4. rész

Ígértem chatbe egy részt, hoztam is. Ööö beteg vagyok azért ilyen későn.

Most csak egy Daniellet hoztam képként. : )

Jó olvasgatást és sok véleményt nekeeeeem. ^^
csók.


Edward

- Edward nem gondolkodtál? - kelt ki magából Emmett. Nem volt egy forrófejű típus, de ez azért kiakasztotta. - Mit fog ehhez szólni Carlisle? - kérdezte, mire jelentőségteljesen ránéztem. Feszült voltam. A térdeire könyököltem és összekulcsoltam a kezeimet, közben az állkapcsomat feszítgettem. Nem tudtam mégis, hogy írjam körbe a történteket.
- Egyszerűen... csodálatos - nyögtem ki, majd a hajamba túrtam és sóhajtottam - Nem tudtam ellenállni. Rátett pár lapáttal, hogy fújt a szél... az az illat! Elképesztő volt. Emmett te nem érezted!
- Ó, dehogynem! Láttam a suliban... Nem tudom mit vagy úgy oda érte... Ha annyira szép volna... tény, hogy jobb mint a forksi felhozatal, kicsit különc és az illata is remek... de nincs annyira jó, hogy ennyire elbódítson! Edward hová tetted az önuralmad?
- Most úgy beszélsz, mintha nem is te lennél. Te sosem követtél el hibákat? - felálltam és kitártam a karjaimat.
- Edward azok teljesen mások voltak...
- Dehogyis! Ugyanaz a helyzet. Intenzív illat, méreg megindulása, önuralom elvesztése, áldozat becserkészése. Csak tudod mi a különbség? - kis szünetet tartottan a hatás kedvéért. - Az, hogy én nem tettem meg. Nem cserszkésztem be a védtelen őzt... csak félig.
- Edward elkell menned - vett lejjebb a hangerejéből Emmett. Belátta, hogy igazam van és ez ellen nem tud mit tenni. Nem minősíthetett, ítélhetett el, mikor ő is volt már ugyanilyen szituációban. - Nem mondom el senkinek... Rosalienak sem. - bólintott. Megkönnyebbülten sóhajtottam és hálásan tekintettem Emmettre.
- Köszönöm. Alice biztosan látta... ezt nem tudta volna előre megmondani? Ügyeltem volna a részletekre... - sottugtam dühösen fejrázva, Emmett pedig megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs. De te is érezted nem? Akik vele voltak...
- Olyanok voltak, mint mi - igazat adóan bólintottam. - Ez különös, nem? Ha velük él... és tudja, hogy ők kik... akkor nem sok időbe fog neki telni, hogy rájöjjön mi kik vagyunk. Ma már elmondta, hogy hasonlítunk... És képzeld... nála sem működik a képességem.
- Okos lány.. és fura.
- Akárcsak Bella! - említettem meg. - Ha belegondolsz... ugyanaz mint akkor. Bellának sem tudtam ellenállni, csak úgy, hogy elmentem Denaliba. De most nem... de ha meg azt vesszük más a helyzet. Engedtem a kisértésnek - összeráncoltam a homlokom - Szerinted ez nem jelenthet valamit?
- Új szerelmet? Már megint egy átlagos emberbe? - találgatott Emmett.
- Ez a cinizmus kezd az agyamra menni. Beszélnem kell Aliceszel - hirtelen felpattantam és már csak hűlt helyem volt a szobában. Emmett reménytelenül sóhajtott és lesétált a nappaliba. Odament barátnőjéhez és lágyan, apró csókot hintett ajkaira.
- Menjünk futni? - kérdezte halkan.
- Persze, mehetünk te kis majomember - boldogan elmosolyodott és megsimította a karját. - Indulás!

- Alice. Alice, gyere elő nincs kedvem bújócskázni - sóhajtottam, mire Alice szinte mellettem termett. Jasperral az oldalán. - Szia Jasper.
A megszólított fiú intett és magára hagyott bennünket.
- Mi az Edward? - kérdezte lágy hangon.
- Te tudtál mindenről és nem szóltál egy szót sem. Nem figyelmeztettél...
- Igen. Bár a kis... incidensedet nem láttam. Vagyis... részben.
- Alice, normálisan magyarázz...
- Tudom mi fog történni, de nem mondom el, mert megrémülsz - a tekintetem látva hozzátette - Ne aggódj, semmi roszz dolog. Bella után idejemár.. a francba! - halkan felnevetett és lehajtotta a fejét. Én sem tudtam megállni mosolygás nélkül - Most már aztán mindegy. Annyit láttam, hogy ő igenis szeretne tőled valamit... mármint... láttam az első csókotok!!! - felugrott ülő helyzetéből és vidáman tapsikolni kezdett. Ez volt az a dolog ami teljesen meglepett. Szinte bennem rekedt a szó és tág szemekkel bámultam a hugomra.
- Dehát... nem is... az esetem.
- Mit tudod te milyen az eseted amikor egyedül Bellát ismerted? Rá sem néztél más nőre... Imádom Bellát szósem róla, de nekem Danielle is tetszik. Átlag korosztályához képest nagyon szép, elismerheted, hogy szebb mint Bella - Ez volt a másik dolo amire nem tudtam rábólintani - Csökönyös szamár nem tudsz te semmit. De amellett, hogy szép, még okos és szerény is. Na meg... a családját se hagyjuk figyelmen kívül. Azért, gondolom ő nem lepődne meg rajta, ha... sőt biztosra veszem, hogy magától rá fog jönni, csak most elvakítja a szépségünk és a te nyakcsókolgatásod - Alice hosszan, türelmesen, halkan beszélt és észrevette, hogy egyszer sem próbáltam közbeszólni a végére mintha zavarba is jöttem volna. Najó cska egy egész kicsit.
- Őrjítően finom illata van... - mormoltam. - Nem tudom... én csak.. Bella..
- Edward, Bella szerelmes Jacobba! - jelentette ki kegyetlenül Alice, bennem pedig megfagyott a vér. Percekig csendben voltunk, majd Alice újra megszólalt. - Sajnálom Edward. Bella rájött, hogy... hogy mindkettőtöket szeret. Megfigyelted milyen furcsa a suliban már hónapok óta? Megzavarta az, hogy nem mész oda hozzá, kívülálló lett. Jake vette a szárnyai alá. Helyettesített. Bella boldogtalan ha Jake nincs mellette... és mivel már te nem vagy. Jacob szerelme elnyomja a tiédet. Összefognak jönni - az utóbbi mondatokat csak súgta. Kiolvastam a gondolataiból, hogy nem akart megbántani, de akarta, hogy tudjam mi folyik körülöttem. Nem szerette volna ha hiábavalóan epekedem olyasvalaki után, akinek a szíve már másé.
- Értem. - feszülten bólintottam, majd felálltam. - Tudtam, hogy bekell egyszer következnie. Csak nem hittem, hogy ilyen hamar.
- Edward eltelt fél év a szakításotok óta. Nekünk repül, neki vánszorog... Ideje továbblépned. Ismerkedj meg Danielle-l0el - közelebb lépett és hozzámbújt. - Légy túl rajta Edward - susogta még, és hagyta, hogy szorítsam őt.
- Köszönöm Alice.

***

Danielle

Edward hazahozott. Egy cetli várt.
Kajálunk.
Csak ennyi állt rajta. Mosolyra húztam az ajkaim és bementem a szobámba. Lekuporodtam a sarokba és gondolkodni kezdtem. Már a kocsiban elkezdődött a kombinálás az agyamban, de próbáltam elzárni, mert nem akartam addig belekezdeni amíg Edwarddal egy légtérben vagyunk. Nem zavart meg semmi ilyesmi, csak azért mégis...
Megtapasztaltam, hogy gyönyörű. Csodálatos. Változik a szeme színe. Jójó... Első nap. De reggel tisztán emlékszem mély topáz színű volt. A testvéreinek karamella és annak az árnyalatai illettek a szemük színére. Egyedül az övé ütött el. Délután pedig a tisztáson már sötétbarna majd hogy nem fekete volt. Udvarias. Okos. Hideg a bőre. Furán viselkedik a közelemben. Kecses a mozgása. És a nyakam csókolta. Nem a szám, nem az arcom. A nyakam. Fura egy fiútól. Jó, ezek a jelzők, mind ráillenek a..
De nem. Nem lehet, mert... mert nem. Jézusom suli első napján beléjük botlom. Nem igaz, hogy ennyire balfék vagyok. Mindig megtalálom a bajt.
Beszélni akartam apuval, de tudtam hiába hívnám a kocsiban van a telefonja. Neki és a többieknek is. Amúgyis, ilyenkor képtelenek beszélni. Egyszer figyelmeztettek, azóta tudom.
Nem akartam tovább ülni, meredni a semmibe és gondolkodni. Ellazulni akartam, boldog lenni és kész.
Megcsináltam a feladott leckét. Néhány dolgot elrendeztem a szobámban. Majd megágyaztam, elővettem a fürdéshez szükséges dolgokat. Összeszedtem a legkedvesebb cdmet, beraktam a hifibe majdnem maximum hangerőre tekertem és besétáltam a fürdőszobámba. Az ajtót nyitva hagytam, hogy még jobban halljam a zenét. Elmerültem egy forró habos vízzel teli kádban. A karomat kivetettem a kád szélére, majd hagytam, hogy lezuhanyjon a padlóra.
- Hmmm - sóhajtottam elégedetten. Dúdoltam a dalt és próbáltam relaxálni. De a lehunyt szemeim előtt megjelent Edward Cullen arcképe. Majd a testvéreié... és Belláé. Ő is egy fura lány volt. Nagyon hallgatag.
Olyen mélyen néztek egymás szemébe... és szakítottak. Talán elmondta neki és Bella nem tudta feldolgozni? Nem. Biztosan más. Azt mondta Jessica az álompár voltak és sokáig együtt voltak. Lehet, hogy tudta az elejétől csak történt valami... ami miatt kénytelenek voltak befejezni. Felettébb furcsa egy gondolat ez is mégis ezt látom reálisabbnak. De, hogy miért? Nem tudom. Elvégre is... jó emberismerő vagyok. Ahh hagyd abba!!! - összeszorítottam a szemem, hogy elűzzöm a sok képet és gondolatot az agyamból. Nem sok sikerrel.
Szóval... vámpír. Edward vámpír... - kóstolgattam magamban a kiejtését. Nem is rossz. - A neve is régi. Nincs rám veszéllyel. Nem tudna emberek között megmaradni. Mély topáz, majd sötétbarna - fekete szemek... éhes volt. Olyankor nehezebb. Persze, elnézem neki. Megakart kóstolni - elmosolyodtam a gondolatra - Szóval tetszek neki. Nem tette meg. Plusz pont neki.
- Aah relaxálsz? - lépett be Audrey és Sophie.
- Szólhattatok volna, hogy "Danielle ne menj a közelükbe mert vámpírok és még a végén belé szeretsz az egyikbe amilyen szerencsétlen vagy!"
- Á, szóval rájöttél.
- Apának szóltatok? - kérdeztem meg halkan.
- Aha. Azt mondta este meglátogatja őket és szól, hogy nem vagyunk veszélyesek. Tudtad, hogy az erdőben élnek?
- Jaj nemár...
- Megrémiszt a gondolat, hogy Edward Cullen egy vámpír? - ült le a kádam szélére Sophie és suttogta a fülembe amolyan kísérteties hangsúllyal. Sóhajtva válaszoltam:
- Kinevetsz, ha azt mondom furcsa borzongást kelt bennem? Izgatottságot?
- Nem, ez természetes.
- Persze - hangosan felnevettem. - Na hess kifelé gaz szépségek! - kipenderítettem őket, majd folytattam a pihenést.

***

- Elizabeth velem tartasz? - búgta kedvese fülébe a férfi és megcsókolta a nyakát.
- Hát persze, William, ez nem is kérdés. - a nő mosolygott és szembefordult férjével. - Gyerekek ne rosszalkodjatok, nemsokára jövünk! - nem üvöltött épphogy csak felemelte a hangját.
- Jaj anya! - léptem le a lépcsőn. - Minek nézel minket? Leléptek pár órára és rögtön hívjuk az "új barátainkat?" - kérdeztem szemforgatva, mutatva az idézőjeleket. Felnevettek.

***

Edward

Egy fekete Mercedes parkolt le a házunk előtt. Kiszálltak, majd az ajtóhoz mentek nyugodt tempóban. A férfi átkarolta a nő derekát, aki kedvesen mosolygott rá, majd csengettek. Vámpírok. Messziről megéreztük a szagukat. Másodpercek alatt kinyílt az ajtó és Carlisle meg a férfi elképedve szinte egymás nyakába ugrottak.
- Carlisle! De régen láttalak!
- William egy cseppet sem változtál - ezen mindketten jót nevettek. - Kerüljetek bejjebb - behívta őket a házba, majd a nappaliba vezette őket.
- Szóval te lennél a híres Carlisle Cullen? - kérdezte mosolyogva a nő és a kezét nyújtotta. - Örülök, hogy végre találkozhattunk. Elizabeth vagyok.
- Amikor megismertem Williamet nem dicsekedhetett kegyeddel - lovagiasan meghajolt és kezet csókolt a nőnek. Újabb nevetéstől hangzott a ház, majd helyet foglaltak a hatalmas fehér kanapén. - Mi szél hozott errefelé titeket?
- Muszáj volt elhagynunk Londont, több ideig maradtunk a kelleténél két évvel... és hát. Kinéztük magunknak Forksot, igéretesnek tűnt.
- Az is, Will. Az is. Talán az eddigi legjobb hely.
- Na és Denali?
- Persze, csak utána.
- És Franciaország? - kérdezte huncut mosollyal az arcán William, mire Carlisle is elmosolyodott.
- Várj egy pillanatot előkerítem a családot. Azóta lettünk egy páran.
- Mi is - bólintott Will. - Meséltek nekem rólatok. De nem tudtam hirtelen, hogy rólad van szó, hiszen a te neved nem mondták.
- Család! - lépett a lépcsőaljához Carlisle én pedig előmerészkedtem a fal mögül és lesétáltam. Lassan követtek a testvéreim is és valahonnan anyám is előjött.
- William ő itt a feleségm Esme. Ők a fiaim. Edward, Emmett és Jasper aki nem régen csatlakozott hozzánk. A lányaim Rosalie és Alice. Gyerekek ő itt egy régi barátom William Profenty ő pedig kedves felesége Elizabeth.
- Örvendek - mondtam udvariasan és kezet ráztam Williammal és Lizbethtel. A többiek is sorba bemutatkoztak nekik.
- Nem te hoztad haza a lányomat? - mosolygott rám William mire mindenki Emmetten és Alicen kívül kíváncsian fürkészték az arcomat - Éreztem az illatodat rajta.
- Igen, uram. Hazavittem... megmutattam neki Forksot - bólintottom rezzenéstelen arccal.
- Hány gyermeketek van? - kérdezte Esme témát váltva.
- 5 - válaszolt szintén mosolyogva Elizabeth. - Nehéz dolog ám ennyi vámpírgyerkőccel! - sóhajtott, de a szemei mosolyogtak.
- Megtudlak érteni - nevetett Esme. - Néha túlontúl makacsok és tudatlanok.
- Főleg Adam. Jaj Adam. Imád harcolni... olyankor nem is gondolkodik csak a harc. Abban leli örömét, viccesnek találja ahogy a védtelen vadra veti magát... sosem fogom megérteni miért szereti ennyire...
- Emmett is olyan - bökött fejével az említett személy felé, mire Emmett halkan kuncogott.
- Ne túlozz anyu. Elviselhető vagyok!
- Edward nem is meséltétek, hogy találkoztatok velük az iskolában - nézett rám Carlisle kérdő tekintettel. Ahogy Emmett megígérte egy szót sem szólt nevelőaoámnak így nem tudta hol töltöttem a délutánomat.
- Igen, nos... még nem volt rá alkalmam, hogy elmondjam - zavartan a távolba néztam mintsem rá, mire William Carlisle arcát fürkészte. Vigyorra húzta ajkait és megszólított.
- Tetszik neked a lányom, igaz? - A kérdést hallva nyílt döbbenet uralkodott az arcomon amin ő jót szórakozott. - Válaszolj, fiam - kedvesen mosolygott egyáltalán nem volt követelőző.
- Khm... - húztam emg a felsóm nyakát - Azt hiszem igen, uram.
- Ugyan már, szólíts nyugodtan Williamnek - legyintett hanyagul. - Nem fogok közétek állni, ne félj. De azért megérthetsz ha esetleg Sophiet nézed ki vagy Audreyt nyugodtabb lennék.Habár már ők is foglaltak. Danielle viszont ember - intézte szavait a többieknek. - Nem áll szándékomban őt átváltoztatni, ha nincs rá szükség. Eddig nem is hozakodott elő a témával. Kérlek vigyázz rá. Tudom, hogy nehéz a közelében lenni, mert isteni illata van de meglehet szokni. Több mint 17 éve vele vagyunk, beleszoksz, fiam. Csak vigyázz rá. És nem érdemes titkolni. Eszes lány, biztosan rájött már... - büszkén mosolygott s végig a szemeimbe nézett.
- Alice? - kérdezte Carlisle mire Alice bólintott.
- Igen nos, a lányod mindent tud. Nem hiszem, hogy nehézségei lennének Edwardnak a lányoddal kapcsolatban. Az előző szerelme is egy ember volt.
- Ó, Edward úgy látom sokkal emberibb vagy, mint amilyennek tűnsz!
- William! - szólt rá felesége, mire bocsánatkérően nézett rá. Egyből megenyhült.
- Ne aggódjon William. Minden rendben lesz, azt hiszem...
- Edward kérlek tegezz - lehunyta a szemeit és úgy mondta. - Sértésnek veszem. Nem vagyok még csak 300 körül - nevetett fel.
- Elmesélnétek, hogyan találkoztatok? - érdeklődött Alice.
- Ne haragudjatok de későre jár és nem akarunk titeket feltartani - állt fel William, vele pedig Elizabeth.
- Ugyan már, ne beszélj butaságokat! Maradjatok ameddig csak kedvetek tartja - nyugtatta őket Esme.
- Ez kedves, de majd máskor. Várunk titeket nálunk. Feltétlenül szeretnélek bemutatni a családomnak Carlisle - intettek és kisétáltak a házból.
- William! - szóltam még utána. - Bánnád, ha meglátogatnám később Daniellet? - kérdeztem tétovázva.
- Ha ő nem, én sem. Viszlát! - beszállt az autóba és sebesen elhajtottak.
- Remélem tudod mit csinálsz fiam. Okulj az előző esetből. Óvatosan.
- Persze, apa. Minden tőlem telhetőt megteszek.
- És Bella?
- Szerelmes Jacobba.
- Óh... - láthatóan meglepte az új fejlemény. - Hát akkor, ideje neked is túllépni rajta.
- Azon vagyok.

***

Danielle

Az órára pillantottam ami este 9-et mutatott. Megvontam a vállam és lementem a nappaliba. A konyhába léptem és kitártam a hűtőt. Szemlélődtem teljesen tanácstalanul. Ez a legrosszabb. Érzed, hogy éhes vagy és nem tudod mit ennél meg... Anyuéknak muszáj volt hozzám alkalmazkodniuk, még főzni is megtanult, csakhogy nekem jó legyen. Persze elismerem, nem nagy tehetség de alapvető dolgokat eltanultam tőle és rájöttem, hogy nem egy nagy ördöngősség. Szóval magamra szoktam főzni. Nem tudják elhinni, hogy ehetem meg ezeket a "gusztustalan" izéket amiket csinálok... hát én sem értem, miért jó a vér íze.
Felsóhajtottam és vettem ki felvágottat. Beérem egy egyszerű szendviccsel is. Elővettem a kést és vágni kezdtem a kiflit.
- Bhu! - súgta valaki a fülembe én peidg megijedtem és majdnem levágtam az ujjam. Majdnem! Csak elvágtam.
- Úristen elvágtam az ujjam - megállapítottam és rögtön bekaptam azt. De csak reflexből... nem gondoltam bele, hogy tulajdonképpen rosszul vagyok a vértől. - Ne vegyél levegőt! - utasítottam Scottot aki mereven az ujjam nézte.
- Isteniii!
- Most ettél! - mutattam rá a lényegre és az ujjamra összpontosítottam. Megéreztem a szagát, láttam kiserkenni a véremet, ízét éreztem a számban... rosszul lettem. Kék, zöld foltokat láttam, kissé homályos lett minden és forgott velem a szoba. - Ajjaj... - nyögtem közben megtámaszkodtam a pultban. - Menj innen, megoldom!
- Danielle ne izélj már, túl vagyok rajtad... ismerlek egy ideje. Gyere segítek - felkapott és a kanapéra tett óvatosan. Hátradőltem fogtam a lüktető ujjam megbabonázva néztem ahogy folyik belőle a vér és mély levegőket vettem, hogy elmúljon a nyomó érzés a tüdőmben.
- Hozz vizet - szinte elhaló volt a hangom. Pillanatokon belül mellettem termett. Ittam pár kortyot de rögtön éreztem, hogy ez nem jó ötlet volt. Egész nap nem ettem semmit csak egy banánt a suliba azért volt az egész rosszullét. Félrelöktem Scottot és a wc felé szaladtam. Percekig szenvedtem, remegtem mint a nyárfalevél kiment belőlem az összes erő. Drága bátyjám a segítségemre sietett.
10 perc elteltével újra a nappaliban ültem bekötött ujjal.
- Nevetséges - felnevettem. - Egy ilyen kis seb... jó mondjuk mély de akkor is... ennyire rosszul lenni. - felsóhajtottam majd orrnyergem fogva újra nevetni kezdtem.
- Ezt találod ennyire viccesnek? - grimaszolt rám Scott mire vállat vontam.
- Jobb, mintha sírnék a fájdalomtól. Ez is mutatja az emberek mennyire gyengék tudnak lenni - felsóhajtottam, de derültségem nem múlt el.
- Mit érzel?
- Hmm... érzem ahogy pulzál benne a vér.. nem is. Lüktet az egész ujjam. Fura, de elviselhető.
- Milyennek találtad a vért?
- Istenem ilyen sós ízt...
- Pedig ha tudnád milyen csábító illata van - szippantott a levegőből és mámoros tekintettel nézett rám. Máros kezdett sötétedni a szeme színe.
- Jó, menj innen - rávigyorogtam. - Te mért nem tudsz denevérré változni? Mint a filmekben... hogy bírnám már! Nem is vagy igazi vámpír... ha az lennél itt repdesnél a fejem felett mint egy cuki kis denevér.
- Komolytalan fruska - megsimogatta a hátam. - Milyen a suli?
- Nem rossz... messze van. Mindegy. Mikor kapok kocsit? Nem sokára vizsgázom is, nincs min gyakorolni - szépen pislogtam rá mire hunyorogva méregetett.
- Ez most egyfajta kérés volt?
- Légyszi, légyszii!! - kérleltem és hozzásimultam márványtestéhez.
- Te kis... holnap délután beülhetsz mellém és megmutathatod mire vagy képes!
- Ezaz! Köszönöm bátyó, felmegyek aludni.
- Te meg az emberi szokásaid - rosszallóan csóválta a fejét mire hangosan felnevettem és feltáncikáltam a szobámba.
Ledobtam a selyem hálóingem egyszál fehérneműben álltam és kutattam a pizsomám után. Rendkívül fura, emlékszem, hogy a párna mellé tettem. Najó, a párna alatt volt. Felvettem az alsót és a melltartóm akartam ledobni, amikoris:
- Ahhh, micsoda látvány... - a hang felismerésétől felsikoltottam és a paplan alá vetettem magam.
- Edward Cullen halálfia vagy! - a sötét szobán járattam körba a tekintetem de sehol sem láttam őt.
- Azzal elkéstél!
- Ó te! Te, modortalan, bunkó ...vadállat!
- A szörnyeteg jobban illik rám - elmosolyodott és kilépett a szekrény takarásából. Nekidobtam egy párnát. Halkan kuncogott és mellém telepedett.
- Feljelenthetnélek magánlaksértésért. És kukkolásért.
- Naa. Nem tudtam, hogy öltözködni is fogsz!
- Nem bocsájtok meg! Szóval? Mit is keresel itt?
- Szeretnék bocsánatot kérni a tisztáson történtekért. És persze ezért is. Esküszöm nem direkt csináltam! - a hangja tényleg bűnbánó volt. Lenyugodtam ahogy a tisztáson történtekre gondoltam. Nem az az érzés uralkodott el rajtam, hogy jesszus megakart ölni, hanem, hogy jesszus csókolgatta a nyakamat! Lazábban markoltam a paplant, felhúztam a lábaimat és óvatosan a szemébe néztem.
- Tudod végig tudtam mik vagytok, csak új hely és ahh az a rettentő szépségetek és persze a te vonzerőd elvakított és nem tudtam rögtön rájönni. Tegyük fel, hogy nincsenek a testvéreim. Akkor elmondtad volna? - kérdeztem és lehajtottam a fejem a párnámra. Lejjebb csúsztam és ráemeltem a tekintetem. Kisimított egy hajtincset az arcomból. - Apropó mikor jöttél be és hol? És mikor ettél utoljára mert elvágtam az ujjam! - felmutattam az ujjam mire fáradtan sóhajtott és megfogta a kezemet.
- Nyugalom Danielle.
- Elle.
- Haladjunk sorba. Akkor jöttem amikor a konyhába mentél le és az ablakon át. Mikor ettem? Kb. egy hete. Ne aggodalmaskodj... és lássuk csak. - eleresztette a kezemet és maga elé meredt. Nyilván gondolkodott.
- Nem tudom elmondtam volna valaha is. Tudod ez bonyolult. Ha olyan mély lett volna a kapcsolatunk és úgy gondoltam volna, hogy igen bízhatok és remélhetek akkor valószínűleg elmondtam volna. De ha azt vesszük, hogy te ember vagy, én pedig egy szörnyeteg és nem tudok távol lenni tőled és veszélyes vagyok... akkor addig titkoltam volna ameddig csak lehet.
- Megértelek - bólintottam és csendben maradtam. - Te és Bella együtt voltatok? - kérdeztem halkan, mert tudtam, hogy kényes témára tapintottam. De akkor is kíváncsi voltam.
- Muszáj erről beszélnem? - kérdezte vonakodva.
- Nem. Semmi sem muszáj vagy kötelező. Csak kíváncsi vagyok.
- Nehéz beszélnem róla, mert mély nyomot ejtett bennem. És még mindig szeretem őt. Azt hiszem - nézett rám bocsánatkérően. Legalább őszinte.
- Tudom - bólintottam. - Nem várom el, hogy rögtön omolj a karjaimba.
- Köszönöm. Megígérem, hogy elmondom, csak had ne most.
- Rendben.
- Inkább meséld el a történetedet.
- A történetem?
- Hogyan botlottál te vámpírokba?
- Ja, hogy az... - sóhajtottam és merengően néztem Edward sötét mellkasát. Nem sokat láttam. Mély levegőt vettem és ránéztem. - Fáradt vagyok. Holnap este elmondok mindent. Úgyis péntek lesz. Persze, csak ha újra meglátogatsz.
- Rendben - bólintott, elmosolyodott és felállt. Megfogtam a karját miközben felültem.
- Hová, hová?
- Fáradt vagy. Hagylak aludni.
- Megnyugtat a közelséged - súgtam és megszorítottam a csuklóját. - Úgyis magányosak vagyunk - elvigyorodtam és húzni próbáltam, mire lecsúszott a takaró és észbe kaptam. - Itt maradsz. Megtennéd, hogy elfordulsz amíg... - mutattam az ujjammal, hogy körbe-körbe mire vette a lapot és elfordult. Az ablak felé. Hunyorítottam mire vigyorgott és a szekrény felé fordult. - Na azért - gyorsan lekapkodtam a kis ruhadarabot és magamra húztam a pólót. - Kész vagyok.
- Mondtam már, hogy rettentő csinos vagy? - éreztem a lehelletét a nyakamon ami csiklandozott.
- Nem - megfordultam és szenvtelenül ránéztem. - Tudod te már láttál engem... - felvonta a szemöldökét. - Ne nézz így rám. Igazam van. Legalább egyszer... vagy tudod mit? Kikukkollak! Majd aztán megtudom mit rejt a ruha - megnyaltam az ajkaim és elnézve az arcikifejezését elnevettem magam. - Jaj Edward! - odahajoltam és megpusziltam az arcát. Megmerevedett. - Lazulj el. Jóéjt - ledőltem és felemeltem a karjaimat. - Edwaaard! - szóltam rá mert ugyanolyan merev volt. Gyorsan lefeküdt.
- Deja vu-m van - suttogta.
- Ne gondolj rá - pontosan tudtam mire gondol. Láttam, hogy bólint én pedig lassan elaludtam.