Megjöttem a résszel így 22:35-kor. Tudjátok mit csináltam egészen eddig? Délután 3 óta??? Robinson Crusoe kibaszott szigeten való élését olvastam és csináltam belőle olvasónaplót. Vagy két hete tudtam meg, hogy ez kell és még persze sok más...
Igazság szerint még érdekes is volt, nem éreztem közben álmosságot. : D
Azért jövök ilyen későn.
Nektek milyen a suli??
nacsók.:)
Danielle
A következő napok eseménytelenek voltak... mármint, Edwardba belebújt az a fajta kisördög, miszerint megfogadta nem ér hozzám addig amíg vámpír nem leszek. Ebből csaptam egy kisebb fajta hisztit, de végülis azt mondtam nem érdekel mert úgysem bírja ki. Apuék hazajöttek, lekövetkeztették a tényt, hogy együtt vagyok Edwarddal ami nagyon jó, de ők is nyaggatni kezdtek a vámpír témával. Ők nem akarnak befolyásolni csak tanácsolják, mert hogy az biztonságosabb. Cifrán káromkodtam és bevonultam a szobámba. A többi veszekedést elkerülve inkább tanultam amúgy is rámfért. Bella is tett egy újabb látogatást, hogy megadja a házit. Beszélgettünk Edwardról - vagyis én panaszkodtam - aztán felhozta Jacobot, hogy beszélt a többi farkassal és belátásra bírta őket, miszerint ha én valamelyik Cullen vámpírral a rezervátumban sétálok vagy ilyesmi akkor ne támadjanak meg. Nos, ezt igazán nagyra értékeltem tőle. El is döntöttem, hogy így vagy úgy de elmegyek oda valamikor. Lánytestvéreimmel is hosszasan beszélgettem Edwardról. Teljesen ellenem vannak, azt mondják neki van igaza. És tudom, hogy veszélyes rám nézve, de ha Bella mellett kibírt 1 évet, mellettem is bírná csak nem akarja... Audrey még az erejével is próbált megyőzni. Mármint... éreztem, hogy hajlok az igen felé, de szúrósan ránéztem és kizavartam őket a szobámból. Vasárnap reggel müzliszeletet rágcsáltam amikor Scott pattant mellém és érdeklődött hogylétem iránt.
- Most komolyan kérdezed? Inkább ne mert akkor egésznap itt ülhetnénk... - elsötétült tekintettel néztem rá, aztán újra a müzlire koncentráltam.
- Időm mint a tenger - vállat vont és rámmosolygott. Grimaszoltam egyet felé, majd sóhajtottam. - Neked is lehet..
- Ne! - szóltam közbe. - Legalább te ne kezdd.
- De nézd reálisan ezt a témát. Ha nem jöttél volna össze Edwarddal, akkor nem kellene ezeken a kérdéseken rágódnod - értettem a burkolt célást, meglepetten néztem rá.
- Te... most arra célzol, szakítsak vele? Megőrültél?
- Nem, dehogyis. Én nem, ebbe nem szólhatok bele, de tudom, hogy védeni próbállak.
- Nem kell félnem Edwardtól.
- Tudom, persze. De mivan, ha majd ténlyeg nem tud elmenni a közeledből? Ha majd vadászni is nehezére esik elmenni, mert akkor távol lenne tőled? Inkább nem megy... és amikor a vér iránti vágyunk előjön, akkor nagyon nehéz kontrollálni magunkat.
- Majd ráveszem, hogy menjen vadászni! - dacosan néztem a szemeibe, mire felsóhajtott.
- Nagyon makacs vagy és nem gondolkozol logikusan... - ingatta a fejét, majd felállt. - De bárhogy is döntesz... átváltozol, vagy elhagyod... mi itt leszünk melletted.
- Nem változom át és nem hagyom el! - felemeltem a hangom és intettem a kezemmel, hogy elmehet.
Nos ez a beszélgetés megadta az alaphangulatomat az egész napra. A müzli maradékát kidobtam a szemetesbe és feltrappoltam a szobámba. Erőteljesen becsaptam az ajtómat és levágódtam az íróasztalom elé. Fontolgattam, hogy olvasok egy könyvet de arra nem tudnék összpontosítani... tanulni sem menne... aludni sem tudok. Marad a tétlen őrjöngés. Scott bogarat ültetett a fülembe. Már elhatároztam magamban de még nem mertem kimondani... nem akartam kimondani. Olyan sok munkámba került összejönni vele, nem akarom elhagyni. Amúgyis... szeretem őt. Eddig nem volt ilyen probléma az "átváltozásom" most hirtelen mindenki azt akarja, hogy tartozzak a vámpírok fajához. Értékelem, hogy védeni akarnak és aggódnak de szükségtelen. A magam ura vagok, és megtudnám magam védeni Edwarddal szemben is. Az thiszem. De miven ha mégsem? És ha igaza van Scottnak? És a többieknek? Lehet, hogy.... ? Nem. NEM! Semmi pénzért sem! Nem.
Kifújtam a levegőt és megráztam a fejem, reménykedtem benne, hogy ettől tisztán fogom látom a dolgokat, de ugyanolyan ködös maradt minden. Bizonytalanul álldogáltam a szoba közepén és körbetekintettem. Az órám reggel fél 9-et mutatott. Még korán van... nagyon korán.
- Nem gondoltam volna, hogy idáig fajul... - hallottam meg a hátam mögül a borzongatóan édes hangot. Megfordultam és Edwardot találtam az ablakomban.
- Mégpedig?
- Látom a gondolataidat - felvontam a szemöldököm mire megrázta a fejét.
- Nem tudom hogyan, de néhányszor megesett már. Amikor aludtál például. Azt gondolom van valami... erőd ahhoz, hogy kirekessz a gondolataidból, és amikor nem tudsz erre koncentrálni...
- De én nem..
- Tudom, hogy nem. Tudat alatt folyik ez az egész. Szóval amikor valami másra koncentrálsz akkor látom a gondolataidat. És látom mennyire bizonytalan vagy és kétségbeesett. Sajnálom, hogy mindenki befolyásolni akar és elhalmoz csomó olyan okkal ami logikus és megfontolandó. Tudom, hogy komoly dolog és nem könnyű dönteni - annyira óvatosan beszélt és olyan szomorkás volt a hangja, hogy leesett mit akar csinálni.
- Ezért meghozod te helyettem - bólogatva lehajtottam a fejemet és ökölbe szorítottam a kezem. Nem sírhatok... Előtte nem... Megint. Nem.
- Igen. Nehéz belegondolni, milyen lesz nélküled sőt, még fel sem fogtam, hogy ezeket tényleg én döntöttem el röpke pár perc alatt. Elég volt meghallanom a gyötrődő gondolataidat és már is álláspontra jutottam - az eddig lehajtott fejét felemelte és magabiztosan nézett rám. Már tudtam mit akar mondani és az eleinte feltörekvő kétségbeesés és ijedtség átváltott szerelemre és odaadásra. Tudtam mit kell mondanom, ahhoz, hogy kiverje a fejéből ezt az egészet. - Elhagylak! - olyan határozottan csengett a hangja, hogy egy pillanatra megdöbbentem. Ilyen könnyű kimondania? Kétségkívül olvas a gondolataimban mert keserűen elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Nem... egyáltalán nem könnyű és belesekezdj a következő mondatodba mert nem veszel rá.
- Szeretlek - kezdtem el beszélni, figyelmen kívül hagyva azt amit mondott. Közelebb léptem hozzá egy féllépésnyit. - Vámpír nem leszek. Legalábbis addig amíg nem szülök egy gyereket... Tudom, hogy nagy a probléma de nem érdekel. Áthidaljuk. Verd ki a fejedből ezt, mert igen belegondoltam a szakítás lehetőségébe, de csak azért mert Scott felhozta. Igazából, nem tudom pillatnyilag elképzelni az életemet nélküled, ezért nincs okod az aggodalomra. Bizonytalan vagyok, mert nem tudom mit csináljak... kinek feleljek meg, de nem tudok 100 felé szakadni. Majd sodródom az árral és kész. Élek a mának, mert nem tudni mikor csap el egy busz, vagy öl meg egy idegen vámpír... vagy egy egyszerű földi halandó. Rákell döbbenned Edward, hogy nem csak te jelented számomra a veszélyt. Az egész világ veszélyes. Megkellett tanulnom vigyázni magamra és számtalanszor nyugtattam már meg éhes vámpírt, mert rám akarta vetni magát. De erős akarattal minden lehetséges és elszántsággal. Többnyire pedig... szerelmes is vagy belém szóval - mosolyogva vállat vontam és elé sétáltam. - És amúgy is, ha úgy adódna én akarok veled szakítani és nem fordítva, mert akkor kevésbé megalázó és a saját lelkembe nehezebb beletiporni, mint máséba.
- Hát ez felettébb megnyugtató! - halkan felnevetett, majd sóhajtott. A két lépés távolság még mindig köztünk volt. Megköszörültem a torkom, mire érdeklődve nézett rám.
- Ugye... nem akarod betartant azt a bizonyos tisztes távolságot? - felvont szemöldökkel bámultam rá mire felnevetett és a karjaiba húzott. Jólesően felsóhajtottam és fészkelődtem kicsit.
- Mindjárt más - lehunytam a szememet és élveztem. Élveztem a pillanatot ő pedig aranyosan kuncogott rajtam. De nem érdekel... a lényeg, hogy letudtam őt beszélni erről az elhatározásról. - És ne olvass többet a gondolataimban! - megböktam a mellkasát és egy beletörődő sóhajtás után megcsókolta a homlokomat.
Jó hát akkor egy gond kipipálva... maradt a család.
