
- Hallottam róla és Belláról, Danielle kérlek légy erre tekintéllyel és ne rohand őt le az érzelmeiddel.
- Na de anyu, honnan veszed, hogy vannak bármilyen érzelmeim is a Cullen fiú iránt? - bátran tartotta velem a szemkontaktust és lassan felállt az asztaltól és közelebb lépett hozzám.
- Ismerlek mint a rossz pénzt.
- Ez a feladata egy anyának, nemdebár? - kérdezte pimaszul, mire elmosolyodtam.
- Elle, ne tereld el a témát!
- Rendben anyu, nem fogom letámadni Edwardot. Megfelel?
- Nem hiszek neked.
- Higyj amit akarsz. Anyu kérlek. Komolyan gondolom Edwarddal a dolgot és várok ameddig csak kell - olyan volt, mintha közvetlenül nekem beszélt volna és nem az anyjának.
- Jó de...
- Elizabeeeeth! - nyújtotta el, majd elmosolyodott. - Az agyamra mész. Puszilom a többieket. Szia.
- Danielle Profenty ne merd letenni!
- Mondom szia!
- Danieeeelle! - nos erre Elle nem válaszolt, csak letette és mosolyogva nézte a telefont.
- Haah. Szülők - sóhajtotta majdnem nevetve.
- Tényleg tudod mire vállalkozol, ha velem kezdesz? - kérdeztem és átkaroltam a derekát. Belenézett a szemeimbe és elmosolyodott. A telefonját a zsebébe mélyesztette és visszaölelt.
- Komolyan kérdezed? Nem volt elég az amit az előbb hallottál?
- De, tökéletesen.
- Rendben, akkor... nézzünk valami vámpíros filmet, csak hogy egy kicsi iróniát is érezhessek - vonogatta a szemöldökét és elengedett.
- Jó - bólintottam és előre tudtam, hogy nem a film fog lekötni, hanem maga Danielle.

Lám, milyen igazam volt. Nem is tudom mi volt a címe a filmnek. Elle reakciót figyeltem. Néha morgott, hogy ez nem is igaz, néhol félt, olyankor elkapta a karomat, ami igazán jólesett, mert tudatosult bennem, hogy hozzám szalad védelemért. A film a végefelé járt, amikor átdobtam a kezem a vállán, és simogatni kezdtem a karját. Éreztetni akartam vele, hogy készen állak arra, hogy neki szenteljem minden időmet és érzelmeimet. Mosolyogva vette észre a tettemet, de nem nézett rám. Helyette közelebb kúszott hozzám és a kezét a mellkasomra tette. Jólesően felsóhajtottam és a hajába csókoltam. Ahogy így ültünk elkalandoztak a gondolataim és újra ott kötöttem ki, hogy akarom, hogy vámpír legyen. Addig fogom nyaggatni, amíg azt nem mondja, igen tegyél azzá.
- Had változtassalak át - búgtam neki, hátha megenyhül. Feltérdelt és úgy nézett rám morcosan.
- Elmondtam a szándékaimat, nem akarok az lenni - csípőre tette a kezeit.
- De én akarom, hogy az legyél!
- Az én akaratom nem számít?
- És az enyém? - kérdeztem ugyanúgy emeltebb hangon.
- Nem érdekelsz Edward soha a büdös életbe nem leszek vámpír! - szószerint kiabált. Ez egyre jobb lesz. Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egészből, de ha engem kérdeztek egyre erősebb vágyat éreztem arra, hogy itt helyben leteperjem. De persze nem lehetett mert ő egy törékeny ember.
- De ha nem vagy vámpír nem tudom kimutatni az érzelmeimet!
- Már miért ne tudnád?? Bellának is kitudtad! - kérdezte dühös arckifejezéssel.
- Persze, de Te más vagy! Állandóan azon kell aggodalmaskodnom, nehogy megöljelek! - fejtettem ki mire ledöbbent.
- Tudnál rám vigyázni! - jelentette ki magabiztosan.
- Igen, persze de sosem lehet tudni. Egy véletlen mozdulat és eltörném a karod... vagy a nyakad... vagy nem tudom. Veszélyes Danielle.
- Ha így állsz hozzá akkor inkább el is mehetsz! - hmm az a tekintet. Esküszöm még egy kiabálás és rávetem magam.
- Ne csináld ezt velem! - emeltem fel a hangom. - Vámpír leszel és kész! Így vagy úgy, de az leszel!
- Ne idegesíts fel Edward Cullen! - kész vége, ahogy kimondta a teljes nevem letepertem.

Danielle

Derült égből villámcsapásként ért a csókja. Az egyik pillanatban még veszekedtünk aztán hirtelen magamon találtam. Kikerekedett szemekkel csókoltam vissza, majd átadtam magam a színtiszta élvezetnek. Megmarkoltam a pulóvere alját és ellöktem. Levegőt vettem és megcsókoltam. Ülésbe helyeztem magunkat és átlandítettem a lábamat az övéi felett. Így felette térdeltem és elképesztően jó volt. Annyira vad volt és szenvedélyes, hogy szavakkal le sem tudom írni. Úgy csókolt, mintha holnap már nem is lenne nap és eltűnnék. Harapdálta a számat (de azért vigyázott, hogy ne harapjon úgy meg, hogy esetleg a vérem is kicsorduljon...értitek) a nyelve csak úgy forgott a számban, ízlelgetett, kóstolgatott és egyszerűen játszadozott velem. A derekamat szorította, de gyengéden. Meg is lepődtem, hogy ennyire tudatában van a tetteivel. Az én kezem közben fel - le járt. Hol a nyakán volt, hol a hasán, hol a hajába túrtam. De eszméletlenül élveztem. Senki csókja nem esett ennyire jól, mint az övé. Főleg az, hogy az ő ajkai annyira hűvösek mégis mennyire forró vágyat rejt magában.
- Akkor sem leszek vámpír kedves - súgtam a szájába és egy gyengédebb csókot leheltem ajkaira. Nem bírtam tovább térdelni így beleereszkedtem az ölébe. - És most hogy érzed magad?
- El sem tudod képzelni mennyire türtőztettem magamat - sóhajtotta. - Ezt nem kellett volna...
- Mondd, neked elment az a csöppnyi eszed is? Edward meddig akartál várni? Egy évig? Vagy kettőig? Ne őrjíts már meg! - végigsimítottam az arcán.
- Ugye nem bántad meg?
- Edward hülybbnél hülyébb kérdéseket teszel fel - elsötétült tekintettel akartam kimászni az öléből, de visszahúzott.
- Jó ez így, maradj nyugton.
- Hát jó. Edward? - kérdeztem kis idő múlva.
- Tessék?
- Ez most csak egy... óvatlan pillanat volt, amikor elvesztetted a fejed, vagy hivatalosan is kijelenthetjük, hogy együtt vagyunk? - kérdeztem meg határozottan a szemeibe nézve. Oldalra biccentette a fejét, majd rámmosolygott.
- Azt hiszem inkább az utóbbi. De az első is igaz.
- Rendben - bólintottam és odabújtam a mellkasához.






12. rész

Hajnali 3 óra volt, de a két vámpírcsalád nyugodtan beszélgetett a vidéki ház nappalijában. Külön kis klikkekbe vegyültek fiatalak a fiatalok között idősek az idősebbek között. Carlisle és William a közös időkről beszélt feleségeiknek, néha csatlakoztak a fiatalok is. Eleinte együtt beszélgettek. Alice nagyon rajta volt a hogyan találkoztatok témán, így a két rangidős vámpír nekikezdett a mesének.
Próbálták lerövidíteni, amiért a fiatalok húzták is a szájukat, de ha nem tették volna ezt akkor napokig ülhettek volna odabent.
- Tudjátok én hogyan lettem vámpír Amikor Williammal elváltak az útjaink ígéretet tettünk, hogy soha senki előtt nem fedjük fel egymás titkát és átváltozását és én ezt betartottam - kezdte Carlisle. - Ezért nem hallottatok róla. Persze, Esme ismerte Willt.
- Ez azért nem teljesen igaz - mosolygott Esme.
- Igen, amikor Esmet átváltoztattam, Will akkor ment külön utakra.
- Innen átveszem, mivan veled öreg mindig kitérsz valami másra?! - nevetett fel William majd megköszörülte a torkát. - Szóval, Carlisle és Én gyermekkorunk óta ismertük egymást. Együtt mentünk mindenhova, így amikor az apja meghalt ketten maradtunk, - nekem nem volt családom - és kutattunk igazi vámpírok után. Amikor azt az egyet megtaláltuk a csatornában és ránk támadt, jött a többi társa így hát védekeznünk kellett. Az első megsebesítette Carlislet engem pedig egy társa, majd ő maga is. Mondhatni én majdnem odalettem, ha Carlislenak nincs annyi lélekjelenléte, hogy magával rántson. Ezért még mindig hálás vagyok - küldött egy pillantást barátja felé aki elmosolyodott.
- Ugyan már Will, ez természetes. Nélküled nem tudtam volna keresztül menni az átváltozáson. Ott lent a pincében a krumplik között, halálra rémülten vártuk mi fog velünk történni. Mivel Willnek több sérülése volt, jobban szétterjedt testében a méreg így hamarabb átalakult. Fogtam a kezét és próbáltam nyugtatni, de időközben bennem is volt méreg és énis kezdtem átváltozni. William összeszedte minden erejét és tudomást sem véve a fájdalmairól beszélni kezdett. Elmondta mit érez, mire próbáljak felkészülni és mit hagyjak figyelmem kívül. Legalábbis próbáljam meg. Lehetőleg ne kiabáljak, mert azzal nem lesz könnyebb, sőt rontok a helyzeten mert feleslegesen pazarlom vele az energiám. Ezt mind úgy mondta, mintha ő már túlesett volna az egészen és nagyon tapasztalt lenne.
- Persze, hiszen a legelején az első órákban rendszerint felüvöltöttem. Aztán rájöttem, hogy üvöltés nélkül is kibírom sőt még jobb - vigyorogva vállat rántott és újra Carlislera függesztette a tekintetét, miszerint folytathatja.
- Próbáltam megfogadni a tanácsát, és amikor jöttek az égető fájdalmak összeszorított szájjal és ököllel néztem elébe. Együtt változtunk át, és együtt voltunk végig. Ő vette észre, hogy pirosan izzik a szemünk és, hogy izmosabb lettem. Aztán én felfedeztem rajta, hogy krétafehér lett a bőre és jéghideg is. Mondanunk sem kell, hogy mindketten éreztük a kínzó éhséget a torkunkban. De mindketten ellenálltunk és azt mondtuk, nem eszünk vagyis iszunk semmit.
- Igen, ezután merészkedtünk ki, de megvártuk a sötétedést. Nem tudtuk, hogy napfényben hogyan fog reagálni a testünk. Eldöntöttük, hogy elutazunk mindent hátrahagyunk magunk mögött. Közben nem ettünk, észrevettük, hogy nincs szükségünk levegőre ezért amikot emberek között voltunk, nem használtuk a tüdőnket. Eltelhetett egy hét, amikor egy folyó mellett haladtunk el egy eléggé kietlen térségen. Őzikék szaladgáltak bennünket pedig újra elöntött az éhség. Tudatlanul, vad állati ösztönnel vetettük rá magunkat az őzekre és addig ittunk, amíg napkelte nem lett. Ekkor fedeztük fel a bőrünkön a csillogást. Na meg azt, hogy beérjük az állati vérrel nincs szükségünk emberre.
- Aztán ezt próbáltuk finomítani. Civilizáltak lettünk, kultúráltak, és dolgozni kezdtünk. Persze csak idővel. Kutattunk több olyan vámpír után akik hasonlóak lennének hozzánk. Majd belebotlottunk a Denali klánba. Velük vándoroltunk, ekkor én már javában tanultam. Aztán így teltek éveink én pedig orvos akartam lenni. William pedig ügyvéd. Mai napig nem értem miért erre jutott, de szíve joga választani.
- Jól választottam!
- Tudom testvér - vigyorgott. - Aztán blabla, többit ismeritek - mosolygott Carlisle majd Alicre nézett. - Kielégítettük a kíváncsiságodat?
- Nem teljesen. De mindegy. Hogy ismerted meg Lizbethet? - fordult William felé a tündérszerű vámpírlány.
- Hmm... elmeséled kedvesem? - mosolygott szerelmesen az említett nőre, mire az zavartan lesütötte a szemét.
- Khm. Persze - bólintott, majd nagyot sóhajtva felnézett. - Az valami csodálatos volt. Az egyik ügynökségnél titkárnőt kerestek, így elmentem az interjúra. Williamnek kellett titkárnő, mert az előzőt nem gondolta elég ügyesnek. Ő volt az akivel elkellett készítenem az állásinterjút. Képzelhetitek, ember létemre amikor megláttam majdnem elvágódtam a saját cipőm sarkában - az emlék hatására boldogan elmosolyodott. - Amikor megszólalt, percekig csak mekegtem mert teljességgel ... khm kábulatba ejtett. Folyton elpirultam nem bírtam beszélni, és vagy fél órán keresztül mosolygott a szenvedésemen és gazember módjára faggatózott. Persze nem arról, hogy hol dolgoztam eddig, hanem, hogy van-e barátom esetleg férjem. Mindig dicsért, milyen szép vagyok, jól öltöztem fel nem kihívó, de nem is kislányos, egy állásinterjúra pont jó. Aztán felvett dolgozni - felpillantott a párjára aki gyorsan homlokon csókolta. - Az első munkanapom azzal telt, hogy állandóan mély levegőket vettem amikor direkt elment előttem minden félórában. A szívem úgy dübörgött, hogy féltem meghallja. Később aztán kiderült, ezeken milyen jól mulatott. A második napon már elnézőbb volt és nem járkált előttem folyton-folyvást. Akkor mindig kért valamit. Elizabeth kérem hozza be ezt meg ezt a papírt. Hozzon kávét. Vizet. Kekszet. Persze soha nem ette vagy itta meg, mindig volt magyarázata.
- Nos igen, aztán az első hét leteltével elmentem a házába és szószerint elszöktettem.
- Micsoda romantika! - nevetett fel Emmett.
- Hidd el, hogy az volt. A világvégére is elmentem volna, ha az lett volna a feltétel, hogy William velem van. Önként elmondott mindent én pedig nem akartam neki elhinni.
- Elájult - kuncogott William, mire kedves felesége mellkason vágta, nem épp gyengéd cirógatásnak szánva.
- William! Najó csak egy kicsit ájultam el. Tudjátok a sokk meg a... izé. Tudjátok, hogy van ez - zavartan megköszörülte a torkát és lehajtotta a fejét mire a többiek nevetni kezdtek. - De utána elfogadtam a dolgokat és próbáltam bízni benne. Majd megkértem változtassan át és szinte abban a pillanatban teljesítette a kívánságomat.
- Nem bonyolítjuk gyerekek! - rántott vállat Will vigyorogva. - Ha egyszer szeretem meg ő is engem mit húzzam? Ha az akart lenni, és én mivel boldoggá akartam őt tenni... teljesítettem a vágyát. Szülei meghaltak, testvére nem volt. Mi tartotta volna vissza?
- Jólvan William ne magyarázd túl - mosolygott elnézően Liz. - Nem bántam meg a döntésemet. Sokatokkal ellentétben ha most is választhatnék azt mondanán, nem köszönöm jó nekem így.

***

Danielle

A nap pontosan belesütött a szemembe, de nem erre keltem fel. Éreztem, hogy figyel. Hogy néz. És ez cseszettül idegesített.
- Edwaaaard! - nyüszögtem fáradtan és a fejemre húztam a párnám. - Ne nézz! - jelentettem ki rekedtes hangon és oldalra fordultam. Rákellett jönnöm, ott már nincs ágy csak a padló. Edward ijedten ugrott hozzám miközben én jajgattam.
- Mid fáj, mid fáj? Ahh lehettem volna gyorsabb is.
- Na igen, a gyorsaságod jóljött volna. És.. nem... nem fáj semmim - nem, csak nagyon bevertem a combom és a mellem, de az utóbbit nem készültem az orrára kötni.
- Ne hazudj nekem te lááány!
- Rendben van, nagyon fáj a combom. - mutattam rá sajgó testrészemre és felhúztam a pizsama alsómat. - Látod? Rögtön véraláfutásos lett.
- Hmm... - közelebbcsúszott és tenyerét a fájó pontra simította. Hűvös kezétől kirázott a hideg, de nem húzódtam el. A hideg csillapította a fájdalmat és lassan el is múlt. Hálásan pillantottam csillogó szemeibe. Valami itt más. Elmosolyodtam, amikor leesett, hogy vágyat látok a szemeiben csillogni. A mosolyom egyre szélesebb lett végül vigyorogni kezdtem és elfordítottam a tekintetemet. Megérintette a combom és máris megkívánt. Nagyon visszakellett fognom magam, hogy ne nevessek fel.
- Mi ilyen vicces? - kérdezte és elhúzta a kezét a lábamról. Megfogtam a kezét összeulcsoltam az ujjainkat és mereven azt néztem még mindig vigyorogva.
- Vágysz rám. Kívánsz - eszem ágában sem volt tagadni előtte.
- Hmm - kaptam újra ezt a választ és még közelebb csúszott a padlón.
- Tudod kezd elegem lenni a hümmögésedből - pillantottam fel rá. Kicsit megijesztett a közelsége. Az előbb még szinte fél méter távolság volt közöttünk most meg alig pár centi. Ugyanaz a csillogás volt még mindig a szemében. Megkell mondjam imponált, hogy így érez irántam. - Csak 17 vagyok.
- Én pedig lassan 110 - mondta komolyan, de olyan gyorsan vágta rá rezzenéstelen arccal, hogy muszáj volt felnevetnem.
- Nagyon jól tartod magad - incselkedve rányújtottam a nyelvem mire mosolyogva bólintott.
- Ne mondd azt, hogy te nem vágysz rám mert esküszöm kiugrok az ablakon - tette hozzá halkan mire újracsak nevetni tudtam. Feléfordultam és a homlokom az övének támasztottam. Jólesően felsóhajtottam.
- Nyugalom. Nem mondom, mert akkor hazudnék.
Csend telepedett közénk csak a ritmusos levegővételeinket lehetett hallani. Lassan eldőltem a padlón, mert kényelmetlen volt ülni, majd Edward is követett. Nem beszéltünk, nem mozogtunk, nem csináltunk semmit. Aztán Edward megkereste a kezem összekulcsolta az ujjainkat és a hüvelykujjával simogatott.
- Voltál már valakivel Úgy együtt?
- Mármint szexuálisan?
- Nem Edward... - forgattam a szemem. - Igen, létesítettél már valaha valakivel szexuális kapcsolatot? - kérdeztem fennhangon, hogy komolynak és higgadtnak hangozzak. Felkuncogott. - Ne nevess ki.
- Nem dehogyis, édes voltál. Szóval visszatérve. Nem.
- 110 év alatt semmi? - teljesen meghökkentem és lendületből felültem. - Ez képtelenség! - nagy szemekkel néztem Edwardra aki csak mosolyogva rázta a fejét.
- 18 évesen Carlisle átváltoztatott addig nem nagyon volt kapcsolatom utána évtizedekig mindig kontrollálnom kellett magamat, szóval nőkre nem igen gondoltam. Bella volt az első az életemben.
- És vele sem volt...?
- Nem volt - ingatta fejét én pedig szórakozottan babrálgattam az ujjaimmal.
- És akartál?
- Persze - bólintott. - Úriember módjára nem támadtam le, még a csókolózástól is féltem, hogy megölöm.
- Bolond.
- Lehet, de elővigyázatosnak kellett lennem.
- Velem megtennéd? Most - tettem hozzá. Pillanatokig gondolkodott majd rámnézett egyenesen a szemembe.
- Meg - hát úgy meglepődtem a válaszon, hogy egyből fel is vontam a szemöldököm és csak meredtem rá. Elmosolyodott és megcsókolt.
Nyelve bejárta a szám minden zugát, meglepődtem, hogy nem óvatos. Mondjuk... tegnap se volt az túlzottan. Meglepetten csókoltam vissza és a kezemet a nyakára simítottam. Közelebb vont magához és a szájával bejárta a nyakam, a vállam és a szám. Mondanom sem kell mennyire jó volt na meg mennyire izgató.
A nap sugarai megvilágították Edward arcát, de nem vonta el a figyelmét rólam. Én viszont a arcára pillantottam és ahogy csillogott, kissé elkábultam. Beletúrtam a hajába, mire ő felbátorodott és felkapott az ölébe. Átkaroltam a nyakát és hintettem egy csókot az állára, majd feljebb aztán elértem a száját. Jeleztem, hogy tartson magasabbra, így nem kellett azon rágódnom, hogy érjem el a száját, és hogyan csókoljam meg úgy, hogy közben kényelmes legyen. Megnyaltam duzzadt ajkait megkarmoltam a tarkóját és hajába túrva kicsit hátrafeszítettem a fejét. A nyakára tapadtam, és mintha jómagam egy vámpír lennék úgy kezdtem el szívni szexis testrészét. A nyakát imádtam benne az egyik legjobban. Hosszú, feszes, az ádámcsutkája megfelelően domborodott a nyakán. És amikor hátravetette a fejét... ó édes istenem. Lányok ezreinek már ettől nedves lett a bugyijuk. A keze felcsúszott a derekamra így máris másik pozíciót vettem fel. Lábaimat a dereka köré tekertem és a kezeimet leengedtem teljesen a háta közepére. Olyan minta másztam volna egyre fejjebb az ölelésében. Követelőzően csókolt vissza, éreztem, hogy egyre többet és többet akar. Nem csak érzelmei, hanem ösztönei és reakciói is ezt súgták. Amikor különböző tempókban csókoltam, elege lett az álldogálásból. Végigdöntött az ágyon és fölémhajolt. Nem mondott semmit, nem kérdezett semmit, egyszerűen szájával a nyakamra tapadt. Kezeimet a fejem fölé csúsztattam és szinte felkínáltam neki a testemet. Gyerünk, Edward azt teszel velem amit csak akarsz...
Bal lábamat felhúztam és hozáérintettem merem férfiasságához. Összerándult és a kezét az enyémre csúsztatta. Pontosabban a csuklómra. A párnába szorította és akaratosan megcsókolt. Elakartam kapni a egyik kezem, hogy végre ledobjam róla a pólót de nem hagyta.
- Neked... volt valaha... valakivel? - kérdezte nyögdécselve a szavakat. Ki mondta, hogy kezdjen el beszélni?
- Nem - figyelmen kívül hagytam az újra nyíló ajkait és szépen betapasztottam. - Fogd be a szádat kérlek. Koncentrálj másra - súgtam és megharaptam az alsóajkát.
- És... Ryan? - kérdezte amikor szóhoz jutott. Rontott a varázson. Elhúztam a fejemet, mire elengedte a csuklómat. Felültem.
- 16 éves voltam amikor meghalt. Az utolsó fél évet eléggé nehezen húzta ki, szóval nem hiszem, hogy tudott volna szexszelni! - dühös voltam így felugrottam és a konyhába siettem. - Amúgyis gyerek voltam még, a halála után megváltozott minden, énis megváltoztam. Sőt. Most sem akarom elveszteni a szüzességemet! - kirántottam a hűtűajtót, elkaptam egy ásványvizes üveget, mérgesen lecsavartam, és eldobtam valahova a kupakot majd inni kezdtem. - Mégis minek hoztad fel a témát? - kérdeztem amikor már előttem állt.
- Sajnálom. Bunkó voltam.
- Hát az! - hagytam rá majd újból ittam. Felsóhajtottam. - Mindegy. Hagyjuk. Megyek felöltözök.
Nem válaszolt semmit, csak bólintott