27. rész

Nos... itt lenne a következő rész, és mivel nem erősségem a részek témájához megfelelő képet találni, csak fogtam és kerestem egyet Robertről. :D A legutóbbi film amit láttam tőle - félig - a Vizet az elefántnak volt és az az 50 perc felettébb elnyerte a tetszésemet. És sokkal jobb karakter, mint Edward. Ezzel szerzek magamnak egy pár rossz pontot, de minden szempontból megnyerőbb karaktert játszik ebben a filmben. :) Na de ez csak az én személyes véleményem.
Na csók mindenkinek. :)




Elaludtam. Igen határozottan aludtam. Mert csakis álmodni tud olyat az ember, hogy semmiféle előzmény nélkül születik 6 gyereke (egy szülésből) és egy öregnő a felesége/férje vagy kicsodája. Aztán meghaltam... de így egyszer csak. Aztán megint éltem valami tengerparton... sok-sok férfivel körülvéve... és a 6 gyerekemmel amiknek nem volt behatárolható a neme.
Éjfélkor ébredtem fel. Kiráztam magamból az álmot, felálltam és elmentem a wcre. Mire visszaértem, már Edward fogadott elterülve az ágyamon.
- Megérezted, hogy felkeltem? - kérdeztem és megpusziltam az arcát üdvözlés képpen.
- Nem. Figyeltelek az egyik fáról. Nem akartam bejönni, mert a hidegségemtől felkeltél volna. És amilyen mélyen aludtál és nem hallottad meg, hogy kényelmes odút varázsolok faágakból.... úgy gondoltam fáradt vagy - miután elmondta ezeket ő is megpuszilt viszonzásul.
- Óh. Hát a lényegre tapintottál. Nem történt semmi olyan dolog ami fizikailag kifáraszhatott volna, mégis olyan kimerültnek éreztem magam anyuval való beszélgetés után, hogy fél 7kor az ágyba zuhantam. Szó szerint - elismerően bólintottam és befeküdtem Edward mellé.
- Miről beszélgettetek?
- Nem mindegy, úgyis kiolvastad anyu fejéből!? - nevettem halkan.
- De a te szádból akarom hallani és a te verziódat.
- Nincsenek verziók Edward. Kezdtem túl önző lenni és figyelmeztetett. Jól tette. Annyira csak magammal foglalkoztam, hogy nem vettem észre mik történnek körülöttem. Tudtad, hogy Angela és Erik összejöttek? Én egy hete tudtam meg. És azt sem vettem észre, hogy Jess napok óta szomorú és tetteti a vidámságot. És azt sem vettem észre, hogy az anyám lehangolt amiért kevés időt töltök vele. És a családdal. Szóval amellett, hogy beleszerettem egy vámpírba, ezeket észre kellett volna vennem, ezen változtatnom kell. Szóval neharagudj édes de mostantól nem csak veled fogom tölteni a szabadidőmet - vigyorogtam rá. - Ami azt illeti Jessica vígasztalása érdekében és, hogy lezárja Mike-os korszakát elkell mennem vele bulizni.
- Nagyon úgy tűnik, hogy nem sok kedved van hozzá. Ne is haragudj. Édes - hangsúlyozta ki. - Ami azt illeti, szerintem nem lettél önző. De én elfogult vagyok és velem törődsz.
- Mi finomat ettél? - kérdeztem témát váltva, termélszetes hangon és a haját birizgáltam. Óvatosan a kezem után nyúlt és kiszedtre a hajából. Dacosan néztem a szemeibe fújtattam egyet és beletúrtam a hajába. Felsóhajtott és hagyta, hogy játszak a tincseivel.
- Mi finomat ettem? - kérdezett vissza percekkel később. - Öö. Azt hiszem a hatalmas felhozatalból a jávorantilop és az elmaradhatatlan hegyi oroszlán volt a legjobb. Igen kimagasló volt a vérük íze.
- Azta legközelebb hozz nekem is. Most lehet hülyeséget kérdezek, de ha nem dobog a szíved, szóval elviekben vérednek sem kéne, hogy legyen. Szóval... neked nem dobog a szíved. Van ... véred?
- Nem tartom hülyeségnek. Van vérem igen. Elgondolkodtam már én is azon, hogy nem dobog a szívem nincs mi pumpálj a vért, mégis van vér... vér folyik az ereimben. Elég logikátlanul vagyunk mi vámpírok összerakva. De ha azt nézzük, hova tűnjön a vér a testünkből?
- Na igen. Ti vámpírok nagyon bonyolult teremtmények vagytok. Na... szóval. Ha nem megyek el abba a buliba megsértődnek. De ha elmegyek anyunak rosszul fog esni. Megígértem neki, hogy tartunk egy közös napot...
- Figyelj. Lizával töltöd a suli utáni napodat.... szóval, hogy este 7-ig. Elkészülsz és elmész a lányokkal bulizni. Megbocsáss, de nem hiszem, hogy jólfogod magad érezni...
- Hogy te milyen jól ismersz - sóhajtottam fel.
- Ésss. Hazajössz 11-12 felé, tudom, hogy tovább nem bírnád, és a többi idő reggelig az enyéééém.
- Bizonyááám - bólintottam hosszan és szájon csókoltam. Ezzel elvoltunk egy ideig, majd lementünk a nappaliba a vámpírnépséghez. Apu karjaiba rohantam, más szóval elsétáltam hozzá megölelgettem és a térdére ültem.
- Papikáááám.
- Dani?
- Nincs semmi. Hamar lefeküdtem és most felkeltem. Régen láttalak. Mindig csak reggel két percre, mert sietek, mire hazaérek meg már nem vagy itthon. És mik ezek a túlórák? -. förmedtem rá.
- Igen apa, csak nem megcsalod anyut a titkárnővel? - viccelődött Scott, mire anyu leütötte. Szép finoman.
- Vicces vagy fiam, nagyonis. De nem. Olyan ügyem van, hogy a férfi elég nagy bűnöző, még Londonból rengeteg a papírmunka, és hát sokat kell dolgoznom azzal, hogy jó fényben tüntessem fel és kitudjam hozni a börtönből.
- Értem apa. Szóval egy bűnözőt szabadítasz fel a börtön alól. Ez egy igazán becsületes szakma...
- Danielle ne legyél ilyen cinikus. Néha napján szeretem az állásomat. Ilyenkor nem, de ha nem segítek bajba kerülhetek. Nem akarok velük ujjat húzni. Végülis nekem nem lenne semmi bajom, de aztán biztos valahol szerepelne a rejtélyes eltűnésük... És szóval elég sokat is fizetnek.
- Van elég pénzünk....
- Persze. Három évszázad elég volt arra, hogy gyűjtögessek. Szóóóval...
- Nincs szóval. Nem akarok semmit, csak alig látlak és gondoltuk lejövünk.
- Ahelyett, hogy fent enyelegnétek, lejösztök a családhoz? - kérdezte elképedten Scott.
- Scott kezd elegem lenni belőled. Mi ez a hangnem? Én mikor cukkollak? És nem enyelgek Edwarddal. Szimplán szeretem. Oly nagy bűn ez? Nem. Akkor fogd be a pofádat és használd másra...
- Ne húzd fel magad hugi, viccelek.
- Hát nagyon vicces vagy. Nagyon-nagyon. Jaj anyu - kaptam észbe - Mégsem mondom le azt a bulit.... de veled is leszek. Csak 7 körülig.
- Nekem megfelel - mosolygott rám melegen. - Vidd magaddal Edwardot!
- Testőrnek? - nevettem fel. - Nem viszem. Dübörgő zene, részeg fiatalok, idegesítő fiatalok.... nem viszem Edwadot magammal. Voltál valaha ilyen helyen Cullen? - néztem felé.
- Ne hívj így, nem jó a te szádból így hallani... - hadarta el, felvontam a szemöldököm és folytatta. - Fiatalabb koromban jártam egy helyen egyszer de nagyon rajtam volt a megölöm ezeket gondolat és gyorsan le is léptem.
- Na bennem is ez a gondolat lesz. Azért jó lesz ha a közelben maradsz, mert nem akarok egyedül hazasétálni. Félelmetes errefelé a sötétben.. Sőt szerintem Port Angelesbe vagy Seattlbe megyünk, nem hiszem, hogy Forksban van szórakozóhely.
- Aaaaa könyvtárra gondolsz Dani? - mosolygott rám apu, mire felnevettem.
- Nálam a szórakozóhely igenis a könyvtár, vagy könyvesbolt, nem a disco. Szóval igen apa eltaláltad!
- Akkor tudom, hova viszlek legközelebb szórakozni - nevetett fel mellettem Edward.
- Hát igen. Nem megyünk ki a teraszra? Úgysem alszom már el.
- Menjünk - kezdett terelgetni Edward a derekamnál fogva.
Kint leültünk az asztal körüli székekre és bámulni kezdtük a csillagos eget. A tücskök, szöcskék és mindenféle undorító bogarak muzsikáját hallgattuk. Ha engem kérdeztek, nekem felállt tőle a szőr a karomon, de egy kis idő után megszoktam. Nem is volt olyan meleg mint gondoltam, így bekiabáltam egy takaróért. Anyu hozott ki egy jó vastag plédet és azt magam köré tekertem. Edward megpuszilta a homlokomat, én pedig a vállára hajtottam a fejemet.
- Mikor is lesz ez a hatalmas nagy parti?
- Péntek este.
- Remek. Akkor holnap mit csináljunk?
- Rád bízom. Kezdem unni az itthonülést. Vagy az Edwardszobájában ülést.
- Igen én is. Mi lenne ha a hétvégén elmennénk valahova?
- Edward az előbb, még a holnapról volt szó, most meg ugrunk a hétvégéhez és utazáshoz?
- Tudom, hogy hétfőn és kedden nem lesz suli, mert értekezlet lesz a tanároknak.
- Egésznap?
- Jó, mindkét nap az első két óra lesz megtartva, de íratunk Carlisleal igazolást.
- Remek ötlet. Hova menjünk?
- Az olasz tengerparton van egy házam.... elég sivár terület, nincsenek ott emberek. Talán a bőröm csillogását senki nem venné észre.
- Elakarsz vinni az olasz tengerpartra? 4 napra? Csak mi ketten?
- Előrehozott nyaralás... sőt igazolás sem kell, megbeszélem az osztályfőnökeinkkel.
- Mit mondanál nekik?
- Az igazat.
- Mégpedig? Nyaralni megyünk?
- Igen... kis ezzel-azzal vegyítve.
- Ezzel-azzal? Edward te titkolsz valamit! Látom a sunyi fejedből...
- Nincs is sunyi fejem! - kezdett hevesen tiltakozni.
- Ismerlek, nem tudsz átverni. Majd mondd el egyszer, oké?
- Oké... - suttogta és szorosabban ölelt.
- 4 nap? Olaszországban? Istenem, álmodom... - motyogtam majd Edward nyakához hajoltam és finom csókokat hintettem nemes testtájára.

Innentől kezdve valahogy filmszakadás. Olyan kicsit, mintha részegre ittam volna magam, holott nem ittam egy kortyot sem. Lehet, hogy Edward Cullen részegített meg engem. Azt hiszem ezen már nem kell csodálkoznom. Valahogy meglett írva, hogy ő lesz egyszer a mindenem. És bármennyire is nehéz elfogadnom az ezzel járó körülményeket mégsem tudok ellene tenni. Mondjak egy titkot? Valójában nem is akarok ellene tenni. Mert boldog vagyok. Igen. Jelen pillanatban nagyon is boldog vagyok.

26. rész

A nap túlélése után Adamékkel együtt hazamentem és levetődtem a kanapéra. Valamiért teljesen kivoltam fáradva. Sóhajtgattam és bekapcsoltam a tv-t. Majd körbenéztem... minden testvérem elvonult a szobájába, anyut sehol sem láttam és aput sem. Felálltam és próbáltam őket megkeresni... Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen apu ügyvéd szóval biztos dolgozik. Anyu meg kiírta a hűtűre, hogy elment vásárolni. Újra csak sóhajtottam és felmentem a szobámba.
Elővettem azokat a könyveket és füzeteket amiből volt házi. A nyelvtannal most megszenvedtem és mivel egy feladatra az istennek se tudtam rájönni, mégis mit kell ott csinálni úgy hagytam. Áttértem a bioszra. Átolvastam a leckét aztán eltettem, mert semmi kedvem nem volt tanulni. Matekkel nem bajlódtam, mert holnap nem lesz matekom hál istennek. Angolból nem csináltam semmit, mert ott a tanár olyan volt, hogy nem igen foglalkozott azokkal akik hátul ültek.
Aztán ültem magamban a szobában, elmentem letusolni és továbbra is unatkoztam. Beültem a gép elé, hogy olvasok valami könyvet de pár oldal után kiléptem, mert nem volt semmi kedvem hozzá. Kikapcsoltam a gépet és lementem hátha itthon van már anyu vagy valaki.
A konyhából finom illatokat éreztem és ekkor döbbentem rá, hogy egy szendvicsnél többet én még ma nem is ettem pedig már délután 5 felé járt az idő.
- Szia anyu! - köszöntem rá. Odamentem hozzá megpusziltam és leültem az asztalhoz - Mit főzöl nekem?
- Csinálok neked csirkemellett cukkinivel.
- Isteni vagy - mosolyodtam el - A kedvencem.
- Tudom. Ezért csinálom ezt. Milyen napod volt?
- Áh unalmas. De a suliban kiderült, hogy Mike és Jessica szakítottak és őt vígasztaltuk Angelával. Erre Jess mondta, hogy mozduljunk ki péntek este menjünk bulizni... - fáradtan felsóhajtottam és megtámasztottam az arcom az egyik kezemmel.
- Uhh szarul hangzik...
- Az is. Szar. De elmegyek, mert megígértem neki. Elmegyek, elküldöm táncolni maradok egy félórát és lelépek. Nem hiszem, hogy Edward örülni fog neki, és igazából én sem örülök, de megteszem érte.
- Értem - bólintott és visszafordult a tűzhely felé - Hogy áll Adam esküvője?
- A lehető legjobban - szélesen elmosolyodtam. Büszke voltam magamra. - Minden tőlemn telhetőt megtettem, így a helyet ahol "bulizni" fogunk lealkudtam a lehető legkissebb összegre, a ruhájuk készen van, a pap levan rendezve, kaja nem lesz, pia nem lesz... virágok megvannak ... szóval készen vagyunk csak majd elkell menni feldíszíteni a helyet.
- Az a hely, hol is van pontosan? - kérdezte anyu mosolyogva.
- Hát tulajdonképpen Forks szélén húzódik egy park szerűség és ott van egy hatalmas épület. Azért mondom, hogy park szerűség, mert valójában nem az, csak a kinti padok meg fák és a pázsit azt a hatást kelti az emberben. Az épület nagyon szép, igényes, tiszta és nagy. Bár nem leszünk sokan. Ja igen a meghívók is ellettek küldve. Tejóisten körbeleszek véve vámpírokkal - nevettem fel - Mármint többel. Igen. Jönnek Franciaországból, Denaliból, Londonból és még valahonnan Északról. Meg mi és a Cullenek.
- Szép számmal leszünk azért...
Anyu nagyon furcsa nekem. Biztos van valami baja csak nem tudom, hogy micsoda. Összeráncoltam a homlokom és gondolkodóba estem. De nem jöttem rá mi a problémája...
- Anyuci... van valami gond? - kérdeztem rá.
- Nem.. dehogy, nincs. Miből gondolod, hogy van?
- Anyu csak rád kell nézni. Ismerlek, tudom, hogy mikor van rossz kedved és mikor nincs.
- Pedig én jól vagyok.
- A lányod vagyok előttem nem kell titkolóznod... Mondd el mi bánt.
- Hát rendben... - elzárta a tűzhelyet rámnézett szedett nekem egy tányérra húst és cukkinit kenyeret kólát és leült velem szembe. Mivel még meleg volt, nem ettem csak néztam anyura.
- Elkezded még ma? - szóltam rá halkan és bekaptam egy cukkinit.
- Ja persze... - zavartan oldalra nézett és birizgálni kezdte a fülkbevalóját. Értetlenül felvontam a szemöldököm és felszúrtam a villámra egy húsdarabot. - Szóval. Nem könnyű ezt mondanom... én azt hiszem... Kezdek önző lenni - vártam, hogy folytassa de nem tette.
- Finom a kaja. Bővebben? Jaj anyu rángassam ki belőled a szavakat?
- Köszönöm, és nem, nem csak várjál már, ne légy ennyire türelmetlen - vett egy mély levegőt - Elszomorít az, hogy Edward leköti minden figyelmedet... - na itt kissé megdöbbentem. - Tudod, igazából csak te vagy nekem. Apád elég sokat dolgozik mostanában, mármint igaz, hogy csak délután megy be de késő este ér haza és tudom furcsán hangzik, de még mindig úgy szeretem apádat, mint amikor megismertem és hiányzik a jelenléte - tudtam, hogy egy vámpír milyen mélyen tud szeretni valakit, szóval ez nem döbbentett meg. - Sophie és Adam, Scott és Audrey pedig külön egy-egy család. Velük is beszélgetek és imádom őket, de ők vámpírok és tudod milyen kötelék van közöttük, nem kérhetem, hogy legyenek állandóan a fogadott anyjukkal. És mivel te egyedül voltál és ember vagy, te jobban ragaszkodsz hozzám és én ezt imádtam. Együtt csináltunk mindent, és ez hiányzik... Persze tolerálom, hogy szerelmes vagy és örülök, hogy Edward boldoggá tud tenni csak hiányoznak a régi napok.
Magam elé meredtem és bűntudatom lett. Igaza van anyunak. Attól, hogy szerelmes vagyok még törődhetnék másokkal. A családból igazából szinte csak Adammel tartom a kapcsolatot, mióta együtt vagyok Eddel. Ez is csak azt mutatja mennyire önző vagyok. Anyu nem önző, egyáltalán nem. Én vagyok az. Lehetek szerelmes úgyis, ha törődöm a családommal. Kissé elragadtattam magamat és megfeledkeztem majdnem mindenkiről. Ez csúnya dolog volt tőlem.
- Ne haragudj anyu. Teljesen igazad van... Edward, hogy velem van megváltoztam. A szerelem kissé elvette az eszem és sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Ígérem megpróbálok rajta változtatni és megtalálni az egyensúlyt. Nem kell szabadkoznod, tudom mire gondoltál amikor ezeket elmondtad és igazat adok neked. Nem te vagy az önző, hanem én, mert csak magamra gondolok. Mégegyszer bocsánat, ígérem, hogy változtatni fogok... legalábbis megpróbálok. Holnap lebeszélem Jessicát erről a buliról és átszervezzük máskorra. Elviszlek, megmutatom a helyet amit kibéreltem, megmutatom a ruhákat és elmegyünk neked is venni néhány ruhát. Tartunk egy anya-lánya napot. Csak mi keten. Semmi Edward... Apropó Edward, este átjön - nevettem fel.
- Nem kell lemondanod, miattam Elle.
- Jaj anyu ne izélj már.. Sőt van is egy ötletem... Abba Edwardot is belevonom. Majd nézek valami esedékes koncertet innen nem messze és arra elviszem. Visszük Edwardot, hogy a tömeg miatt védjen meg... úú viszont ott tömeg, tömeg van. Szóval nagyon tömeg van. Majd megtudakolom ő mit gondol. Húú még nem is voltam életemben ilyen nagyszabású koncerten!
- Örülök, hogy lelkesedsz, de most egyél. Aztán holnap elmegyünk ide meg oda.
- Rendben. Ha apu hazajött szóljál aztán lejövök. Vele meg egy ideje nem is beszéltem.
- Okés - megpuszilta a fejemet és magamra hagyott.
Megettem azt amit készített ránéztem a rengeteg mosatlanra és felsóhajtottam. Szeret főzni, de takarítani nem annyira. Mármint mosogatni... az mindig rám hárul. Mindegy azt én szeretek. Nekiálltam mosogatni, beletelt egy félórámba. Újra rámtört a fáradtság és álmosság. Fél 7 lesz... ha lefekszem most aludni, felfogok kelni 11kor. Ígyhát inkább beültem a tv elé. Zenét néztem, énekeltem majd kezdődött valami film, de végül mégis csak elaludtam.

25. rész

- Ms. Profenty kérhetném, hogy rám figyeljen és ne a padtársára? - kérdezte Mr. Énmindenttudok tanárúr matematika órán. Tudtam, hogy nem szabad kísértésbe esnem, és Jessicára figyelni...
- Ne haragudjon tanárúr!
- Ne kelljen többet magácskára szólnom - intett meg és elfordulva elhúztam a számat. Nem igaz, ez a tanár kikészít. Tényleg, nem beszéltem csak Jess, bár igaz, hogy csak rá figyeltem. Régebbi sulimban még el is viseltem a matekot, mert remek és szimpatikus tanárom volt. Egészen megszerettem a tantárgyat, viszont amióta idejöttem gyűlölöm a matekot is és a tanárt is. Annyi a szerencsém, hogy nem vagyok százszázalékosan idióta, így a dolgozatim általában sikerülnek.
Az incidens után, rákényszerültem arra, hogy teljes odafigyeléssel éljem át az órát, mert a hátralevő 35 percben állandóan fellettem szólítva. Egyszer kiküldött krétáért, adta az Isten és akkor fellélgezhettem. Kicsit tovább is voltam és a folyosón sétálva meghallottam két lányt beszélgetni a mosdó előtt. Valami olyasmi pletyka keringett, miszerint Jessica és Mike már nem egy pár. Mélységesen megdöbbentem és tudtam, utána kell járnom. A krétát elszállítottam kedvenc tanáromnak bájosan rávigyorogtam és a helyemre repültem.
Bár alapvetően nem szerettem nagyon Jesst, mert nagyon ... szóval kétszínű na, én meg önző és ez nem illik össze. Amikor idejöttem, elég szendécske voltam és szótlen meg szerény és hasonlók... Persze csak suliban meg idegen társaságban, de Edward elég önbizalmat adott és rövid idő alatt megváltoztam. Mármint úgy értem, hogy nagyobb társaságban is merek beszélni és nyílt vagyok. Tulajdonképpen mindig ilyen voltam azokkal akiket már jól megismertem és elkezdtem bízni bennük, de rrájöttem nem jó törékenynek tűnni, mert eltiporhatnak. Azt pedig nem akarom.
Az óra végén elsők között voltam aki kimenekült a teremből. Jessel az oldalamon aki vidáman fecsegett az új nadrágról amit vett az ebédlő felé vettük az irányt. Aztán kezdtem megfigyelni a tekintetét és gesztusait, majd rádöbbentem, hogy ő tényleg csak beakarja adni másoknak, hogy boldog és nincs semmi baj. A hangja valósággal remegett, néha itt-ott elcsuklott. Haaaah és, hogy nem vettem észre, hogy Mike már 3 napja ide sem tolja a pofáját? Mármint messziről köszön meg minden, de sosem jön közelebb 10 méternél. Ennyire vak lettem volna? Azért furcsa ennyire önző szemétláda sosem voltam. Akiket ismertem mindig észrevettem, ha történt valami... Most pedig Edward teljesen elvette az eszem és senkire sem figyelek. Mármint azokra az emberekre, mint például Jessica.
- Veszünk egy szendvicset oksa? - kérdeztem kedvesen. Jess abbahagyta a beszédet és hevesen bólogatni kezdett. - Elmegyünk a mosdóba és beszélnünk kell erről-arról. Szólok Angelának is. Rendben?
- Ööö. Oké. Miről van szó? - nézett rám komolyan - Valami történt veled és Edwarddal?
- Nem, nem dehogy. Mi jól megvagyunk. Valami másról lenne szó.
- Oó... Emlegetett szamár - közölte enyhén mosolyogva. Ez is furcsa hiszen ő kitörő örömmel, gátlástalanul és feltünési viszketegséget kapva szokott örülni Edwardnak.
Edward lövellt felém egy olyan tekintetet amiből kiolvastam az értetlenséget, döbbenetet és kíváncsiságot. Válaszul vállat rántottam és az éppen sóhajtó Jessre néztem. Varázsolt az arcára egy hatalmas mosolyt és ránk nézett.
- Megyek leülök Angelához, majd gyere és akkor... beszélünk - gyorsan eliszkolt én peidg felvont szemöldökkel követtem a tekintetemmel.
- Szegény kilehet bukva... - suttogtam és Edward felé fordultam. - Eddy fiú megmondja nekem, hogy igazak-e a pletykák? - pusziltam meg az arcát és csimpaszkodtam a nyakába.
- Eddy fiú nem - tartott egy kis szünetet - De Edward igen!
- De én Eddy fiútól akarom hallani - az orromat az arcához dörgöltem és bár tudtam, hogy nem csikis mégis csiklandoztam az oldalát, mert ő csak finom érintéseket érzett.
- Na jólvan... Daninek mondja Eddy, hogy igen... szakítottak.
- Haaajjjaj. Elvetted az eszem és rajtad kívül alig figyelek másra.
- Az én hibám?
- Részben. Mert te szédítettél el... más részben az enyém, mert amúgy sem foglalkoztam vele annyira, de most kis bűntudatom van. Na jólvan megyek megbeszélem vele. Sosem kedveltem Mikeot.
- Ők sem nagyon foglalkoznak veled... és én sem szerettem soha Newtont.
- De ők azért nem foglalkoztak velem, mert én meg csak veled foglalkoztam és jobbnak látták ha elkerülnek engem.
- Jójó... este megyek fel hozzád.
- Okés.
- Ma hamarabb megyünk el... - közölte a tényt, hogy nem ő visz haza. Ránéztem és kérdezni akartam az okát, de megláttam a fekete szemeit és az alatta éktelenkedő lilás foltokat. Csak bólintottam. Hosszan homlokon csókolt megsimogatta a karomat elsuttogta, hogy szeret én meg egy vigyázz magadrát és útjára bocsájtottam. Vettem egy szenyát és Jessék felél vettem az irányt.
- Haligali csajoook! - csaptam az asztalra - Itt nem vagyunk hármasban irány a női mosdó!
- A női mosdóban fogunk kajálni? - húzta a száját Angela.
- Drága angyalom általánosban sokkal kisebb mosdó volt a suliban és 7-en, 8-an tömörültünk be oda kajával a kezünkben - nevettem fel.
- Meghitt családi légkör - mosolygott Angela és elindultunk. Nem kellett sokat gyalogolni, pár métert, megérkezve összecsaptam a tenyerem és kicsit emelt hangon kiküldtem onnan a jónépet. Egy 9.es lány felém fordult.
- Azért még pisilni elmehetek? - nevetett rám. - Aztán tűzök, mint a szél.
- Hogyne. Tessék csak, könnyíts magadon! - invitáltam be egy mosdófülkébe.
- Kösz, rendes csaj vagy - nevetett még bentről.

Miután üres lett a terep, szépen kicsomagoltam a szenyát és jelentőségteljes pillantást vetettem Jessre.
- Kezdheted...
- Szeretnénk hallani mi történt...
- Nekünk elmondhatod...
- Előre leszögezem én sosem bírtam a srácot! - lendültünk bele Angelával egyszerre, mire Jess csak kapkodni tudta a fejét.
- Állj! Állj! - fogta be a szánkat. - Tényleg ő dobott engem, de semmi baj.... jól vagyok.
- Nézd Jessica, tudom, hogy mindigis az olyan srácok tetszettek neked, mint Edward és még most is elolvadsz tőle, de tudom, hogy Te - nyomtam meg a szót - Mikeot szeretted. Szereted. Nem is tudom, hogy nem tűnt fel ez a tettetett vidámságod... sajnálom.
- Ne emészd magad nem haragszom rád a szerelem elvette az eszed Elle.
- És mi volt a gond? - kérdezte Angela.
- Hát.. tulajdonképpen... rájöttem, hogy ő nem úgy érez irántam, mint én iránta. Tudtátok, hogy először Bellát kérdezte meg, hogy randizna-e vele? És először őt kérdezte meg, hogy elmegy-e vele a bálba!? Aztán jött hozzám. És akkor jöttünk össze. Eleinte nagyon jó volt, de már együtt vagyunk több mint egy éve és...és azt hiszem megunt.
- Pedig téged elég nehéz megunni - tettem hozzá - Sajnálom Jess. Tudod nekem már akkor sem volt szimpatikus a mustráló tekintetével meg nagy odafigyelésével, mikor idejöttünk.
- Akkor kezdett megromlani a kacsolatunk... aztán egyre többet veszekedtünk... és elkezdett csalni... én hülye meg csak tűrtem!
- Pedig Jess mind a 10 ujjadra akadna egy-egy pasi. Nem értem miért pont ő... - simogatta meg a hátát Angela. - Nagyon jó lány vagy, szép és csinos, na meg okos. Megnyerő személyiséggel... legyen önbizalmad, értékeld magad és lépj tovább! - nagyon hatásos vígasztaló szavak. Biztos nagyon jól esett neki ezeket hallani. Voltak kivetnivalóim a megnyerő személyiségnél, mert Jess hajlamos volt átesni a ló túloldalára, de ennek ellenére néha imádnivaló volt.
- Köszönöm Angela... Nagyon kedves vagy.
- Figyelj, egy valamit nem értek - kezdtem el beszélni. - Ha ő csalt téged, miért ő szakított veled?
- Szóval elkezdett megcsalni, pontosan tudtam kivel és mikor, de nem szóltam egy szót sem. Szerintem az, hogy nagyon csendes lettem és eltiporható már végleg kikészítette és tett mindkettőnk érdekébe egy hatalmas szívességet... szakított velem.
- Akkor most miért vagy elkeseredve? Légy boldog, hogy megszabadultál egy ilyen tetűládától! Te jobbat érdemelsz!
- Igazad van! - ugrott talpra, mert eddig leroskadva ült a fal tövében.
- Ez a beszéd! - mosolygott Angela.
- Mi lenne ha elmennénk egy buliba? - állt elő az ötlettel én pedig meghűltem.
- Micsoda? - kérdeztük egyszerre Angelával.
- Hát... hát azt gondoltam miért ne, hiszen facér vagyok! Gyerünk.. bekell pasiznom!
- Az alatt, hogy jobbat érdemelsz nem azt értettem, hogy ugorj bele egy másik kapcsolatba Jessica. Légy észnél. Előbb lábalj kibelőle, pihenj, legyél társaságba aztán szóba jöhetnek a pasik.
- Jójó. Igaz... akkor csak menjünk ruccanjunk ki.
- Nem hiszem, hogy ezt Edward jó néven venné - húztam a számat.
- Erik simán belemenne csak... én nem vagyok az a bulizós fajta.
- És én sem... Jess könyörgöm ne akarj nekem és Angelának egy borzalmas éjszakát! - toporogtam egyhelyben.
- Naaa. Ne rinyáljatok. Elmegyünk és kész!
Hosszú csend volt, éreztem, hogy mindjárt becsengetnek a következő órámra ami történelem volt Sőt duplatöri.. fantasztikus.
- Rendben. Benne vagyok... majd korán lelépek.. - kacsintottam Jessre - Mikor megyünk?
- Holnapután péntek, majd akkor este.
- Rendben. Angela? - néztem rá könyörgő tekintettel.
- Oké... - sóhajtotta - elmegyek de egy normális helyre ahol nem cska értelmetlen dübörégs a zene.
- Megvan beszélve!
Angelával összenéztünk és felsóhajtotunk, de azért bólintottunk, majd kifele vettük az irányt.

24. rész

Fogalmam sincs miért rakosgatom fel a maradék részeket, talán, hogy enyhítsek a lelkiismeretfurdalásomon, amiért félbehagytam életemben először egy történetet.


Danielle

Rosalie nem vette zokon a késésemet, ugyanis Alice tájékoztatta erről. Kicsit siránkoztam, hogy én nem lehetek csinos koszírúslány, de megvígasztaltak a lányok, hogy a ceremónia után még lehetek szexi és kicsattanóan gyönyörű, habár a nadrág kosztümben se leszek rémronda. Végülis, lassan elindultunk, én, Rose, Alice és Audrey. Meglepő módon ő sokkal hamarabb itt volt, mert jött Alichez. Azt mondta majdnem készen van a menyasszonyi ruha... és Adam öltönye is rendben van. Ennek felettébb öröltem.
Rosalie vezetett természetesen. Az ő tűzpiros elképesztően gyönyörű Mercedesével mentünk, megtisztelve érezhettem magam, amiért ülhettem elől. Teljesen kábulatba estem, hiszen... hiszen ez egy luxusautó!! És olyanban nem sűrűn ülök... najó. Adam Bmw-je se semmi, de én a merciket mindigis jobban szerettem. Apunak van egy terepjárója, azt kifejezetten gyűlölöm mert akármilyen sima úton megy az ember a hátsó ülésen ülve végigpattogom az utat, bár az is egy szép darab. Anyu nem tud vezetni így autója sincs, Scott pedig... Scottnak pedig egy átlagos autója van. Najó Honda Accordja van az is... azt imádom vezetni. De én eldöntöttem, hogy egy Cadillacet veszek ha leteszem végre a jogsit. Ha nem félnék a vizsgától, akkor nem szüneteltettem volna, meg ha nem költöztünk volna el Londonból. Na mindegy. Forksban is letudom tenni az utolsó vizsgámat. Igen... majd. Egyszer.
- Min elmélkedsz ennyire? - zavarta meg a gondolatmenetemet Rosalie halkan, hiszen a hátsó ülésen a két A elmélyülten csipogott.
- Autókról... a vizsgámról - nevettem fel zavartan - Ne haragudj, de kábulatba estem a kocsidtól és eljutottam egészen odáig, hogy lekell tennem a jogsit végre, hogy vehessek egy álomautót.
- Mi is az pontosan?
- Még nem egészen döntöttem el, de világéletemben imádtam a Peugeotokat, hiszen apunak is volt egy 307-e és imádtam. De a naaagy hatalmas kocsikat is bírom, mint például a Cadillac Escalade.... meg... meg ilyesmik - hirtelen zavarba jöttem bár nem tudom mitől, hiszen csak autókról beszélgettünk.
- Ó hát nem a méret a lényeg - nevetett fel - Bár való igaz, egy Peugeotban jobban eltudlak képzelni.
- Igen.. hát. Hátha növök még pár centit és ha beülök egy Escaladebe akkor nem tűnök el benne.
- Nézd nem a márka, vagy a méret a lényeg, hanem, hogy szeresd vezetni és jól érezd benne magad.
- Jézusom, nagyobb kocsim lenne mint Edwardnak! - töprengtem el hangosan, Rose pedig felnevetett.
- Furcsa lenne.
Nem valami nőies témáról csevegünk - állapítottam meg magamban, habár egyszer Edward említette, hogy Rosalie szereti a kcosikat, és bütykölni is.
- Ha odakerül a sor eljönnél velem válogatni? - kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. Rosalienak felragyogott a tekintete és széles mosollyal fordult hozzám.
- Hát persze! Mesés ötlet... és mikor akarod letenni a vizsgádat?
- Tulajdonképpen nem tudom... talán Adam esküvője után.
- Fantasztikus! Addig nézegetünk autósújságokat és szemezgetünk, mit kínálnak mostanság... - egészen belelkesült. Kuncognom kellett a gyerekes vidámságától.
- Persze.
- És mondd csak miért szüneteltél?
- Öm... hát, a nyomós ok az volt, hogy Ryan meghalt és nem tudtam tovább a vezetésre koncentrálni... és aztán költöztünk ide - nagyon szerettem volna ennyiben hagyni a témát.
- Ki az a Ryan? - e kérdés zökkentett ki. Hiszen senkinek nem beszéltem még róla. A hátsó ülésen ülők is elhallgattak és feszülten figyeltek. Nem nagyon hiszem, hogy tudnék róla úgy beszélni, hogy ne fakadjak sírva. Percekig ültem csendben, Rose arcát nézve.
- Danielle előző barátja - válaszolt helyettem Audrey - Aki leukémiában meghalt - fejezte be. Cullenék bólintottak és ennyiben hagytuk a témát. Az ablak felé fordulam és kibámultam rajta. Májusban vagyunk... júniusban vége a sulinak... aztán nyári szünet... augusztusban 19 leszek és akkor lesz 1 éve, hogy Ryan elment. Eldöntöttem, hogy soha többet nem fogom megünnepelni a születésnapomat. Legalábbis addig nem, amíg nyugodtan nem tudok gondolni Ryanre.

Különböző drága butikokba tereltek be a lányok és Istenemre mondom egyáltalán nem bántam. Az első üzletben megvettem a nadrágkosztümöt, a másodikban egy fehér ingszerűséget a harmadikban ami egy cipőbolt volt megvettem álmaim cipőjét. Fekete, amolyan táncos cipő... lekerekített orral, egyszóval csodás.
A három koszorúslány már más téma volt. Nekik semmi nem volt elég jó... Az esküvő után következő bulira sem találtak semmit... sem pedig magára az esküvőre koszorúslányruhát.
A 4. bolt kimondottan csak esküvői cuccokkal foglalkozott. Elmondták az elképzeléseiket, méregzöld, nem az a habosbabos ruha. Szóval csak az volt meg, hogy méregzöld.
Az eladónő türelmesen, végtelenelül kedves arccal a ruhákhoz vezetett bennünket és megmutatta az összes zöld ruhát. Kimondottan sok volt.
Aztán mondták, hogy három egyforma kellene. Na itt kicsit megszédült a nő, Rose suttogott valamit a fülébe mire újra felvidult az arca és kijelentette, hogy megoldható. Azt mondta jelenleg, nincs pont három egyforma ruha, főleg zöld színben, de tud olyannal szolgálni ami olajzöld színükben megegyeznek, formailag viszont van némi változtatás. A lányok rábólintottak, mire a szalon hátsó részéből előhozott 3 ruhát, melyel látványára egyből felcsillant a 3 lány szeme.
Rögtön bele is bújtak, természetesen méretben passzolt rájuk, tátva maradt a szám mikor konstantáltam mennyire gyönyörűek is, a sápadt tökéletesen makulátlan bőrükkel, csillogó hajukkal, magas karcsú alakjukkal. Észbontóan festettek, és azon nyomban fizettek, és vittük is a ruhákat.

A következő üzletben különféle márkázatú ruhák, leginkább koktél, estélyi és amolyan "partyruhák" voltak megtalálhatók. Na ez volt a mi butitkunk... Szétszóródtunk, és csillogó szemekkel futkostunk az öltözőbe a szebbnél szebb ruhákkal karöltve. Már csak a poén kedvéért felpróbáltam legalább 6 ruhát de végül az első mellett döntöttem. Kicsit merész volt hozzám képest, de régen eldöntöttem, hogy ez a ruha csak egyszer használatos lesz, mert Edward, hogy lefogja tépni rólam az is biztos. Igen, ugyanis szándékomban állt elcsavarni a fejét az este folyamán. Ez a ruha pedig tökéletes lesz a és rövidsége miatt, mivel kivillantom hosszú combjaimat, amikért szószerint megőrül. Azért megnéztem, hogyha lehajolok kilóg-e mindenem alóla és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, miszerint nem. A tükör előtt forgolódtam az új cipőmben és ruhában, amikor a mellettem elsuhanó Alice megtorpant és végigmért. Kissé sztényílt ajkakkal lépett hozzám közelebb és érintette meg a ruhát.
- Te jóságos... Szent szűz az égben! - kiáltott fel - Ezt meg KELL venned! - hangsúlyozta ki - Van egy olyan sejtésem, hogy nem sokáig maradsz majd Edwarddal az esküvő utáni buliban..
- Hmm... - erre egy hümmögésnél és vigyornál többet nem voltam hajlandó mondani.
- A cipőd nem megy hozzá...
- Ugye? - fordultam vele szembe - Énis ezt néztem...


- Igen, szerintem benézünk még egy cipőboltba is. Úgy tűnik itt mindenki megtalálta a maga ruháját - válaszolta Alice mosolyogva.
- Mutasd Tündérke, te mit találtál? - kérdeztem teljesen felvillanyozva és mutattam a kezében tartott ruhára.
- Várj, egy perc és felveszem... - rohant be a fülkébe, és 5 perccel később ki is lépett. Gyönyörűen festett rajta az a kék ruha. Tényleg gyönyörű volt... nem hiszem, hogy tudtam volna mást mondani rá - Gyönyörű vagy Alice!


- Köszönöm, te is mesésen nézel ki - mosolygott rám. Viszonoztam a gesztust.
- Azt hiszem csak én veszek olyan ruhát, ami nem túlzottan estélyi stílúsú...
- Ne hidd drága hugom... ne hidd, hogy te vagy az egyetlen - libbent mellém Audrey és mutatott fel egy fekete mini ruhát ami az enyémre kicsit hasonlított és egy orgonalila ruhát aminek mell alatt egy fekete masni volt megkötve. - Melyiket? - tartotta fel egyenként a ruhát. Alicszel egyszerre böktünk a lila felé.
- Akkor mégis csak Te leszel az egyetlen - vigyorgott rám és ő is bement felpróbálni a ruhát.

- Megkeresem Roset és lenyűgözöm az alakommal - nevettem fel és elsétáltam a ruhák között. Mereven előre néztem, hogy ne essek kísértésbe és akasszak le még pár ruhát. Hamar megtaláltam Rosaliet, láttam kibukkanni a szőke haját egy sor ruha mögül.
- Danielle? - meresztett felém nagy szemeket... - Mi a... ? Te meg... ? Le akarsz körözni? - nevetett végül fel - Szebb leszel, mint én!
- De szerényebb sosem leszek nálad, az holt biztos - sóhajtottam fel, majd mosolyogva elvettem tőle a ruhát. - Ú basszus te beszélsz? Ezt akarod megvenni? Te fogsz engem lekörözni méghozzá jó sokszor - mondjuk ebben egy pillanatig nem kételkedtem, nem láttam még szebb nőt/vámpírt Rosalienál.
- Ne túlozz ez még visszafogott is - mosolygott és karon ragadott. - Gyere felpróbálom... úgylátom ez a méretem.. és képzeld.. levan értékelve.
- Mert?
- Utolsó darab senkire nem jó, mert kisméret.
- Hanyas ez, XS-es? - nevettem fel, majd látva önelégült arcát ledermedtem. - Xs-es? - döbbentem le. - Te kis darázsderekú - motyogtam az orrom alatt és betuszkoltam egy próbafülkébe. Nem vett nagy időt igénybe, hogy kilépjen a fülkéből és kezdetét vegye az irigykedések sora. Alice és Audrey jómagammal együtt, kezdtük úgy érezni, hogy... mi már nem is vagyunk olyan csinosak, szépek és szexisek.
- Vedd le de rögtön! - szólt rá Audrey.
- Annyira rossz nem lehet... miért? - döbbent meg Rose.
- Butus olyan gyönyörű és szexi vagy, hogy legszívesebben kikaparnám a szemedet - nevetett fel a nővérem. - Vegyük le a ruhákat és fizessünk.
- Hmm... határozottan jól áll a piros Rosalie - karoltam át a derekát és néztünk egyenesen a tükörbe.
- Milyen hosszú lábaid vannak! - nézett rám én pedig zavaromban nem tudtam mit csináljak.
- Köszönöm. Tényleg, jól esik ezt hallani. Na de a tieid... Krisztusom, felülmúlhatatlan vagy - nevettem fel és játékosan megcsapkodtam majd visszamentem a fülkébe, hogy visszavegyem a ruhámat.
- Lehet, hogy igaza van a lányoknak... túl szép ez a ruha... megveszem - suttogta magának a szőkeség, majd visszament átöltözni.

23. rész

Sziasztok!

Ide is megérkeztem, meghoztam a következő részt! :)
A másik blogomban kiadtam magamból mindent, szóval ide már nem tudok mit írni : D

Bocsánat, amiért nem jelentkeztem korábban, kicsit zűrös hetem volt. Házújítás van, kerítés, színezés stb., szóval.. ha gépeztem azt este és olyankor sem írtam, hanem sorozatokat néztem. Nos igen. Nagy soroatfüggő vagyok ám.:D

Na.

Élvezettel teli olvasást, cseppet lapos rész lett, sajnálom.
Öm... ne féljetek kommentárt írni, nem fogok megharagudni érte, ígérem.:)

csók.



Danielle

Edward tényleg bement órára Adammel együtt. Én pedig végiguntam még egy matematika órát, de túléltem. Azon gondolkodtam miként bírjam szóvá Adamet az esküvőjéről és... az... én eljegyzésemet is felakartam hozni. A bátyjám reggel elég rossz állapotban volt, és az előző "utálokvámpírlenni" téma is betett nála, szóval szeretném őt megnyugtatni. De félek, hogy ha beszélek vele ezekről, csak mégjobban felzaklatnám. Az én eljegyzésem pedig... szóval... Edward megígérte, hogy elvesz feleségül, és megkér normálisan... de már 3 hét telt el az incidens óta és semmi. Értitek? SEMMI!! Kezd aggasztani, hogy talán meggondolta magát, de ha nem gondlta meg magát és mittudomén csak gyűrűt keres... és hozzá megyek feleségül... és vámpírrá változom és kiderül nem lehet gyerekem... akkor, hogy az ördögbe fogok úgy élni vele, hogy nem mutatom ki Edwardnak mekkora baromságot műveltem? Mármint nem az a baromság, hogy majd hozzámegyek... hanem, hogy maaaajd vámpírrá változom?! Ahh... de erről felesleges beszélni is... elég ha csak magamat marcangolom. De akkor is aggódom. Mint minden normális EMBER tenné ezt a helyemben.. Jójó... Nyugalom Danielle! Nincs ok a pánikra... ne pánikolj. Gondolj Adamre és a gyötrelemre az arcán ami reggel volt... nyugtasd meg... magadat helyzed háttérbe. Most nem Te vagy a fontos..
Jézusom kezdek bedilizni magamhoz beszélek E/2-es személyben!! Edward teljesen megváltoztat.
Szerencsére Adam megérkezett Edwarddal együtt. Kinn álltunk az udvaron egy kis körben és nem szólalt meg egyikünk sem. Én a földet néztem. Aztán rájuk, majd vissza le a földre. Majd úgy döntöttem, úgy teszek, mintha most jöttek volna ide.
- Jééé sziasztoook! - köszöntem lelkesen és lendületesen felemeltem a karom, körbeintettem és gyorsan magam mellé csaptam. Átszaladt mindkettőjük arcán egy-egy mosoly.
- Szervusz kedves - biccentett Edward.
- Hugocskám... elmentek otthonról? - kérdezte Andy mézes-mázos hangon.
- Kedves, hogy kérdezed... és majdnem igazad van! - mutattam rá. - Ugyanis egészen ideáig magamban beszéltem - varázsoltam felé egy eszméletlenül széles mosolyt.
- Igen, fogtam is néhány mondatfoszlányt - nézett rám Edward nekem pedig kiült az arcomra az ijedtség.
- És pedig? - kérdeztem halálraváltan.
- Öööö.... olyasmik voltak, hogy... esküvő... Edward... Adam gyötrelmes arca... nyugalom Danielle... Most nem Te vagy a fontos... Igen drágám azt hiszem csak ennyi. Velem kapcsolatban mire is gondoltál? Az Esküvő és Edward egybefügg? - nézett rám nagy szemekkel, mégis teljesen kedves volt a tekintete.
- Nem... Adam esküvőjére gondoltam ami 1 hét múlva lesz. Rád pedig... hogy... hogy... azzz mindegy, az én magánügyem - öltöttem rá nyelvet.
- Na de kérlek én nem tartozom a magánügyedbe? - nézett rám meglepőde.
- Ez nadekérlek egy fogós kérdés, mert tekitnve, hogy a szerelmem vagy iigggeen... de azt is tekintsük már, hogy a Magánügy szóban azért van a Magán szó - hangsúlyoztam ki - mert az csak egyetlen emberre tartozik mépedig... MAGAMRA! - na ezt nagyon kihangsúlyoztam. Egy röpke, ám de széles mosollyal az arcán ölelte át a derekam, és puszilta meg a homlokom.
- Na azért... okos légy ám nekem - heccelt vigyorogva mire vállba ütöttem, de aztán vissza is dőltem hozzá.
- Biztos, hogy velem akarsz jönni? - nézett rám bizonytalanul Adam. - Nem akarom megszakítani eme aranyos cívódást.
- Áh, semmigond. Igen veled megyek, mert ha vele - mutattam Edwardra - megyek, akkor az alig 15 perces útból 1 órás lesz - villantottam ki tökéletes fogsorom. - Ugye érted bátyus, miért téged választalak? - vonogattam a szemöldököm.
- Értem, persze, hagyd ezt abba - nézett rám enyhe grimasszal. - Mármint a... ezt a... az eszelős vigyort. Hagyd abba! - takarta el a szemét gyerekesen.
- Rendben. Kire várunk? Ja igen.. Audreyt és Sophiet hazahoznád Edward? - rebegtettem felé a szempillám.
- Tudod, hogy igent mondanék... de csak... ja nem. Igen persze.
- Igen nem igen? - néztem rá összevont szemöldökkel.
- Azt hittem csak a Volvó van itt, de nem, mert Rose is külön jött.
- Ténnnnyleeeeg - esett le - Megmondanád neki, hogy pontban 3-kor felveszel elviszel magatokhoz és elmehetünk vásárolni? - továbbra is bájosan néztem rá. Halkan felsóhajtott és beletúrt csodálatosan tökéletes frizurájába.
- Természetesen.
- Köszönöm drága egyetlen cuncimókus virágszálam! - becézgettem nyilvánosan, hangosan... és vigyorogva. Gyorsan elhúzódott tőlem és fütyörészve nézelődött körbe, hogy én ugyan nem hozzá beszéltem, de aztán elkezdett nevetni visszajött és gyorsan szájoncsókolt. - Jólvan.. maradjon szimplán az Edward.
- Megegyeztünk - elengedett, biccentett Adam felé és sarkonfordult. - Ó, Dani! - fordult mégis csak vissza és kiabált felém. A homlokomra csaptam és sötéten meredtem rá. Tudta, hogy utálom ezt a nevet és rajta meg apun kívül nem tűröm meg senkinek, hogy így becézzenek.
- Tessék? - morogtam hangosan.
- Ja semmi... elfelejtettem! - legyintett és indult meg.
- Bekaphatod! - kiabáltam utána.
- Szeretleeeek! - kiabált vissza úgy, hogy hátra sem nézett és feltartotta a kezét, miszerint ő köszön nekem.
- Eszement - ingattam a fejem és a cipőmre szegezve a tekintetemet halkan nevetgéltem.
- Ugye tudod, hogy... az egész suli előtt kiabálta, hogy szeret? - kérdezte Adam és mutatta nézzek körbe, mert mindenki döbbenten pislog felénk és az elhadaó Edward felé.
- Igen - sóhajtottam boldog mosollyal az arcmonon - Tudom. És borzasztóan jólesik - mosolyodtam el és belekaroltam Andybe. - Menjünk Andy.. vigyél haza.
- Adaaaaaam.
- Andyyyyyy.
- Daniii..
- Most verekedni akarsz? - kérdeztem elszakadva tőle és löktem rajta egyet. Hangosan felnevetett és betuszkolt a kocsijába.

Amint beültünk a kocsiba szemerkélni kezdett az eső, de ezen már nem lepődtem meg. Londonban is hozzászoktam. Felvettem a fűtést, mert Adamnek köszönhetően kezdtem nagyon fázni.
- Na... miről is szerettél volna beszélni velem? - kérdzte halkan, ugynis tudta, hogy nem a legboldogabb téma következik.
- Tulajdonképpen... rólad - nyögtem ki - Nem akarlak felzaklatni.. egyáltalán nem, csak nagyon aggódom miattad.
- Mégis miért? Nincs nekem semmi bajom - próbált meggyőzően mosolyogni, de csak egy olyan nagyon furcsa mosoly született belőle. Eggyüttérzően megfogtam a karját és bíztatóan megszorítottam egy kicsit.
- Ne hazudj nekem Adam. Tudom, hogy nincs veled minden rendben. Jó, múltkor, teljesen magad alatt voltál azért, mert nem lehetsz ember... Ma meg... Ma reggel pedig Adam azt hittem történt valami hatalmas baleset vagy valami ami ennyire mélyen érintett. Közben meg arról van szó, hogy az esküvő miatt aggódsz, ami őrültség mert minden rendben van. Komolyan erről van szó?
- Én... én tényleg igazat mondtam.
- Andy.
- Tényleg. Komolyan. Olyan, mintha egy ostoba, érzelgős, kamasz gyerek lennék akinak hangulatingadozásai vannak és túlteng benne a tesztoszteron és ez teljesen megbolondítja. De nem tehetek róla. Mostanában olyan, mintha egy kicsit távol lenne tőlem mindenki. De mindenki. Szóval érted... olyan távoli mindenki, nem érzem, hogy valaki is mellettem van. Olyan.. nagyon rossz érzés. És próbálok uralkodni felette így csak ritkán jön elő, de az előző héten nagyon sűrűn volt ez az érzésem és biztos vagyok benne ha tudnék sírni akkor egész héten begubózva a szobámban sírtam volna, mint egy pólyás csecsemő. Nem értem miért van ez. Egyszerűen nem értem. Egy hét múlva megnősülök.. ismét. Mégis a feleségemet olyan távolinak érzem, mintha egy óriási szakadél állna kettőnk között és az Istennek sem tudnám átugrani.
Teljesen megleptek a szavai, szinte letaglózott. Tudom, hogy konkrétan nincsen lelke a vámpíroknak, de most mégis csak arra tudtam gondolni, hogy Adamnek lelkigondjai vannak, szóval, hogy lelkibeteg. Üres szemekkel néztem rá és életemben először nem tudtam, hogy mit mondjak neki.
- Andy... Andy milenne ha beszélnél erről Carlislenak? - kérdeztem csendesen, mert előre gondoltam mi lesz a reakció.
- Lehet, hogy megkellene tennem - ismét döbbenten pillantottam rá és láttam mennyire ideges és milyen erővel szorítja a kormányt.
- Tudod... erre nem tudok mit mondani, csak azt, hogy ezt Sophienak is mondd el, és hidd el, hogy változtatni fog ezen és annyira melletted lesz, hogy a sarkadban fog lihegni és a végén már az lesz a baj - mosolyodtam el mire ő is elmosolyodott. Pár percig csendben maradtam majd újra megszólaltam. - Mikor.. 14 voltam. Szóval nekem is ilyen gondjaim voltak. Mindenki olyan idegen volt és nem tudtam... szóval nem éreztem, hogy hozzám tartoznak és nem tudtam velük beszélni.
- Igen. Emlékszem - bólintott.
- Gondoltam... szóval... nekem akkoriban Ryan nagyon sokat segített. Neki mindent elmondtam és ő velem volt, megoldotta a problémáimat és nem hagyta, hogy magamat marcangoljam. Azért mondom, hogy beszélj Sophival mert egy társ nagyon sokat tud segíteni... és.. tudom, hogy elcsépelt szöveg, de Andy - néztem rá és ő is rámnézett - Én mindig itt leszek neked, ugye tudod?
- Igen. Tudom, és köszönöm.
- Ezt nem kell köszönnöd. És az esküvős dolog? - váltottam témát.
- Ja az úgy volt, hogy tényleg megijedtem attól, hogy mivan ha valami nem jól sül el és... és vége mindennek? Mondjuk Sophie nemet mondd. Ne nézz így rám lehetséges...
- De nem lehetséges!!! - akaratoskodtam.
- Jó. Mindegy. Rossz volt minden és már ebbe is belevittem magam. Tiszta hülye vagyok, TUDOM, hogy minden rendben fog menni! - mondta határozottan, jól megnyomva a tudom szót és nézett rám magabiztosan.
- Na, ez a beszéd! Hol voltál eddig Adam Profenty? - nyomtam puszit az arcára.
- Vándoroltam a messzi, messzi, messzi gondolatokban.
- Ilyet többet ne csinálj.
- Megpróbálok uralkodni magamon - nevette el magát.
- Na azért... Ne hozz szégyent a Profenty névre - súgtam neki bizalmasan, mire csak vigyorogva megciskizte az oldalam, mert a sebváltón volt a keze és csak azt érte el.

Amikor hazaérve kiszálltunk az autóból szépen a hátára vetettem magam ő pedig készségesen cipelt be a házba. Utánunk pár perccel érkezett meg Sophie és Audrey is Edward társaságában. Aki most kivételesen nem miattam jött. Jó, hozzám is de az most csak másodlagos volt. Ő apuhoz jött. Legalább 10 percig diskuráltak valamiről amit nem értettem és nem hallottam így vállat vonva felbattyogtam a szobámba, hogy letegyem a táskám. Leérve még mindig apuval és anyuval beszélgetett az ebédlőasztalnál. Körbeforgattam a szemem, odakartam menni hozzájuk de anyu felvette a jelentőségteljes pillantást, amiről tudtam, hogy nem rám tartozik az amiről beszélnek.Átsétáltam a nappaliba, bekapcsoltam a tv-t és mesét kezdtem nézni rajta. Feliratos japán mese vagyis anime ment, ami köztudattan a kedvencem így rátapadtam a képernyőre, koncentráltam a szövegre és a képre és élveztem a mesét. Mivel az egész japán volt, nem hallgattam nagy hangerőn, és amikor bejött Edward azt hittem szívrohamot kapok, de megjegyezre, hogy azt hitte tényleg bediliztem, hogy magamban nevetgélek, ugyanis nem hallotta a tvt. Na itt értetlen pillantásokat lövelltem felé, de nem firtatta a helyzetet levetette magát mellém, feldobta a lábát a dohányzóasztalra és átkarolta a vállam. Fapofával meredt a képernyőre, majd rám.
- Japán mese?
- Anime!! Nem mindegy.
- És mi a különbség a kettő között?
- Fogalmam sincs, de ez anime!! - makacskodtam karba tett kézzel. Lehúzott maga mellé, énis felraktam a lábam az övéi mellé és nekidőlve felsóhajottam. Simogatta a vállam és irtó jól esett.
- Bezzeg 100 évvel ezelőtt... még tv-m se volt, nem hogy japán anime! - méltatlankodott mire felkuncogtam. A mellkasára raktam a kezem és csendre intettem.
- Maradj csendben. Neten régebben láttam az összes részt, szóval most örülök, hogy újra látom. A következő részben a csaj már terhes lesz, de nem attól akibe szerelmes, és az aki meg belé szerelmes és a gyerek apja, elveszi őt feleségül, de a lány nem lesz boldog, mert a lány szerelmes abba a fiúba aki viszonozza is az érzéseit, viszont nem az övé a gyerek így nem tud mit tenni. Elvégre, ő nem tudja eltartani, kezdő zenész a másik tag, a nagyarc meg azért nagyarc, mert teherbe ejtette a csajt, így végleg az övé és mert híres zenész és tele van pénzzel. Na mindegy, szerintem akkor is együtt maradhatott volna a csaj meg a szegény gyerek dehát.. nem én írtam a forgatókönyvet... és tovább nem tudom mert az utolsó részekről lemaradtam.
- Akkor, hogy láttad végig? És ha majdnem végig láttad akkor mi érelme megnézni mégegyszer? Ha tudod mi történik?
- Most kössél belém azért is te szemétláda... mi értelme van elolvasni egy könyvet kétszer? Egy filmet mi értelme van megnézni többször is? Azért mert jó. És gyermeteg lelkemnek ez kitűnő, szóval maradj csendben és olvass. Éld bele magad Nana világába - sóhajottam fel és helyezkedtem még egy kicsit.
- Ühhüm.. szóval Nana a címe.. hány éves voltál amikor ezt láttad?
- Először 14, és amikor töltöttem a 15-öt előtte egy hónappal láttam félig. És most megint.
- Ahhha. Szóval ez kamaszkorod egyik...
- Élményem, igen. Akkor is meghatározó volt az életemben. Csomót sírtam meg nevettem rajta. És amúgy meg tök reális meg minden ahhoz képest, hogy egy mese.
- Anime - javított ki mire mosolyognom kellett.
- Igen szóval, szerintem elég valósághű az egész és nem az a tipikus habostorta cseresznyével a tetején típusú alkotás. Olyan igazi.
- Rendben. Na, nézzük Nana ne okozz csalódást! - mutatott a tv-re és puszilta meg a homlokom. Jólesően bújtam hozzá mégjobban, és figyelmet a tv-t, vele együtt.

Egészen így ültünk - feküdtünk, ez eléggé meghatározhatatlan - a sorozat végéig, vagyis egy óra hosszáig, majd az órára pillantva láttam, hogy fél 3 lesz pár perc múlva. Mondtam Edwardnak, hogy nyugodtan menjen haza én tanulok majd jöjjön vissza, de ragaszkodott ahhoz, hogy figyelemmel kísérje a tanulási technikámat. Sóhajtva egyeztem bele, és megfenyegettem, hogy ha nem tesz úgy, mintha ott sem lenne akkor nem tehet több éjszakai látogatást kereken 3 napig! Ezt véresen komolyan vette így lefeküdt az ágyamra és meg sem szólalt addig amíg kész nem voltam. Megcsináltam a matek házit és a nyelvtant, irodalomból elolvastam a feladott költő életrajzát kétszer majd vissza felmondtam és végül a törit vettem elő. Mivel órán aláhúzgáltam a lényeget nem volt nagy dolgom, csak bemagolni. Összeolvastam magamban, majd hangosan majd visszamondtam úgy, hogy csak néhányszor néztem bele a könyvbe. Megkértem Edwardot tegyen fel kérdéseket a leckével kapcsolatban és én válaszolok rájuk. Nem firtattam volna a dolgot ennyi ideig, de éreztem, hogy én leszek a következő felelő holnap és nem akartam a véletlenre bízni. Edward feltett úgy 10 kérdést, na ebből vagy 8-ra tudtam a választ a maradékban bizonytalan voltam, így kértem Edward segítségét. Végülis fél 4-re lettünk készen, de azt mondta nem baj, ha késünk. Edward megdícsért, hogy ügyesen tanulok és hatékonyan, nem húzom az időt, mint más korombeli fiatal, szóval ügyes vagyok emellett még okos is és büszke amiért én vagyok a barátnője. Azért lettünk fél 4-re készen, mert legalább 10 percig csókolgattam a dícséretek miatt, amit kissé tovább vitt így már ágyon fekve nyugodtan, kényelmesen csókolóztunk, majd egy ügyes mozdulattal legurítottam magamról és lefelé vettem az rányt. Mégsem akartam egy órát késni és a ruhásboltokat járni estig, bár apuék nem haragudnak, ha későn érek haza, mert tudják, hogy jó kezekben vagyok. De akkoris. Leszaladtunk a földszintre, szóltam anyunak, hogy elmentem Rosalieval megvenni a ruháinkat az eskövőre és nem tudom mikor jövök.
Azt mondta azért csinál nekem lasagnét, úgyis tudja, hogy éhes leszek. Körbepuszilgattam az arcát amiért ilyen isteni anyuka, majd kiviharzottunk Edwarddal a kocsijába.
Eszembe jutott, hogy mit beszélgetett olyan bőszen apuval és anyuval, de úgy gondoltam, majd elmondja, ha akarja én nem erőszakoskodom, hiszen megbízom Edwardban és biztosan a javamra válik az egész dolog, vagy tényleg nem akarja, hogy beleüssem az orrom, mert ne adj Isten veszélyes vagy valami hasonló. A francba így méginkább kíváncsi vagyok rá.
Próbáltam szóval tartani Edwardot hogy terelje el a gondolataimat, de ő meg elég szűkszavú volt - mint általában mindig - így nem sokat segített rajtam, de végülis nem volt hosszú az út a Cullen rezidenciáig - mindössze 2 perc, ennyi mégis elég volt, hogy azt higyjem van valami baj amit nem akarnak nekem elmondani.

22. rész

Sziasztok!

VÉGRE SZÜNET!

Ezt szerettem volna először közölni : D
10ig aludtam annyira jó volt azzal a tudattal ébredni, hogy hétfőn nincs suli. Istenem. *-*

Ööö még mindig nem kicsit, nagyon elégedetlen vagyok.
Sok a olvasó, látom és örülök neki, borzasztóan. DE! Még midnig alig írtok kommentárt... :\

Kérek mindenkit, akit kicsit is érdekel ez a dolog... írjon pár sort, tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre.

na.csók.



Danielle


Miután kettőnk között megtörtént AZ kicsit másabb lett minden. Kezdte végre megérteni mindenki, hogy ez nálam nem afféle fellángolás, múló érzés, hanem komoly. Persze, nem tudtam titkolni, hogy lefeküdtem Edwarddal, mert a nappaliban történt jelenet után letagadhatatlan volt. De tapintatból nem szóltak semmit. Anyu persze megkérdezte, jóvolt-e, fájt-e, lett-e valami bajom stbstbstb. De csak egy mosollyal és minden rendbével intéztem el. A lánytestvéreim viszont nem érték be ennyivel. Nem túl részletesen, de vázolnom kellett a történetet. Mindegy, elmondták, hogy az ő estéjük se volt rossz. Ennek viszont örültem és kerültük a témát. A fiúk és apa fel sem hozták. Sőt mintha nem mertek volna a szemembe nézni.
A hétvégém pedig... Edward tényleg nem tudott betelni velem és énsem vele. Egyszerűen amikor ránéztem már megkívántam. Nem nagyon bántuk a dolgot, nem is álltunk az útjába, tettük amit tennünk kellett.
Hétfő réggel fél 6-kor iszonyú fáradtan keltem fel. Előző éjszaka Edwarddal voltam és teljesen kimerültem. Reggel nem találtam magam mellett, de hagyott pár nyomot a szobában - és rajtam is - hogy tudjam, itt járt. A nyakamon lévő szívásnyomok egyértelmű jeleket mutattak az éjjelre. A mostanában divatos nagyon vékony és nagyon hosszú sálra esett a választásom. Így senki nem fog gyanakodni, mert szimplán csak egy kiegészítő. És tesim sem lesz, hogy legyen okom levenni... Szerintem Edward direkt csinálta, hogy legyen valami ami miatt fájhat a fejem. Felöltöztem, bepakoltam a táskámba és leszaladtam a konyhába.
- Jóóóreggelt!! - köszönt Scott és nyomott egy csókot a homlokomra. Melegen rámosolyogtam és letöröltem a homlokom.
- Neked is. Adam? - kérdeztem, hiszen vele szoktam menni suliba.
- Még fent van - rántott vállat.
- Az nagyon jó. Mindjárt csengetnek... - feltrappoltam az emeletre és bekopogtam Adam és Sophie szobájába. Nem kaptam választ így bekukkantottam. Adam magába roskadva ült az ágyon, majd felpillantott.
- Ó neharagudj, máris indulunk. Sophie! - kiabált, bár nem lett volna szükséges.
- Hmm? - jelent meg az említett egy hajkefével a kezében. - Én még nem vagyok készen... 5 perc.
- Rendben - bólintottam és ránéztem Adamra. Olyan volt, mintha nem is lenne itt. Teljesen üres volt a tekintete.
- Adam - megérintettem a vállát mire ijedten kapta fel a fejét. - Jól vagy? Mi történt?
- Semmi.... semmi - kerülte a tekintetemet.
- Adam! - szóltam rá valamivel erélyesebben. - Nekem bármit, érted? Bármit elmondhatsz!
- De kifogsz nevetni - motyogta, és tudtam, hogyha tudna akkor most bizony elpirulna.
- Dehogy foglak, a legkedvesebb testvérem vagy. Megdoljuk. Na... bökd ki - bújtam oda hozzá és megsimogattam a hátát.
- Félek... én.. izé. Félek - lehelte és minden erő elszállt belőle.
- Na de mégis mitől? - teljesen ledöbbentem, de próbáltam ezt nem éreztetni vele.
- Az esküvő - na ez volt a hab a tortán. - Tudom, butaság, mert ez a második....de.. komolyan félek, hogy valami rosszul fog elsülni, vagy Sophie nemet mondd igen helyett... Már csak 1 hét van a ... az esküvőig és komolyan aggódom, hogy az utolsó pillanatban valami puff elromlik és kész vége, ennyi volt!
- Na... Adam - húzódtam el tőle - Ekkora baromságot, még életedben nem hordtál össze meg vissza meg vissza meg össze - próbáltam kicsit felvidítani. Átszaladt az arcán egy aprócska mosolyféle. - Jaj Adam ezt nem gondolhatod komolyan. Sophie szeret téged mennyi is? 80 éve? Akkor miért akarna elhagyni téged? És hová menne? Adam kérlek...legyél kicsit nyugodtabb, ne aggódj az esküvő miatt szinte minden elvan rendezve. A kajával nem bajlódtunk, mert csak én leszek ott ember, a pap meg... a pap meg hamar lelép - a vállára tettem a kezem. - Csigavér Andy. Minden rendben lesz.
- Köszönöm - mosolygott rám kicsit fáradtan.
- Indulhatuuunk! - robogott ki Sophie a szobából vállán a táskával, és úgy tett mintha mit sem hallott volna az előző párbeszédből, de Andy és énis tudtuk jól, hogy ez nem így van. Felsóhajtottunk, majd követtük őt.
Útközben mellénk csapódott Adurey is és elindultunk a suliba. Olyan pontosak voltunk, hogy 1 perccel csengetés előtt értünk be. A tanár szerencsémre még nem volt benn... amúgy sem szeretem a matekot. Meg a tanárt sem aki tartja... meg ő sem engem. De nem érdekel.

A szünetekben Edward mindig hátulról támadt. Átölelte a derekam belecsókolt a nyakamba és csak aztán köszönt. Először halálra rémültem, mert éppen elmélyülten társalogtam Angelával és Jessicával az éppen divatba lépett színekről. Igen tudom, hogy ez egy nagyon fontos téma amit nem hagyhattunk csak úgy kibeszéletlenül. Amikor Edward feltűnt mögöttem a két lánynak az arcán olyan megdöbbenés volt, hogy először jómagam sem tudtam hova nézzek. Edward persze zavartalnul mosolygott és ölelte a derekam.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a sulis dolgok is a feje tetejére álltak. Mindenki... tényleg Mindenki tudott a kapcsolatunkról. Még a tanárok is... így amikor biológián kértem a tanárt, hogy had üljek vissza Edward mellé zokszó nélkül bóllintott. Fogalmam sincs hogyan engedte meg, hiszen ha egyszer tudja, hogy együtt vagyunk akkor azt is sejtheti, hogy CSAK egymással fogunk foglalkozni az elkövetkezendő órákon. Végülis mindegy. Az összes lány aki hajtott volna Edwardra és aki eddig bepróbálkozott, többet a szemembe se mert nézni. Valahogy sejtették, hogy velem más mint Bellával. Biztos vagyok benne, hogy ő is kiállt volna amellett, hogy Edward az övé... de őt másnak ismerték. Inkább szerénynek, visszahúzódónak és konfliktus kerülőnek írták le. Én azért merőben más vagyok így azt hiszem tőlem kissé tartanak. És ez jó. Nagyon jó. Így, hogy mindenki tud rólunk, zavartalnul oson be utánam a lányöltözőbe tesin, követ mindenhová, vagy akár csókol meg a folyosó kellős közepén. Diadalittasan meséltem a többieknek, hogy Bellával ilyen bizony nem volt. Ők pedig alátámasztották, hogy igen mert látták. Ez pedig boldogsággal töltött el. És Edwardot is. Úgyhogy klappolt minden.
Jessica természetesen féltékeny volt, éreztem én amikor kérdezősködött, hogy valójában a pokol legmélyebb bugyrába kíván éppen, de már csak azért is szép részletesen meséltem el mindent. Najó nem mindent, azt azért nem közöltem, hogy le is feküdtem vele, mert tudniillik a suliban Jess a nagy pletykafészek, és ha elmondtam volna akkor másnapra az egész iskola ezen csámcsogott volna. Úgyhogy ezt inkább meghagytam magamnak. Angela... Angela nem hazudtolta meg magát. Megvolt döbbenve, aztán leszidott, hogy nem mondtam el hamarabb, majd örült nekünk és mosolyogva hallgatott engem ahogyan mesélek. Egyáltalán nem volt féltékeny, igaz is ő maximálisan boldog Erik mellett.
Mike megbizonyosodott arról, hogy Edward végleg elhagyta Bellát és ráakart szállni, de nem hagytam, megmondtam ő Jacobbal van és vele se akarjon ujjat húzni. Hát nem is tette, maradt inkább Jessnél.

- Lógjunk el... - súgta a fülembe Edward a szünet utolsó perceiben. Megijedtem, de semmibaj.
- Edward ne hülyülj - dorgáltam és kibontakoztam az öleléséből. - Matekom lesz és... nem szeret a tanár nem akarok még problémákat is - sóhajtottam fel. Igen ezen a napon van két matekom.
- Jó rendben, csak egy ötlet volt - jött utánam, kapott el és nekilökött a szekrényemnek. Bevertem a fejem.
- Áucs - fogdostam fájó testrészem és simogattam. Csúnyán néztem a vigyorgó Edwardra... majd végül megenyhültem és felsóhajtottam. - Rendben... csókolj meg aztán engedj.
- Ez a beszéd bébi - kezdte vonogatni a szemöldökét, mire olyan kis aranyosan fejen csaptam és magamhoz rántottam.
- Ne dumálj annyit... 2 perc múlva csengetnek - feléhajoltam, már majdnem megcsókoltam amikor egy kéz jelent meg a szemeim előtt - Mit akarsz Adam? - fordultam felé.
- Semmit - mosolygott. - Csak ne nyalakodjatok előttem - maradt a bájos mosoly.
- Ez nem nyalakodás, és te is szoktál csókolózni Sophieval előttem - elsötétült tekintettel meredtem a két fiúra. Megpusziltam Edward arcát, kikerültem Adamet és aztán mégis csak visszafordultam. - Te... menj be órára ne zűllődj el!! Te pedig - mutattam Adamre. - Ma veled megyek haza, mert beszélnem kell veled az eskövőről.
- Rendben - mondták egyszerre.
- És tényleg menj be órára Edward. Adam szemmel tart és ha nem mész be akkor... akkor megbüntetlek! - ráztam felé a mutatóujjam majd mosolyogva bólintottam és a matematika terem felé igyekeztem.
Csengetésre értem be, a tanár már bent volt. Csúnyán nézett rám, jól megszidott micsoda modortalan kislány is vagyok én, majd a helyemre küldött. Felsóhajtottam elővettem a cuccom és próbáltam koncentrálni. Ma nem is volt olyan vészes ez a matek óra. Egyetlenegyszer sem szólított fel a tanár. Hála Istennek.

21. rész

Sziasztok!

Ismét itt vagyok, tartom az időhatárt, ti meg nem a kommentárírást na de sebaj, talán majd most.

Remélem mindenki kimegasztározta és kixfaktorozta magát mostanra : D Mondok pár személyes kedvencet, csak hogy megcáfolhassatok engem vagy egyetérthessetek velem.

Megasztár: Kökéééény Attila és Lakatos Yvette. Bár utóbbi most kezdi magát utólérni, eddig szar volt és végre elkezdett fogyózni : D Attila meg egy tünemény, imádom és tisztességes családapa. A többi szereplőtől én nem vagyok elájulva. :\

X Faktor: Juj hát Takács Nikolas egyértelműen viszi a pálmát, helyes, okos, tehetséges. Az édes hármas tulajdonság mely együtt jár. Mindig is ilyen pasira vágytam és vágyok most is és remélem Isten ilyet fog elém sodorni. Nagyon könnyen tudnék szerelmes lenni egy ilyen fiúba.
Shodeinde Dorka, őt is imádom, nagyon szimpatkus lány, bár lehet, hogy nincs akkora hangja mint a másik kedvencemnek Janicsák Vecának. ;) De mindketten szépek és jól teljesítenek. : D ez a fő. A többi meg.. nem rossz vagy úgy vagyok vele, mit keresnek ott pl Király L. Norbert aki nagy fazon de miatta kiejtette Ildikó Leot akir imádtam. :@ És ez nem érte meg. Nem értem Normbertben hol van az az az elveszett tehetség. Talán sehol, azért vna elveszve. (: Na de mindegy.

Ennyit rólam, itt a rész.
csóóók. :)


Danielle

Felverekedtük magunkat Edward szobájába. A lépcsőn felfelé menet nekilökött a falnak és megcsókolt. A kuncogó Emmettet útközben nyakon vágtam, mert épp mellettünk mentek el Rosalieval együtt.
- Ne légy bunkó Emmett - torkollta le Rose majd hallottuk a hangos cuppogásokat.
- Menjünk be, mielőtt meghallom Jaspert... azt hiszem nem akarok fültanúja lenni az egésznek.
- Én Emmett miatt jobban aggódnék - válaszolta Edward pár csók között. Kioldalaztam az öleléséből és beszaladtam a szobájába. A szófa .. a fekete bőr szófája nem hiszem, hogy alkalmas lesz, de teljesen mindegy, ha kell a földön fogjuk csinálni. Teljesen elrettentem magamtól és kétségbe is estem. Úristen mire készülök?
- Te Edward - hagytam egy kis szünetet, hogy rám figyeljen. Odajött, magához húzott és a nyakam kezdte kényeztetni. Irtó jó érzés volt. - Edward... nem túl megszervezett ez az egész? Nem olyan spontán...
- Ne törődj vele - folytatta amit elkezdett.
- Nem túl korai?
- Most miért kételkedsz bennem? - mormogta, de nem hagyta abba.
- Ahh - egy nagyon érzékeny pontom találta meg. - Én... Jesszus - szisszentem fel. - Semmi, vedd úgy, hogy meg sem szólaltam - bólintottam, elléptem előle levettem a felsőm és újra megcsókoltam.
- Ez egyre jobban tetszik.
- Azt eltudom képzelni - elkezdtem kibombolni az ingét.
- Danielle...
- Sok a duma Edward. Használd másra a szádat! - kacérkodtam vele és halkan felkuncogtam.
- Te... te nőőő! - nevetett, és felkapott az ölébe. Felsikkantottam, majd nevettem és hopp már a kanapén találtam magam. Felettem Edward volt és elkezdte lehúzni a nadrágom. Iparkodtam az ingjével, de mivel túl aprók voltak a gombok és nekem túlságosan remegett a kezem lehúztam róla, mintha csak egy póló lett volna rajta. És volt is egy alatta. Azt is levettem és istenem nem láttam még ennél gyönyörűbb, kidolgozottabb, szexisebb felsőtestet. Nem az az atomkigyúrt de... bővélkedett azért izommal. Végigcsókoltam a mellkasát ... aztán... pillanatokon belül egy kiáltást hallottam. Elkezdtem vigyorogni.
- Csak nem Emmett?
- De... igen..
- Most is bevan kapcsolva a te kis képességed?
- Isten ments, hogy lássam őket - nevetett, majd a lábamat a vállára dobta és ...


Mivel Edward vámpír és tökéletes a látása a sötétben is, nem volt szüksége lámpára vagy csillárra vagy hasonló dolgokra. Az egyetlen ami egy kis világítást szolgáltatott nekünk az a Hold volt. Ő volt az egyetlen szemtanúja annak amit percekkel az előbb műveltünk. Boldog mosoly függött az arcomon, Edward feküdt mellettem és az ujjammal a hasán köröztem. Nem mondom, hogy minden szuperjól ment... Edward összetörte a berendezést azt hiszem ennek a szófának annyi, és énis biztos ékesebben lettem pár színes folttal. Ránéztem az arcára feljebb kúsztam és hosszan megcsókoltam. Úgy éreztem mondanom kellene valamit, de egyszerűen nem akartam elrontani a pillanatot. Edward kisfiúkat meghazudtalóan viselkedett. Lekúszott hozzám, nyüszögött egy sort és hozzámbújt. A kezével átölelt és a nyakamba fúrta a fejét. A hátát simogattam és borzasztóan elégedettnek éreztem magam. Azt hittem rögvest elsírom magam a boldogságtól, de csak visszatudtam gyűrni a könnyeimet. Egy vékony kis lepedő takart be minket, de pillanatokon belül éreztem, hogy lecsúszik rólunk. Hogy véletlenül, vagy direkt azt nem tudom, de éreztem Edward gyengéd puszijait a fülem tövénél, majd a nyakamon.
- Nem tudok betelni veled - suttogta és nem hagyta, hogy válaszoljak. Rögtön betapasztotta a számat egy csókkal. Csók közben felkuncogtam és magamra húztam Edwardot.
Mondanom sem kell, hogy egyre boldogabb voltam és még szerelmesebb.
A házban csend honolt, és szerintem mindenki hallotta hogyan teljesedik be a szerelmünk.

***

Másnap reggel, pontosabban délben teljesen kába voltam amikor felkeltem. A szoba különböző pontjaban voltak fellelhetők a tegnap viselt ruhák és cipők, a kanapé levolt szakadva és a karfája és levolt tépve. Ez eszembe jutatta a tegnap este és hajnalban történteket amitől vidám mosoly terült el az arcomon. Végignéztem magamon és azt vártam, hogy mindenhol kék zöld foltos leszek, de nem... egyáltalán nem. Nem fájt semmim és később a fürdőszobában vettem észre pár szívásnyomot a nyakamon és vállam környékén. A combomon volt pár zöld folt, de az holnapra elmúlik...
Sosem voltam az a gyorsan megkékülős fajta.
Visszamásztam az "ágyba" betakaróztam és tovább lustálkodtam. Tudtam, hogy Edward lent van és nem akartam csak úgy leállítani lepedőbe csavarva... és féltem, hogy ha lemegyek szembesülök a kíváncsi-elismerő tekintetekkel. Lelkiekben erőt gyűjtöttem, hogy ha ma képes vagyok oda lemenni akkor Emmett rögtön kérdezősködni fog, és Emmett nem a tapintatosságáról híres. Aztán tudtam, hogy Jasper előtt - és az egész Cullen família előtt - égni fogok mint a rongy de vállalom a következményeket. Edwarddal valami fantasztikus volt és szavakkal le sem tudom írni. Vigyorogva forgolódtam az ágyban, majd hirtleen nyílt az ajtó, nyakamig húztam a lepedőt és imádkoztam, hogy Edward legyen az. De nem... Alice volt és Rose. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
- Halihó - mosolyogtak rám mind a ketten.
- Na... hogy telt az éjszakád? - kérdezte rögtön Alice és levetődött mellém. - Ó.. azt hiszem nagyon jól! - válaszolt a saját kérdésére. - Leszakadt a kanapé... Rose... azta!
- Alice hagyd már, zavarba hozod.
De nem... nem éreztem, hogy vörösödnék, vagy akármi. Sőt büszke voltam. Szentséges Szűz az égben! Teljesen kicserélődtem.
- Lehetne egy kérdésem? - kezdtem neki, na és most kezdett nagyon melegem lenni, vagyis kezdek elpirulni.
- Hajrá - ült le mellém Rose is.
- Nagyon... hangosak voltunk? - húztam össze a szemöldököm és néztem fel félve.
- Ami azt illeti hallottunk mindent, a szuuupppperhallásunknak köszönhetően, de szerintem egy ember is lekövetkeztette volna, hogy mi folyik idefent.
- És... mondjátok Carlisle és Esme is hazajöttek? És most is lenn vannak?
- Nem ők Williamnél éjszakáztak és még ott vannak.
- Ó.. Hála Istennek! - néztem fel a plafonra - Egyébként... én is hallottam egy s mást - vigyorodtam el ördögien.
A két lány felnevetett.
- Meghiszem azt! - dőlt el mellettem Rose. - Jézusom. Emmett most nagyon bevolt indulva..
- Cöh... Jasperről nem is beszélve!
- Tényleg... tudtad, hogy Te okoztad az egészet? - kérdezte Rosalie jól megnyomva a "te" szót.
- Igen és sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam.
- Ne butáskodj ez egyáltalán nem volt kellemetlen számunkra. Bár tény ami tény, elég furcsa helyzet alakult ki nálatok, és elég egyértelműen a tudtukra hoztuk, hogy nem sakkozni jövünk haza, de azt hiszem ez mind megérte. Jasper agyát annyira elöntötte a kéj, hogy most ha egy embernő lennék nem hiszem, hogy túléltem volna épp gerinccel - kuncogott fel sokat sejtetően. - Teljesen... állatias volt.
- Így van... Emmett is irtóra ... wááh ha rágondolok még most is beleborzongok! - mosolygott elégedetten Rosalie. Énis rájuk mosolyogtam majd lenéztem magamra.
- Jó. Oké. Már azon kezdtem gondolkodni, hogyan merészkedjek le közétek, ugye a tegnap nálunk történtek után meg az itt történtek után, meg egy lepedőbe csavarva egészen érdekesen néznék ki.
- Tényleg hogy fest a tested? Jól vagy? - kérdezte érdeklődő tekintettel Alice.
- Persze - nevettem fel - Egy karcolás sincs rajtam. A combomon találtam két zöld foltot dehát Istenem... Egyáltalán nem érdekel.
- Hát ezt örömmel hallom! - lépett be Edward. - Kezdtem aggódni, hogy maradandó kárt tettem benned
- Igen... még jobban beléd szerettem. Ez nem eléggé... maradandó kár? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Tulajdonképpen ez nem kár - rázta a fejét vigyorogva. Odajött és megcsókolt majd kifelé indult. - Lemegyek. Majd... gyertek.
- Alice... hoznál nekem pár ruhát amit felvehetek mára? - kérdeztem félve pillantva rá. Válaszul elmosolyodott.
- Ó hát persze! Gyere és válogass!
- Igen... van miből - tette hozzá Rosalie. Felálltam, szorosan magamra csavartam az anyagot és kiléptünk Edward szobájából.

1 órával később értem le a nappaliba a lányokkal együtt. Egyből étellel kínáltak, vagyis Edward mert csinált nekem omlettet. Irtó aranyos volt tőle, és ha belegondoltam akkor igazán éhes is voltam... és fáradt. Nem volt nekem elég az a pár óra alvás. Aligyhogy elkezdtem enni, Emmett már le is ült velem szembe és vigyorogva nézett és hallgatott. Egy ideig nem zavartattam magam, gondoltam volt olyan udvarias, hogy megvárja amíg végzek. Én pedig próbáltam minnél hosszabbra elnyújtani a reggelimet, de aztán zavart, hogy olyan furcsán méreget ezért felpillantottam rá.
- Tessék, csak kérdezz bátran Emmett - dőltem hátra és sóhajtottam fel.
- Először is. Ami érdekel... - lelkesült be, rátámaszkodott az asztallapra és bizalmasan közelebb hajolt. Mind ott voltak a közelben, főleg Edward ő ugrásra készen állt, hogyha túl zavaró és tolakodó lenne a kérdése akkor elráncigálja onnan őt. - Khm... - szemérmetlenül vigyorgott rám. - Igaz az, hogy szex után... a nők... kielégülten... jobban tudnak aludni? - úgy kérdezte, mintha az ételről lenne szó amit eszek. Neki ez természetes volt és jóformán egy szimpla kérdés. Csak, hogy az én magánéletemről van szó és zavarbaejtően erősen nyomta meg a kielégülten szót. Mégis ezt a kérdést én úgy tudtam be, hogy ennél rosszabra is számítottam. Például meséljem el, hogy az emberi nő hogy éli át az orgazmust vagy valami hasonló, de erről eddig szó sem esett. Láttam a szemem sarkából, hogy Edward megmoccan, de közelhajoltam elkezdtem mosolyogni Emmettre és válaszoltam.
- Igaz az... hogy minden férfivámpír egyfajta medveüvöltéssel jelzi a kielégülést? - vágtam vissza mire megmerevedett az arca. Pár pillanat múlva feloldódótt és hátra dőlt.
- Okos lány vagy te Danielle.
- Erre már hamarabb is rájöhettél volna. És amúgy a kérdésedre válaszolva... - kezdtem elmélyült hangon, csak hogy a hatást fokozzam és álltam fel az asztaltól, elindultam Edward felé és rámosolyogtam. - Határozottan mélyen aludtam - megcsókoltam Edwardot, visszanéztem Emmettre önelégülten elmosolyodtam, a döbbent csend pedig elégedettséggel töltött el. Mielőtt kiléptem volna a házból hallottam Edward harsány nevetését, amitől nekem is mosolyognom kellett. Elloptam Eddie fiú autóját és hazafuvaroztam magam.

20. rész

Sziasztok!

Eljött a hétvége, én pedig megérkeztem a friss, üde, élvezhető résszel. : D Mármint remélem az lesz számotokra.
Nem igazán tudok mit hozzáfűzni a részhet, talán annyit, hogy kicsit meglepő lesz úúúgy az utolsó negyed oldal. : $
Privát levelek is igazán jöhetnének. elle.pro@citromail.hu
Meg kommentárok is. Kicsit csalódott vagyok. Aktivizálhatnátok magatokat, ha már énis így teszek. : D
na csók ^^




Edward

Danielle vadul megragadott és felvonszolt az emeletre. Hagytam, had húzzon, mert zokon vette volna, ha ez éppen fordítva lenne. Azt mondaná kérkedem az erőmmel. Így csak mosolyogva hagytam, hogy kézen fogva felszaladjon velem a szobájába. Fel az emeleten, a legutolsó szobába. Ellentétben vele én már rengetegszer jártam nála (mármint... ő nem sűrűn látogatta az én szobámat) és a szobája teljesen tükrözte a személyiségét. A falak színe két színből állt. Az alsó fele bordó volt, a másik fele a plafonnal együtt pedig tűzpiros. Vidám színek, mégis bennem inkább a szenvedély érzetét keltette. Danielle nagyon szenvedélyes ember - és ezt nem csak a szerelem terén mutatja meg. A szobában egy gardróbszekrény állt ami a falak sötétségével ellentétben világos barna - már-már fehér volt. A szekrényben több tükör is megbújt. Ezen mindig mosolyognom kellett. Nem mintha Elle hiú lenne, nem sőt ő nagyon is... szóval nincs megelégedve magával, bár fogalmam sincs miért. Ő úgy tökéletes ahogy van. A szekrény mellett egy vele hasonló színű kétszintes íróasztal volt. A felső szinten volt a monitor, hangfalak, lámpa ilyesmi... Tele volt pakolva, lapokkal, iratokkal és könyvekkel. Volt egy külön sarokpolca amin csak könyvek foglaltak helyet. Emellett zene Cd-ék és Hifi is helyet kapott a szobájában. Meglepett, hogy tv-je viszont nincsen, de ő azt mondta, hogy egy hálószobába nem illik a tv. Gyönyörű fehér franciaágya volt, fekete selyem huzattal, és fehéres-barnás színű éjjeliszekrénnyel. A padló pedig fekete parketta volt, ami elég fényes volt és olyan mintás, mintha márvány lenne, fehér szőnyeggel középen. A szoba két sarkában elhelyezkedett két fotelszerűség is. Zsúfoltnak is tűnhet a szobája - bár az enyémnél nagyobb - de ez egyáltalán nem zavart. Danielle maga is elég zsúfolt természet. Jó, ezt úgy értem, hogy rengeteg tulajdonság fér meg a testében. Persze, ez csak jó.
Egy kicsit elkalandoztam a szobáját fürkészve, ő már régen az említett székben ült és hintázott benne előre-hátra.
- Felfedeztél valami újat, amit eddig nem vettél észre újdonsült vőlegényem? - kérdezte szenvtelenül csillogó szemekkel. Engem is mosolyra fakasztott és felhúztam a székből. Szorosan magamhoz vontam és a hajába csókoltam.
- Nem... csak eszembe jutott mennyire tükröz téged a szobád.
- Ó hát... köszönöm.
- Danielle... - kezdtem halkan. - Tényleg komolyan gondoltad azt, amit lent mondtál?
- A házasságról? - kérdezett vissza, úgy mintha nem tudná. Csak bólintottam. - Nos... lehet, hogy kicsit elhamarkodott lenne a dolog, ezért mondtam, hogy csak... járjunk jegyben.
- Elle csak... csak...
- Te sem tudod pontosan igaz? - nevetett fel. Elmosolyodtam.
- Csak 1 hónapja és 2 napja járunk.
- Hóó. Szóval Te tudod. Sosem voltam jó dátumjegyzésből - forgatta meg a szemét és sóhajtott fel. - Tudod azt gondoltam, hogy megrémülsz majd a kérdéstől és nem válaszolsz, de válaszoltál. Én pedig... hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam: Miért is ne? Hiszen szeretlek, és nincs olyan más ember, vagy vámpír akire kivethetném a hálómat. Tény, hogy nem így képzeltem el, hogy megkéred a kezem - sóhajtott, aztán visszatért a vidámsága és boldogan mosolygott.
- Tudom - gonoszul rávigyorogtam - Tudom. Olvastam a gondolataidban.
- Mondtam, hogy szokj le róla! - ütött vállba - Azok az ÉN gondolataim! Senki másé. Talán megosztom veled, talán nem. Törődj bele! - sértődötten kibontakozott az ölelésemből és hátat fordított nekem. Majdnem felnevettem a gyerekes viselkedésén, és egy kis kuncogást így sem tudtam visszafojtani. - Ne nevess ki!
- Elle drágám, az egész véletlenül történt. Mindig bevan kapcsolva ez a képességem, és már megszoktam, hogy téged nem hallak így a közeledben is így marad. De aztán néha... ritkán de előfordul, hogy hallom a gondolataidat, így azt is láttam, amikor előtted térdeltem a kezedet fogva, belegondoltál a lánykérésbe.
Ijedten pislogni kezdett rám, eltűnt a morcos kislány és helyébe lépett a remült kislány.
- Nincs okod rémületre kedves, hiszen ez nem bűn. Minden nő eljátszadozik a gondolattal, mivel pedig ez benned már megfogalmazódott bátran ejtetted szóvá odalent. De azt gondolom, hogy ez egy kissé korai.
- Ez egy téves gondolat, drága - pillantott szomorúan a szemembe és bújt hozzám. - Ha... ha azt nézzük, hogy te örökké élsz, és 107 éves vagy akkor neked egyáltalán nem korai. Én pedig... én nem élek örökké... és. A francba is annyi időt akarok veled tölteni amennyit csak lehet! Aggódom Edward. Aggódom, hogy úgy nézünk a jövőbe, hogy tengernyi időnk van, de kitudhatja, hogy mi lesz napok, hetek, hónapok vagy akár évek múlva?! Jó persze Alice.. de Alice is csak döntések alapján lát és mondjuk ha látja, hogy egy ember vagy bárki más elhatározza, hogy már pedig engem megöl és senki nincs a közelben lehet, hogy elkéstek! Vagy... vagy elcsap egy kocsi, busz vagy bármi... Az nem döntéseken alapszik. Azt nem tudja előre megjósolni. Nem látod Edward? Én csak egy törékeny ember vagyok, rólam ezek nem pattannak le. Számomra nem Te vagy a legveszélyesebb... - elhalkult a hangja és nyoma sem volt a kétségbeesésnek. - Hanem az egész világ - fejezte be kicsorduló könnyekkel, rémült, beletörődött hangon.
Az ami először megfogalmazódott bennem az volt, hogy talán most engedné, hogy átváltoztassam. De annyira zaklatott lett, hogy ha nem menne bele, nem akartam volna ezzel is csak idegesíteni. Így amit tenni tudtam az volt, hogy most elterelem a figyelmét és ha szerzek egy gyűrűt akkor megkérem a kezét. Nem azért amit mondott, tény, hogy igaza van, hanem miattam, mert szeretem és kell nekem és ezzel ő is így van. És tisztességesen, ahogy a nagy könyvben megvan írva... úgy fogom megkérni a kezét.
És, hogy hogy működik a figyelemelterelés? A legegyszerűbb dolog a világon. Belenéztem a velem szemben lévő tükörbe a szemeim még mindig aranysárgák voltak, ettől még nagyobb nyugalom árasztott el. Mosolyogova felszegtem a fejét és a könnyei láttán félrebiccentettem a fejem, majd óvatosan letöröltem őket.
- Szeretlek - hajoltam hozzá közel és suttogtam a fülébe. Kirázta a hideg, láttam a karján ahogy libabőrös lesz.
- Énis szeretlek - válaszolta és a karjait a derekamra fűzte. Melegen rámmosolygott, majd a fejét a mellkasomra hajtotta. Szerintem nem tudja, hogy épp próbálom elcsábítani.
- Dani... kicsim - szólongattam, mire hümmögött egyet. - Felnéznél rám, hogy megkönnyítsd a helyzetem? - halkan felnevettem ő pedig várakozó tekintettel nézett fel rám. - Na... végre - motyogtam az orrom alatt és megpusziltam az arcát. Kezdte sejteni a dolgot, mert feljebb araszoltak a kezei. Megpusziltam a szája szegletét, majd nagyon óvatosan szájon csókoltam. Csak egy szimpla, hosszú, szerelmes csók volt.
- Edward.... - lehelte és éreztem, hogy megragadja az ingemet és feljebb ágaskodik még ilyen csókokért.
Mindkét kezemet rátettem a derekára - majdnem betakartam vele - így tartva csókoltam meg, úgy rendesen. Ez olyan csók volt amiben benne volt mindenfajta érzelem, és tudtam, hogyha még mindig élnék akkor a szívem most őrült tempóban dobogna, olyan erővel, hogy a fülemben hallanám, teljesen felizzana a vérem a gyomrom bukfenceket hányna és remegne a térdem. Úgy, mint a könyvekben, vagy filmekben. Tudtam, hogy Ellenél ez történik, mert hallottam mindent. És örültem. Örültem, hogy ilyeneket kitudok váltani belőle. Lejjebb csúszott a kezem, mire éreztem, hogy elmosolyodik. A kezével beletúrt a hajamba, ami őrült izgató érzés volt. Tovább csókoltam, mire megkarmolta a tarkómat. Belefúrtam az ujjaim a selmyes hajába, majd azt finoman húzva hátrafeszíttem a fejét, ezzel megszakítva a csókunkat. A nyakát kezdtem csodálni, majd ráhajoltam, megcsókoltam és erősen megszívtam. Azt hittem ettől megijed, de bátorítólag mégjobban rányomta a fejem a nyakára. Picit később lejjebb haladtam, és csókoltam ahol értem.

Danielle

Lassan esett le, hogy épp most omlott le az összes fal kettőnk között. Ugyanis ez az első alkalom, hogy teljesen magától kezdett hozzá a dologhoz... és nem hagyta abba 1 perc után. Őrülten élveztem a pillanatot és ki is használtam. Próbáltam minnél jobban felkorbácsolni a vágyát, mert a finom vígasztalásból és szerelmes gyengéd simogatásokból valami őrülten jó sült ki. Ami tele volt szenvedéllyel és elfojtott vággyal. Elfojtott.. igen. Ez lesz az első alkalom és azt hittem, hogyha eljutok idáig akkor majd teljesen félénk leszek és nem fogom tudni, hogy mit csináljak. Ennek ellenére a kezem külön életet élt, nem görcsöltem semmi miatt és minden csak úgy jött... spontán. A testem ösztön szerűen reagált mindenre, nekem peidg lélekben csak hátrakellett dőlni és figyelni az eseményeket. Sodródtam az árral és nem érdekelt semmi sem. Hevesebben csókoltam, követelőzően, többet akaróan. A kezem minduntalan a hajába túrt, a csípőm akaratlnaul is az ő csípőjéhez préselődött, többször is. Eggyé akartam válni a testével. Tudtam, hogy izzik, forr körülöttünk és köztünk is a levegő, azt is tudom, hogy ha a szemérmességem átveszi a hatalmat akkor levonszolja Edwardot és elviszi valahova olyan helyre ahol nem nyüzsögnek a szuperhallással bíró vámpírok. Mondjuk... Edwardékhoz.

Edward

Eleinte csak egy pár csókot akartam, hogy megnyugtassam, de aztán a dolgok kicsúsztak a kezeim közül és kezdtek elfajulni. Először csak hozzámdőlt.. majd dörgölőzött, majd teljesen fellobbantott bennem valami féle tüzet ami egyenlő volt a vággyal. Hatalmas vágyat éreztem, hogy itt és most ledöntsem a franciaágyán a fekete selyem lepedőn. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen érzés lehet. Egyszer régen... még mikor Bellával kezdtem, esküt tettem, hogy embernővel soha nem fekszem le, és épp most készültem ezt megszegni. De... hát.. úgy is a pokolra jutok akkor legalább miért is ne élvezhetném ki az "életemet"? Nemde? Danielle is akarja nem megerőszakolni fogom... hanem szeretkezni vele. Aztán.. lesz rajta pár kék-zöld folt?! Elmúlik... nem igaz? Najó... ez nem én vagyok. Udvariasnak, várakozónak kellene lennem. Egy igazi úriembernek, ahogy Carlisle nevelt.. de Krisztusom, 107 évet vártam elegem van. Nekem is jár egy kis élvezet. Túlságosan nagy a vágy és a szerelem bennem, hogy a vérére koncentráljak. Sőt, ha most nem említem egyébként sem jutott volna az eszembe. Teljesen mindegy, tudom, hogy nem fogom bántani, mert a belső szörnyeteg is ugyanúgy érez Elle iránt mint Én magam. Lehet, hogy Bellával erre nem lettem volna képes, de Bella... Bella más volt. Elle az igazi és a megmásíthatatlan szerelmem, vele kell megtennem ... nem csak azért, hogy kielégítsem azt amire vágyik, hanem azért is mert veszettül kívánom és már nem tudnék leállni. Ugyanakkor... a ház hemzseg a vámpíroktól akiknek nem csak szuperhallásuk van hanem szuper szaglásuk is és a vágynak van egy tipikus illata... és ezt az illatot jómagam is érzem. Nem csak Elle-en vagy magamon... az egész szobában lehet érezni. Sőt... Jasper... és Audrey... úhh eltudom képzelni, hogy ők is szívesen letepernék most Alicet és Scottot. Elkell innen tűnnünk mielőtt túl feltűnőek lennénk...

Danielle

- Edward.
- Danielle - egyszerre szólaltunk meg levegő után kapkodva, habár Edwardnak erre nem lenne szüksége.
- Mondd édes - suttogta a fülembe és csókolta a nyakamat. Azt képzeltem itt és most letépem az ingét nem érdekelnek a többiek. Az eddig hideg kőszikla teste most forró volt és égett a vágytól. Erre vártam mióta összejöttünk.
- El... Elkell innen... men... mennünk. - nagyon nehezemre esett a beszéd, de csak megtudtam szólalni.
- Igen.. igaz. Menjünk... menjünk... hozzám.
- Énis erre gondoltam.
Ezek után hosszú, fájdalmas, elszenvedett percek következtek. Valamennyire csillapítanunk kellett magunkat. Belegondoltam abba, hogy annyira megszervezett az egész. Elmegyünk Edwardhoz, hogy nyugodtan letudjak vele feküdni. Nem abszurd egy kicsit? Áhh végülis mit számít... csak most tudunk kettesben lenni. És ha Edward hátán megyünk nem veszítünk csak röpke 2 percet... azt igazán kitudom bírni az ajkai nélkül. Igaz?... Azt hiszem.
Nagy nehezen lementünk a nappaliba a többiek közé összekulcsolt - szorított - kezekkel.
- Izé - kezdtem volna, hogy elmegyünk de rátévedt a pillantásom Audreyra. Azt a tekintetet sosem fogom elfelejteni. Aztán megláttam ahogy Scott egy aprót pattan a széken és szigorú tekintettel néz le a kedvesére. Láttam hogy Audrey hogyan simította végig a kezét Scott combján... soha nem akartam ennek szemtanúja lenni. - Bocsássatok meg - zavart voltam mert még mindig elvolt homályosodva az agyam.
- Mi.. igazán szeretnénk - folytatta Edward akadozva. Ő Jaspert nézte... Jézusom Jasper! Hogy nem gondoltam rá... most ha rendesen itt lennék vagyis 100%-osan akkor biztos nagyon szeretném, ha megnyílna alattam a Föld.
- Jójó.. menjetek. Mi is megyünk. Igaz Alice? - pattant fel Jasper és a szemeiben olyan tűz égett, hogy azt hittem felgyullad valami.
- Hmm na de kedves - értetlenül nézett rá a lány, mire Jasper nem bírta tovább erősen magához rántotta és erotikától túlfűtött mozdulatot tett a csípőjével. Tudom, hogy ilyen helyzetekben a férfiak nehezen tudják kontrollálni a testüket. És Jasper... Jasper egy igazán sajátos eset... mert... mert ő duplán érzi sőt, triplán érzi azt amit én, Edward és Audrey. Nehéz lehet visszafognia magát.
- Na de fiam! - botránkozott meg Carlisle majd ránk tévedt a tekintete.
- Mi is megyünk... - hallottam meg a halk rekedtes hangot a nővéremtől. Apa kigúvadt szemekkel nézett rám, tudtam, hogy tudja amit mi itt mind tudunk.
- Ezek a mai fiatalok... Rose drágám mi nem lépünk? Ha mindenki lécel akkor csak mi maradjunk az öregekkel? - átlátszó volt mint az üveg, de elég jó ok amiért leszeretnének lépni. Bizonyára ő is... iggen.
- Héhé... mi még itt vagyunk! - szólalkozott fel Adam is.
- Gyerekek ne csináljátok elvileg ez a mi partink! - folytatta Sophie. Sophie... Sophie sajnos néha nehezen veszi a lapot.
- Ááá! - kapott a fejéhez Edward. Elég halk volt de mindenki hallotta. - Ne gondoljatok semmire!!! Jasper!!! - nem bírta tovább és szegény meggörnyedt háttal nézett rám. - Lépjünk... gyorsan... mert.... ahhh.
- Sajnálom kedves testvérem, te kezdted az egészet... miattad van - felelte Jasper elfúló hangon, mereven nézett minket, nem volt dühös csak irtóra kívánta a mi kis tündérvirágszálunkat. - Alice! - ragadta meg a kezét a hátára dobta és kiviharzottak a helyiségből, ezzel együtt a házból is.
- Mi.. is..
- Apa, anya... reggel látlak titeket!
A két anya hápogott, Carlisle beletörődően sóhajtott, apa meg... apa pedig mosolygott? Micsoda? Hát ez felettébb különös. Na mindegy, ez most cseppet sem érdekel.
- Rendben lesz ígérem - kezdte Edward de apu közbevágott.
- Jójó... vidd mielőtt felrobbannsz.
- De Apu! - teljesen ledöbbentem szabad utat engedett a szexnek. A saját apám! Nem ilyennek ismertem.
- Egy szerelmes vámpír... egy szerelmes vágytól fűtött vámpír, azt hiszed nem érzem az illatot? Vigyázni fog rád ezt én garantálom. Na hess inenn! - intett, hogy menjünk. Hát mi boldogan rohantunk ki a házból. Vagyis... én Edward hátán voltam.
- Bírom az apádat... - mormolta út közben.
- Te hallod, ha most mindenki hazamegy... vagyis hozzátok nem lesz kicsit orgia jellege az egésznek?
- Kit érdekel ők sosem szégyenlősködtek, én sem fogok - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Helyes... - egyetértően bólintottunk és folytatutk utunkat. Egy perc sem telt bele, Emmettékkel egyszerre érkeztünk meg a Cullen rezidenciához.

19. rész

Sziasztok!

Megjöttem a következő résszel Gicusnak köszönhetően : D
Nem nagyon aktivizáltátok maggatokat kommentírás terén amit igazán sajnálok, hiszen szeretném tudni a véleményeteket. Nem kérek sokat csak 5 db kommentárt. Így kezdésnek. Igaz, hogy nem valami hosszú rész, de véleményetek csak lesz róla. Remélem.
Jóó. Látom én a számlálót és tetszik amit látok, de ragadjatok ti is billentyűzetet és pötyögjetek nekem pár sort. Legyetek oly szivesek. ^^ Köszönöööm.

Jövő hét végén jövök a következő résszel, addig is kellemes napokat mindenkinek csókollak benneteket. : )





Adam

Ma... hétfő 16:56 perckor... Sophia elé állok és megkérem a kezét. Igen. Megteszem. Ma. Meg én. Miért érzem magam úgy, mint egy huszonéves suhanc aki a barátnője feleségül kérése előtt úgy izgul, hogy beleremeg a gyomra? Hiszen... 99 éves leszek novemberben. És a választ is határozottan tudom. Akkor mégis miért izgulok? Kár ezen rágódnom, úgysem jövök rá...
Minden lelkierőm összeszedtem és a nappali felé közeledtem. Leviszem a partra... ő még nem volt ott.
- Sophie? - kérdezem halkan, rekedtes hangon. Mosolyogva kapta fel a fejét és tette le a körömreszelőt. Nők... - Leviszlek a patra - végre elmosolyodtam, mire szupergyorsan felpattant és vigyorogva a nyakamba ugrott.
- Jaj nagyon jó. Szuper. Meleg van? Igen.. veszek fel valami lengébbet - kapkodósan felszaladt az emeletre. Végignéztem rajta... Térdfarmert és egy lila blúz félét viselt. Nagyon jól nézett ki a szőke hajával vékony alkatával és csodás idomaival, de tudom, hogy mindig megtud lepni valami újjal.
10 perc sem telt el, feltűzött hajjal egy naracssárgás színű egyberuhában jelent meg előttem, amely mélyen dekoltált volt és kissé áttetsző. Hmm... szeretem az ilyen ruhákat. Melegen rámmosolygott és belémkarolt.
- Mehetünk.
- Rendben - mosolyogtam és elindultunk a cél felé...

Mivel kocsival mentünk és nem futottunk, úgy 1 óra alatt értünk le. Elvileg ránk nem vonatkozik az egyezség amit kötött Carlisle a farkasokkal, de ha meglátnak bennünket biztosan elakarnak minket távolítani... mindegy, ez a legalkalmasabb hely a szándékaimnak. Leültünk a homokos partra és egy ideig csendben voltunk, és figyeltük a tengert.
- Szép ez a hely - szólalt meg halkan Sophie. Helyeslően bólintottam, majd ő folytatta. - Tudod... aggódom Elleért - nem éppen erről akartam beszélni, de igaza van.
- Igen... énis.
- Amiatt aggódom, hogy a többiek túzásokba viszik és egyszer megunja és odaköltözik Edwardhoz vagy valami. Próbáltam beszélni Audreyval, de nem figyelt rám. Tudod, Danielle nagy lány már és döntésképes. Szereti Edwardot és ő is viszonozza. Ha valami balul sülne el, úgyis ott lennénk mi, vagy a Cullen család. Az igaz, hogy egy ideig énis rágtam a fülét, hogy inkább változzon át, mert az lenne a leglogikusabb, de ő makacsul ellenállt és belegondolva, ha volna választási lehetőségem énis ember maradnék - átölelte a térdeit, és ráhajtotta a fejét.
- Énis pontosan így érzek. De ez ellen már nem tudunk semmit tenni, mert nekünk nem volt lehetőségünk dönteni... és amúgy is. Itt vagy nekem Te. Ezért... én. Igen. Örülök - teljesen zavarba jöttem és elhatároztam, hogy most megkérem a kezét, de nem jött ki hang a torkomon.
- Adam? Jólvagy?
- Persze.. na aggódj kutya bajom. Mégis mi bajom lehetne? - kérdeztem hadarva.
- Semmi, csak teljesen zavarba jöttél - felnevetett és várakozóan nézett rám.
- Igen igazságszerint kérdezni akartam tőled valamit - megköszörültem a torkomat és rápillantottam.
- Csak nyugodtan.
Észrevétlenül kihúztam a zsebemből a kis fekete dobozkát és felnyitottam, majd félve ránéztem.
- Sophia... hozzám jössz feleségül? Másodszorra is? - bujkáló mosollyal néztem az arcát, ami először döbbent volt, majd fokozatosan más érzelmeket tükrözött. Gyengédség, szerelem, boldoság. Majd tudtam, hogy ha sírni tudna akkor azt tenné.
- Jaj.. persze.. Igen.. Igen. IGEN!!! - nevetve ölelt meg, belőlem pedig felszakadt egy megkönnyebbült sóhaj.
- Jó mert... a lányok már elkezdték a szervezést - súgtam a fülébe, majd ledöntöttem a homokba és megcsókoltam. Egyszer, kétszer... sokszor.

Estefelé járt az idő amikor leparkoltam a ház előtt. Az egész Cullen família ott volt, és amikor beléptünk a házba összekulcsolt kezekkel, megrohamoztak bennünket. Tudhattam volna, hogy Alice előre fogja látni és szervez egy spontán partit. Végülis, jól esett. Szép gesztus volt tőlük. Hoztak ajándékokat, elhalmoztak a gratulációjukkal, egyenként végigpuszilgattak minket, Daniellet le sem lehetett lőni, csüngött a nyakamban egy csomó ideig. Nehezen, de lefejtegettem a szorító karokat a nyakamról.
- Megfojtasz hugi? - kérdeztem nevetve, mire kinyújtotta a nyelvét.
- Csak örülök, hogy megtetted. Azt hittem az esküvő előtt egy nappal fogod csak megkérdezni.
- Daniii - szólt rá Edward fojtott hangon, mire ő felkuncogott.
- És te mikor kéred meg az én kezem? - pillantott rá kacéran, mire Edward megfagyott. Hangosan nevetni kezdtem, de Danielle csak karbatett kezekkel állt és nézett Edwardra. Ha tehetné, még ennél is sápadtabb lenne most.
- Öregem nyugalom. Csak hülyéskedik - szóltam rá, mert féltem, hogy úgy marad.
- .. Jó. Persze. Igen. Leszel a feleségem? - vágott vissza és nézett rá Danire. Nem hitte, hogy Edward belemegy a játékba - vagy komolyan veszi - ezért döbbentett pillantott rá. Percek múlva felocsúdott és elésétált.
- Nem mersz feleségül venni - suttogta, bár mi hallottuk.
- Fogadjunk?
- Hosszú távon elviselhetetlen vagyok.
- Én pedig türelmes - vont vállat Edward, mire Danielle gondolkodott majd megfordult és ránézett Carlislera.
- Carlisle, Edward mesélt nekem arról a kutatásról amit végzel, miszerint vámpírok is termékenyíthetnek meg nőket... vagy, hogy egy vámpírnő is eshet teherbe. Meggyorsítanád a folyamatot? Úgy néz ki menasszony vagyok - jellentette ki és... megfagyott a levegő. Döbbenten pislogott mindenki neki pedig egyre szélesebb volt a mosolya. Edward megkocogtatta a vállát, mire ő megfordult és egyből kapott pár csókot.
- Azt hittem ez a buli azért van, hogy megünnepeljenek minket - súgtam oda Sophienak, mire ő felkuncogott a többieket viszont nem igen foglalkoztatta az én problémám. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy én az majdnem 18 éves hugocskám eljegyeztette magát a saját eljegyzési partimon.
- Szóval, hölgyem... - kezdett bele Edward, de Danielle persze félbeszakította.
- Ne vegyél komolyan, nem megyek hozzád feleségül. Majd.. idővel. Tekintsd úgy... hogy a jegyesed vagyok.
- Minnél előbb beszerzek egy gyűrűt.
- Nem szükséges - bújt hozzá közelebb.
- De én ragaszkodom hozzá - puszilta meg a halántékát. - Carlisle.. hallottad... lehetséges, amit kér tőled?
- Végülis igen, de akkor minden időmet rákell fordítanom. Volt már 3 kudarcom ezzel kapcsolatban.
- Szóval, azt mondod, hogy ha ez az egész folyamat végbemegy és ha sikeres lesz... lehetne... kisbabám? - kérdezte kedves feleségem, mire Carlisle bólintott. - De.. tehát, ha megszülöm, akkor ember lesz, vagy vámpír?
- Ezt nem tudom meghatározni. Valószínűleg vámpír csak... fog öregedni, majd egy bizonyos kornál megáll. Szóval nem marad örökre csecsemő. De ez csak az én feltevésem, még soha nem volt sikeres a kutatásom így ezeket még nem tapasztaltam meg.
- Erre igazán kíváncsi vagyok - szólalt meg apu. - Menjünk üljünk le, és részletesen számolj be mindenről, barátom.
- Helyes! - bólintott Rosalie és elindultunk mind a nappali felé, ugyanis még mindig a nappaliban tolungtunk.
- Nem lépünk le? - hallottam meg Edward halk susogását és ezen elmosolyodtam.
- Ne csinálj semmi rosszat a hugommal Cullen! - szóltam hátra vigyorogva.
- Rendben, rendben - legyintett és ekkor Elle közbelépett kinyújtotta rám a nyelvét, mint valami öt éves és felhúzta Edwardot az emeletre.