22. rész

Sziasztok!

VÉGRE SZÜNET!

Ezt szerettem volna először közölni : D
10ig aludtam annyira jó volt azzal a tudattal ébredni, hogy hétfőn nincs suli. Istenem. *-*

Ööö még mindig nem kicsit, nagyon elégedetlen vagyok.
Sok a olvasó, látom és örülök neki, borzasztóan. DE! Még midnig alig írtok kommentárt... :\

Kérek mindenkit, akit kicsit is érdekel ez a dolog... írjon pár sort, tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre.

na.csók.



Danielle


Miután kettőnk között megtörtént AZ kicsit másabb lett minden. Kezdte végre megérteni mindenki, hogy ez nálam nem afféle fellángolás, múló érzés, hanem komoly. Persze, nem tudtam titkolni, hogy lefeküdtem Edwarddal, mert a nappaliban történt jelenet után letagadhatatlan volt. De tapintatból nem szóltak semmit. Anyu persze megkérdezte, jóvolt-e, fájt-e, lett-e valami bajom stbstbstb. De csak egy mosollyal és minden rendbével intéztem el. A lánytestvéreim viszont nem érték be ennyivel. Nem túl részletesen, de vázolnom kellett a történetet. Mindegy, elmondták, hogy az ő estéjük se volt rossz. Ennek viszont örültem és kerültük a témát. A fiúk és apa fel sem hozták. Sőt mintha nem mertek volna a szemembe nézni.
A hétvégém pedig... Edward tényleg nem tudott betelni velem és énsem vele. Egyszerűen amikor ránéztem már megkívántam. Nem nagyon bántuk a dolgot, nem is álltunk az útjába, tettük amit tennünk kellett.
Hétfő réggel fél 6-kor iszonyú fáradtan keltem fel. Előző éjszaka Edwarddal voltam és teljesen kimerültem. Reggel nem találtam magam mellett, de hagyott pár nyomot a szobában - és rajtam is - hogy tudjam, itt járt. A nyakamon lévő szívásnyomok egyértelmű jeleket mutattak az éjjelre. A mostanában divatos nagyon vékony és nagyon hosszú sálra esett a választásom. Így senki nem fog gyanakodni, mert szimplán csak egy kiegészítő. És tesim sem lesz, hogy legyen okom levenni... Szerintem Edward direkt csinálta, hogy legyen valami ami miatt fájhat a fejem. Felöltöztem, bepakoltam a táskámba és leszaladtam a konyhába.
- Jóóóreggelt!! - köszönt Scott és nyomott egy csókot a homlokomra. Melegen rámosolyogtam és letöröltem a homlokom.
- Neked is. Adam? - kérdeztem, hiszen vele szoktam menni suliba.
- Még fent van - rántott vállat.
- Az nagyon jó. Mindjárt csengetnek... - feltrappoltam az emeletre és bekopogtam Adam és Sophie szobájába. Nem kaptam választ így bekukkantottam. Adam magába roskadva ült az ágyon, majd felpillantott.
- Ó neharagudj, máris indulunk. Sophie! - kiabált, bár nem lett volna szükséges.
- Hmm? - jelent meg az említett egy hajkefével a kezében. - Én még nem vagyok készen... 5 perc.
- Rendben - bólintottam és ránéztem Adamra. Olyan volt, mintha nem is lenne itt. Teljesen üres volt a tekintete.
- Adam - megérintettem a vállát mire ijedten kapta fel a fejét. - Jól vagy? Mi történt?
- Semmi.... semmi - kerülte a tekintetemet.
- Adam! - szóltam rá valamivel erélyesebben. - Nekem bármit, érted? Bármit elmondhatsz!
- De kifogsz nevetni - motyogta, és tudtam, hogyha tudna akkor most bizony elpirulna.
- Dehogy foglak, a legkedvesebb testvérem vagy. Megdoljuk. Na... bökd ki - bújtam oda hozzá és megsimogattam a hátát.
- Félek... én.. izé. Félek - lehelte és minden erő elszállt belőle.
- Na de mégis mitől? - teljesen ledöbbentem, de próbáltam ezt nem éreztetni vele.
- Az esküvő - na ez volt a hab a tortán. - Tudom, butaság, mert ez a második....de.. komolyan félek, hogy valami rosszul fog elsülni, vagy Sophie nemet mondd igen helyett... Már csak 1 hét van a ... az esküvőig és komolyan aggódom, hogy az utolsó pillanatban valami puff elromlik és kész vége, ennyi volt!
- Na... Adam - húzódtam el tőle - Ekkora baromságot, még életedben nem hordtál össze meg vissza meg vissza meg össze - próbáltam kicsit felvidítani. Átszaladt az arcán egy aprócska mosolyféle. - Jaj Adam ezt nem gondolhatod komolyan. Sophie szeret téged mennyi is? 80 éve? Akkor miért akarna elhagyni téged? És hová menne? Adam kérlek...legyél kicsit nyugodtabb, ne aggódj az esküvő miatt szinte minden elvan rendezve. A kajával nem bajlódtunk, mert csak én leszek ott ember, a pap meg... a pap meg hamar lelép - a vállára tettem a kezem. - Csigavér Andy. Minden rendben lesz.
- Köszönöm - mosolygott rám kicsit fáradtan.
- Indulhatuuunk! - robogott ki Sophie a szobából vállán a táskával, és úgy tett mintha mit sem hallott volna az előző párbeszédből, de Andy és énis tudtuk jól, hogy ez nem így van. Felsóhajtottunk, majd követtük őt.
Útközben mellénk csapódott Adurey is és elindultunk a suliba. Olyan pontosak voltunk, hogy 1 perccel csengetés előtt értünk be. A tanár szerencsémre még nem volt benn... amúgy sem szeretem a matekot. Meg a tanárt sem aki tartja... meg ő sem engem. De nem érdekel.

A szünetekben Edward mindig hátulról támadt. Átölelte a derekam belecsókolt a nyakamba és csak aztán köszönt. Először halálra rémültem, mert éppen elmélyülten társalogtam Angelával és Jessicával az éppen divatba lépett színekről. Igen tudom, hogy ez egy nagyon fontos téma amit nem hagyhattunk csak úgy kibeszéletlenül. Amikor Edward feltűnt mögöttem a két lánynak az arcán olyan megdöbbenés volt, hogy először jómagam sem tudtam hova nézzek. Edward persze zavartalnul mosolygott és ölelte a derekam.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a sulis dolgok is a feje tetejére álltak. Mindenki... tényleg Mindenki tudott a kapcsolatunkról. Még a tanárok is... így amikor biológián kértem a tanárt, hogy had üljek vissza Edward mellé zokszó nélkül bóllintott. Fogalmam sincs hogyan engedte meg, hiszen ha egyszer tudja, hogy együtt vagyunk akkor azt is sejtheti, hogy CSAK egymással fogunk foglalkozni az elkövetkezendő órákon. Végülis mindegy. Az összes lány aki hajtott volna Edwardra és aki eddig bepróbálkozott, többet a szemembe se mert nézni. Valahogy sejtették, hogy velem más mint Bellával. Biztos vagyok benne, hogy ő is kiállt volna amellett, hogy Edward az övé... de őt másnak ismerték. Inkább szerénynek, visszahúzódónak és konfliktus kerülőnek írták le. Én azért merőben más vagyok így azt hiszem tőlem kissé tartanak. És ez jó. Nagyon jó. Így, hogy mindenki tud rólunk, zavartalnul oson be utánam a lányöltözőbe tesin, követ mindenhová, vagy akár csókol meg a folyosó kellős közepén. Diadalittasan meséltem a többieknek, hogy Bellával ilyen bizony nem volt. Ők pedig alátámasztották, hogy igen mert látták. Ez pedig boldogsággal töltött el. És Edwardot is. Úgyhogy klappolt minden.
Jessica természetesen féltékeny volt, éreztem én amikor kérdezősködött, hogy valójában a pokol legmélyebb bugyrába kíván éppen, de már csak azért is szép részletesen meséltem el mindent. Najó nem mindent, azt azért nem közöltem, hogy le is feküdtem vele, mert tudniillik a suliban Jess a nagy pletykafészek, és ha elmondtam volna akkor másnapra az egész iskola ezen csámcsogott volna. Úgyhogy ezt inkább meghagytam magamnak. Angela... Angela nem hazudtolta meg magát. Megvolt döbbenve, aztán leszidott, hogy nem mondtam el hamarabb, majd örült nekünk és mosolyogva hallgatott engem ahogyan mesélek. Egyáltalán nem volt féltékeny, igaz is ő maximálisan boldog Erik mellett.
Mike megbizonyosodott arról, hogy Edward végleg elhagyta Bellát és ráakart szállni, de nem hagytam, megmondtam ő Jacobbal van és vele se akarjon ujjat húzni. Hát nem is tette, maradt inkább Jessnél.

- Lógjunk el... - súgta a fülembe Edward a szünet utolsó perceiben. Megijedtem, de semmibaj.
- Edward ne hülyülj - dorgáltam és kibontakoztam az öleléséből. - Matekom lesz és... nem szeret a tanár nem akarok még problémákat is - sóhajtottam fel. Igen ezen a napon van két matekom.
- Jó rendben, csak egy ötlet volt - jött utánam, kapott el és nekilökött a szekrényemnek. Bevertem a fejem.
- Áucs - fogdostam fájó testrészem és simogattam. Csúnyán néztem a vigyorgó Edwardra... majd végül megenyhültem és felsóhajtottam. - Rendben... csókolj meg aztán engedj.
- Ez a beszéd bébi - kezdte vonogatni a szemöldökét, mire olyan kis aranyosan fejen csaptam és magamhoz rántottam.
- Ne dumálj annyit... 2 perc múlva csengetnek - feléhajoltam, már majdnem megcsókoltam amikor egy kéz jelent meg a szemeim előtt - Mit akarsz Adam? - fordultam felé.
- Semmit - mosolygott. - Csak ne nyalakodjatok előttem - maradt a bájos mosoly.
- Ez nem nyalakodás, és te is szoktál csókolózni Sophieval előttem - elsötétült tekintettel meredtem a két fiúra. Megpusziltam Edward arcát, kikerültem Adamet és aztán mégis csak visszafordultam. - Te... menj be órára ne zűllődj el!! Te pedig - mutattam Adamre. - Ma veled megyek haza, mert beszélnem kell veled az eskövőről.
- Rendben - mondták egyszerre.
- És tényleg menj be órára Edward. Adam szemmel tart és ha nem mész be akkor... akkor megbüntetlek! - ráztam felé a mutatóujjam majd mosolyogva bólintottam és a matematika terem felé igyekeztem.
Csengetésre értem be, a tanár már bent volt. Csúnyán nézett rám, jól megszidott micsoda modortalan kislány is vagyok én, majd a helyemre küldött. Felsóhajtottam elővettem a cuccom és próbáltam koncentrálni. Ma nem is volt olyan vészes ez a matek óra. Egyetlenegyszer sem szólított fel a tanár. Hála Istennek.