15. rész

Na megjöttem, karomban Barnival, aki mindig fogdosni akarja a billentyűzetet... : D Öm... remélem tetszeni fog, kérek szép kommentárokat :L

Nemtudom, hogy Runaway Trainba a részt befejezem-e, mert egy filmet akarom nézni.

Belinkelem nektek. : Tiszta napfény
Ennyit szerettem volna, csókollak titeket. :)



Danielle

Olyan szemekkel néztek rám, mint akik szellemet láttak. Pedig itt furcsa lények csak is ők voltak. Fáradtan sóhajtottam és hátráltam egy lépést. Küzdöttem a kiabálás ellen, pedig nagyon akartam. És a többi beszédet is mellőztem pedig lettek volna még érveim a békülésre. Mivel ők egyálatán nem fáradtak el az állásban és a szemezésben én viszont igen leültem a földre és sóhajtva néztem őket. Hiába nem ismertem a farkasokat valahogy nem éreztem szimpátiát irántuk. De jókislány leszek és adok nekik egy esélyt az ismerkedésre. Már eltelt úgy fél óra amikor végleg meguntam a szótlan ücsörgést.
- Itt állunk egész nap vagy meg is szólaltok? - kérdeztem unottan. - Nem volt egy nagyon szörnyű kérésem. Nem azt mondtam lógjatok együtt és legyetek puszi pajtársak, hanem hogy hagyjatok fel ezzel az utálással és a szabállyal. Mert semmi értelme.
- Nem hozhatok egyedül egy ekkora döntést... - sóhajtott fel Jacob, mire nekem felszaladt az egyik szemöldököm a homlokom közepére.
- Mivan? - kérdeztem Edward felé intézve a szavaimat. - Komolyan?
- Hát... elvikeben igen, de gyakorlatilag ő egyedül is dönthetne mert ő az alfa hím. A vezető.
- Ez nem igaz! - tiltakozott egyből és halk morgás tört elő a torka mélyéről. Még magasabbra vontam a szemöldököm és elmotyogtam egy szánalmas féle szócskát. - Mit mondtál? - fordult felém.
- Csak azt, hogy ez szánalmas. Ha te vagy az alfa a vezér a főfőfőfő farkas... akkor miért ne tehetnéd ezt meg?
- Nem vettem át az alfa szerepét. Nincs falkám és nem is lesz. És bár megtehetném, nem akarom.
- Mert, hogy?
- Mert, hogy eddig megvoltunk békében és a Culleneknek sem volt kifogásuk az ellen, hogy ne járjanak a patra. Egy évszázadot megéltünk így, miért ne tudnánk még többet? Csend van, biztonság és nyugalom. Nekem ez tökéletesen megfelel.
- Edward nincs semmi hozzászólnivalód? - felvont szemöldökkel néztem fel merev arcára. A képére volt írva, hogy fütyül az egész témára.
- Való igaz, hogy kényelmesebb lenne vadásznunk, de ha a kutyák nem akarnak bennünket itt látni én azt tiszteletben tartom. Amúgyis is az egész terület tele van farkasszaggal, nincs ínyemre, hogy ezt érezzem mindig.
- Szóval feleslegesen álltam ki melletetek? Egyszóval tök hülyét csináltam magamból? Ezt elmondhattad volna akkor is amikor... amikor idejöttünk. Jaj Edward! - zavart, hogy ezeket nem közölte velem és simán leakartam ordítani a kis farkasfiút holott tökre örülnek a vámpírok annak, hogy nem kell látniuk a kutyákat. Na de miért gondoltam én ezt másképp? Mindegy. A szégyenérzet elöntött, de nem kértem volna bocsánatot a világ összes kincséért sem. Krisztusom... - lehunytam a szemeimet és beletúrtam a hajamba, majd felálltam. - Azért ha néha-napján megjelenek itt Edwarddal ne akarjatok egyből megölni bennünket. Szándékomban áll ide lejárni. Szép a környék - odasétáltam Edwardhoz és felnéztem rá. - Hazavinnél? - szimplán bólintott.
- Ó és Danielle? Ugye, Danielle? - Jacob szólt, mire hátrafordultam.
- Igen. Tessék?
- Mint alfa hím engedélyezem a bejárásotokat ide. De csak ha az illetővel te is ott vagy. És ezt is csak miattad. Amiért kiverted Bellát az eszéből! - kacsintott egyet, mire cinkos mosolyt villantottam felé és belékaroltam a vámpíromba.
- Köszönjük kedves vezér - bólintottam, majd húzni kezdtem Edwardot aki meglepetten pislogott. - Azt hittem neked pókerarcod van, kedves - incselkedve rámosoloygtam mire észbekapott és felvette a szokott álarcát. - Tudod... előttem igazán nem kell eltikolnod az érzelmeidet, amik néha kiülnek az arcodra. Ez így természetes, és ne akard magad megutáltatni azért, mert nem tudom egy-egy szavamra mit reagálsz - a muttóujjammal megfenyegettem és közben szigorúan néztem rá ő pedig szépen nevetett. - Nézd már, kinevet! - puffogva elengedtem a karját és előre siettem. Könnyű szerrel utolért, de nem foglalkoztam vele. - Vegyél komolyan, jó? Mert tök komoly vagyok! - hallottam egy elfojtott kuncogást mire felszegett fejjel haladtam tovább előre. Néhány pillanatra még a szememet is lehunytam.
- Ne haragudj, csak nagyon anyáskodó volt az arckifejezésed.
- Tudod volt egy osztálytársam még általánosban aki mindig azt mondta én vagyok az osztály anyja. Vigyázok rájuk, fegyelmezem őket biztosan jó anya lesz belőlem.
- Igen, efelől semmi kétségem.
- Tudod perpillanat ha szóba jöhetne a gyerek nem akarnék senkitől, csak tőled. De ugye ez lehetetlen. Pedig kár - elmosolyodtam a következő gondolataimra, erre persze ő is felfigyelt.
- Kár, mert? - buzdított, hogy mondjam el.
- Igazán szép gyerekünk lenne. Te maga vagy a megtestesült tökéletesség, na és aztán nem egóból, de bennem is van némi-nemű szépség. Hála a névtelen anyukának aki anno egy lépcsőre rakott le fagyoskodni. Rendes volt tőle - enyhén vigyorogtam mire átdobta a vállamon a kezét.
- Igen... kétségkívül szép gyerekünk lenne és remek anyuka lenne belőled...
- Te pedig remek apuka lennél - felágaskodtam és egy puszit nyomtam hideg arcára.
- Megkérem Carlislet, hogy pörgesse fel a tudományát... - szólalt meg pár perces csend után. Nem is vettem észre, hogy ennyire az erdő mélyén voltunk.
- Ezt most nem értem...
- Emlékszel amikor mondtam, hogy ha engednéd, hogy vámpírrá változtassalak akkor találnánk különböző megoldásokat arra, hogy szülők lehessünk?!
- Igen, persze, emlékszem - bólintottam és kíváncsian vártam a fejleményeket. Nem értettem mire akar kilyukadni így szinte lélegzetvissafolytva hallgattam a szavait.
- Azt hiszem úgy 70 éve volt, hogy Rosalie megejtette a gyerek téma ügyét. Mindig is akart egy csecsemőt, Carlisle pedig azóta is kutat, keres, próbál feltalálni egy olyan szert ami a vámpírokat termékennyé és úgymond termékenyítővé teheti. Biztosan nem lehetetlen csak eléggé aprólékos munka, és Carlislenak volt már pár próbálkozása szám szerint 3, de nem járt sikerrel.
- Ó. Egyszóval beindítja a női nemi hormonok és a férfi nemi hormonok termelődését?
- Biológiailag igen. Gondolataim szerint a nőnél lesz egy bizonyos termékeny időszak amelyet kihasználva teherbe tudna esni, persze a próbálkozások előtt bekell vennie a szert.
- Elég komplikált egy dolog lehet. Mindegy. Drukkolok Carlislenak. De nem leszek vámpír.
- Most még ezt mondod de várjunk csak még pár évet...
- Hmm szóval hosszúra tervezel...?
- Miért te nem? - szegezte rám ijedt tekintetét, mire kuncogva megráztam a fejem és előhalásztam a kocsi kulcsait Edward zsebéből. Időközben odaértünk a kocsihoz.
- Nagyon hosszú időre tervezek. Megfogsz unni. Majd azt fogod kívánni bár elhagytál volna amíg volt rá alkalmad.
- Szóval az örökké is benne van a pakliban?
- Mint mondtad, most azt mondom ember akarok maadni, de kitudja mi lesz 4-5-10 év múlva.
- Ne 10-et ne várjunk vele... - húzta el a száját mire meglöktem.
- Akkor is csak 28 lennék. Csinos 28.
- Jójó, persze, de szex ügyileg nem vagyok olyan biztos magamban, szóval vigyáznom kell, hogy ne teperjelek le és tulajdonképpen férfiből vagyok, hogy bírjak ki melletted 10 évet szex nélkül?
- Ugyan már drágaságom... 110 évet kibírtál szex nélkül az a 10 év ide-vagy oda... - elvigyorodtam, mire zavartan elkapta a tekintetét és megköszörülte a torkát. - Egyébként, ha az egész szervrendszered leállt, nincs véred meg hasonlók akkor elvileg olyan hormonjaid sincsenek amik termelik a szexuális vágyat. Na... hogy is van ez? - váltottam témát és húztam meg a pulóvere ujját, hogy újra engem nézzen ne a földet.
- Ez egy elég jó kérdés és már énis gondolkodtam rajta. Szerintem ezért lehetséges az, hogy megtermékenyítsünk egy nőt. Mert amikor egy ember vámpírrá változik, akkor olyan mintha újra megszületne. Csak nem csecsemőként kezdi. És ilyenkor biztosan beindul pár szervrendszer. Mondjuk a tüdő. Nem lenne rá szükségem, de ha úgy akarom akkor működtetem és igénybeveszem. Tudat alatt, ha vonzónak tartok egy nőt és közel kerülök hozá akkor nőni kezd a szexuális vágyam és... hát mondanom sem kell mi jön utána - kajánul elvigyorodott, mire vállbavágtam, de csak finoman, hogy mégse én bánjam.
- Azt hittem úriember vagy! Egyébként érdekes ez a vámpír lét... Könnyebb lenne, ha működne az összes szervetek csak lenne szemfogatok és vérrel táplálkoznátok. Ez is például. Az emberi étkeknek nem érzitek az ízét, semleges számotokra de a vér ízét mégis érzitek, sőt megtudjátok különböztetni. Ez is egy furcsaság.
- Tudod olyan dolgokba mész bele, amikbe én még bele sem gondoltam... és mennyire igazad van - ledöbbenten meredt rám mire felkuncogtam.
- Na látod, milyen kis okos vagyok? - folyamatosan vonogatni kezdtem a szemöldököm, majd hirtelen felugrottam az ijedtségemben.
- Csak telefon, Dani - persze ő jót mulatott rajtam, nekem már nem volt olyan vicces a helyzet. Azért előhalásztam a telefonom és boldogan vettem fel, ugyanis apa hívott.
Lebonyolítottunk egy pár perces beszélgetést, mely magába foglalta a holnap érkezésük részleteit, kifejtette, hogy vigyázzak magamra és ha hazajön nem akar olyan pozícióban találni Edwarddal a nappali kanapéján amellyel könnyen zavarbahozhatom magam. Könnyen hárítottam, egy: ilyennek ismersz? kérdéssel, mire nevetett, de azért énis mosolyogtam. Tudtam, hogy viccel, de azért a szavak mögött elbújt az óvatos apai szigor, miszerint még túl korai lenne. Óóó, ha tegnapi dolog részese lett volna... rám sem ismerne. Mindegy, jó kajálást kívántam neki és mondtam, hogy vigyázzanak magukra. Aztán letettük és újra 100%-osan Edwardra koncentráltam. Kivételesen ő beszélt az út végéig, komolyan már azon gondolkodtam hányféle módszerrel tudnám betapasztani azt a csókra teremtett ajkait. Szívesebben csüngtem volna az ajakin, mint a szavain de ezt próbáltam palástolni. Hosszasan ecsetelte vadászi szokásait, milyen szakokat végzett el, Rosalieval való találkozásást, majd a testvéri kapcsolatairól beszélt, no meg Belláról. Csak hangfoszlányokat hallottam, teljesen a saját világomnak éltem, melyben nem volt semmi és senki csak én és Edward és egyáltalán nem beszélgettünk, de nem is társasoztunk...! Szégyenemben aprót ráztam a fejemen, hogy észhez térjek és bamba képemet is próbáltam helyreállítani, és mosolyogva nézni Edward felé és bólogatni, vagy nevetni ha kell. Átható pillantást mért rám amitől méginkább kábulatba estem.
- Aztán bezártak az elmegyógyintézetbe és egy dilis csajba szerettem bele és akkor tudtam meg igazán ki is vagyok én valójában! - bájosan mosolygott felém, nekem pedig percekbe telt mire eljutottak a szavai az agyamhoz, majd egy éles felkiáltással nyugtáztam:
- Mii??
- Nem is figyeltél rám egész végig! - dühösen meredt a kormányra, úgy szorította, hogy az inak még fehérebbek lettek a kezén. - Valljuk be őszintén, hogy én hiába jártattam a számat semmit nem fogtál fel az egészből.
- Ez nem is igaz! Én figyeltem rád!
- Ó tényleg? - nézett rám durcás ábrázattal, amitől irtó édes feje lett.
- Ó, tényleg. - bólintottam elpirulva.
- És mi ragadt meg benned?
- Hát elég sokminden. Amikor valami olyasmiről beszélsz ami nem tetszik neked akkor morcosan fejjebb húzod az orrod, ettől kapod azt az édes kis durcás fejet amit most is vágsz. De ha épp az ellenkezőjéről van szó, akkor a szemeid összehúzódnak és játékosan csillogni kezdenek. És amikor valahányszor rám pillantasz enyhe mosolyra húzod az ajkaidat amit amúgy nagyon szeretek. És a hanglejtésedről is tudnék beszélni, de kérlek had ne kelljen ennyire fényeznem téged, mert így is tisztában vagy vele mekkora vonzerővel bírsz. Egyszerűen elkápráztatsz mindenkit magad körül - bár elpirultam az arcát fürkésztem továbbra is, ő pedig döbbent egyben jóleső mosollyal az arcán nézett rám.
- Szóval miközben a falnak beszéltem te engem elemeztél? - hevesen bólogatni kezdett, mire a válla előre esett a visszafojtott nevetéstől. - Nos nem tudom, most felháborodjak azért, mert soha nem beszéltem még ennyit mint az imént és feleslegesen, vagy örüljek amiért így... nos... analizáltál... elemeztél... megfigyeltél.
- Szerintem az utóbbi rendkívül megnyerő.
- Úgy gondolod, Dani?
- Tudod idegesítő ahogy ezt a nevet ejted ki a szádon.
- Miért is? - egy icipicit közelebb hajolt hozzám az egyik piros lámpánál állva. A tábla már jelezte, hogy elérkeztünk Forksig.
- Mert úgy ejted ki, hogy az ember nem tud rád haragudni. Az első szótagot viszonylag normális hangnemben kezded, a végét pedig elmélyíted amitől őrült szexivé teszed az egész... ahhh - ki sem tudtam fejezni magam, így csak felnyögtem a végére.
- Akkor elértem a célomat, Dani?
- Kétségkívül.
- És megengeded, hogy Daninek szólítsalak? Az Elle bennem túl... szigorú benyomást kelt - suttogni kezdte a szavakat én pedig lassan elvesztettem az eszemet.
- Idegesítően sokszor ejted ki a szádon a Dani becenevet... - ennyit voltam képes válaszolni, többre nem futotta. Csak az ajkait tudtam szugerálni.
- Dani, Dani, Dani, Dani.... - egyre halkabban mondta, és minden névkimondás után közelebb hajolt hozzám. Az utolsó után mély levegőt vett, majd kifújta én pedig szépen lehunytam a szemem, hogy ne kelljen látnia az őrült csillogást, vágyat a szemeimben. Biztos vagyok benne, hogy olyan fátyolos a tekintetem, mintha.... részeg lennék. Persze ez igaz. Megrészegültem tőle. Az állam alá nyúlt, a mutatóujjával végigsimított rajta, fejjebb szegte a fejemet és a nyakamra hajolt. A karjaimat a derekára kulcsoltam, így közelebb kerülhettem hozzá és meglepődtem, hogy nem szedi le magáról a kezeim. Nem sokszor, de volt már rá példa, hogy eltolta a kezeimet, mert nehezebben tudott uralkodni magán. Ezt persze nehezen tudtam betartnai, de a csókjaiért cserébe? Mindent. Mindent megtennék. Amint megéreztem hűvös leheletét, majd ajkait a nyakamon megszorítottam a pulcsiját. Ennél nekem több kell. Felfelé araszolt a csókjaival engem mégjobban az őrületbe kergetve. Amikor elért a számhoz, szinte rögtön és készégesen szétnyíltak az én ajkaim ő pedig nem tétovázott. Rögtön fogságba ejtette a számat, és nem mondanám, hogy rögtön falni kezdte. Csak szép lassan. Hova siessünk? Hisz ráérünk... Gyengéden cirógatott, addig amíg belenem nyögtem a szájába. Nos azt hiszem ez adta a kezdő löketet. A kezét elemelte az államtól és a vállaimon, a karjaimon keresztül a derekemra helyezte és ugyanúgy, mint én megmarkolta a felsőmet. Még mindig uralkodva magán csak félig hevesen csókolni kezdett. Pár pillanat múlva elváltak ajakink, mert egyszerűen levegőhöz kellett jutnom. Ziháltam, de a szemeimet nem nyitottam volna ki. Hiába volt közüttnk sebváltó meg egyéb ilyen dolgok, húztam magamra Edwardot ő pedig kötelesnek érezte, teljesíteni a kérésemet. Mégjobban ölelt, és vont magához, majd úgy Istenigazából kezdett csókolni, hogy azt hittem elégek a karajiban. Olyan eredeti, velős csók volt. A csontomig hatoló. Tökéletes. Tűzbehozó... és még többet akaró volt. Azt hittem minimum dobok egy hátast. Szentséges Szűz az égben... a keze a felsőm alá csúszott!! A vágytól felhevült testemen a jéghideg érintés olyan volt, mint az áramcsapás. Összereándultam, de egyáltalán nem akartam, hogy elhúzza a kezét. Végre valami... valami komoly is történik a gyengéd csókok után. Persze azok sem semmik. Felbátorodtam és lehúztam a pulóverét. Félmeztelen teste olyan volt akár a márvány. Hideg, csodálatos, tökéletes. A kezem végigsiklott a kidolgozott testfelületen, aztán hirtelen hangos dudaszó hallatszott mögülünk. Ijedten rebbentünk szét. Szinte a kocsiajtóra kenődtem fel, és zihálva kapkodtam levegő után. Próbáltam felmérni a helyzetet, aztán magunk mögé néztem. Öregedő házaspár, vadul mutogatva jelez, hogy régóta zöld a lámpa. Edwardra pillantottam és nyugtáztam, hogy ő sincs sokkal jobban, valamint ugyanolyan hatást gyakoroltam rá, mint ő én rám.
Szótlanul ültünk egymás mellett, majd végigpörgettem az elmúlt néhány perc eseméyneit az agyamban. Ez a heves vágy ami eluralkodott rajtunk érthető volt és egyáltalán nem bánni való. De ha belegondoltam mi mindent nézett végig az az idős házaspár... és milyen érzelmeket hoztunk felszínre náluk.... kitört belőlem a nevetés. Na és az az arckifejezés a bácsinak és néninek. A néni kétségkívül megvolt szeppenve, hogy lehet még ilyen a történelem folyamán, és a bácsika pedig...nos enyhén dühös volt és mindig a feleségére pillantgatott aztán vissza rám. Olyasmi következtetést vontam le, hogy régebben nagymenő volt de most már kiöregedett ő is és a felesége is a vad szexből és ő ezt borzalmasan bánja. Még hangosabban kezdtem el nevetni, Edward pedig értetlenül meredt rám.
- Tudod én nem tartom viccesnek azt, ami az előbb történt...
- Persze nem is azon nevetek - megtöröltem a szemeimet és vettem egy méy levegőt. - Azon a házaspáron... szegények mit kellett végignézniük - elmosolyodtam és Edwardra pllantottam. Feszülten szorította a kormányt az utat nézte mereven - ami nem szokása - és az arcáról nem sokat tudtam leolvasni. - Edward... - hozzáértem a karjához de elhúzódott. - Mi a baj?
- Meg is ölhettelek volna! - feldúlt arckifejezéssel nézett rám aztán megcsóválta a fejét. - Tudod így is nagyon elvesztettem az eszem és csodálkozom, hogy nem tettem kárt benned. Fékeznem kell magamban az ilyen felszínre törő érzéseket különben bármi megtörténhet. Jó és rossz egyeránt. Ezt nem engedhetem meg magamnak!
- Edward. Minden az akaraton múlik. Ha te akarod és elhatározod magadban, hidd el, hogy kontroll nélkül is sikerülni fog.
- Nem, nem fog!
- Nem akarok vitatkozni veled, mert feldúlt vagy de ne gondolj az elmúlt 10 percre úgy, hogy úristen letámadtam Danit, és bármi történhetett volna! - megkönnyebbülten vettem észre az átsuhanó mosolyt az arcán amit a nevem kimondása okozott. - Nem történt semmi, mert nem ébredt fel benned a vért akaró vámpír, mert elnyomtad. És tudod mivel nyomtad el? Színtiszta akarással, vággyal és szerelemmel. Ezzel bármit elérhetsz nálam, Edward. Gondolj erre úgy... hogy az első nagyobb lépés a kapcsolatunkban. Egy csodálatos lépés amit borzasztóan élveztünk, és ha tehetném egésznap ezt csinálnám veled. Hidd el, hogy még neked is megfájdulna a szád - játékosan kuncogtam egyet, megszorítotam a karját és mosolyogtam. Megadóan sóhajtott és rámemelve a tekintetét homlokon csókolt.
- Nagyon jó a meggyőzőképességed - sóhajtotta.
- Köszönöm.
- Szóval a Dani maradhat? - kérdezte vigyorogva mire hunyorogva gondolkodni kezdtem. Ha őt ez teszi boldoggá...
- Maradhat.

14. rész

: )



Danielle

Ahogy visszafelé haladtunk a házhoz, azon gondolkodtam, hogyha egy rühes farkas is elénk áll és bemer szólni úgy leteremtem, hogy csak na. Egyáltalán nem tartom fairnek, hogy a vega életmódú vámpírokban ennyire nem bíznak meg, hiszen ismerik őket. A farkasok majdnem olyan erősek és veszélyesek, mint a vámpírok. Ha egy határt szabtak miszerint nem tehetik be a lábukat a rezervátumba akkor a vámpírok miért ne szabhatnának? Jó, oké az az ő területük és valamilyen szempontból meglehet őket érteni, mert csak magukat védik, de akkor is. Ez olyan, mint az a bizonyos határ nem a La Pushi part lenne hanem mondjuk Forks belvárosa. De mindegy is, annyi a lényeg, hogy ha valaki jön akkor megvédem a vámpírokat és megszidom az alakváltókat. Még csak nem is igazi farkasok. Ch...
És ha Jacobbal találkozom, megköszönöm neki, hogy összejött Bellával. Igazán nagy szívességet tett meg nekem ezzel a cselekedetével.
Megmosolyogtam a saját gondolataimat és a kezemet Edward kezébe fűztem. Rámnézett, megpuszilta a fejemet ás átkarolt.
- Kár, hogy nem látom a gondolataidat.
Csak úgy megjegyezte én pedig nem feleltem rá. A házunk garázsához érve beütöttem a biztonsági kódot, mire a garázsajtó felhúzódott és megpillantottunk 3 kocsit és pár üres helyet.
- Nos egyszer itt lesz az enyém is.
- Milyet szeretnél?
- Óh, nekem igazán megtenné egy Peugeot bármelyik fajta csak coupé legyen. Vagy egy Cadillac Escalade - mosolyogva vállat rántottam és kiszúrtam apu Mercedes Benzét. Csodás darab. Imádok benne utazni. Edward követve a pillantásom halkan füttyentett.
- Ez igen. Azzal megyünk? - kérdésére a válaszom heves bólogatás volt. - Egyébként az Escalade igen férfias autó. Nem tudlak benne elképzelni.
- A férfiaknak mindig jobbet csináltak. Mindenből. Autó, telefon... stb. Nem érdekel. Bár egy Peugeot felé jobban húz a szívem - drámaian felsóhajtottam, majd leakasztottam a falról a Merci kulcsait. Megpörgettem az ujjamon és Edwardnak dobtam. - Gyerünk Edward. La Push vár bennünket!
- Ugye nem gondoltál bele, mekkora bajba sodorsz?
- Hmm nem ismersz te még engem - kacéran rámosolyogtam és beültem a kocsiba.

***

Leállította a motort és gondterhelten nézett rám. Fittyet hányva a tekintetére kiszálltam a kocsiból és a part felé kezdtem sétálni. Edward követett. A lélegzetvételei nyugtalanságról tanúskodtak.
- Csigavér - suttogtam neki és lefelé húztam. Épségben leértünk és a víz felé kezdtem szaladni. Lemenőben volt a Nap és így az egész csodálatos tájképet mutatott. A távolban a magas szikla, és ahogyan nekicsapódik egy-egy hullám.... a lassan hullámzó víz és annak csillogása, mindezt tetőzte a hangulatos narancssárgás színbe öltözött égbolt. Csillogó szemekkel néztem Edwardra, és jókedvem egy csapásra eltűnt. Edward tőlem pár méterre az erdőt pásztázta és máris támadó pozíciót vett fel. Lemondóan sóhajtottam és elmorogtam pár kedves szót. Edward felé indultam, hogy megnyugtassam és a vendéget illessem pár keresetlen szóval.
- Maradj mögöttem! - utasított Edward, én pedig mit sem törődve melléléptem. - Elle! Lépj mögém!
- Nyugodj meg. Csillapítsd le a véredet itt ma nem lesz harc! - morcosan tekintettem rá, mert idegesített a közöttük folyó vita és bosszúskodás, simán elrontották vele a ragyogó kedvemet. - Beolvasok ennek a farkasnak, amiért elrontotta a kedvemet - felhorkanottam, majd Edward felé intéztem a következő kérdést, látva a reakcióját és testhelyzetét: - Netán nem Jacob Black látogat meg bennünket? - a kíváncsiság hangneme inkább ment át gúnyba. Tudom, hogy Bella miatt érez ekkora ellenszenvet a fiú iránt és ez egyáltalán nem tetszik nekem, sőt egyenesen féltékeny vagyok, ha erre gondolok.
- De igen - az öszöneire hallgatva elém lépett és vicsorogva morgott.
- Edward Cullen! - szóltam rá, majd magam mögé "rejtettem" és előre indultam.
- Danielle hova mész? Gyere vissza veszélyes az erdőben! Jacob most dühös mert megérezte a jelenlétemet. Szét is téphet! - jött utánam, persze nem igazán figyeltem rá.
- Merre? - makacsan néztem a szemeibe csípőre tett kézzel. A tartása kiegyenesedett, megrökönyödött tekintettel nézett rám majd maga mellé eresztette kezeit.
- Te most... mit... hogyan... miért? - nyögdécselt és zavartan nézett rám mire felsóhajtottam.
- Beszélni akarok vele, rólad, Belláról és erről az egész vitáról ami köztetek folyik. Nem tudom kit öltetek meg közülök, vagy ők közületek de biztos vagyok benne hogy évszázadokkal ezelőtt történt és igazán fátylat boríthatnátok a múltra, Edward. Semmi értelme ennek a kicsinyes civakodásnak lásd be te is.
- Persze, tudom, de nem szeghetem meg a szabályt.
- Már régen megszegted, édes - mosolyogtam rá. - Már akkor megszegted amikor belémszerettél! - nem tudom miért mertem ennyire nyíltan kimondani, mikor még ő sem mutatotta felém ki az érzelmeit ilyen mélyen, mint a teljesen odaadó szerelem. Meglepetten felvonta a szemöldökét én pedig elfordultam tőle, hogy ne kelljen a szemeibe néznem. - Ne haragudj... nem akartam ezt így kimondani. Nem is gondoltam komolyan. Ah inkább hagyjuk - felsóhajtottam és előrefelé indultam. Meglepetésként ért a hűvös kar a derekamon. Magához húzott és a nyakamon éreztem a lehelletét.
- Azt hittem olvastál a gondolataimban. Ha nem szeretnélek... nem kezdtem volna veled. Ha nem szeretnélek, bizonyos szempontból... nem akartalak volna megölni, és nem engedtem volna a kísértésnek. Ha nem szeretnélek, nem kértem volna engedélyt az apádtól, hogy látogathassalak és itt maradhassak 3 napra. Ha nem szeretnélek, nem vágynék annyira arra, hogy vámpírrá válj és szeretkezzünk. Engem is meglepnek ezek a tények, hidd el. És próbáld elfogadni, hogy ezentúl egy szerelmes vámpír lesz az árnyékod és követni fog bárhová - a keze simogatta a derekamat, a teste nekifeszült az enyémnek, éreztem a lélegzetvételeit, kitágult szemmel hallgattam őt végig. Amint eljutott az agyamig az amiket mondott megfordultam és az ölébe vetettem magam. A karjaimat átkulcsoltam a nyakán, a lábaimat a derekán és a nyakába hajtottam a fejem. A vallomásától lassú örömkönnyek csorogtak végig az arcomon és a füléhez hajoltam.
- Én nem tudom ilyen körülményesen leírni, úgyhogy maradok a régimódi szeretlek-nél. Szeretlek Edward Cullen - megpusziltam a nyakát, a füle tövét, az arcát, az állát, majd a száját. Végül megcsókolt.

- Ti mit kerestek itt? - Jacob végre elért hozzánk és boldog mosollyal ugrottam ki Edward karjai közül.
- Figyelj jóbarát beszédem van veled - indultam volna felé, de Edward elkapta a karomat. Bíztatóan elmosolyodtam, mire elengedte a kezemet.
- Mit keres ez itt?
- Figyelj rám Jacob, rendben?
- Te kivagy?
- Jaj Krisztusom ne viselkedj már úgy, mint egy értetlen kisgyerek! - csattantam fel és bosszúan dobbantottam egyet a lábammal. - Elsősoron Edwarddal megakartam szegetni a ti kis egyezményeteket, és úgy látom ez sikerült. És lenne pár kedves szavam ehhez az egészhez. De először is szeretném neked megköszönni azt, hogy kitartottál Bella mellett és kiverted Edwardot a fejéből! Igazán hálás vagyok érte - mosolyogva bólintottam felé, mire eleresztett egy kisebb mosolyt.
- Sok munkám volt vele...
- Igen nekem is, de már csak én töltöm ki a gondolatait. Igaz? - kérdeztem meg hátrafordulva.
- Persze! - mosolygott boldogan, de nem jött közelebb.
- Szóval... nem értem miért féltek ennyire Edwardéktól. Tudom, hogy csak védeni akarjátok magatokat tőlük, de figyelj 18 éve élek vámpírok között és még egyser sem támadtak rám. Megérteném, ha emberi vérrel táplálkoznának, de nem. Vegák. Úgymondd. Milenne, ha félretennénk az egyezményt és új lappal indulnánk? Évszázadok teltek el valami rossz óta, felejtsétek el és hagyjátok abba a vitát. Mellesleg... ti is ugyanolyan veszélyesek vagytok, mint a vámpírok, szóval nem tartom fairnek határokhoz szabni a vámpírokat míg ti nyugodtan mehettek ahová csak akartok. Kérem felbontatni a szerződést és barátságot kötni a vámpírokkal! És örülnék, ha ezt ti kezdenétek... - mutattam a két meglepett férfira.

13. rész

Tudom, hogy egy csomót csúsztam meg minden... Nem is tudom már miért nem várom meg a holnapot. Asszem jövök holnap is. Nincs idegzetem képet keresni, így hát az elmarad.

Ui.: Öö. Azt hiszem ma este körül Runaway Train rész is lesz. Hajnal 3kor elkezdtem írni egészen 4-ig. Csak úgy pötyögtem a billentyűzeten bár még talán a fele sincs meg.

És egy Köszönöm.
Amikor kiraktam azt a bizonyos "eddig ennyien olvastatok" számlálót Gicusnak mondtam, hogy nagyon örülnék már annak is, ha egy hónap múlva elérném a 100 olvasót. És azóta azt hiszem 5-6 nap telhetett el és már meghaladtam a 100-at.
Ebből tudom, hogy sokan olvasnak, vagy lépnek fel és ez rengeteget javít a kedélyállapotomon.
Mielőtt bárki is megrémülne, hogy hatalmas gondjaim vannak és depressziós lettem/leszek, azt megnyugtatom: nem. Egyszerűen a suli, barátok, tanulás jár a fejemben - és emiatt egyáltalán nem várom. : )

Szóval hatalmas Köszönet jár nektek.
csókollak benneteket (K)


Edward

Hatalmas baklövésem után, inkább nem szóltam hozzá. Hagytam, hogy megeméssze az újracsak feltörekvő emlékeket és rendbe szedje magát. Restellem azt a kérdést, de annyira elcsábított, hogy nem is figyeltem a szavaimra. Viszont az megnyugvással töltött el, hogy még szűz. Danielle, igaz nem mutatott felém nagyobb haragot, de azért nem szólt hozzám. Látszik, hogy mélyen megsértettem. Ezerszer visszaszívnám de sajnos nem az a képességem, hogy visszaröpítsem őt a múltba. Aha. Képesség. Nála még azt sem lehet használni. Kész agyrém. Kezdtem megijedni, hogy soha nem bocsájt meg órák elteltével. Fura eddig azt hittem nem tudja befogni a száját. Jó, ez csúnya volt, de ő mindig beszél. Mindig, mindig, mindig. Borzalmas ez a tudatlanság. De ha tudnék olvasni a gondolataiban megkönnyebbülhetnék, vagy megrémülhetnék. Most nincs választási lehetőségem. Csak a rémület maradt. A francba.
- Dani... - először ejtettem ki a számon így a nevét. És ahogyan nézett rám, szerintem utoljára. Kissé megszeppentem, így hogy ne legyek túl feszült vettem egy mély levegőt. - Beszélhetnénk? - próbálkoztam továbbra is. Nem szólt semmit, így a hallgatását beleegyezésnek tekintettem. - Én... mélységesen megbántam azt amit mondtam. Kérlek, ne haragudj rám! Nem viselkedtem úgy ahogy a helyzet megkövetelte ezt tetőzve még tolakodó is voltam. Hiszen nem tartozik rám, csak én... olyan.. kíváncsi voltam és egyszerűen csak kicsúszott. Elle, kérlek. Nem akarom, hogy haragudj rám! Megteszem amit csak kívánsz csak... bocsáss meg! - próbáltam olyan esdeklően nézni rá, ahogy csak bírtam. Remélem, figyelembe veszi a szavaimat, mert tényleg őszintén mondtam. Amúgy sem kenyerem a hazudozás... Mintha enyhült volna a tekintete. Felsóhajtott és leeresztette összefont karjait a teste mellé. Aztán beszélni kezdett.
- Ne mondd azt, hogy nem tartozik rád. Mivel együtt vagyunk természetes, hogy kíváncsi vagy szűz vagyok-e még. Csak azt a Ryanes dolgot kellett volna hagyni. Nagyon is a helyzethez megfelelően viselkedtél, csak mondom az az utolsó mondat kicsit betett nekem. Igazából rád már nem is haragszom csak... bánt az emléke. Rosszul esik, hogy elment - üres tekintetét rám fordította, majd mintha éberebb lett volna. - Szóval nem haragszom - megrázta a fejét, majd odajött hozzám és megölelt.
- Tényleg sajnálom! - bizonygattam és megsimogattam a haját. Olyna puha, lágy... és csillogó. Szeretem a haját.
- Tudom - dünnyögte, és mégközelebb bújt hozzám. Készségesen és jólesően karoltam vissza.

Nem beszélgettünk, nem is csináltunk semmit, egyszerűen feküdtünk a szobájában és simogattam a haját, vagy a hátát. Ő pedig a mellkasomra hajtotta a fejét. Olyan természetes volt a helyzet, hogy egyáltalán nem éreztem feszültséget. Ellazultam és nem is igazán vágytam beszélgetésre. Anélkül is jó volt. Most jó volt. Danielle néha felsóhajtott, majd arcával a mellkasomba bújt, de ennyi. Ezt megtette úgy óránként. Lassan telt az idő, de nagyon kellemesen. Később, olyan délután 4 körül járhatott amikor megéreztem az orromban azt az illatot. Bella illatát. Fura, de már nem hat rám olyan intenzíven. Ez kisebb boldogsággal töltött el, mert azt jelentette csökkentek az érzelmeim iránta. Nem éreztem nagyobb izgalmat mint általában, csak bevillant előttem az arca. De ez semmi. Lassan kijelenthetem, hogy túlléptem kettőnkön.
- Dani - talán mégsem utoljára hívtam így.
- Ne hívj így - kérte.
- Ne butáskodj, ez olyan aranyos! - lelkendezve összekócoltam kicsit a haját mire felmordult.
- De csak apu szokott így hívni!
- Tudom. De nekem akkor is tetszik - felhúztam térdelő pózba és megcsókoltam a homlokát. - Pillanatokon belül Bellával találod majd szembe magad.
- Érzed az illatát?
- Igen - bólintottam és leemeltem az ágyáról.
- Biztos házit akar megadni... - találgatott mire lefelé kezdett menni. Éppen akkor csengettek. Utánna mentem de rámszólt. - Te maradj. Lehet, hogy beszélni akar velem. Nem akarom, hogy miattad esetleg máskorra halassza - eltűnődve néztem csinos alakját, majd lemondóan bólintottam és visszamentem a szobájába. Azt viszont nem kérte, hogy ne hallgatózzak.. vállat vontam és leültem az ágyára. Kényelembe helyeztem magam és a hangokra összpontosítottam. Bella és Danielle nagyon halkak.

Danielle

Mire leértem a földszintre Bella már másodszorra is csengetett.
- Megyek már! - mondtam hangosabban, majd megnézve magam az ottani tükörben észrevettem a hajam. - Edward - morogtam és eligazgattam a hajtincseimet. Ajtót nyitottam. - Bella! - néztem úgy, mint aki teljesen meglepődik azon, hogy őt látja az ajtóban. - Szia! - mosolyogtam.
- Öhm... Szia - mosolygott vissza szerényen. - Remélem nem zavarlak... - elpirult.
- Ugyan már, kerülj beljebb. - amint ezt kimondtam rögtön meg is bántam. Észrefogja venni a családomat... mindegy, akkor megtudja. De nem tehettem meg, hogy hagyom kint ácsorogni. - Mi szél hozott errefelé? - kérdeztem miközben hellyel kínáltam a nappaliban.
- A suliban akartam veled beszélni, csak nem voltál - kezdte, de félbeszakítottam. Előbb a formaságok.
- Igen - bólintottam. - Kérsz valamit inni? Esetleg enni? - csak ezt ne kérjen mert semmi nincs a hűtűben...
- Nem kérek semmit, köszönöm.
- Hát rendben - leültem vele szemben és bátorítólag rámosolyogtam. - Szóval, miről akartál velem beszélni? - tértem rá a lényegre. A nappalit vizslatta majd rámnézett.
- A családod?
- Öhm... nincsenek itthon - tértem ki az egyenes válasz alól. Nem mondom el, ha nem muszáj.
- Értem.
- Hogy találtál el ide? Nekem napokba telt mire megjegyeztem merre lakom - nevettem fel halkan. Csak elnézően mosolygott.
- Azt mondták az erdő felé laksz, aputól pedig megtudtam a pontos címet. Arrafelé laksz, mint Edwardék így... nem volt annyira nehéz dolgom.
- Igen, az is elég nagy meglepetés volt, hogy Edward konkrétan 10 percnyire lakik innen. Gyalog.
- Kíváncsi vagyok, hogy ismerted meg... - kezdte el mondani újra és láttam, hogy ismét elpirul. - Velem elég ellenséges volt eleinte.
- Khm... - ráncoltam a homlokom. - Azz... elég érdekes egy sztori. Már az első napon rajtuk akadt meg a szemem, hiszen ahh mondanom sem kell milyen csodálatraméltóak - itt megköszörültem a torkom, mert a nyakam tenném rá, hogy Edward most is épp hallgatózik.
- Igen ebben egyetértünk.
- Szóval. Elég nagy szomorúság és szenvedés áradt belőle, erről a tekintete is árulkodott. De ... a biosz teremben. Ahogy belépett és hozta magával azt az egykedvűséget... és a tekintete. Szóval ahogy a szemeibe néztem leesett az állam, hogy te magasságos ez a pasi... - mosolyogtam arra gondolva, Edward milyen képet vághat most ott fent. - A keserűséget felváltotta az izgatottság és lelkesen rámköszönt és bemutatkozott. Azt hittem leszédülök a székről. Majd felajánlotta, hogy körbevezet...
- Ó! - nem titkolta a meglepettségét. Sűrűn pislogott és maga elé meredt. Nem tudott megszólalni. - És? - végül csak ennyi mondott.
- Khmm... megmutatott ezt azt aztán... aztán ennyi - nem akartam kitérni a nyaksztorira, mert attól kissé lángra lobbannék.
- Ugye tudod milyen csodálatos férfira tettél szert? - nézett rám megértően, mégis volt valami a tekintetében ami azt sugallta felém: "ha bántani mered velem gyűlik meg a bajod!"
- Tudom - azt hiszem az összes érzelmem kiült az arcomra. Enyhén elmosolyodtam és Bellára néztem. - Nehéz dolgom volt. Eléggé... epekedett utánad - vigyorodtam el.
- Csak sikerült őt rendes útra terelni.
- Bizony. Büszke is vagyok magamra! - mutattam magamra, büszke mosollyal az arcomon. - Viccet félretéve... tudom, hogy Edward más mint a többi ember és ezt eléggé becsülöm benne.
- Ó, igen másságról jut eszembe! - úgy tett, mintha most jutott volna az eszébe tényleg, de elég könnyű volt átlátni rajta. Ezen kuncognom kellett.
- Tudod... mesterien hazudsz! - dícsértem meg mire szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Nem az én műfajom. Szóval... mikor tudtad meg és hogyan... hogy szóval ő...
- Vámpír? - megkíméltem attól, hogy kimondja. Láttam mennyire felkavarja ez a szó. Bólintott. - Hmm... nem volt nehéz dolgom. Külsőleg rögtön észrevehető volt csak elvakított az a csodás test és arc - sóhajtottam. - Mindegy. Szóval a rendellenesen fehér bőr, szemszín, és némely reakció. Aztán a tapasztalt hideg bőr, beszédstílus... Könnyű volt lekövetkeztetni - vontam vállat, mintha magától értetődő lenne. - Ja és második napra a suliban már rájöttem mégis kicsoda ő.
Bámulattal és meglepettséggel nézett rám. A francba neki nem volt ennyire könnyű. Ő nem tudja, hogy az én tesóim mégis kik. Ahh Danielle néha nagyon figyelmetlen vagy a szavaidra.
- Nekem akkor vált gyanússá amikor megmentett és a puszta kezével ellökött egy bazi nagy kocsit az utunkból. De akkoris... nekem nem sikerült ennyire gyorsan megfejtenem a dolgokat.
- Sokat netezek... - hülye próbálkozás de hátha beveszi. Elmosolyodott.
- Lehetek tolakodó?
- Legyél - intettem felé, hogy csak bátran.
- Szóval... említetted a külsőségeket. A testvéreid... - a szívem kalapálni kezdett. - Vámpírok? - kérdezte egyenesen a szemembe nézve. Ha nem válaszolok a tekintetemből könnyen kiolvashatta. Így csak bólintottam.
- Így már világos. Itt volt előtted a példa - újra csak bólintottam. - Mióta élsz velük?
- Születésem óta. A szüleim elhagytak. Ők vettek magukhoz. - lezártnak tekintettem a témát. Nem akarok vele a magánéletemről beszélni.
- Süt a nap. Miattuk nem jössz igaz? "Kempingezni" mentek? - kérdezte bujkáló mosollyal a szája szegletében és mutatva az idézőjeleket. Elvigyorodtam.
- Igen. Cullenékkel.
- És te egyedül vagy itthon? - kérdezte. Elmosolyodtam és megráztam a fejem.
- 3 nap tengernyi idő. Kikell használnom a kedves úriemberrel ott fenn.
- Edward? - kérdezte mire bólintottam. - Óh... Hallgatózni nem szép dolog - súgta.
- Szerintem sem. Mi lenne ha levágnánk a füleit? - vetettem fel az ötelet, mire hallottuk a harsány nevetését. - Mmm mégse igazán aranyos fülei vannak - tettem hozzá mire még hangosabban nevetett. - Edward lejöhetsz!
- Óh Edward... amikor "randizni" kezdtünk minden beszélgetésemet kihallgatta. Főleg amikor Jessicával tárgyaltam... ő köztudottan pletykafészek és nagy tudakoló. Mindent tudni akart így kifaggatott. Edward pedig örömmel fogadta az információkat.
- Engem is mindig kihallgatsz? - tettem csípőre a kezem és néztem rá szigorúan.
- Te nem beszélgetsz normális emberekkel így csak a tesóiddal való beszélgetéseket szoktam kihallgatni.
- Képzeld el engem rögtön ki is kukkolt! - fordultam vissza Bellához mire ő felnevetett.
- De az nem direkt volt! Nem tudtam hogy lefog vetkőzni! - szabadkozott és a kezeit maga elé tartotta. - Nem kukkoltam!
- Mégsem szóltál rögtön amikor ledobtam az első ruhadarabot! - vetettem oda és incselkedően ránéztem. Tiltakozva felmutatta a mutatóujját és szólásra nyitotta a száját, de megakadt. Összeráncolta a homlokát és rájött erre nem tud mit mondani.
- Mégegyszer nagyon sajnálom - mondta végül és nézett rám őszinte megbánással a szemeiben.
- Jólvan, semmi baj.


Furcsa volt, hogy ennyire fesztelenül tudtunk beszélgetni. Sosem volt kínos pillanat. Nyugodtan emlékeztek vissza az együtt töltött időre, nevetgéltünk és Bella este körül ment haza. Megvoltam lepődve de jólesett látni, hogy már túlléptek mind a ketten és boldog párkapcsolatban élnek. Remélhetőleg Edward is így gondolja.
Amikor Bella elment, csörgött Edward mobilja. Emmett tudakolózott mi volt itthon és hangos nevetéséből utalva biztos valami perverz dologra gondolt. Edward olyan gyorsan hadarta a választ, hogy nem értettem egy szót sem. De zavart tekintetéből könnyen rájöttem, hogy igencsak fején találtam a szöget. Megmosolyogtam aztán körülnéztem a házban. Takarításon gondolkodtam. De a ház csillogott-villogott, úgyhogy ezt az ötletemet gyorsan elvetettem. Majd holnap reggel berakom az első csata ruhát a mosogépbe... de Isten bizony többet nem csinálok. Amúgy sem vagyok egy takarítótündér, de ebben a házban nem sok mindent kellett csinálni. Ha mégis, anyu örömmel látott neki.
- Nem megyünk ki sétálni? - vetettem fel az ötletet Edwardnak.
- Komolyan mondod?
- Képes vagy tartani velem az emberi tempót?
- Muszáj kérdéssel válaszolnod a kérdésemre? - vigyorodott el.
- Igen? - kérdeztem vissza aztán elnevettem magam. - Gyere sétáljunk szerelmesen andalogva aztán szitkozódjunk az esőn amiért elkap minket - ezt végig úgy mondtam, hogy a szobámba táncikáltam fel a végén pedig hátranéztem rá, de csak azért, hogy rákacsinthassak. Hangosan felnevetett majd követett.
- Benne vagyok. És nem fog elkapni minket az eső, mert előre megérzem a szagát - tette hozzá.
- Olyan egy kis illúzióromboló vagy. Az úgy teljes és kerek, meg jó, hogyha mérgelődhetünk a végén aztán én beinvitállak, hogy gyere törölközz meg aztán már csak Isten tudhatja mik történnének - világosítottam fel mindentudóan aztán még elmorogtam, hogy: - És felvágós is vagy a szuperszaglásoddal. Mint egy kiskutya - nem tudom az utolsó szavaivon, vagy úgy összességében, de felnevetett. Testemben szétáramlott a kellemes melegség a boldogság, és úgy éreztem a föld felett lebegek legalább 20 centivel. És mindezt a nevetése váltotta ki belőlem.

Edward

A szobájáig szaladt az ajtóban viszont megállt és kirakta a kezét elém, mintha egy stoptábla lenne.
- Melegebb cuccba öltözöm. Ezúttal ne próbálj meg leselkedni! - mondta szigorú arccal, majd elmosolyodott. Felsóhajtottam majd megadva magam bólintottam. - Remek - rá sem kellett néznem, hogy tudjam milyen elégedett magával. - Röpke 5 perc. Nem vagyok egy Alice.
- Igen, ezt igazán szeretem benned - bólintottam immár a csukott ajtónak. Még az 5 perc sem telt le amikor kilépett egy farmerbe és vastag kasmír zöld pulóverbe. Mosolyogva belémkarolt és lementünk az alsószintre. Gondosan bezárta maga mögött a házat és elindultunk.
- Merre hölgyem? - kérdeztem pár percnyi séta után.
- Csak céltalanul előre - vállat vont és zsebeibe süllyesztette a kezét.
- Fázol? - kérdeztem kissé csalódottan, hisz éppen fontolgattam, hogy átölelem.
- Nem vészes. Csak fúj a szél - hunyorogva nézett rám és mintha olvasott volna a gondolataimban az oldalamhoz bújt. Bármennyire nehezemre is esett finoman eltoltam.
- Nem nyújtok éppenséggel valami meleget... - elhúzta a száját és megcsóválta a fejét a mondatom hallatán.
- Olyan buta vagy. Az, hogy hideg a bőröd nem olyan zavaró tényező, mint amilyennek te gondolod. Bizonyos esetekben teljesen mást vált ki az emberből és nem azt, hogy júúj hideg, menjünk tőle minnél messzebb! Szeretem azt, hogy hideg a bőröd - halkult el és enyhén rámmosolygott. - Eszembe juttatja, hogy nem vagy átlagos és olyankor... boldogság önt el - zavartan pillantott rám, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Mereven az arcát néztem, mire szégyenlősen bólintott és előreindult. Most mit csináljak? Beharaptam az alsó ajkamat ami egyáltalán nem szokásom és a keze után kaptam. Csak úgy ösztönösen. Melléléptem és kicsit megszorítottam a kezét. Ránézett összefonódó ujjinkra majd egy csókért ágaskodott.
Megadtam azt amire vágyott és újra érezni kezdtem azokat amik azt hittem örökre elvesztek bennem. Birtoklás, vágy, öröm, élvezet, telhetetlenség. Hevesen magamhoz szorítottam törékeny testét és nyelvemmel utat törtem a szájába. Nem ellenkezett. A szabad kezét a tarkómra csúsztatta onnan a hajamba és éreztem, hogy mégjobban ágaskodik. Nem tudta megtartani az egyensúlyát így kicsit dőlt én pedig nem voltam erre felkészülve és amúgyis aléltan csókoltam, nem tudtam másra koncentrálni. Hátratántorodtam megszakítva a csókot és hangosan felnevettem. Duzzogva nézett rám aztán megragadta a kezem és húzni kezdett.
- Hova megyünk?
- Hát.... hát. Gondoltam szegjünk meg néhány szabályt... - éreztem a teste forrósodni kezdett végül az arca pedig lángba borult.
- Mármint, például? - előre féltem az ötletétől de bármi legyen is az, megadom azt amit ő kíván. Tőlem.
- Mondjuk... La Push? - lehajtotta a fejét a haját előre rázta, hogy még véletlenül se kelljen a szemembe néznie. Én pedig mélyen megdöbbentem.
- Mi? Miért pont oda?
- Annyira ajnározzák, de tudom, hogy ti nem mehettek oda. És hát... egyedül mért mennék? Jacob már Bellával van... te velem. Amúgyis. Miért jelentenénk veszélyt pár kutyára? Én ember vagyok, te pedig nem hiszem, hogy kutyavérre utazol - a zavartságnak nyoma sem volt. Elhúzott szája és felvont szemöldöke a kételyről tanúskodott. - Ennyi erővel... megmondhatnánk nekik, hogy ők meg ne lépjék át a rezervátum határait, mert a farkasok is ugyanolyan veszélyesek. Ha csak nem jobban, mert könnyebben eltudják veszteni az uralmukat testük felett. Egy rossz mondat, stressz puff vérfarkas is!
- Ezt nekik mondd kedvesem, ne nekem. Én hiába értek veled egyet és tenném amit mondanál, de ha megjelennék La Pushnál kisebb harc lenne. Minimum.
- Na már Edward... - rebegtetni kezdte a szempilláját és alattomos módon csábítani kezdett. Az ujját felhúzta az oldalamon, majd vissza le. Ártatlanul pislogott rám majd gyengéden és őrjítő módon az ajkát az enyémekhez nyomta. - Elmegyünk? - búgta mire akármennyire akartam tiltakozni, nem tudtam. Bizonytalan igen hagyta el a számat, mire vigyorogva eltávodolott és visszafelé kezdett húzni. Gondolom valamelyikőjük kocsijáért.
- Sophie most igazán büszke lenne rád - jegyeztem meg út közben.
- Mert?
- Amikor rávettük a családod, hogy had maradjak azt gondolta, hogy itt az alkalom, ne hozz rá szégyent, vess be minden női taktikát, hogy elnyerd a szívem. És éppenséggel az őrült csáberejére támaszkodva hoz ki belőlem felelőtlen döntéseket hölgyem! - a szavak után felsóhajtottam ő pedig pár pillanat múlva felnevetett.
- Hát... ez igen. Én, mint őrült csáberővel rendelkező hölgy?! Ugyan már kérem uram, engem összetéveszt valakivel. Én egy ártatlan fiatal nő vagyok akinek ön az első komoly udvarlója - rebegtette felém a szempilláit és, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, úgy haladt el mellettem, hogy "véletlenül" a keze végigsimított a combomon. A reakcióm egy enyhe rángás volt. Méghangosabban nevetett fel, én pedig rosszallóan csóváltam a fejemet.

Duplarész édeseim!

Sziasztok!

Duplarészt hoztam nektek egy nappal korábban pontosabban 5 perc és éjfél, szóval lehet vasárnap lesz mire felkerülnek a részek. Köszönjétek Gicusnak, hogy duplarész van. Rábeszélt. : D Lesz két kép is emiatt. ;)
Igen és mostmár igazán Szükségem van 2-3nál több kommentárra. És ebből 1 az én válaszom. Komolyan. Így nem sok motivációt kapok. Chatbe is jöhetnek. ;)
na csók ♥



11. rész
Edward

Örültem, hogy végre újra mosolyog. Szívszaggató volt hallgatni ahogyan sír. Biztosan sokat jelentett neki az a Ryan. Teljes megkönnyebbülést jelentett az amikor felpattant és viccelődni próbált.
Fújtattam egyet, mert mégis mit beszéljek az anyukájával? Elhúztam a számat, és kikerestem az Anyu címszó alatt futó telefonszámot, majd lenyomtam a zöld kis gombot.
- Elle? Elle jaj nagyon aggódtam érted! - hallottam meg a kétségbeesett hangot. Megköszörültem a torkomat zavaromban.
- Sajnálom, Edward vagyok. Mielőtt kétsébeesnél ennél is jobban, megnyugtatnálak, hogy nincs semmi baja Ellenek.
- Ó, hála Istennek! - sóhajtott fel. - Biztosan nem beteg?
- Persze, jól van.
- És most hol van?
- Lement a konyhába enni.
- Jellemző.
- És milyen az idő? Vadászni voltatok már? - érdeklődtem, miközben lefelé vettem az irányt.
- Voltunk persze, mindenki hozta a formáját - éppen ekkor értem le, és Daniellere néztem, hogy adhatom-e az anyukáját. Bólintott.
- Na, most adom Ellet.
- Az jó lesz, köszönöm.
- Anyu sziaaaa! - köszönt kitörő örömmel. Remek, akkor a rosszkedve tovaszállt. - Mi, hogy één? Nem, tudod én áldott jó gyerek vagyok. - kis szünet, nem akartam kihallgatni a beszélgetést de ez nem jött össze. Akaratlanul hallottam minden egyes szót.
- Ugyan már Danielle ismerlek. Remélem tisztában vagy vele, hogy Edward vámpír és akármilyen jó az önuralma hatással van rá a véred illata.
- Persze, persze tudom anyu - megforgatta a szemét és fáradtan nézett rám. - Nézd anyu..
- Nem, nem rázol le! - erre Elle sóhajtott.
- Rendben. Hallgatlak.
- Hallottam róla és Belláról, Danielle kérlek légy erre tekintéllyel és ne rohand őt le az érzelmeiddel.
- Na de anyu, honnan veszed, hogy vannak bármilyen érzelmeim is a Cullen fiú iránt? - bátran tartotta velem a szemkontaktust és lassan felállt az asztaltól és közelebb lépett hozzám.
- Ismerlek mint a rossz pénzt.
- Ez a feladata egy anyának, nemdebár? - kérdezte pimaszul, mire elmosolyodtam.
- Elle, ne tereld el a témát!
- Rendben anyu, nem fogom letámadni Edwardot. Megfelel?
- Nem hiszek neked.
- Higyj amit akarsz. Anyu kérlek. Komolyan gondolom Edwarddal a dolgot és várok ameddig csak kell - olyan volt, mintha közvetlenül nekem beszélt volna és nem az anyjának.
- Jó de...
- Elizabeeeeth! - nyújtotta el, majd elmosolyodott. - Az agyamra mész. Puszilom a többieket. Szia.
- Danielle Profenty ne merd letenni!
- Mondom szia!
- Danieeeelle! - nos erre Elle nem válaszolt, csak letette és mosolyogva nézte a telefont.
- Haah. Szülők - sóhajtotta majdnem nevetve.
- Tényleg tudod mire vállalkozol, ha velem kezdesz? - kérdeztem és átkaroltam a derekát. Belenézett a szemeimbe és elmosolyodott. A telefonját a zsebébe mélyesztette és visszaölelt.
- Komolyan kérdezed? Nem volt elég az amit az előbb hallottál?
- De, tökéletesen.
- Rendben, akkor... nézzünk valami vámpíros filmet, csak hogy egy kicsi iróniát is érezhessek - vonogatta a szemöldökét és elengedett.
- Jó - bólintottam és előre tudtam, hogy nem a film fog lekötni, hanem maga Danielle.

Lám, milyen igazam volt. Nem is tudom mi volt a címe a filmnek. Elle reakciót figyeltem. Néha morgott, hogy ez nem is igaz, néhol félt, olyankor elkapta a karomat, ami igazán jólesett, mert tudatosult bennem, hogy hozzám szalad védelemért. A film a végefelé járt, amikor átdobtam a kezem a vállán, és simogatni kezdtem a karját. Éreztetni akartam vele, hogy készen állak arra, hogy neki szenteljem minden időmet és érzelmeimet. Mosolyogva vette észre a tettemet, de nem nézett rám. Helyette közelebb kúszott hozzám és a kezét a mellkasomra tette. Jólesően felsóhajtottam és a hajába csókoltam. Ahogy így ültünk elkalandoztak a gondolataim és újra ott kötöttem ki, hogy akarom, hogy vámpír legyen. Addig fogom nyaggatni, amíg azt nem mondja, igen tegyél azzá.
- Had változtassalak át - búgtam neki, hátha megenyhül. Feltérdelt és úgy nézett rám morcosan.
- Elmondtam a szándékaimat, nem akarok az lenni - csípőre tette a kezeit.
- De én akarom, hogy az legyél!
- Az én akaratom nem számít?
- És az enyém? - kérdeztem ugyanúgy emeltebb hangon.
- Nem érdekelsz Edward soha a büdös életbe nem leszek vámpír! - szószerint kiabált. Ez egyre jobb lesz. Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egészből, de ha engem kérdeztek egyre erősebb vágyat éreztem arra, hogy itt helyben leteperjem. De persze nem lehetett mert ő egy törékeny ember.
- De ha nem vagy vámpír nem tudom kimutatni az érzelmeimet!
- Már miért ne tudnád?? Bellának is kitudtad! - kérdezte dühös arckifejezéssel.
- Persze, de Te más vagy! Állandóan azon kell aggodalmaskodnom, nehogy megöljelek! - fejtettem ki mire ledöbbent.
- Tudnál rám vigyázni! - jelentette ki magabiztosan.
- Igen, persze de sosem lehet tudni. Egy véletlen mozdulat és eltörném a karod... vagy a nyakad... vagy nem tudom. Veszélyes Danielle.
- Ha így állsz hozzá akkor inkább el is mehetsz! - hmm az a tekintet. Esküszöm még egy kiabálás és rávetem magam.
- Ne csináld ezt velem! - emeltem fel a hangom. - Vámpír leszel és kész! Így vagy úgy, de az leszel!
- Ne idegesíts fel Edward Cullen! - kész vége, ahogy kimondta a teljes nevem letepertem.

Danielle

Derült égből villámcsapásként ért a csókja. Az egyik pillanatban még veszekedtünk aztán hirtelen magamon találtam. Kikerekedett szemekkel csókoltam vissza, majd átadtam magam a színtiszta élvezetnek. Megmarkoltam a pulóvere alját és ellöktem. Levegőt vettem és megcsókoltam. Ülésbe helyeztem magunkat és átlandítettem a lábamat az övéi felett. Így felette térdeltem és elképesztően jó volt. Annyira vad volt és szenvedélyes, hogy szavakkal le sem tudom írni. Úgy csókolt, mintha holnap már nem is lenne nap és eltűnnék. Harapdálta a számat (de azért vigyázott, hogy ne harapjon úgy meg, hogy esetleg a vérem is kicsorduljon...értitek) a nyelve csak úgy forgott a számban, ízlelgetett, kóstolgatott és egyszerűen játszadozott velem. A derekamat szorította, de gyengéden. Meg is lepődtem, hogy ennyire tudatában van a tetteivel. Az én kezem közben fel - le járt. Hol a nyakán volt, hol a hasán, hol a hajába túrtam. De eszméletlenül élveztem. Senki csókja nem esett ennyire jól, mint az övé. Főleg az, hogy az ő ajkai annyira hűvösek mégis mennyire forró vágyat rejt magában.
- Akkor sem leszek vámpír kedves - súgtam a szájába és egy gyengédebb csókot leheltem ajkaira. Nem bírtam tovább térdelni így beleereszkedtem az ölébe. - És most hogy érzed magad?
- El sem tudod képzelni mennyire türtőztettem magamat - sóhajtotta. - Ezt nem kellett volna...
- Mondd, neked elment az a csöppnyi eszed is? Edward meddig akartál várni? Egy évig? Vagy kettőig? Ne őrjíts már meg! - végigsimítottam az arcán.
- Ugye nem bántad meg?
- Edward hülybbnél hülyébb kérdéseket teszel fel - elsötétült tekintettel akartam kimászni az öléből, de visszahúzott.
- Jó ez így, maradj nyugton.
- Hát jó. Edward? - kérdeztem kis idő múlva.
- Tessék?
- Ez most csak egy... óvatlan pillanat volt, amikor elvesztetted a fejed, vagy hivatalosan is kijelenthetjük, hogy együtt vagyunk? - kérdeztem meg határozottan a szemeibe nézve. Oldalra biccentette a fejét, majd rámmosolygott.
- Azt hiszem inkább az utóbbi. De az első is igaz.
- Rendben - bólintottam és odabújtam a mellkasához.






12. rész

Hajnali 3 óra volt, de a két vámpírcsalád nyugodtan beszélgetett a vidéki ház nappalijában. Külön kis klikkekbe vegyültek fiatalak a fiatalok között idősek az idősebbek között. Carlisle és William a közös időkről beszélt feleségeiknek, néha csatlakoztak a fiatalok is. Eleinte együtt beszélgettek. Alice nagyon rajta volt a hogyan találkoztatok témán, így a két rangidős vámpír nekikezdett a mesének.
Próbálták lerövidíteni, amiért a fiatalok húzták is a szájukat, de ha nem tették volna ezt akkor napokig ülhettek volna odabent.
- Tudjátok én hogyan lettem vámpír Amikor Williammal elváltak az útjaink ígéretet tettünk, hogy soha senki előtt nem fedjük fel egymás titkát és átváltozását és én ezt betartottam - kezdte Carlisle. - Ezért nem hallottatok róla. Persze, Esme ismerte Willt.
- Ez azért nem teljesen igaz - mosolygott Esme.
- Igen, amikor Esmet átváltoztattam, Will akkor ment külön utakra.
- Innen átveszem, mivan veled öreg mindig kitérsz valami másra?! - nevetett fel William majd megköszörülte a torkát. - Szóval, Carlisle és Én gyermekkorunk óta ismertük egymást. Együtt mentünk mindenhova, így amikor az apja meghalt ketten maradtunk, - nekem nem volt családom - és kutattunk igazi vámpírok után. Amikor azt az egyet megtaláltuk a csatornában és ránk támadt, jött a többi társa így hát védekeznünk kellett. Az első megsebesítette Carlislet engem pedig egy társa, majd ő maga is. Mondhatni én majdnem odalettem, ha Carlislenak nincs annyi lélekjelenléte, hogy magával rántson. Ezért még mindig hálás vagyok - küldött egy pillantást barátja felé aki elmosolyodott.
- Ugyan már Will, ez természetes. Nélküled nem tudtam volna keresztül menni az átváltozáson. Ott lent a pincében a krumplik között, halálra rémülten vártuk mi fog velünk történni. Mivel Willnek több sérülése volt, jobban szétterjedt testében a méreg így hamarabb átalakult. Fogtam a kezét és próbáltam nyugtatni, de időközben bennem is volt méreg és énis kezdtem átváltozni. William összeszedte minden erejét és tudomást sem véve a fájdalmairól beszélni kezdett. Elmondta mit érez, mire próbáljak felkészülni és mit hagyjak figyelmem kívül. Legalábbis próbáljam meg. Lehetőleg ne kiabáljak, mert azzal nem lesz könnyebb, sőt rontok a helyzeten mert feleslegesen pazarlom vele az energiám. Ezt mind úgy mondta, mintha ő már túlesett volna az egészen és nagyon tapasztalt lenne.
- Persze, hiszen a legelején az első órákban rendszerint felüvöltöttem. Aztán rájöttem, hogy üvöltés nélkül is kibírom sőt még jobb - vigyorogva vállat rántott és újra Carlislera függesztette a tekintetét, miszerint folytathatja.
- Próbáltam megfogadni a tanácsát, és amikor jöttek az égető fájdalmak összeszorított szájjal és ököllel néztem elébe. Együtt változtunk át, és együtt voltunk végig. Ő vette észre, hogy pirosan izzik a szemünk és, hogy izmosabb lettem. Aztán én felfedeztem rajta, hogy krétafehér lett a bőre és jéghideg is. Mondanunk sem kell, hogy mindketten éreztük a kínzó éhséget a torkunkban. De mindketten ellenálltunk és azt mondtuk, nem eszünk vagyis iszunk semmit.
- Igen, ezután merészkedtünk ki, de megvártuk a sötétedést. Nem tudtuk, hogy napfényben hogyan fog reagálni a testünk. Eldöntöttük, hogy elutazunk mindent hátrahagyunk magunk mögött. Közben nem ettünk, észrevettük, hogy nincs szükségünk levegőre ezért amikot emberek között voltunk, nem használtuk a tüdőnket. Eltelhetett egy hét, amikor egy folyó mellett haladtunk el egy eléggé kietlen térségen. Őzikék szaladgáltak bennünket pedig újra elöntött az éhség. Tudatlanul, vad állati ösztönnel vetettük rá magunkat az őzekre és addig ittunk, amíg napkelte nem lett. Ekkor fedeztük fel a bőrünkön a csillogást. Na meg azt, hogy beérjük az állati vérrel nincs szükségünk emberre.
- Aztán ezt próbáltuk finomítani. Civilizáltak lettünk, kultúráltak, és dolgozni kezdtünk. Persze csak idővel. Kutattunk több olyan vámpír után akik hasonlóak lennének hozzánk. Majd belebotlottunk a Denali klánba. Velük vándoroltunk, ekkor én már javában tanultam. Aztán így teltek éveink én pedig orvos akartam lenni. William pedig ügyvéd. Mai napig nem értem miért erre jutott, de szíve joga választani.
- Jól választottam!
- Tudom testvér - vigyorgott. - Aztán blabla, többit ismeritek - mosolygott Carlisle majd Alicre nézett. - Kielégítettük a kíváncsiságodat?
- Nem teljesen. De mindegy. Hogy ismerted meg Lizbethet? - fordult William felé a tündérszerű vámpírlány.
- Hmm... elmeséled kedvesem? - mosolygott szerelmesen az említett nőre, mire az zavartan lesütötte a szemét.
- Khm. Persze - bólintott, majd nagyot sóhajtva felnézett. - Az valami csodálatos volt. Az egyik ügynökségnél titkárnőt kerestek, így elmentem az interjúra. Williamnek kellett titkárnő, mert az előzőt nem gondolta elég ügyesnek. Ő volt az akivel elkellett készítenem az állásinterjút. Képzelhetitek, ember létemre amikor megláttam majdnem elvágódtam a saját cipőm sarkában - az emlék hatására boldogan elmosolyodott. - Amikor megszólalt, percekig csak mekegtem mert teljességgel ... khm kábulatba ejtett. Folyton elpirultam nem bírtam beszélni, és vagy fél órán keresztül mosolygott a szenvedésemen és gazember módjára faggatózott. Persze nem arról, hogy hol dolgoztam eddig, hanem, hogy van-e barátom esetleg férjem. Mindig dicsért, milyen szép vagyok, jól öltöztem fel nem kihívó, de nem is kislányos, egy állásinterjúra pont jó. Aztán felvett dolgozni - felpillantott a párjára aki gyorsan homlokon csókolta. - Az első munkanapom azzal telt, hogy állandóan mély levegőket vettem amikor direkt elment előttem minden félórában. A szívem úgy dübörgött, hogy féltem meghallja. Később aztán kiderült, ezeken milyen jól mulatott. A második napon már elnézőbb volt és nem járkált előttem folyton-folyvást. Akkor mindig kért valamit. Elizabeth kérem hozza be ezt meg ezt a papírt. Hozzon kávét. Vizet. Kekszet. Persze soha nem ette vagy itta meg, mindig volt magyarázata.
- Nos igen, aztán az első hét leteltével elmentem a házába és szószerint elszöktettem.
- Micsoda romantika! - nevetett fel Emmett.
- Hidd el, hogy az volt. A világvégére is elmentem volna, ha az lett volna a feltétel, hogy William velem van. Önként elmondott mindent én pedig nem akartam neki elhinni.
- Elájult - kuncogott William, mire kedves felesége mellkason vágta, nem épp gyengéd cirógatásnak szánva.
- William! Najó csak egy kicsit ájultam el. Tudjátok a sokk meg a... izé. Tudjátok, hogy van ez - zavartan megköszörülte a torkát és lehajtotta a fejét mire a többiek nevetni kezdtek. - De utána elfogadtam a dolgokat és próbáltam bízni benne. Majd megkértem változtassan át és szinte abban a pillanatban teljesítette a kívánságomat.
- Nem bonyolítjuk gyerekek! - rántott vállat Will vigyorogva. - Ha egyszer szeretem meg ő is engem mit húzzam? Ha az akart lenni, és én mivel boldoggá akartam őt tenni... teljesítettem a vágyát. Szülei meghaltak, testvére nem volt. Mi tartotta volna vissza?
- Jólvan William ne magyarázd túl - mosolygott elnézően Liz. - Nem bántam meg a döntésemet. Sokatokkal ellentétben ha most is választhatnék azt mondanán, nem köszönöm jó nekem így.

***

Danielle

A nap pontosan belesütött a szemembe, de nem erre keltem fel. Éreztem, hogy figyel. Hogy néz. És ez cseszettül idegesített.
- Edwaaaard! - nyüszögtem fáradtan és a fejemre húztam a párnám. - Ne nézz! - jelentettem ki rekedtes hangon és oldalra fordultam. Rákellett jönnöm, ott már nincs ágy csak a padló. Edward ijedten ugrott hozzám miközben én jajgattam.
- Mid fáj, mid fáj? Ahh lehettem volna gyorsabb is.
- Na igen, a gyorsaságod jóljött volna. És.. nem... nem fáj semmim - nem, csak nagyon bevertem a combom és a mellem, de az utóbbit nem készültem az orrára kötni.
- Ne hazudj nekem te lááány!
- Rendben van, nagyon fáj a combom. - mutattam rá sajgó testrészemre és felhúztam a pizsama alsómat. - Látod? Rögtön véraláfutásos lett.
- Hmm... - közelebbcsúszott és tenyerét a fájó pontra simította. Hűvös kezétől kirázott a hideg, de nem húzódtam el. A hideg csillapította a fájdalmat és lassan el is múlt. Hálásan pillantottam csillogó szemeibe. Valami itt más. Elmosolyodtam, amikor leesett, hogy vágyat látok a szemeiben csillogni. A mosolyom egyre szélesebb lett végül vigyorogni kezdtem és elfordítottam a tekintetemet. Megérintette a combom és máris megkívánt. Nagyon visszakellett fognom magam, hogy ne nevessek fel.
- Mi ilyen vicces? - kérdezte és elhúzta a kezét a lábamról. Megfogtam a kezét összeulcsoltam az ujjainkat és mereven azt néztem még mindig vigyorogva.
- Vágysz rám. Kívánsz - eszem ágában sem volt tagadni előtte.
- Hmm - kaptam újra ezt a választ és még közelebb csúszott a padlón.
- Tudod kezd elegem lenni a hümmögésedből - pillantottam fel rá. Kicsit megijesztett a közelsége. Az előbb még szinte fél méter távolság volt közöttünk most meg alig pár centi. Ugyanaz a csillogás volt még mindig a szemében. Megkell mondjam imponált, hogy így érez irántam. - Csak 17 vagyok.
- Én pedig lassan 110 - mondta komolyan, de olyan gyorsan vágta rá rezzenéstelen arccal, hogy muszáj volt felnevetnem.
- Nagyon jól tartod magad - incselkedve rányújtottam a nyelvem mire mosolyogva bólintott.
- Ne mondd azt, hogy te nem vágysz rám mert esküszöm kiugrok az ablakon - tette hozzá halkan mire újracsak nevetni tudtam. Feléfordultam és a homlokom az övének támasztottam. Jólesően felsóhajtottam.
- Nyugalom. Nem mondom, mert akkor hazudnék.
Csend telepedett közénk csak a ritmusos levegővételeinket lehetett hallani. Lassan eldőltem a padlón, mert kényelmetlen volt ülni, majd Edward is követett. Nem beszéltünk, nem mozogtunk, nem csináltunk semmit. Aztán Edward megkereste a kezem összekulcsolta az ujjainkat és a hüvelykujjával simogatott.
- Voltál már valakivel Úgy együtt?
- Mármint szexuálisan?
- Nem Edward... - forgattam a szemem. - Igen, létesítettél már valaha valakivel szexuális kapcsolatot? - kérdeztem fennhangon, hogy komolynak és higgadtnak hangozzak. Felkuncogott. - Ne nevess ki.
- Nem dehogyis, édes voltál. Szóval visszatérve. Nem.
- 110 év alatt semmi? - teljesen meghökkentem és lendületből felültem. - Ez képtelenség! - nagy szemekkel néztem Edwardra aki csak mosolyogva rázta a fejét.
- 18 évesen Carlisle átváltoztatott addig nem nagyon volt kapcsolatom utána évtizedekig mindig kontrollálnom kellett magamat, szóval nőkre nem igen gondoltam. Bella volt az első az életemben.
- És vele sem volt...?
- Nem volt - ingatta fejét én pedig szórakozottan babrálgattam az ujjaimmal.
- És akartál?
- Persze - bólintott. - Úriember módjára nem támadtam le, még a csókolózástól is féltem, hogy megölöm.
- Bolond.
- Lehet, de elővigyázatosnak kellett lennem.
- Velem megtennéd? Most - tettem hozzá. Pillanatokig gondolkodott majd rámnézett egyenesen a szemembe.
- Meg - hát úgy meglepődtem a válaszon, hogy egyből fel is vontam a szemöldököm és csak meredtem rá. Elmosolyodott és megcsókolt.
Nyelve bejárta a szám minden zugát, meglepődtem, hogy nem óvatos. Mondjuk... tegnap se volt az túlzottan. Meglepetten csókoltam vissza és a kezemet a nyakára simítottam. Közelebb vont magához és a szájával bejárta a nyakam, a vállam és a szám. Mondanom sem kell mennyire jó volt na meg mennyire izgató.
A nap sugarai megvilágították Edward arcát, de nem vonta el a figyelmét rólam. Én viszont a arcára pillantottam és ahogy csillogott, kissé elkábultam. Beletúrtam a hajába, mire ő felbátorodott és felkapott az ölébe. Átkaroltam a nyakát és hintettem egy csókot az állára, majd feljebb aztán elértem a száját. Jeleztem, hogy tartson magasabbra, így nem kellett azon rágódnom, hogy érjem el a száját, és hogyan csókoljam meg úgy, hogy közben kényelmes legyen. Megnyaltam duzzadt ajkait megkarmoltam a tarkóját és hajába túrva kicsit hátrafeszítettem a fejét. A nyakára tapadtam, és mintha jómagam egy vámpír lennék úgy kezdtem el szívni szexis testrészét. A nyakát imádtam benne az egyik legjobban. Hosszú, feszes, az ádámcsutkája megfelelően domborodott a nyakán. És amikor hátravetette a fejét... ó édes istenem. Lányok ezreinek már ettől nedves lett a bugyijuk. A keze felcsúszott a derekamra így máris másik pozíciót vettem fel. Lábaimat a dereka köré tekertem és a kezeimet leengedtem teljesen a háta közepére. Olyan minta másztam volna egyre fejjebb az ölelésében. Követelőzően csókolt vissza, éreztem, hogy egyre többet és többet akar. Nem csak érzelmei, hanem ösztönei és reakciói is ezt súgták. Amikor különböző tempókban csókoltam, elege lett az álldogálásból. Végigdöntött az ágyon és fölémhajolt. Nem mondott semmit, nem kérdezett semmit, egyszerűen szájával a nyakamra tapadt. Kezeimet a fejem fölé csúsztattam és szinte felkínáltam neki a testemet. Gyerünk, Edward azt teszel velem amit csak akarsz...
Bal lábamat felhúztam és hozáérintettem merem férfiasságához. Összerándult és a kezét az enyémre csúsztatta. Pontosabban a csuklómra. A párnába szorította és akaratosan megcsókolt. Elakartam kapni a egyik kezem, hogy végre ledobjam róla a pólót de nem hagyta.
- Neked... volt valaha... valakivel? - kérdezte nyögdécselve a szavakat. Ki mondta, hogy kezdjen el beszélni?
- Nem - figyelmen kívül hagytam az újra nyíló ajkait és szépen betapasztottam. - Fogd be a szádat kérlek. Koncentrálj másra - súgtam és megharaptam az alsóajkát.
- És... Ryan? - kérdezte amikor szóhoz jutott. Rontott a varázson. Elhúztam a fejemet, mire elengedte a csuklómat. Felültem.
- 16 éves voltam amikor meghalt. Az utolsó fél évet eléggé nehezen húzta ki, szóval nem hiszem, hogy tudott volna szexszelni! - dühös voltam így felugrottam és a konyhába siettem. - Amúgyis gyerek voltam még, a halála után megváltozott minden, énis megváltoztam. Sőt. Most sem akarom elveszteni a szüzességemet! - kirántottam a hűtűajtót, elkaptam egy ásványvizes üveget, mérgesen lecsavartam, és eldobtam valahova a kupakot majd inni kezdtem. - Mégis minek hoztad fel a témát? - kérdeztem amikor már előttem állt.
- Sajnálom. Bunkó voltam.
- Hát az! - hagytam rá majd újból ittam. Felsóhajtottam. - Mindegy. Hagyjuk. Megyek felöltözök.
Nem válaszolt semmit, csak bólintott

10. rész

Szép jó estét mindenkinek!

Ismét hoztam egy részt, amit kicsit átformáltam mert olyan rövid, hogy muszáj összecsatolnom a következő résszel. Így eléri a kellő husszúságot.
Szívélyesen várom a rengeteg kommentárt, hozzászólást kritikát. Mindent. :)
Öö. ennyi. ^^
csók ♥



Danielle

Szanaszét álló hajjal, félig kómásan, halálsápadt fejjel keltem reggel. Még vámpírnak is elmentem volna. Abszolút lassan és megfontoltan lépkedtem lefelé a lépcsőn. Csupán azért, mert félig álomban képes vagyok hatalmasakat esni. Eséseket említva, meg úgy alapvetően mintha egyre ügyesebb lennék. Feltűnően kevesebbet esek és bénáskodok. Ez Edward Cullen jótékony hatása. Vagy csak nem akarom őt állandóan Bellára emlékeztetni. Nem lepődtem meg túlságosan amikor ezen a szép hétfői kora hajnali napon a nappaliban találtam a Cullen famíliát. Tudatosult bennem a dátum, miszerint hétfő van és... elfogott a boldogság, hogy sem család, sem suli csak Edward és Én teljes 3 napon keresztül. Előreláthatólag remek napjaim lesznek. Hacsak a láz le nem dönt a lábamról... Jaj, csak azt ne!
- Juj, Danielle kishugi! - vigyorgott grimaszolva Scott. Szerette éreztetni, hogy én hozzáképest csak egy fejlődőképes csecsemő vagyok. Ugye mennyire kedves? Fáradtan felsóhajtottam, majd ránéztem.
- Parancsolsz? - kérdeztem nemtörődöm stílusban és unalmasan ráfüggesztettem a tekintetemet.
- Most komolyan le sem kellene tagadnod, hogy a mi hugunk vagy! - mosolygott bájosan én pedig elengedtem a fülem mellett ezt a kijelentést.
- Rosszul érzed magad? - kérdezte Edward sokkal aggodalmasabb hangon és óvatosan hozzám sétált. Megfogta a kezemet és az arcom fürkészte. Kissé erőltetetten elmosolyodtam. Vállat rántottam.
- Végül nem kellesz hazudnom a suliban a betegségemről. Még igaz lesz a végén! - a magasba lendítettem a karomat, miszerint ennek mennyire örülök, de sütött belőlem a rosszkedv. Edward színtiszta kedvességből rámmosolygott és sugárzott afféle minden rendben lesz gondolatot és megdörzsölte a karomat mire megborzongtam a hidegtől.
- Bocsánat - szabadkozott halkan és elengedett. Nem kaptam utána, mert sosem voltam az aki a családja előtt enyeleg a barátjával (esetünkben majdnem barátjával) mert kínosnak éreztem. De a fő szempont az volt, hogy eleve fáztam.
- Nincs semmi baj csak kissé szédülök - tettem hozzá. Azt hittem ezzel megnyugtatom aggódó szüleimet, de ezzel az elszólással csak rontottam a helyzeten.
- Úgy veszem észre valamiféle vírus van errefelé, többen is bejöttek hozzám erős szédülés, fefájás és hasfájásos panasszal. Annak érdekében, hogy mindezt megelőzzük, pihenj sokat, igyál rengeteg folyadékot lehetőleg teát és ne nyugtalankodj sokat. Fiam kérlek ne bosszantsd semmivel. Ha mégis történne valami és gógyszer kellene, Edward tudni fogja honnan hozzon és milyet mert kétszer is elvégezte az orvosit - mosolygott büszkén fiára Carlisle. Kicsit dicsekedett helyette, hiszen valljuk be nem sokan büszkélkedhetnek ilyesmivel, és Edward mégsem magasztalja magát az egekig. Az említett morgott valamit mellettem, szerintem zavarba jött én pedig halkan kuncogtam.
- Biztos nem vagy rosszabbul mint mondod? Tényleg elkell mennünk? - intézte az első kérdést nekem, a másodikat apunak riadt tekintettel anyu. Majd odajött hozzám, fagyos kezét a homlokomhoz érintette egy rövid pillanatra hiszen tudta, hogy nem esik jól a hideg. Aggódva bámult rám. - Én... Én mégis inkább itt maradnék! - jelentette ki hirtelen az ötletét, mire lelki szemeim előtt ott villogott piros hatalmas betűkkel a NEM szócska. Kisebb pánik vett uralma alá de ezt egyáltalán nem mutattam ki. Még a szívem sebességét is sikerült csillapítanom így nem kelthettem nagy feltűnést. De Jasper és Audrey biztosan érezte azt amit én. Hallottam is egy elgondokodó "hmm" hangot a sráctól. Majd lassan beszélni kezdtem. Hiába próbáltam nem beteges hangot megütni... nem sikerült túl jól. Nehezemre esett beszélni.
- Nem, nem anyu. Edward orvos és testőr is egyben. Nincs ok az aggodalomra! Menjetek és élvezzétek a napsütötte lehetőségeket. Biztosan több állat merészkedik majd elő otthonaikból és végre nem kell attól tartanotok, hogy lebukhattok. Élvezd ki, legalábis próbáld, mert nem hiszem, hogy ilyen lehetőség sokszor fog adódni Forksban. Szabadulj fel, anyu! Rád fér már - mosolyogtam bátorítólag. Próbáltam annyi érvet felsorakoztatni amennyit csak tudtam. Hogy ezt fokozzam Edwardba karoltam, hogy tükrözze azt is, nem sűrűn lehetek vele egyedül. Ez mintha egy kicsit ráébresztette volna a valódi okra ami miatt mégsem maradhat, de a másik indok amiért Edward karjába fűztam a sajátomat az volt, hogy alig bírtam állni a saját lábamon. Az összes testsúlyomat ráhelyeztem, segített, mert átkarolta a derekmat is. Hálásan pillantottam fel rá. Annyira szédültem, hogy féltem elvesztem az egyensúlyom és akkor anyut az Isten sem tudná meggyőzni arról, hogy menjen el.
Adam bizalmatlanul méricskélt bennünket, de próbáltam ügyet sem vetni rá. Fontos, hogy ő is rendesnek találja Edwardot és kedvelje is, mert nekem a családom elsőbbséget élvez bárkinél. Remélem ez idővel változni fog. Mármint Adam hozzáállása Edwardhoz.
- Hát rendben... - felelte anyu kicsit határozatlanul, majd apuhoz sietett. - Menjünk mielőtt meggondolom magam!
- Nem lesz semmi baj! - szólalt meg Edward is lágy hangon.
A szüleim odajöttek hozzám egy vigyázz magadrával és puszival távoztak a házból. A Cullen családból mindenki intett kivéve Alicet, mert ő bátran megölelt. Becsültem benne ezt a nagy önuralmat, és Edwardban is, sőt Carlisleban a legjobban, hiszen ő emberek között van napi szinten mert orvos és napi szinten találkozik vérrel és napi szinten fedhetné fel kilétüket, de mégsem teszi. Borzalmasan becsülöm és tisztelem őket, csakúgy mint a saját családomat. A testvéreim szokásukhoz híven gúnyolódtak, viccelődtek majd megöleltek. Lassan mindenki távozott én pedig kérlelően néztem Edwardra. Az ölébe kapott, hogy ne legyen probléma a járással. Különben is, így sokkal gyorsabb volt. A szobaajtóm előtt még megtorpant majd kis gondolkodás után, színpadiasan sóhajtott egy mélyet tekintetét az enyémbe fúrta majd egyetlen lépéssel átvitt a küszöbön.
- Hmm és most jöhet a nászéjszaka! - jelentettem ki vigyorogva az ágyamban feküdve és az ujjammal hívogattam magamhoz.
Megbotránkozott tekintettel meredt rám a szoba másik sarkából, majd elszántan belenézett a szemeimbe, melyben remélhetőleg nem talált mást csakis ugyanazt. Kisebb lendülettel (hogy ne törje össze az ágyam) mellém vetődött és a könyökén támaszkodott.
- Hogy vagy? - kérdezte édesen mosolyogva. Enyhén visszamosolyogtam.
- Türhetően - persze a szédülésben azt hittem legurulok az ágyról.
- Jól hazudsz, de engem nem tudsz átverni. Felfigyeltem a mozdulataidra a mimikádra és a gesztusaidra. Ha ezeket szemlélem majdnem olyan, mintha a gondolataidat olvasnám.
- Csak majdnem. Nos, akkor őszintén felelve a kérdésedre rohadt szarul vagyok - mosolyogtam továbbra is majd eltorzult a tekintetem és tüsszentettem egy nagyot, mire Edward motyogott egy 'egészségedre' szócskát. - Ez már nem az. Ráadásul olyan, mintha állandóan forognék körbe - körbe.
- Bánnád, ha átölelnélek? Kössük össze a kellemest a hasznossal. A hideg enyhítheti a problémádat és nekem is jólesik a forró ölelésed - nézett rám zavartan. Ha tudna biztosan elpirulna...
- Ó butaa! Dehogyis bánnám, miféle kérdés ez? Tudhatnád, hogy ezeknek mind csak úgy jönniük kellene. Ezekre nem kell engedélyt kérned, akármilyen úriember is vagy - mulattatott a zavarodottsága ezért halkan felnevettem.
- Úgy érzem magam, mint egy 16 éves tinédzser aki zavarban van a neki tetsző lány előtt - suttogta őszintén. Én nem hiszem, hogy elmondtam volna ezeket fordított esetben.
- Na gyere te kis suhanc! - a vállainál fogva finoman húzni kezdtem magam felé. Fészkelődött, majd a mellkasára simítottam a kezemet, arra pedig ráhajtottam a fejemet. A másik karomat a hasára helyeztem, a lábamat pedig átkulcsoltam az övével.
- Na, ez most jól esik - elégedetten lélegeztem mélyet és lehunytam a szemeimet. Megsimogattam a hasát és hihetetlen de a fekete pulcsija alatt is éreztem a kockákat a hasán. Megkopogtattam az izmos felületet.
- Ezen sokat dolgoztál? - kérdeztem, ő pedig a hajammal kezdett játszani.
- Nem tudom, nem hiszem. Sosem foglalkoztam túlzottan a külsőmmel. Amikor vámpír lettem... szóval... akkor olyan mintha az egész alkatod megváltozna. Izmosabb lettem, fehér és jeges lett a bőröm, leállt az egész szervrendszerem, nem folyik bennem vér, kecses lett a mozgásom, méreg kezdett termelődni a szervezetemben és éhségemtől függően változik a szemem színe. Illetve ezek most is igazak. A harcok és a vadászat miatt szerintem edződött az alkatom. De sohasem fordítottam nagy jelentőséget arra ahogyan kinézek.
- Ühhüm. Értsem úgy, hogy aki vámpír lesz az... megszépül? - húztam össze a szemöldököm.
- Mmm. Igen, azt hiszem értelmezheted ígyis - bólintott egyet - Gondolj bele ha te vámpír lennél és... aahh elképzelni sem tudom, hogy szebb legyél mint most. Az már nem szépség, hanem valami... szavakba nem önthető tökéletesség - a hangjában érezhető volt a színtiszta áhítat, majd az ujjait körkörösen kezdte mozgatni a fejemen. Irtó jó érzés volt.
- Hmm még zavarba hoz Mr. Cullen - lehunytam a szemem, majd felsóhajtottam - Jaj ez tetszik - nyilvánvalóan a hanglesjtésemen nevetett fel, de nem hagyta abba. - Kíváncsi vagyok... szóval, hogy Bellával milyen volt? Mi változott azóta? Hogy ismerted meg?
- Nos.. természetes, hogy kíváncsi vagy, de utánam te sem úszod meg.
- Rendben van - beleegyezően bólintottam és felpillantottam rá. - Kezdheted - vigyorogtam, mire mosolyogni és gondolkodni kezdett. - Az elején - válaszoltam meg a kinem mondott kérdést és még szélesebben mosolyogni kezdett.
- Azt hittem a gondolatolvasás az én reszortom.
- Persze, persze.
- Na szóval... Bellával eleinte nagyon elutasító voltam. Vonzott az illata, megakartam ölni, de miután ezt leküzdöttem magamban elakartam taszítani őt a saját szörnyetegemtől. De felébredt bennem a birtoklási vágy és a védelmezés. A későbbiek folyamán sem beszéltünk, és nem tudtam olvasni a gondolataiban ami rettentően idegesített. Aztán Tyler majdnem elcsapta a kocsijával, muszáj volt őt megvédenem. De ezzel majdnem lelepleztem magunkat. Szerencsémre senki nem vette észre mentőakciómat, csakis Bella. Persze az eset után kérdezősködött, de nem válaszoltam neki egyikre sem. Aztán Port Angelesbe ment ahová követtem és ott... - dühödt lett az arckifejezése. - Azok a mocskok megakarták őt..
- Értem - tudtam, hogy nem képes kimondani így nem is kényszerítettem rá. Hálásan nézett rám.
- Ismételten megmentettem és ő válaszokat akart. Akkor mondtam el neki, hogy olvasok mások gondolataiban. Aztán ő addig-addig kutakodott amíg ránem jött magától mindenre, majd azt mondta: nem számít, bízik bennem, nem bántanám szeret stb, stb - ezen elmosolyodott, ahogyan énis. - Aztán.. engedtem a kísértésnek és összejöttem vele. Majd baseballozás közben összeakadtunk egy nyomkövető vámpírral aki Bellát szemelte ki magának. Akkor majdnem átváltozott vámpírrá. Ez a lehetsőgem volt vagy az, hogy kiszívom a mérget, vagy, hogy meghal. Kiszívtam a mérget a véréből, és végülis rendbe jött.
- Hogyan szakítottatok? Vagy miért? Szóvalhogy...
- Várj, várj. Bella és én azért szakítottunk, mert a születésnapján elvágta az ujját, Jasper pedig elvesztette az önuralmát. Nem sodorhattam őt veszélybe ezért elhagytam. Elköltöztem, hasonlók, majd ő Jacob mellett talált újra boldogságot, de akkor még csak barátok voltak. Tudtam én mindigis, hogy az a farkas szerelmes belé. Aztán visszaköltöztem ide és eltelt pár hónap az érkezésedig. De Bellával nem beszéltem, hiszen ő is és énis szenvedtünk. De Bella összejött Jacobbal és túllépett ratam. Így elhessegettem a bűntudatomat, miszerint hiába nem vagyunk együtt megcsalásnak minősítem azt, hogy összeismerkedtem veled. Ezért voltam eleinte bizonytalan. ... És, most itt vagyunk - mosolygott le rám és megpuszilta a homlokomat.
Amikor azt mondta, hogy eleinte egyáltalán nem hatott furcsának. Mármint, az az eleinte pár nappal ezelőtt volt mégis úgy éreztem, hogy sokkal több idő telt el. Hetek, hónapok még az éveket is megmerem kockáztatni. Alapvetőenn nyílt természetem van és könnyen barátkozom, de sosem volt még az, hogy valaki iránt így érezzek. Nem tudnám őt elhagyni. Ha apu azzal állítana be, hogy elkell költöznünk biztos vagyok benne, hogy beleőrülnék és nem lennék már önmagam. Azt kell mondjam, hogy Edward Cullen teljesen megbolondított. De hogyha ez megtörténne akkor talán azt mondanám változtasson át és legyünk együtt. Így én maradhatnék a Cullenekkel. Furcsa, hogy az ember mi mindent megnem tenne egyes személyekért.
- Az első nap a suliban akkor is fura voltál. Annyira dőlt belőled a keserűség de amikor megláttál a biosz teremben... és leültél mellém, Krisztusom amikor lelkesen rám köszöntél azt hittem kiesem a padból! - zavartan néztem a szemeibe, mire ő elmosolydott.
- Amint a folyosókon megláttalak előmerészkedett belőlem a szörnyeteg és már akkor eldöntöttem, hogy engedek a kísértésnek és amint lehet elviszlek az erdőbe, ahová senki nem jár és megöllek. És egyáltalán nem éreztem mást, csak vágyat és egy furcsa perverzséget arra, hogy addig szívjam belőled a vért amíg élsz. Bűnttudat? Áh, megsem fordult a fejemben - átsuhant az arcán egy kis mosoly - Így utólag, sajnálom - csak legyintettem. - Szóval először elkellett nyernem a bizalmadat, és a beszélgetés alatt meglepett mennyire is érdekel az amit mondasz. Utána a kocsiban csodálkozom magamon, hogy kibírtam az erdőig. Ahogy a tisztás felé igyekeztünk elgondolkodtam azon, hogy akarom-e én ezt. Hogy szönyeteg akarok-e lenni. Végülis majdnem megtettem, de legyőztem a bennem rejlő monstrumot.
- Olyan hülye vagy - nevettem fel. - Én pedig ahogy megpillantottalak eldöntöttem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy valahogyan felfigyelj rám.
- Azt hiszem, ezt sikerült végrehajtanod - helyeslően bólintott.
- Nem válaszoltál az egyik kérdésemre. Mi változott Bella óta? - kérdeztem újra. Kicsit gondolkodott mielőtt válaszolt volna.
- Sok minden. Például.: Megismerkedtem veled - ezen elmosolyodtam - és sok szempontot másképpen látok. Szóval, ha visszatekintek pár dolgot akkor rájövök Bellára kellett volna hallgatnom. Az egyik, hogy átváltoztathattam volna, és akkor még együtt lennénk. De ez sem lenne jó, mert ha találkoztam volna veled úgy, hogy Bella vámpírként velem van meglettem volna kötve. Nem hagyhattam volna el, mert te megtetszettél. Így szabad vagyok. De tanultam abból a hibámból, hogy nem szabad elengednem a boldogságomat, ezért akarom azt annyira, hogy vámpír legyél. Tudom eleinte szörnyű lenne, de segítenék, nem csak én, hanem az én és a te családod is. Legalább gondold át! - hadarta el a végét. Fáradtan sóhajtottam.
- Én ezt... Edward - újra sóhajtottam. - Nem kerülhetnénk ezt a témát? - vetettem fel az ötletet, mire nem felelt. Pár percig csak feküdtünk, majd megtörte a fájdalmas csendet kettőnk között.
- És most én jövök - most kivételesen nem leütöttem az illetőt, amiért a núltamról kérdezősködött. Egyrészt, mert figyelembe véve Edward testét biztosan az én csontjaim bánnák a rámért ütést, másrészt legalább elterelem a 'legyél vámpír' kéréses beszélgetést.
- Rajta, mit szeretnél tudni?
- Hmm... elmesélted, hogyan kerültél te vámpírok közé. Melyik helyet szeretted a legjobban?
- Kétségkívül Londont. Forks csak miattad jó. Túl csendes, nem történik itt semmi.
- Hány évig voltatok Londonban? 4?
- Nem. 6. Ezért mondta apu, hogy tovább maradtunk mint szabadott volna. És miattam maradtunk.
- Miért?
- Ha nem kérdezed akkor is elmondom - öltöttem rá nyelvet, majd halkabbra vettem a hangomat. - Megismerkedtem egy sráccal.
- No lám! - nevetett fel. - Szóval nem én vagyok az első, miii?
- Nem, nem. Kérlek szépen már oviban szerelmes voltam - büszkén mosolyogtam rá. - De mindegyis. Szóval London és Ryan.
- Igen.
- Nos, kifejezetten fura srác volt. Majdnem 13 voltam amikor megimserkedtem vele és a korombeliekkel ellentétben én sokkal érettebb, felnőttesebb és komolyabb voltam vámpírcsaládom miatt. Könnyen alkalmazkodtam, bár nem szerettek túlságosan mert eléggé magamnak való voltam és nagyszájú. Szóval sokat beszéltem és ilyenek, ezért nem voltam könnyen szerethető alkat. De más részt meg soha nem mentem sehová, szerettem egyedül lenni nem kerestem mások társaságát, ha tehettem inkább voltam Adamékkel, mint a lányokkal. Ezért haragudtak rám és egy kis idő múlva már meg sem próbáltak elhívni bárhova is. Nagy meglepetésemre, Ryan is hasonlított hozzám. Annyi, hogy ő inkább csendes volt, de amikor csak mi ketten voltunk akkor megnyílt előttem, és egészen 15 éves koromig csak barátok voltunk. Ryan akkor volt 16.
- Szóval szerelmes voltál belé?
- Most már elbizonytalanít az, hogy igent mondjak, mert amit akkor éreztem és az amit most... ég és a föld. Nem tudom. Biztosan az volt a maga módján. Kimondtam a bűvös Sz betűs szócskát és ő is... csak, amit most irántad érzek sokkal másabb. Talán mélyebb, vagy nem tudom. Bonyolult elmagyarázni. Ilyenkor azt kívánom bárcsak a fejembe látnál.
- Hidd el, nekem is ez az egy kívánságom van - sóhajtott fel. - Mi történt kettőtökkel? - kérdezett tovább. Elkomorodott a tekintetem az emlékek hatására.
- Összejöttünk. És... ez tényleg boldogsággal töltött el, és úgy láttam Ryant is. Csak úgy, mint Bella nálad, Ryan is észrevette a furcsaságokat körülöttem és lassan megfejtette a titkomat. De ő megrémült és időt kért. Egy nap elmentem hozzá és tisztáztunk mindent. Azzal fogadott, hogy rendben, de neki is elkell mondania egy szörnyű titkot.
- Mégpedig? - bosszúsan néztem Edwardra amiért mindig közbeszólt, de aztán folytattam.
- Elmondta, hogy leukémiás... - susogtam a szavakat megtörten. Még mindig borzalmasan fáj, amikor rágondolok. - És, hogy nincs sok hátra neki... 16 voltam ő pedig 17. Nem sokkal a születésnapom után életét vesztette - könnybe lábadt a szemem. - Amikor láttam őt a kórházban... infúzióval a karjában, sápadtan és megtörten... az rosszabb volt mindennél amit én megéltem. Nem akartam, hogy elmenjen - szipogtam és utat engedtem a könnyeimnek. - Az utolsó szavai között szerepelt a szeretlek, és a kérlek légy boldog - itt aztán tényleg nem bírtam tovább és sírni kezdtem úgy tényleg, rendesen - A temetését, csak távolról voltam képes végignézni. Augusztus 9-én lesz 1 éve, hogy meghalt - nyögtem ki. Edward vígasztalóan simogatta a hajamat és közelebb vont magához.
Megpróbált vígasztalni, de az emlékek újra feltörtek bennem és nem tudtam megszólalni. A sírásom időről-időre elmúlt, majd újra feltört, ő pedig türelmesen simogatott, dúdolt és csitított. Este 7 körül sikerült megnyugodnom és felültem. Már nem szédültem. Nyoma sem volt semminek.
- Köszönöm - suttogtam és hálásan pillantottam rá. Feltérdelt mellém átkarolt és homlokon csókolt.
- Eltudom képzelni milyen nehéz lehetett. Nincs mit megköszönnöd. Szívesen tettem - majdnem elbódultam a hangjától így csak bólintottam. A mobilomra pillantva észrevettem, hogy anyu többször is hívott. - Felhívnád, hogy nincs semmi baj? Megyek eszek valamit. Megkínálnálak, de tudod nem hagytak itthon vért... - próbáltam viccelődni, és azt hiszem sikerült is.
- Ne fáradj, ilyen illattal az orromban nem elégednék meg egy őzike vérével. Nekem a tiéd kell! - villantotta ki a szemfogát, mire a nyakam mutattam neki.
- Gyere és vedd el, ami kell. - mutattam körülbelül a nyaki artériámra, mire odahajolt és nyakoncsókolt.
- Menj enni. Elintézem anyukádat! - hallottam még a hangját mire megtorpantam a lépcső tetején és belegondoltam mennyire kétértelmű az amit mondott. Halkan felnevettem.
- Na azt próbáld meg! - lesiettem a konyhába, de még onnan is hallottam a szédítő kacajt.

8 - 9. rész

Köszönöm a díjat Gicusnak, de sajnos csak egy olyan embert tudok említani akit talán a szemem fényének tudnék nevezni, ő az osztálytársam Timi aki tényleg naplót vezet a neten : D

Na. Duplerészt hozok, mert sokáig nem volt. És sajnálom. És szerdán is lesz. Itt biztos ... : D
Runaway Trainnel hogy állok? Elkezdtem írni a részt. :$ Bocsii.

Mivel duplarész van, nem kerestem képet. : D Csomó energiát megspóroltam magamnak. :D
na. csak ennyit szerettem volna.
csók ♥


8. rész
Danielle

Alighogy hazaértem, és lecsüccsentem Scottal szembe, Alice meg is érkezett. Szélsebesen az ajtó előtt termett és csengetett. Kérlelően néztem Scottra mire sóhajtozva felállt és az ajtó felé sétált. Én addig próbáltam elvégezni emberi szükségleteimet.
- Óh szia, bizonyára te vagy Scott! Alice Cullen vagyok - hallottam beszűrődni azt a lágy, dallamos hangot.
- Igen, igen én lennék. Fáradj bejjebb Alice. Örülök, hogy találkozhattunk! - terelte a nappaliba a leginkább egy tündérhez hasonlító vámpírlányt. - És mégis hová mentek?
- Áh, csak egy kisebb bevásárló körútra. Így nyugodt lehetsz, Te és a kocsid is - erre a szóra léptem hozzájuk.
- Alice!! - megdöbbenést mutattam, de valójában jól szórakoztam rajtuk. Nem igaz, hogy ennyire bizalmatlanok velem szemben. - Megígérted, hogy vezethetek...
- Persze, persze de nem tudod az utat.
- Remek agyam van mondod merre kell menni, hidd el, hogy megtudom csinálni - makacsul bámultam a szemeibe, mire sóhajtva a kezembe ejtette a slusszkulcsot.
- Szia Scott! Mond meg apuéknak, hogy majd jövök! - mondtam még az ajtóból és aztán becsuktam magam mögött.

Kissé félénken indítottam, de Alice megjegyezte, hogy csak bátran ne féljek semmitől. Így sokkal jobban vezettem, mint gondoltam volna. Meglepődtem mennyire örültem, hogy végre én ülhettem a volán mögött, én foghattam a kormányt. Olyan, mintha kicsit szabadabb lehettem volna. Alice is meglepődött, hogy annak ellenére, hogy lassan fél éve nem vezettem egész jól megy. A sebességgel gondjai voltak, de miután meguntam a folytonos panaszkodást, felgyorsítottam. Na, az már tetszett neki. És rájöttem, hogyha vezetek akkor egyáltalán nem zavar a sebesség. Sőt! Élveztem. Természetesen, miután kielemeztük vezetési stílusomat, Alice kíváncsiskodni kezdett Edward és az én kapcsolatomról.
- Most komolyan Alice. Látod a jövőt... nézz bele - vállat rántottam. Valójában nem akartam beszélni róla, mert még mindig kételyeim voltak.
- Ez nem olyan könnyű mint amilyennek hangzik. Csak a döntések alapján látom a jövőt, és mint te is tudod a döntések állandóan változnak. Sőt, nálad még ki sincsenek rajzolódva csak homályos dolgokat látok. Edward már más tészta... Ő makacsul ragaszkodik ahhoz a döntéséhez, hogy elfelejti Bellát és veled lesz.
Elgondolkodtatott egy pillanatra. Alice nem hazudna nekem... főleg nem ilyenekről. És a vámpírok nem olyan hazudós fajták. Szóval Edward komolyan gondolja? Tényleg akar tőlem valamit? Eltudja felejteni Bellát? Határozott és tudja mit akar. Énis... sejtem mit akarok. Csak... mindegy, minden rendben lesz hagyom magam sodródni az árral. Az a gondolat boldoggá tett, hogy Edward és én talán egyszer együtt leszünk. Elképzeltem, ahogy magához szorít... megölel... megcsókol. Hűvös ajkát az én meleg ajkaimhoz érinti...
Majdnem hogy zihálni kezdtem. Ködös tekintettel meredtem a szélvédőre, Alice pedig mellettem felkuncogott.
- Felgyorsult a szívverésed, akadozik a légzésed, izzad a tenyered. Mire gondoltál? - fürkésző tekintetét az enyémbe fúrta, amitől teljesen zavarba jöttem. Na meg az én kis fantáziálgatásomtól.
- Se-semmiről - hevesen megráztam a fejem. - Csak... elkalandozam és... és ennyi - próbáltam nyugodtságot megütni a hangomban. Ez sikerült. De nem tudom becsapni a szívem ritmusával. Az nem akart normális tempót felvenni.
- Tudod... adhatok egy kis ösztönzést. Tudom, hogy kételkedsz, a helyedben énis azt tenném, de ismerem Edwardot. Bízz benne egy kicsit jobban. Ne becsüld alá. Ha ő kigondol valamit azt akármilyen módon véghez viszi. És melleslegben megsúgom, hogy láttam ilyen elsó csók félét is...
- Első csók félét? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
- Igen. Még az elején. Amikor először találkoztatok, Edward egyből erre gondolt. Nem döntötte el, csak bevillant az agyában. Ez által tovább tudtam kutatni a jövőben és láttam, hogy befog teljesülni.
- Mikor?? - csúszott ki az első kérdés a számon, ami felmerült bennem. Vadul mosolygott és megrázta a fejét.
- Nem mondom meg. Az nem lenne fair. Legyen csak meglepetés.
- Igazad van - bólintottam és újra a vezetésre koncentráltam. Nem esett több szó közöttünk, egészen addig amíg Port Angelesbe nem értünk.

Nem töltöttünk sok időt ott. Volt pár hely ahol már remekül ismerik Alicet és ott sem idéztünk sokáig. Talán fél órát a három boltban összesen. Bolt... Butik. Nagyon drága butikok. Nem szándékoztam semmit sem venni ott, de Alice rábeszélt egy felsőre és cipőre. Nem esett nehezemre igent mondani rá, csak nem akartam túlságosan költekezni.
Port Angelesből elvezettem Seattleig. Ott a butikok, plázák már igencsak Alice kedvére valók voltak. Minden üzletből három szatyorral lépett ki, önelégült mosollyal az arcán. Nem túlságosan az volt az ízlésem mint neki, de elismertem, hogy van divatérzéke. Amikor leakasztottam néhány egyszerűbb darabot leszólt, hogy nincs szépérzékem. De miután vettem pár olyan ruhát ami neki is elnyerték a tetszését rögtön visszaszívta.
Mivel délután végeztünk a suliban, estig elvoltunk.
- Itt az ideje, hogy hazamenjünk mert Edward azt tervezgeti utánunk jön.
- Túlságosan aggódó típus, igaz? - kérdeztem lemondóan sóhajtva.
- Igen. Erre számíts mindigis.
- Már beleszoktam. 3 férfitag van a családban mind ilyenek. Néha még az udvarra is követnek. Elképesztő - azért szerettem, hogy ilyen gondoskodóak. Éreztem, hogy szeretnek. Rámosolyogtam Alicre és elfordítottam a slusszkulcsot.

***

2 óra alatt megtettük az amúgy 4 órás utat. Hiába, Alice külön kérte, hogy ne menjek 120-nál kevesebbel. Megtettem amit kért, és kifejezetten élveztem. Nem sokkal a házunk előtt, rápillantottam és észrevettem homályos, ködös tekintetét. Pillanatokig megdermedt tartással ült, mozdulatlanul, még levegőt sem vett. Nem is pislogott. Már kezdtem aggódni, amikor rájöttem, hogy újabb látomása van. Aztán felémfordult.
- A hét első felében napsütés várható, szóval ne csüggedj el, ha nem találsz minket a suliban. Valószínűleg elmegyünk vadászni azokra a napokra.
- Micsoda unalom lesz nélküled és Edward nélkül... na meg a testvéreim nélkül. Aj - elhúztam a szám, majd felsóhajtottam. - De azért megértem. Együtt mentek?
- Gondolom igen. Kicsalom Carlisle-ból és apádból, a találkozásuk történetét.
- Én már azt is ismerem - kérlelően nézett rám. - Jobban tudnak ők mesélni - válaszoltam felnem tett kérdésére, mire bólintott.
- Edward a szobádban vár rád.
- Köszönöm, hogy szólsz - kiszálltam az autóból kivettem a cuccom, Alice segített behordani mert azért nekem is lett pár szatyor.
- Csá család - léptem át a ház küszöbét és máris jöttek a segítő kezek. - Szia apu! - köszöntem neki külön, mert amikor mentem el otthonról még ő nem érkezett meg. Hozzáléptem és puszit nyomtam az arcára. - Nem maradt egy fityingem se- húztam el a számat viccesen. - Most mondd meg... - vigyorogtam, mire a plafonra emelte a tekintetét és sóhajtott.
- Szörnyű. Köszönöm Alice, hogy kimozdítottad - mosolygott felé. - Gyere kerülj beljebb!
- Ó, nem köszönöm, sietek haza. Jasper már hiányol - egy szerelmes mosoly terült el az arcán.
- Öhm, Alice mondta, hogy a hét első felében napsütés várható... vadászni mennek.
- Köszönjük Alice, hogy gondolsz ilyenekre is - mosolygott szeretettel anyu.
- Ó semmiség. Velünk tartotok? - kérdezte könnyedén.
- Persze, majd Carlisle-al egyeztetek - bólintott apu.
- Rendben. Akkor én mennék is. Szia Danielle, jóéjt. Sziasztok!
- Hello - intettem, a többiek is majd bezártam az ajtót. - Most pedig fel is szaladok, mert azt hiszem van egy vendégem.
- Igen, igen - bólogatott Sophie hevesen.
- Sophiaaa! - megütöttem egy szatyorral. - Na jólvan. Sziasztok! - felszaladtam a szatyrokkal, a szobám előtt leraktam majd megint leszaladtam és a többivel vissza. Persze senkinek nem jutott eszébe segíteni felvinni. Addig tartott a lovaiasság míg elvették tőlem az ajtóban. Ilyet...
Kitártam az ajtót és berugdostam a szobámba a cuccokat. - Szia Edward - köszöntem, miközben szedegettem fel a szatyrokat a földről. - Merre jársz? - kérdeztem, mert nem hallottam semmit. A fürdőből jött elő.
- Megnéztem a szobádat. Miket vettél?
- Alice rábeszélt jópár dologra... - nézegettem az ágyra kiterített különféle ruhákat. Sorba leszedtem a címkéket és elkezdtem elpakolni.
- Ezen meg sem lepődöm - fűzte hozzá. - És az tetszik - mutatott a zöld kis koktélruhára, amit szintén Alice sózott rám. Azt mondta tökéletes lesz a bálra. Félév múlt el... hol vagyunk még a bálig.
- Igen. Nekem is. Gondolom hallottad a dolgokat. Azon gondolkodom, hogy én sem megyek iskolába majd. Fura lenne, ha a családom többi tagja nem járna. Én pedig igen. Habár a többi sulinál ez nem jelentett problémát.
- Nem szeretem ha süt a nap.
- Igen, határozottan én sem szeretem most már - bólogattam és lehuppantam mellé. - Unalmas lesz nélkületek - fáradtan beszéltem ezt észre is vette ezért magához húzott. Meglepődtem mennyi ilyen cselekedete van. Amikor megölel, átöleli a derekam, magához húz... olyan mintha immunis lenne a vérem illatára. Nagyon remélem, hogy így van.
- Mire gondolsz? - kérdezte csendesen.
- A viselkedésedre. Azt várnám, hogy óvatoskodsz, és nem teszel ilyen bátor lépéseket. Ehelyett mindig meglepsz. Csak eddig nem gondoltam bele. Úgy viselkedsz mint egy normális emberfiú. Átölelsz, és..hasonlók.
- Beleszoktam - felelte egyszerűen.
- Olyan mintha immunis lenne a vérem illata számodra - folytattam meg sem hallva az előző kijelentését. Felnevetett, rázta a nevetés a vállait.
- Immunis? A te véred? Számomra? - minden egyes mondantrészletet kérdezett és továbbra is nevetett. Amikor abbahagyta komolyan nézett rám. - Gyakorlat kérdése az egész. Egyáltalán nem vagyok rád immunis. Sőt, nagyon is intenzíven érint a véred illata, csak próbálok felette elsiklani, ezért mély levegőket veszek, és minnél közelebb húzlak magamhoz, hogy szokjam és ezzel is majd idővel nem lesz olyan nehéz.
- Szóval most nehéz?
- Nem annyira, amikor Bellánál dolgoztam ki ezt a stratégiát. Bár szó ami szó sokkal óvatosabb voltam. Mármint nála csak a mély lélegzetvétel volt. Nem öleltem meg addig amíg hivatalosan ki nem jelentettük, hogy egy pár vagyunk.
- Mmm... Nem lettem volna a helyébe. Nem vagyok túl elnéző ilyen szempontból. Ha eluralkodik rajtam az érzés, és a vágy én nem tudom magam visszafogni. Sajnos tapasztaltam. Bármennyire is szeretném, nem megy. Például. Ma homlokon csókoltalak, mert volt bennem egy röpke kis... elgondolás. Másodpercek alatt átgondoltam, hogy mi lenne a helyes és azt mondtam nem, mert időre van szükséged nem befolyásolom az érzelmediet, mégis megtettem - vállat vontam kínosan mosolyogva. - Ez van. A tettek embere vagyok.
- Ez is jó. És nagyon jól esik. Nem kell miatta kínosan érezned magad. Meglepődök, mennyire bátor vagy... de rájövök, hogy vámpírokkal élsz, szóval ez nálad természetes.
- Nem szoktam őket csak úgy csókolgatni - mosolyogtam.
- Persze - bólintott, majd csendbe burkolózott. - Mi lenne ha... ha azt mondanám szeretném ha vámpír lennél? - nagyon halkan, óvatosan és kimérten kérdezte meg. Én pedig lefagytam és azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Sosem kérdezték még ezt tőlem.

9. rész
Danielle

Mereven bámulni kezdtem a szőnyeget. Olyan érzésem volt, mintha kiszállt volna belőlem minden erő és érzés. Őszintén szólva nem akartam, hogy feltegye nekem ezt a kérdést. Válaszolni sem akartam rá, mert tudom, hogy csalódást okoznék neki. A döntésemen pedig nem fogok változtatni, mert az sziklaszilárd. Percekig meredtem a fehér szőnyegem foltjaira és üres tekintettel lassan feléfordultam. Megpróbáltam megszólalni, de csak tátogás lett belőle. Összehúztam a szemöldököm és a homlokomat ráncolva újra megpróbáltam. Formáltam a számmal egy 'én' szót, majd abbahagytam. Egyszerűen sehogy sem tudtam nekikezdeni. Aztán megérintette a kézfejemet. Felkaptam a fejem, olyan volt, mintha az érintésére felébredtem volna egy rossz álomból. És aztán végre sikerült megszólalnom.
- Ezt... most. Te ezt komolyan kérdezed? - hitetlenkedő tekintettel vártam a válaszára. Csak egy kimért bólintás volt. - Jó - kifújtam a levegőt és sűrűn pislogva nekikezdtem. Elhúztam a kezem és felálltam. - Tudod, senki nem kérdezte ezt még tőlem. Még a fogadott apám sem. Pedig feltehette volna. Hivatkozhatott volna arra, hogy sokkal könnyebb lenne. Nekik is a vérem miatt és nekem is. Lassan 18 éve élek velük, de még csak egy... kósza gondolat sem volt arról, hogy milenne ha én vámpírrá változnék. Őszintén megmondva még én sem gondoltam erre a lehetőségre. És Edward... - a gesztikulálásom alábbhagyott, míg végül a kezeimet a lábaimhoz csaptam. Kimerültem rogytam a szőnyegre és kétségbeesett pillantást mértem rá. Értetlenül oldalra billentette a fejét és kíváncsian várta a folytatást. - Ember akarok maradni - elakartam mondani mit érzek. Elakartam neki magyarázni a döntésemet. De nem volt rá erőm. Fáradtan néztem rá ő pedig láthatóan megdöbbent. A kitörésemből két dologra lehetett következtetni: 1. Nem gondoltam még soha bele és most vonzz az ismeretlen és fejest ugornék is abba. 2. Felháborodok és állítom, hogy jó nekem így minden, köszönöm, de kihagynám az átváltozást.
Úgy vettem észre ezzel ő is tisztában volt csak ő éppenséggel az 1-es verzióban reménykedett. Szegény mekkorát puffanhatott. Tényleg sajnálom... de én így érzek.
- Edward... - leheltem a nevét, mert nem szólalt meg. Merev tartással ült az ágyam szélén és egyenesen előre bámult. Enyhe mosolyt függesztett az arcára majd érdes hangon megszólalt.
- Azt hiszen én most elmegyek... - a bizonytalanság, csalódottság a hangjában szinte kézzel tapintható volt. Az érzésektől sokkal lassabb volt, mint általában így megelőztem és az ablak elé vetettem magam. Szenvedő arccal fordult felém és próbált eltolni. Finoman, gyengéden. A kezeimet az övéire tettem.
- Edward... ne menj kérlek - súgtam. Csendben néztük egymást egy ideig majd újra én szólaltam meg. - Miért... kéred ezt tőlem? - szomorúan néztem rá miközben a kezét simogattam.
- Mert... örökké veled akarok maradni. Mert nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát, mint Bellánál - mélyet sóhajtott. - És... nem kellene többet aggódnom érted. Mármint... úgy, hogy elesel, vagy beütöd a fejed meg egyebek. Sokkal egyszerűbb lenne! Nem kellene óvatoskodnom, ha akarnám minden pillanatban leteperhetnélek, mert tudom, hogy nem okoznék fájdalmat - olyan szenvedéllyel beszélt, hogy... hogy egy pillanatra engem is kizökkentett és belegondoltam, hogy mi... NEM!! Nem. Nem és nem.
- Edward... Én nem vagyok Bella. Én nem hagylak el. Nálam az örökké, azt jelenti, ameddig Te akarsz engem - végigsimítottam a karján és tettem felé egy apró lépést. - Csúnya lesz amit mondok, de én életben akarok maradni - láttam, hogy szóra nyitja a száját de egy pillantással elhallgattattam. - Szeretnék férjhez menni - akár lehetsz te is a férjjelöltem - de szeretnék gyerekeket. Munkát, hogy végre megállapodjak egy helyen. Elakarom végezni a gimit aztán elmenni egy főiskolára, vagy egyetemre... - ismét szóra nyitotta a száját, de most magától csukta vissza. Nem tudott mit mondani. Leült a szőnyegre. Követtem.
- Nem tudom mit mondhatnék... - súgta megtörten. - Önző vagyok. És ezt sajnálom. Szükségem lenne rád... De mindenre van megoldás - furcsa fény csillant meg barna szemeiben.
- Igen - bólintottam. Ráhagytam a dolgot. Nem leszek vámpír. Ezt biztosíthatom.
- Elmehetnél főiskolára... el is végezhetnéd. Sőt. Veled tarthatnék. Aztán elvennélek feleségül. És... És... örökbefogadnánk egy gyereket! Egy kisbabát!... - olyan lelkesedéssel besztélt, hogy muszáj volt megmosolyognom.
- Edward, én... én magam szeretném kihordani a babát.
- Akkor... akkor, akkor. Elmehetnék egy sperma bankba! Hah? - széttárta a karját én pedig felnevettem.
- Edwaard! - a mellkasára simítottam a kezem, majd hosszú ideig csendben maradtunk. Elengedtem, és visszaültem a helyemre.
- Tudod... Bella az elejétől kérlelt, hogy változtassam át. Tegyem őt egy szörnyeteggé.
- Miért nem tetted meg? - szóltam közbe.
- Akkor még másképpen gondolkodtam. Megadtam neki a választási jogot. És, szerettem volna, ha emberként él, mert ha mi is választhatnánk akkor az emberi lét mellett döntenénk. Akartam, hogy ember legyen és részesüljön mindenben mint bármelyik más ember. De ő nem akarta ezeket. Ő lemondott volna mindenért. Értem. És én ezt megtagadtam. Amikor viszont szakítottunk... mérhetetlen fájdalom tódult össze bennem és visszasírtam azokat az időket, amikor lett volna lehetőségem arra, hogy megtegyem. Most pedig próbálok mindent megtenni azért, hogy velem maradhass. Önző vagyok és leszek is és nem hagyom, hogy kisétálj az életemből. Tanultam a hibáimból - ugyanolyan szenvedélyesen beszélt, mint az előbb úgyhogy nem akartam vele veszekedni. Így csak bólintottam. Hosszú ideig néztünk egymás szemeibe. Régebben ez egyáltalán nem ment nekem. Mindig zavarban éreztem magam, és inkább elfordultam. Beszéd közben is az arcát figyeltem az illetőnek, nem a szemét. De Edwardnál ez teljesen másképp van. Fogva tart a tekintete... egyszerűen... rabul ejt. És egyáltalán nem bánom. Végül feltérdeltem. Nem követte a cselekedeteimet csak figyelt. Közelebb másztam hozzá és fölé hajoltam.
- Fura lenne azt kérnem tőled, hogy ne menj vadászni és maradj itt velem? - suttogtam az arcába, mire lehunyta a szemeit. Nem akartam megcsókolni, csak incselkedtem vele. Azt szerettem volna, ha ő kezdeményez és csak akkor esik meg közöttünk a dolog, ha túllépett Bellán.
- Ez egy kivitelezhető kívánság.
- Ez nem kívánság, hanem kérés - a vállaira helyeztem a kezemet. A hátára csúsztattam őket és finoman simogattam. Megpusziltam az állát majd elhajoltam tőle. De a hátát továbbra is cirógattam.
- El sem tudod képzelni ez mennyire jól esik - sóhajtotta lehunyt szemekkel.
- Fura, hogy újra törődnek veled ilyen szempontból is? - kérdeztem mire ő ugyanolyan tekintettel bólintott.
- Tudod mire vállalkozol? 3 napig összeleszel velem zárva - az ujjai közé csippentette az egyik hajtincsemet és azzal játszott.
- Maga lesz a tökély - felálltam mellőle mire kérdően nézett rám. - Csak éhes vagyok. Jössz? Beszámolsz apunak. Engedélyt is kérhetsz, úgyis olyan úriember vagy - rámosolyogtam és kezénél fogva lefelé kezdtem húzni.
- Megjött hugi és a lovagja - ahogy elhaladtam legidősebb bátyjám mellett, gonoszul összeborzolta a hajam. Gyilkos tekintetet lövelltem felé majd hátat fordítottam neki. Aztán sunyin megfordultam és a hátára ugrottam. Összevissza kalimpáltam a lábammal és duzzogva borzoltam a haját. Csak nevetett rajtam, majd beláttam mennyire gyerekes vagyok és énis elnevettem magam.
- Scott hagyd békén a hugodat! - szólt rá anyu, mire Scott fogta magát és ledobott. Sikkantottam egyet, mert fenékre érkeztem. Nagyon tud fájni higyjétek el. Edward már ott is volt mellettem, de nem tudta elfojtani a mosolyát. Az orrom alatt morogtam és megrugdostam Scott bokáját.
- Hujuj de fáj - kapott oda színpadiasan mire legszívesebben megint neki ugrottam volna.
- Apuuúúú!! - hisztérikusan kiabáltam. - Scott szenvtelenkedik veleeeem! - folytattam szinte toporzékolva, bár a felét eljátszottam. Apu lesétált a lépcsőn szemmel tartotta Scottot, majd nyakonvágta.
- Rossz kölyök. Ne bántsd a hugodat! Ő sérülékeny. Minden rendben? - fordult felém. Diadalittasan bólintottam. Nyelvet öltöttem Scottra, hátracsaptam a hajamat miközben megfordultam és a konyhába igyekeztem. Edward követett.
- Mi lenne, ha beszélnél apuval? - kérdeztem tőle miközben bemásztam a hűtűbe.
- Makacs lány... - amint hátranéztem már csak hűlt helyét láthattam.

Edward

Mindigis féltem az apáktól. Jó, ez erős túlzás, de tartottam tőlük. Mindig védeni akarták a lányukat, ami rendben is van. Csak... bennem keltett egy olyan érzést, hogy tartanom kellett tőlük. Charlie hiába volt ember féltem olykor eléállni és közölni vele a szándékaimat. William vámpír és vagy megért, vagy nem teszi lehetővé a kérésemet, mert Danielle ember és féltené. Ami persze érthető. És mégis hogyan mondjam? Csak úgy egyből? Elképesztő ez a zavarodottság. A képességem legalább nem hagy cserben. Mielőtt a nappaliba értem volna elemeztem a gondolatokat. Scott tervezgette, hogy az estéje hogyan fog telni Audreyval. Gyorsan abbahagytam a kutakodást nála és áttértem barátnőjére. Sejtelme sem volt az estéről, és meglepődtem amikor a nevemet hallottam meg. Kívánja, hogy boldoggá tegyem a hugát mert ha nem esküszik rá, hogy kiherél. Ez aranyos. Megmosolyogtatott. Adam... Adam nos amikor rámpillantott küldött egy:
Tűnj a fejemből, ember!
mondatot. Nem tudtam visszafogni a mosolyomat. Elizabeth azon morfondírozott, hogy melyik nap üljön össze Esmevel és beszélgessenek egyet. William pedig azt gondolta ki, hova is menjünk - vagyis menjenek - arra a 3 napra.
- Sziasztok - köszöntem mire mind rámnéztek. Leültem a családfővel szembe egy fotelra és rendíthetetlenül mosolyogtam.
- Szia, Edward - szinte egyszerre köszöntek vissza.
- Remélem, vigyázol a hugomra. Mióta körülötte sündörögsz alig beszélgetek vele. - vádaskodott viccesen Adam. Vettem a poént és rávigyorogtam.
- Ne haragudj drága barátom teljesen megbolondított a kishugod! - karjaimat széttártam és úgy beszéltem mintha nem tehetnék semmiről.
- Öröm végre ilyet hallani. Eddig sikoltva menekültek előle a férfiak... - sóhajtotta lemondóan Sophie.
- Hallom áám!!! - kiáltott ki a konyhából durcásan, mire csak kuncogott egyet Sophie. Hallottam a távoli morgásokat, de William gondolataira összpontosítottam. Eddig nem gyanított semmit.
- Edward - szólított meg. - Hol voltatok legutóbb a napsütéses időszakban? - szegezte nekem a kérdést. Nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon.
- Mivel nincs túl sok barátunk Forksban, itt maradtunk. Mindennap elment valamelyikünk vadászni és kész. - vállat rántottam.
- Azon gondolkodom elugorhatnánk Denaliba... Jó ideje nem láttam az ottaniakat és ez most jó ürügy is lenne a látogatásra - gondolkodó arccal nézett rám mire bátorítólag elmosolyodtam.
- Ez egy jó ötlet. Nyugodtan oszd meg ezt Carlisleal is. Biztosan örülni fog neki. És ha már itt tartunk... - erőt vettem magamon és belekezdtem. - Megoldható lenne, hogy én itt maradjak? - olyan bizakodással teli volt a hangom, hogy csak na. Időközben megérkezett Elle egy szendviccsel és ráült a fotel karjára.
- Mégis, miért? - kérdezte Adam. Láttam felőle egy kis ellenállást. Féltette Daniellet, biztonságban akarta tudni. Akárcsak én. Elle mellettem kihúzta magát és mosolygott.
- Én kértem meg rá - az apjára nézett. - 3 napig nem megyek suliba, hiszen kicsit sem lenne furcsa, hogy 3 testvérem beteg egyszerre én pedig nem. És amúgyis... unatkoznék nélkületek. Meg nélküle is - ujjával rám mutatott. - Muszáj legalább neki maradnia, mert megbolondulok egyedül. Vagy megyek veletek - vont vállat.
- Azt már nem! - hangoztatta egyszerre Adam és Scott is. Apjuk csendre intette őket.
- Nem jöhetsz velünk. Tudom, hogy Edward családja biztonságos, hiszen nem most kezdték a vegetáriánus életet, de bármi megtörténhet és nem akarlak veszélybe sodorni. Szóval velünk nem jössz. De úgy látam Edward szeme is kezd sötétedni, szóval ha ő továbbra sem fog enni akkor ő is veszélyes lesz rád nézve. Nem tudom Danielle... - csóválta a fejét.
- Apa kérlek gondolkodj reálisan...
- Azt teszem drága kincsem. Azt teszem!
- Nézd az én szemszögemből. Te bírnád anyu nélkül? - továbbra is próbálkozott. Kerestem valami nyomós indokot, amivel megtudnám győzni.
- Dani az teljesen más... évszázadok óta együtt vagyunk - felelte Wiiliam nyugodtan. Sosem hallottam még, hogy így becézték volna.
- William! - nem hiszem, hogy sokszor hívta a keresztnevén. A megszólított felvonta a szemöldökét. - Szükségem van arra a 3 napra Edwarddal és kész! - kis dühvel vegyítette a hangját ami eléggé hatásos volt, mert William felsóhajtott. Szóval ha a kérlelés nem megy vágjunk át támadásba... Nagyon jó taktika.
- William kérlek - szólaltam meg halkan. - Úgy érzem, hogy nem jelentek veszélyt számára. Nem sokkal kevesebb, mint egy évszazad óta emberek között vagyok és mióta vegetáriánus vagyok egy embert sem öltem meg. Bellával több mint egy évig voltunk együtt... Ő is ember. Ellen tudtam állni neki, mert belészerettem és ez legyőzött mindent. Megakarom védeni Daniellet és őszintén szólva nem szívesen hagynám itt. Főleg úgy, hogy egyedül lenne - próbáltam nyomós érveket felsorakoztatni, nagyon remélem, hogy legaláb átgondolja. Elle felállt mellőlem és kisétált a konyhába. Ő lezártnak tekintette a témát. Szerinte maradok és kész.
- Igazad van Edward csak aggódom - bólintott helyeslés képpen.
- William légy kicsit derűlátóbb. Nyugodtan maradj csak Edward. Azért megkérnélek, hogy előtte menj el vadászni - mosolygott felém szelíden Lizbeth. Valahol Esmet láttam benne. Talán azért, mert ő is anya.
- Ó ez csak természetes. És köszönöm. De tényleg!
- Ha bármi baja esik... vámpír létemre esküszöm, hogy megölöm... - gondolta Scott.
- Ő az én kishugom. A törékeny hugocskám. És beleszeretett egy vámpírba. Az Istenit, hogy ennyire vonzza a rosszat... - szinte mellé hallottam Adam sóhajtását.
- Bízom Edwardban, na de hogy Danielle mit fog vele csinálni abban a 3 napban... hűha bele sem merek gondolni. Annyira érezhető a szerelme... és ha ezt meg is mutatja neki. Elszabadul a kőkemény erotika - a lábairól az arcára tévedt a tekintetem Audrey gondolatait olvasva. Szóval tényleg szerelmes belém... ahh ezt a... szerencsét. Nem hittem volna, hogy ennyire komolyak az érzelmei. Nagyon remélem, hogy énis tudom ezt viszonozni. Audrey mosolygott, nem vette észre, hogy figyelem. Hogy ez továbbra is így maradjon a szobát kezdtem vizslatni, de folytattam gondolatainak hallgatását.
- És te Edward szereted vajon? Nem is tudom milyen érzelem árad belőle... Nem is lehet megmagyarázni. Nem tudom ez szerelem-e. Ez nem olyan amit Scott érez irántam... az színtiszta szerelem és én ezt színtisztán érzem is. Na de ő... olyan... mintha felnézne rá vagy nem is tudom. Csodálná. Lesz ebből még nagy lamúr... - aprót rántott vállain és szélesebben mosolygott. Jó. Ez jót jelent. Tudom, hogy nagyon vonzz, és tetszik és kedvelem. És jól gondolta... csodálom. Más, mint Bella.
- Szóval 3 nap... hm. Ne hozz rám szégyent Danielle Profenty. Vesd be minden női bájad, hogy becserkészd ezt a jóvágású fiatalvámpírt. Biztosan sikerülni fog, hiszen... én voltam a mestered.
Sophie gondolatára majdnem felnevettem. A két szülő fejében nem akartam kutakodni. Őket is tiszteltem, és örültem, hogy viszonylag könnyen belementek az egészbe. Dani - ahogy az apja hívja - visszajött és leült ugyanoda ahová az előbb. Bátortalanul megfogtam combján pihenő kezét. Csillogó szemekkel, és elkápráztatóan boldog mosollyal az arcán nézett rám.
- Igen... ebből határozottan nagy szerelem lesz. Előre látom. És bizonyára Alice is - Audrey, és a gondolata miatt széles mosoly terült el az arcomon. - Hallod Edward?
Ránéztem a lányra aki félrebillentett fejjel engem nézett és mosolygott. Amikor felépillantottam kacsintott és Scotthoz sétált. Aprót sóhajtottam és visszanéztem Ellere. Kérdő tekintetére bólintottam és megsimogattam a kézfejét az ujjammal. Szinte éreztem a megkönnyebbülését.