20. rész

Sziasztok!

Eljött a hétvége, én pedig megérkeztem a friss, üde, élvezhető résszel. : D Mármint remélem az lesz számotokra.
Nem igazán tudok mit hozzáfűzni a részhet, talán annyit, hogy kicsit meglepő lesz úúúgy az utolsó negyed oldal. : $
Privát levelek is igazán jöhetnének. elle.pro@citromail.hu
Meg kommentárok is. Kicsit csalódott vagyok. Aktivizálhatnátok magatokat, ha már énis így teszek. : D
na csók ^^




Edward

Danielle vadul megragadott és felvonszolt az emeletre. Hagytam, had húzzon, mert zokon vette volna, ha ez éppen fordítva lenne. Azt mondaná kérkedem az erőmmel. Így csak mosolyogva hagytam, hogy kézen fogva felszaladjon velem a szobájába. Fel az emeleten, a legutolsó szobába. Ellentétben vele én már rengetegszer jártam nála (mármint... ő nem sűrűn látogatta az én szobámat) és a szobája teljesen tükrözte a személyiségét. A falak színe két színből állt. Az alsó fele bordó volt, a másik fele a plafonnal együtt pedig tűzpiros. Vidám színek, mégis bennem inkább a szenvedély érzetét keltette. Danielle nagyon szenvedélyes ember - és ezt nem csak a szerelem terén mutatja meg. A szobában egy gardróbszekrény állt ami a falak sötétségével ellentétben világos barna - már-már fehér volt. A szekrényben több tükör is megbújt. Ezen mindig mosolyognom kellett. Nem mintha Elle hiú lenne, nem sőt ő nagyon is... szóval nincs megelégedve magával, bár fogalmam sincs miért. Ő úgy tökéletes ahogy van. A szekrény mellett egy vele hasonló színű kétszintes íróasztal volt. A felső szinten volt a monitor, hangfalak, lámpa ilyesmi... Tele volt pakolva, lapokkal, iratokkal és könyvekkel. Volt egy külön sarokpolca amin csak könyvek foglaltak helyet. Emellett zene Cd-ék és Hifi is helyet kapott a szobájában. Meglepett, hogy tv-je viszont nincsen, de ő azt mondta, hogy egy hálószobába nem illik a tv. Gyönyörű fehér franciaágya volt, fekete selyem huzattal, és fehéres-barnás színű éjjeliszekrénnyel. A padló pedig fekete parketta volt, ami elég fényes volt és olyan mintás, mintha márvány lenne, fehér szőnyeggel középen. A szoba két sarkában elhelyezkedett két fotelszerűség is. Zsúfoltnak is tűnhet a szobája - bár az enyémnél nagyobb - de ez egyáltalán nem zavart. Danielle maga is elég zsúfolt természet. Jó, ezt úgy értem, hogy rengeteg tulajdonság fér meg a testében. Persze, ez csak jó.
Egy kicsit elkalandoztam a szobáját fürkészve, ő már régen az említett székben ült és hintázott benne előre-hátra.
- Felfedeztél valami újat, amit eddig nem vettél észre újdonsült vőlegényem? - kérdezte szenvtelenül csillogó szemekkel. Engem is mosolyra fakasztott és felhúztam a székből. Szorosan magamhoz vontam és a hajába csókoltam.
- Nem... csak eszembe jutott mennyire tükröz téged a szobád.
- Ó hát... köszönöm.
- Danielle... - kezdtem halkan. - Tényleg komolyan gondoltad azt, amit lent mondtál?
- A házasságról? - kérdezett vissza, úgy mintha nem tudná. Csak bólintottam. - Nos... lehet, hogy kicsit elhamarkodott lenne a dolog, ezért mondtam, hogy csak... járjunk jegyben.
- Elle csak... csak...
- Te sem tudod pontosan igaz? - nevetett fel. Elmosolyodtam.
- Csak 1 hónapja és 2 napja járunk.
- Hóó. Szóval Te tudod. Sosem voltam jó dátumjegyzésből - forgatta meg a szemét és sóhajtott fel. - Tudod azt gondoltam, hogy megrémülsz majd a kérdéstől és nem válaszolsz, de válaszoltál. Én pedig... hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam: Miért is ne? Hiszen szeretlek, és nincs olyan más ember, vagy vámpír akire kivethetném a hálómat. Tény, hogy nem így képzeltem el, hogy megkéred a kezem - sóhajtott, aztán visszatért a vidámsága és boldogan mosolygott.
- Tudom - gonoszul rávigyorogtam - Tudom. Olvastam a gondolataidban.
- Mondtam, hogy szokj le róla! - ütött vállba - Azok az ÉN gondolataim! Senki másé. Talán megosztom veled, talán nem. Törődj bele! - sértődötten kibontakozott az ölelésemből és hátat fordított nekem. Majdnem felnevettem a gyerekes viselkedésén, és egy kis kuncogást így sem tudtam visszafojtani. - Ne nevess ki!
- Elle drágám, az egész véletlenül történt. Mindig bevan kapcsolva ez a képességem, és már megszoktam, hogy téged nem hallak így a közeledben is így marad. De aztán néha... ritkán de előfordul, hogy hallom a gondolataidat, így azt is láttam, amikor előtted térdeltem a kezedet fogva, belegondoltál a lánykérésbe.
Ijedten pislogni kezdett rám, eltűnt a morcos kislány és helyébe lépett a remült kislány.
- Nincs okod rémületre kedves, hiszen ez nem bűn. Minden nő eljátszadozik a gondolattal, mivel pedig ez benned már megfogalmazódott bátran ejtetted szóvá odalent. De azt gondolom, hogy ez egy kissé korai.
- Ez egy téves gondolat, drága - pillantott szomorúan a szemembe és bújt hozzám. - Ha... ha azt nézzük, hogy te örökké élsz, és 107 éves vagy akkor neked egyáltalán nem korai. Én pedig... én nem élek örökké... és. A francba is annyi időt akarok veled tölteni amennyit csak lehet! Aggódom Edward. Aggódom, hogy úgy nézünk a jövőbe, hogy tengernyi időnk van, de kitudhatja, hogy mi lesz napok, hetek, hónapok vagy akár évek múlva?! Jó persze Alice.. de Alice is csak döntések alapján lát és mondjuk ha látja, hogy egy ember vagy bárki más elhatározza, hogy már pedig engem megöl és senki nincs a közelben lehet, hogy elkéstek! Vagy... vagy elcsap egy kocsi, busz vagy bármi... Az nem döntéseken alapszik. Azt nem tudja előre megjósolni. Nem látod Edward? Én csak egy törékeny ember vagyok, rólam ezek nem pattannak le. Számomra nem Te vagy a legveszélyesebb... - elhalkult a hangja és nyoma sem volt a kétségbeesésnek. - Hanem az egész világ - fejezte be kicsorduló könnyekkel, rémült, beletörődött hangon.
Az ami először megfogalmazódott bennem az volt, hogy talán most engedné, hogy átváltoztassam. De annyira zaklatott lett, hogy ha nem menne bele, nem akartam volna ezzel is csak idegesíteni. Így amit tenni tudtam az volt, hogy most elterelem a figyelmét és ha szerzek egy gyűrűt akkor megkérem a kezét. Nem azért amit mondott, tény, hogy igaza van, hanem miattam, mert szeretem és kell nekem és ezzel ő is így van. És tisztességesen, ahogy a nagy könyvben megvan írva... úgy fogom megkérni a kezét.
És, hogy hogy működik a figyelemelterelés? A legegyszerűbb dolog a világon. Belenéztem a velem szemben lévő tükörbe a szemeim még mindig aranysárgák voltak, ettől még nagyobb nyugalom árasztott el. Mosolyogova felszegtem a fejét és a könnyei láttán félrebiccentettem a fejem, majd óvatosan letöröltem őket.
- Szeretlek - hajoltam hozzá közel és suttogtam a fülébe. Kirázta a hideg, láttam a karján ahogy libabőrös lesz.
- Énis szeretlek - válaszolta és a karjait a derekamra fűzte. Melegen rámmosolygott, majd a fejét a mellkasomra hajtotta. Szerintem nem tudja, hogy épp próbálom elcsábítani.
- Dani... kicsim - szólongattam, mire hümmögött egyet. - Felnéznél rám, hogy megkönnyítsd a helyzetem? - halkan felnevettem ő pedig várakozó tekintettel nézett fel rám. - Na... végre - motyogtam az orrom alatt és megpusziltam az arcát. Kezdte sejteni a dolgot, mert feljebb araszoltak a kezei. Megpusziltam a szája szegletét, majd nagyon óvatosan szájon csókoltam. Csak egy szimpla, hosszú, szerelmes csók volt.
- Edward.... - lehelte és éreztem, hogy megragadja az ingemet és feljebb ágaskodik még ilyen csókokért.
Mindkét kezemet rátettem a derekára - majdnem betakartam vele - így tartva csókoltam meg, úgy rendesen. Ez olyan csók volt amiben benne volt mindenfajta érzelem, és tudtam, hogyha még mindig élnék akkor a szívem most őrült tempóban dobogna, olyan erővel, hogy a fülemben hallanám, teljesen felizzana a vérem a gyomrom bukfenceket hányna és remegne a térdem. Úgy, mint a könyvekben, vagy filmekben. Tudtam, hogy Ellenél ez történik, mert hallottam mindent. És örültem. Örültem, hogy ilyeneket kitudok váltani belőle. Lejjebb csúszott a kezem, mire éreztem, hogy elmosolyodik. A kezével beletúrt a hajamba, ami őrült izgató érzés volt. Tovább csókoltam, mire megkarmolta a tarkómat. Belefúrtam az ujjaim a selmyes hajába, majd azt finoman húzva hátrafeszíttem a fejét, ezzel megszakítva a csókunkat. A nyakát kezdtem csodálni, majd ráhajoltam, megcsókoltam és erősen megszívtam. Azt hittem ettől megijed, de bátorítólag mégjobban rányomta a fejem a nyakára. Picit később lejjebb haladtam, és csókoltam ahol értem.

Danielle

Lassan esett le, hogy épp most omlott le az összes fal kettőnk között. Ugyanis ez az első alkalom, hogy teljesen magától kezdett hozzá a dologhoz... és nem hagyta abba 1 perc után. Őrülten élveztem a pillanatot és ki is használtam. Próbáltam minnél jobban felkorbácsolni a vágyát, mert a finom vígasztalásból és szerelmes gyengéd simogatásokból valami őrülten jó sült ki. Ami tele volt szenvedéllyel és elfojtott vággyal. Elfojtott.. igen. Ez lesz az első alkalom és azt hittem, hogyha eljutok idáig akkor majd teljesen félénk leszek és nem fogom tudni, hogy mit csináljak. Ennek ellenére a kezem külön életet élt, nem görcsöltem semmi miatt és minden csak úgy jött... spontán. A testem ösztön szerűen reagált mindenre, nekem peidg lélekben csak hátrakellett dőlni és figyelni az eseményeket. Sodródtam az árral és nem érdekelt semmi sem. Hevesebben csókoltam, követelőzően, többet akaróan. A kezem minduntalan a hajába túrt, a csípőm akaratlnaul is az ő csípőjéhez préselődött, többször is. Eggyé akartam válni a testével. Tudtam, hogy izzik, forr körülöttünk és köztünk is a levegő, azt is tudom, hogy ha a szemérmességem átveszi a hatalmat akkor levonszolja Edwardot és elviszi valahova olyan helyre ahol nem nyüzsögnek a szuperhallással bíró vámpírok. Mondjuk... Edwardékhoz.

Edward

Eleinte csak egy pár csókot akartam, hogy megnyugtassam, de aztán a dolgok kicsúsztak a kezeim közül és kezdtek elfajulni. Először csak hozzámdőlt.. majd dörgölőzött, majd teljesen fellobbantott bennem valami féle tüzet ami egyenlő volt a vággyal. Hatalmas vágyat éreztem, hogy itt és most ledöntsem a franciaágyán a fekete selyem lepedőn. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen érzés lehet. Egyszer régen... még mikor Bellával kezdtem, esküt tettem, hogy embernővel soha nem fekszem le, és épp most készültem ezt megszegni. De... hát.. úgy is a pokolra jutok akkor legalább miért is ne élvezhetném ki az "életemet"? Nemde? Danielle is akarja nem megerőszakolni fogom... hanem szeretkezni vele. Aztán.. lesz rajta pár kék-zöld folt?! Elmúlik... nem igaz? Najó... ez nem én vagyok. Udvariasnak, várakozónak kellene lennem. Egy igazi úriembernek, ahogy Carlisle nevelt.. de Krisztusom, 107 évet vártam elegem van. Nekem is jár egy kis élvezet. Túlságosan nagy a vágy és a szerelem bennem, hogy a vérére koncentráljak. Sőt, ha most nem említem egyébként sem jutott volna az eszembe. Teljesen mindegy, tudom, hogy nem fogom bántani, mert a belső szörnyeteg is ugyanúgy érez Elle iránt mint Én magam. Lehet, hogy Bellával erre nem lettem volna képes, de Bella... Bella más volt. Elle az igazi és a megmásíthatatlan szerelmem, vele kell megtennem ... nem csak azért, hogy kielégítsem azt amire vágyik, hanem azért is mert veszettül kívánom és már nem tudnék leállni. Ugyanakkor... a ház hemzseg a vámpíroktól akiknek nem csak szuperhallásuk van hanem szuper szaglásuk is és a vágynak van egy tipikus illata... és ezt az illatot jómagam is érzem. Nem csak Elle-en vagy magamon... az egész szobában lehet érezni. Sőt... Jasper... és Audrey... úhh eltudom képzelni, hogy ők is szívesen letepernék most Alicet és Scottot. Elkell innen tűnnünk mielőtt túl feltűnőek lennénk...

Danielle

- Edward.
- Danielle - egyszerre szólaltunk meg levegő után kapkodva, habár Edwardnak erre nem lenne szüksége.
- Mondd édes - suttogta a fülembe és csókolta a nyakamat. Azt képzeltem itt és most letépem az ingét nem érdekelnek a többiek. Az eddig hideg kőszikla teste most forró volt és égett a vágytól. Erre vártam mióta összejöttünk.
- El... Elkell innen... men... mennünk. - nagyon nehezemre esett a beszéd, de csak megtudtam szólalni.
- Igen.. igaz. Menjünk... menjünk... hozzám.
- Énis erre gondoltam.
Ezek után hosszú, fájdalmas, elszenvedett percek következtek. Valamennyire csillapítanunk kellett magunkat. Belegondoltam abba, hogy annyira megszervezett az egész. Elmegyünk Edwardhoz, hogy nyugodtan letudjak vele feküdni. Nem abszurd egy kicsit? Áhh végülis mit számít... csak most tudunk kettesben lenni. És ha Edward hátán megyünk nem veszítünk csak röpke 2 percet... azt igazán kitudom bírni az ajkai nélkül. Igaz?... Azt hiszem.
Nagy nehezen lementünk a nappaliba a többiek közé összekulcsolt - szorított - kezekkel.
- Izé - kezdtem volna, hogy elmegyünk de rátévedt a pillantásom Audreyra. Azt a tekintetet sosem fogom elfelejteni. Aztán megláttam ahogy Scott egy aprót pattan a széken és szigorú tekintettel néz le a kedvesére. Láttam hogy Audrey hogyan simította végig a kezét Scott combján... soha nem akartam ennek szemtanúja lenni. - Bocsássatok meg - zavart voltam mert még mindig elvolt homályosodva az agyam.
- Mi.. igazán szeretnénk - folytatta Edward akadozva. Ő Jaspert nézte... Jézusom Jasper! Hogy nem gondoltam rá... most ha rendesen itt lennék vagyis 100%-osan akkor biztos nagyon szeretném, ha megnyílna alattam a Föld.
- Jójó.. menjetek. Mi is megyünk. Igaz Alice? - pattant fel Jasper és a szemeiben olyan tűz égett, hogy azt hittem felgyullad valami.
- Hmm na de kedves - értetlenül nézett rá a lány, mire Jasper nem bírta tovább erősen magához rántotta és erotikától túlfűtött mozdulatot tett a csípőjével. Tudom, hogy ilyen helyzetekben a férfiak nehezen tudják kontrollálni a testüket. És Jasper... Jasper egy igazán sajátos eset... mert... mert ő duplán érzi sőt, triplán érzi azt amit én, Edward és Audrey. Nehéz lehet visszafognia magát.
- Na de fiam! - botránkozott meg Carlisle majd ránk tévedt a tekintete.
- Mi is megyünk... - hallottam meg a halk rekedtes hangot a nővéremtől. Apa kigúvadt szemekkel nézett rám, tudtam, hogy tudja amit mi itt mind tudunk.
- Ezek a mai fiatalok... Rose drágám mi nem lépünk? Ha mindenki lécel akkor csak mi maradjunk az öregekkel? - átlátszó volt mint az üveg, de elég jó ok amiért leszeretnének lépni. Bizonyára ő is... iggen.
- Héhé... mi még itt vagyunk! - szólalkozott fel Adam is.
- Gyerekek ne csináljátok elvileg ez a mi partink! - folytatta Sophie. Sophie... Sophie sajnos néha nehezen veszi a lapot.
- Ááá! - kapott a fejéhez Edward. Elég halk volt de mindenki hallotta. - Ne gondoljatok semmire!!! Jasper!!! - nem bírta tovább és szegény meggörnyedt háttal nézett rám. - Lépjünk... gyorsan... mert.... ahhh.
- Sajnálom kedves testvérem, te kezdted az egészet... miattad van - felelte Jasper elfúló hangon, mereven nézett minket, nem volt dühös csak irtóra kívánta a mi kis tündérvirágszálunkat. - Alice! - ragadta meg a kezét a hátára dobta és kiviharzottak a helyiségből, ezzel együtt a házból is.
- Mi.. is..
- Apa, anya... reggel látlak titeket!
A két anya hápogott, Carlisle beletörődően sóhajtott, apa meg... apa pedig mosolygott? Micsoda? Hát ez felettébb különös. Na mindegy, ez most cseppet sem érdekel.
- Rendben lesz ígérem - kezdte Edward de apu közbevágott.
- Jójó... vidd mielőtt felrobbannsz.
- De Apu! - teljesen ledöbbentem szabad utat engedett a szexnek. A saját apám! Nem ilyennek ismertem.
- Egy szerelmes vámpír... egy szerelmes vágytól fűtött vámpír, azt hiszed nem érzem az illatot? Vigyázni fog rád ezt én garantálom. Na hess inenn! - intett, hogy menjünk. Hát mi boldogan rohantunk ki a házból. Vagyis... én Edward hátán voltam.
- Bírom az apádat... - mormolta út közben.
- Te hallod, ha most mindenki hazamegy... vagyis hozzátok nem lesz kicsit orgia jellege az egésznek?
- Kit érdekel ők sosem szégyenlősködtek, én sem fogok - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Helyes... - egyetértően bólintottunk és folytatutk utunkat. Egy perc sem telt bele, Emmettékkel egyszerre érkeztünk meg a Cullen rezidenciához.