23. rész

Sziasztok!

Ide is megérkeztem, meghoztam a következő részt! :)
A másik blogomban kiadtam magamból mindent, szóval ide már nem tudok mit írni : D

Bocsánat, amiért nem jelentkeztem korábban, kicsit zűrös hetem volt. Házújítás van, kerítés, színezés stb., szóval.. ha gépeztem azt este és olyankor sem írtam, hanem sorozatokat néztem. Nos igen. Nagy soroatfüggő vagyok ám.:D

Na.

Élvezettel teli olvasást, cseppet lapos rész lett, sajnálom.
Öm... ne féljetek kommentárt írni, nem fogok megharagudni érte, ígérem.:)

csók.



Danielle

Edward tényleg bement órára Adammel együtt. Én pedig végiguntam még egy matematika órát, de túléltem. Azon gondolkodtam miként bírjam szóvá Adamet az esküvőjéről és... az... én eljegyzésemet is felakartam hozni. A bátyjám reggel elég rossz állapotban volt, és az előző "utálokvámpírlenni" téma is betett nála, szóval szeretném őt megnyugtatni. De félek, hogy ha beszélek vele ezekről, csak mégjobban felzaklatnám. Az én eljegyzésem pedig... szóval... Edward megígérte, hogy elvesz feleségül, és megkér normálisan... de már 3 hét telt el az incidens óta és semmi. Értitek? SEMMI!! Kezd aggasztani, hogy talán meggondolta magát, de ha nem gondlta meg magát és mittudomén csak gyűrűt keres... és hozzá megyek feleségül... és vámpírrá változom és kiderül nem lehet gyerekem... akkor, hogy az ördögbe fogok úgy élni vele, hogy nem mutatom ki Edwardnak mekkora baromságot műveltem? Mármint nem az a baromság, hogy majd hozzámegyek... hanem, hogy maaaajd vámpírrá változom?! Ahh... de erről felesleges beszélni is... elég ha csak magamat marcangolom. De akkor is aggódom. Mint minden normális EMBER tenné ezt a helyemben.. Jójó... Nyugalom Danielle! Nincs ok a pánikra... ne pánikolj. Gondolj Adamre és a gyötrelemre az arcán ami reggel volt... nyugtasd meg... magadat helyzed háttérbe. Most nem Te vagy a fontos..
Jézusom kezdek bedilizni magamhoz beszélek E/2-es személyben!! Edward teljesen megváltoztat.
Szerencsére Adam megérkezett Edwarddal együtt. Kinn álltunk az udvaron egy kis körben és nem szólalt meg egyikünk sem. Én a földet néztem. Aztán rájuk, majd vissza le a földre. Majd úgy döntöttem, úgy teszek, mintha most jöttek volna ide.
- Jééé sziasztoook! - köszöntem lelkesen és lendületesen felemeltem a karom, körbeintettem és gyorsan magam mellé csaptam. Átszaladt mindkettőjük arcán egy-egy mosoly.
- Szervusz kedves - biccentett Edward.
- Hugocskám... elmentek otthonról? - kérdezte Andy mézes-mázos hangon.
- Kedves, hogy kérdezed... és majdnem igazad van! - mutattam rá. - Ugyanis egészen ideáig magamban beszéltem - varázsoltam felé egy eszméletlenül széles mosolyt.
- Igen, fogtam is néhány mondatfoszlányt - nézett rám Edward nekem pedig kiült az arcomra az ijedtség.
- És pedig? - kérdeztem halálraváltan.
- Öööö.... olyasmik voltak, hogy... esküvő... Edward... Adam gyötrelmes arca... nyugalom Danielle... Most nem Te vagy a fontos... Igen drágám azt hiszem csak ennyi. Velem kapcsolatban mire is gondoltál? Az Esküvő és Edward egybefügg? - nézett rám nagy szemekkel, mégis teljesen kedves volt a tekintete.
- Nem... Adam esküvőjére gondoltam ami 1 hét múlva lesz. Rád pedig... hogy... hogy... azzz mindegy, az én magánügyem - öltöttem rá nyelvet.
- Na de kérlek én nem tartozom a magánügyedbe? - nézett rám meglepőde.
- Ez nadekérlek egy fogós kérdés, mert tekitnve, hogy a szerelmem vagy iigggeen... de azt is tekintsük már, hogy a Magánügy szóban azért van a Magán szó - hangsúlyoztam ki - mert az csak egyetlen emberre tartozik mépedig... MAGAMRA! - na ezt nagyon kihangsúlyoztam. Egy röpke, ám de széles mosollyal az arcán ölelte át a derekam, és puszilta meg a homlokom.
- Na azért... okos légy ám nekem - heccelt vigyorogva mire vállba ütöttem, de aztán vissza is dőltem hozzá.
- Biztos, hogy velem akarsz jönni? - nézett rám bizonytalanul Adam. - Nem akarom megszakítani eme aranyos cívódást.
- Áh, semmigond. Igen veled megyek, mert ha vele - mutattam Edwardra - megyek, akkor az alig 15 perces útból 1 órás lesz - villantottam ki tökéletes fogsorom. - Ugye érted bátyus, miért téged választalak? - vonogattam a szemöldököm.
- Értem, persze, hagyd ezt abba - nézett rám enyhe grimasszal. - Mármint a... ezt a... az eszelős vigyort. Hagyd abba! - takarta el a szemét gyerekesen.
- Rendben. Kire várunk? Ja igen.. Audreyt és Sophiet hazahoznád Edward? - rebegtettem felé a szempillám.
- Tudod, hogy igent mondanék... de csak... ja nem. Igen persze.
- Igen nem igen? - néztem rá összevont szemöldökkel.
- Azt hittem csak a Volvó van itt, de nem, mert Rose is külön jött.
- Ténnnnyleeeeg - esett le - Megmondanád neki, hogy pontban 3-kor felveszel elviszel magatokhoz és elmehetünk vásárolni? - továbbra is bájosan néztem rá. Halkan felsóhajtott és beletúrt csodálatosan tökéletes frizurájába.
- Természetesen.
- Köszönöm drága egyetlen cuncimókus virágszálam! - becézgettem nyilvánosan, hangosan... és vigyorogva. Gyorsan elhúzódott tőlem és fütyörészve nézelődött körbe, hogy én ugyan nem hozzá beszéltem, de aztán elkezdett nevetni visszajött és gyorsan szájoncsókolt. - Jólvan.. maradjon szimplán az Edward.
- Megegyeztünk - elengedett, biccentett Adam felé és sarkonfordult. - Ó, Dani! - fordult mégis csak vissza és kiabált felém. A homlokomra csaptam és sötéten meredtem rá. Tudta, hogy utálom ezt a nevet és rajta meg apun kívül nem tűröm meg senkinek, hogy így becézzenek.
- Tessék? - morogtam hangosan.
- Ja semmi... elfelejtettem! - legyintett és indult meg.
- Bekaphatod! - kiabáltam utána.
- Szeretleeeek! - kiabált vissza úgy, hogy hátra sem nézett és feltartotta a kezét, miszerint ő köszön nekem.
- Eszement - ingattam a fejem és a cipőmre szegezve a tekintetemet halkan nevetgéltem.
- Ugye tudod, hogy... az egész suli előtt kiabálta, hogy szeret? - kérdezte Adam és mutatta nézzek körbe, mert mindenki döbbenten pislog felénk és az elhadaó Edward felé.
- Igen - sóhajtottam boldog mosollyal az arcmonon - Tudom. És borzasztóan jólesik - mosolyodtam el és belekaroltam Andybe. - Menjünk Andy.. vigyél haza.
- Adaaaaaam.
- Andyyyyyy.
- Daniii..
- Most verekedni akarsz? - kérdeztem elszakadva tőle és löktem rajta egyet. Hangosan felnevetett és betuszkolt a kocsijába.

Amint beültünk a kocsiba szemerkélni kezdett az eső, de ezen már nem lepődtem meg. Londonban is hozzászoktam. Felvettem a fűtést, mert Adamnek köszönhetően kezdtem nagyon fázni.
- Na... miről is szerettél volna beszélni velem? - kérdzte halkan, ugynis tudta, hogy nem a legboldogabb téma következik.
- Tulajdonképpen... rólad - nyögtem ki - Nem akarlak felzaklatni.. egyáltalán nem, csak nagyon aggódom miattad.
- Mégis miért? Nincs nekem semmi bajom - próbált meggyőzően mosolyogni, de csak egy olyan nagyon furcsa mosoly született belőle. Eggyüttérzően megfogtam a karját és bíztatóan megszorítottam egy kicsit.
- Ne hazudj nekem Adam. Tudom, hogy nincs veled minden rendben. Jó, múltkor, teljesen magad alatt voltál azért, mert nem lehetsz ember... Ma meg... Ma reggel pedig Adam azt hittem történt valami hatalmas baleset vagy valami ami ennyire mélyen érintett. Közben meg arról van szó, hogy az esküvő miatt aggódsz, ami őrültség mert minden rendben van. Komolyan erről van szó?
- Én... én tényleg igazat mondtam.
- Andy.
- Tényleg. Komolyan. Olyan, mintha egy ostoba, érzelgős, kamasz gyerek lennék akinak hangulatingadozásai vannak és túlteng benne a tesztoszteron és ez teljesen megbolondítja. De nem tehetek róla. Mostanában olyan, mintha egy kicsit távol lenne tőlem mindenki. De mindenki. Szóval érted... olyan távoli mindenki, nem érzem, hogy valaki is mellettem van. Olyan.. nagyon rossz érzés. És próbálok uralkodni felette így csak ritkán jön elő, de az előző héten nagyon sűrűn volt ez az érzésem és biztos vagyok benne ha tudnék sírni akkor egész héten begubózva a szobámban sírtam volna, mint egy pólyás csecsemő. Nem értem miért van ez. Egyszerűen nem értem. Egy hét múlva megnősülök.. ismét. Mégis a feleségemet olyan távolinak érzem, mintha egy óriási szakadél állna kettőnk között és az Istennek sem tudnám átugrani.
Teljesen megleptek a szavai, szinte letaglózott. Tudom, hogy konkrétan nincsen lelke a vámpíroknak, de most mégis csak arra tudtam gondolni, hogy Adamnek lelkigondjai vannak, szóval, hogy lelkibeteg. Üres szemekkel néztem rá és életemben először nem tudtam, hogy mit mondjak neki.
- Andy... Andy milenne ha beszélnél erről Carlislenak? - kérdeztem csendesen, mert előre gondoltam mi lesz a reakció.
- Lehet, hogy megkellene tennem - ismét döbbenten pillantottam rá és láttam mennyire ideges és milyen erővel szorítja a kormányt.
- Tudod... erre nem tudok mit mondani, csak azt, hogy ezt Sophienak is mondd el, és hidd el, hogy változtatni fog ezen és annyira melletted lesz, hogy a sarkadban fog lihegni és a végén már az lesz a baj - mosolyodtam el mire ő is elmosolyodott. Pár percig csendben maradtam majd újra megszólaltam. - Mikor.. 14 voltam. Szóval nekem is ilyen gondjaim voltak. Mindenki olyan idegen volt és nem tudtam... szóval nem éreztem, hogy hozzám tartoznak és nem tudtam velük beszélni.
- Igen. Emlékszem - bólintott.
- Gondoltam... szóval... nekem akkoriban Ryan nagyon sokat segített. Neki mindent elmondtam és ő velem volt, megoldotta a problémáimat és nem hagyta, hogy magamat marcangoljam. Azért mondom, hogy beszélj Sophival mert egy társ nagyon sokat tud segíteni... és.. tudom, hogy elcsépelt szöveg, de Andy - néztem rá és ő is rámnézett - Én mindig itt leszek neked, ugye tudod?
- Igen. Tudom, és köszönöm.
- Ezt nem kell köszönnöd. És az esküvős dolog? - váltottam témát.
- Ja az úgy volt, hogy tényleg megijedtem attól, hogy mivan ha valami nem jól sül el és... és vége mindennek? Mondjuk Sophie nemet mondd. Ne nézz így rám lehetséges...
- De nem lehetséges!!! - akaratoskodtam.
- Jó. Mindegy. Rossz volt minden és már ebbe is belevittem magam. Tiszta hülye vagyok, TUDOM, hogy minden rendben fog menni! - mondta határozottan, jól megnyomva a tudom szót és nézett rám magabiztosan.
- Na, ez a beszéd! Hol voltál eddig Adam Profenty? - nyomtam puszit az arcára.
- Vándoroltam a messzi, messzi, messzi gondolatokban.
- Ilyet többet ne csinálj.
- Megpróbálok uralkodni magamon - nevette el magát.
- Na azért... Ne hozz szégyent a Profenty névre - súgtam neki bizalmasan, mire csak vigyorogva megciskizte az oldalam, mert a sebváltón volt a keze és csak azt érte el.

Amikor hazaérve kiszálltunk az autóból szépen a hátára vetettem magam ő pedig készségesen cipelt be a házba. Utánunk pár perccel érkezett meg Sophie és Audrey is Edward társaságában. Aki most kivételesen nem miattam jött. Jó, hozzám is de az most csak másodlagos volt. Ő apuhoz jött. Legalább 10 percig diskuráltak valamiről amit nem értettem és nem hallottam így vállat vonva felbattyogtam a szobámba, hogy letegyem a táskám. Leérve még mindig apuval és anyuval beszélgetett az ebédlőasztalnál. Körbeforgattam a szemem, odakartam menni hozzájuk de anyu felvette a jelentőségteljes pillantást, amiről tudtam, hogy nem rám tartozik az amiről beszélnek.Átsétáltam a nappaliba, bekapcsoltam a tv-t és mesét kezdtem nézni rajta. Feliratos japán mese vagyis anime ment, ami köztudattan a kedvencem így rátapadtam a képernyőre, koncentráltam a szövegre és a képre és élveztem a mesét. Mivel az egész japán volt, nem hallgattam nagy hangerőn, és amikor bejött Edward azt hittem szívrohamot kapok, de megjegyezre, hogy azt hitte tényleg bediliztem, hogy magamban nevetgélek, ugyanis nem hallotta a tvt. Na itt értetlen pillantásokat lövelltem felé, de nem firtatta a helyzetet levetette magát mellém, feldobta a lábát a dohányzóasztalra és átkarolta a vállam. Fapofával meredt a képernyőre, majd rám.
- Japán mese?
- Anime!! Nem mindegy.
- És mi a különbség a kettő között?
- Fogalmam sincs, de ez anime!! - makacskodtam karba tett kézzel. Lehúzott maga mellé, énis felraktam a lábam az övéi mellé és nekidőlve felsóhajottam. Simogatta a vállam és irtó jól esett.
- Bezzeg 100 évvel ezelőtt... még tv-m se volt, nem hogy japán anime! - méltatlankodott mire felkuncogtam. A mellkasára raktam a kezem és csendre intettem.
- Maradj csendben. Neten régebben láttam az összes részt, szóval most örülök, hogy újra látom. A következő részben a csaj már terhes lesz, de nem attól akibe szerelmes, és az aki meg belé szerelmes és a gyerek apja, elveszi őt feleségül, de a lány nem lesz boldog, mert a lány szerelmes abba a fiúba aki viszonozza is az érzéseit, viszont nem az övé a gyerek így nem tud mit tenni. Elvégre, ő nem tudja eltartani, kezdő zenész a másik tag, a nagyarc meg azért nagyarc, mert teherbe ejtette a csajt, így végleg az övé és mert híres zenész és tele van pénzzel. Na mindegy, szerintem akkor is együtt maradhatott volna a csaj meg a szegény gyerek dehát.. nem én írtam a forgatókönyvet... és tovább nem tudom mert az utolsó részekről lemaradtam.
- Akkor, hogy láttad végig? És ha majdnem végig láttad akkor mi érelme megnézni mégegyszer? Ha tudod mi történik?
- Most kössél belém azért is te szemétláda... mi értelme van elolvasni egy könyvet kétszer? Egy filmet mi értelme van megnézni többször is? Azért mert jó. És gyermeteg lelkemnek ez kitűnő, szóval maradj csendben és olvass. Éld bele magad Nana világába - sóhajottam fel és helyezkedtem még egy kicsit.
- Ühhüm.. szóval Nana a címe.. hány éves voltál amikor ezt láttad?
- Először 14, és amikor töltöttem a 15-öt előtte egy hónappal láttam félig. És most megint.
- Ahhha. Szóval ez kamaszkorod egyik...
- Élményem, igen. Akkor is meghatározó volt az életemben. Csomót sírtam meg nevettem rajta. És amúgy meg tök reális meg minden ahhoz képest, hogy egy mese.
- Anime - javított ki mire mosolyognom kellett.
- Igen szóval, szerintem elég valósághű az egész és nem az a tipikus habostorta cseresznyével a tetején típusú alkotás. Olyan igazi.
- Rendben. Na, nézzük Nana ne okozz csalódást! - mutatott a tv-re és puszilta meg a homlokom. Jólesően bújtam hozzá mégjobban, és figyelmet a tv-t, vele együtt.

Egészen így ültünk - feküdtünk, ez eléggé meghatározhatatlan - a sorozat végéig, vagyis egy óra hosszáig, majd az órára pillantva láttam, hogy fél 3 lesz pár perc múlva. Mondtam Edwardnak, hogy nyugodtan menjen haza én tanulok majd jöjjön vissza, de ragaszkodott ahhoz, hogy figyelemmel kísérje a tanulási technikámat. Sóhajtva egyeztem bele, és megfenyegettem, hogy ha nem tesz úgy, mintha ott sem lenne akkor nem tehet több éjszakai látogatást kereken 3 napig! Ezt véresen komolyan vette így lefeküdt az ágyamra és meg sem szólalt addig amíg kész nem voltam. Megcsináltam a matek házit és a nyelvtant, irodalomból elolvastam a feladott költő életrajzát kétszer majd vissza felmondtam és végül a törit vettem elő. Mivel órán aláhúzgáltam a lényeget nem volt nagy dolgom, csak bemagolni. Összeolvastam magamban, majd hangosan majd visszamondtam úgy, hogy csak néhányszor néztem bele a könyvbe. Megkértem Edwardot tegyen fel kérdéseket a leckével kapcsolatban és én válaszolok rájuk. Nem firtattam volna a dolgot ennyi ideig, de éreztem, hogy én leszek a következő felelő holnap és nem akartam a véletlenre bízni. Edward feltett úgy 10 kérdést, na ebből vagy 8-ra tudtam a választ a maradékban bizonytalan voltam, így kértem Edward segítségét. Végülis fél 4-re lettünk készen, de azt mondta nem baj, ha késünk. Edward megdícsért, hogy ügyesen tanulok és hatékonyan, nem húzom az időt, mint más korombeli fiatal, szóval ügyes vagyok emellett még okos is és büszke amiért én vagyok a barátnője. Azért lettünk fél 4-re készen, mert legalább 10 percig csókolgattam a dícséretek miatt, amit kissé tovább vitt így már ágyon fekve nyugodtan, kényelmesen csókolóztunk, majd egy ügyes mozdulattal legurítottam magamról és lefelé vettem az rányt. Mégsem akartam egy órát késni és a ruhásboltokat járni estig, bár apuék nem haragudnak, ha későn érek haza, mert tudják, hogy jó kezekben vagyok. De akkoris. Leszaladtunk a földszintre, szóltam anyunak, hogy elmentem Rosalieval megvenni a ruháinkat az eskövőre és nem tudom mikor jövök.
Azt mondta azért csinál nekem lasagnét, úgyis tudja, hogy éhes leszek. Körbepuszilgattam az arcát amiért ilyen isteni anyuka, majd kiviharzottunk Edwarddal a kocsijába.
Eszembe jutott, hogy mit beszélgetett olyan bőszen apuval és anyuval, de úgy gondoltam, majd elmondja, ha akarja én nem erőszakoskodom, hiszen megbízom Edwardban és biztosan a javamra válik az egész dolog, vagy tényleg nem akarja, hogy beleüssem az orrom, mert ne adj Isten veszélyes vagy valami hasonló. A francba így méginkább kíváncsi vagyok rá.
Próbáltam szóval tartani Edwardot hogy terelje el a gondolataimat, de ő meg elég szűkszavú volt - mint általában mindig - így nem sokat segített rajtam, de végülis nem volt hosszú az út a Cullen rezidenciáig - mindössze 2 perc, ennyi mégis elég volt, hogy azt higyjem van valami baj amit nem akarnak nekem elmondani.

22. rész

Sziasztok!

VÉGRE SZÜNET!

Ezt szerettem volna először közölni : D
10ig aludtam annyira jó volt azzal a tudattal ébredni, hogy hétfőn nincs suli. Istenem. *-*

Ööö még mindig nem kicsit, nagyon elégedetlen vagyok.
Sok a olvasó, látom és örülök neki, borzasztóan. DE! Még midnig alig írtok kommentárt... :\

Kérek mindenkit, akit kicsit is érdekel ez a dolog... írjon pár sort, tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre.

na.csók.



Danielle


Miután kettőnk között megtörtént AZ kicsit másabb lett minden. Kezdte végre megérteni mindenki, hogy ez nálam nem afféle fellángolás, múló érzés, hanem komoly. Persze, nem tudtam titkolni, hogy lefeküdtem Edwarddal, mert a nappaliban történt jelenet után letagadhatatlan volt. De tapintatból nem szóltak semmit. Anyu persze megkérdezte, jóvolt-e, fájt-e, lett-e valami bajom stbstbstb. De csak egy mosollyal és minden rendbével intéztem el. A lánytestvéreim viszont nem érték be ennyivel. Nem túl részletesen, de vázolnom kellett a történetet. Mindegy, elmondták, hogy az ő estéjük se volt rossz. Ennek viszont örültem és kerültük a témát. A fiúk és apa fel sem hozták. Sőt mintha nem mertek volna a szemembe nézni.
A hétvégém pedig... Edward tényleg nem tudott betelni velem és énsem vele. Egyszerűen amikor ránéztem már megkívántam. Nem nagyon bántuk a dolgot, nem is álltunk az útjába, tettük amit tennünk kellett.
Hétfő réggel fél 6-kor iszonyú fáradtan keltem fel. Előző éjszaka Edwarddal voltam és teljesen kimerültem. Reggel nem találtam magam mellett, de hagyott pár nyomot a szobában - és rajtam is - hogy tudjam, itt járt. A nyakamon lévő szívásnyomok egyértelmű jeleket mutattak az éjjelre. A mostanában divatos nagyon vékony és nagyon hosszú sálra esett a választásom. Így senki nem fog gyanakodni, mert szimplán csak egy kiegészítő. És tesim sem lesz, hogy legyen okom levenni... Szerintem Edward direkt csinálta, hogy legyen valami ami miatt fájhat a fejem. Felöltöztem, bepakoltam a táskámba és leszaladtam a konyhába.
- Jóóóreggelt!! - köszönt Scott és nyomott egy csókot a homlokomra. Melegen rámosolyogtam és letöröltem a homlokom.
- Neked is. Adam? - kérdeztem, hiszen vele szoktam menni suliba.
- Még fent van - rántott vállat.
- Az nagyon jó. Mindjárt csengetnek... - feltrappoltam az emeletre és bekopogtam Adam és Sophie szobájába. Nem kaptam választ így bekukkantottam. Adam magába roskadva ült az ágyon, majd felpillantott.
- Ó neharagudj, máris indulunk. Sophie! - kiabált, bár nem lett volna szükséges.
- Hmm? - jelent meg az említett egy hajkefével a kezében. - Én még nem vagyok készen... 5 perc.
- Rendben - bólintottam és ránéztem Adamra. Olyan volt, mintha nem is lenne itt. Teljesen üres volt a tekintete.
- Adam - megérintettem a vállát mire ijedten kapta fel a fejét. - Jól vagy? Mi történt?
- Semmi.... semmi - kerülte a tekintetemet.
- Adam! - szóltam rá valamivel erélyesebben. - Nekem bármit, érted? Bármit elmondhatsz!
- De kifogsz nevetni - motyogta, és tudtam, hogyha tudna akkor most bizony elpirulna.
- Dehogy foglak, a legkedvesebb testvérem vagy. Megdoljuk. Na... bökd ki - bújtam oda hozzá és megsimogattam a hátát.
- Félek... én.. izé. Félek - lehelte és minden erő elszállt belőle.
- Na de mégis mitől? - teljesen ledöbbentem, de próbáltam ezt nem éreztetni vele.
- Az esküvő - na ez volt a hab a tortán. - Tudom, butaság, mert ez a második....de.. komolyan félek, hogy valami rosszul fog elsülni, vagy Sophie nemet mondd igen helyett... Már csak 1 hét van a ... az esküvőig és komolyan aggódom, hogy az utolsó pillanatban valami puff elromlik és kész vége, ennyi volt!
- Na... Adam - húzódtam el tőle - Ekkora baromságot, még életedben nem hordtál össze meg vissza meg vissza meg össze - próbáltam kicsit felvidítani. Átszaladt az arcán egy aprócska mosolyféle. - Jaj Adam ezt nem gondolhatod komolyan. Sophie szeret téged mennyi is? 80 éve? Akkor miért akarna elhagyni téged? És hová menne? Adam kérlek...legyél kicsit nyugodtabb, ne aggódj az esküvő miatt szinte minden elvan rendezve. A kajával nem bajlódtunk, mert csak én leszek ott ember, a pap meg... a pap meg hamar lelép - a vállára tettem a kezem. - Csigavér Andy. Minden rendben lesz.
- Köszönöm - mosolygott rám kicsit fáradtan.
- Indulhatuuunk! - robogott ki Sophie a szobából vállán a táskával, és úgy tett mintha mit sem hallott volna az előző párbeszédből, de Andy és énis tudtuk jól, hogy ez nem így van. Felsóhajtottunk, majd követtük őt.
Útközben mellénk csapódott Adurey is és elindultunk a suliba. Olyan pontosak voltunk, hogy 1 perccel csengetés előtt értünk be. A tanár szerencsémre még nem volt benn... amúgy sem szeretem a matekot. Meg a tanárt sem aki tartja... meg ő sem engem. De nem érdekel.

A szünetekben Edward mindig hátulról támadt. Átölelte a derekam belecsókolt a nyakamba és csak aztán köszönt. Először halálra rémültem, mert éppen elmélyülten társalogtam Angelával és Jessicával az éppen divatba lépett színekről. Igen tudom, hogy ez egy nagyon fontos téma amit nem hagyhattunk csak úgy kibeszéletlenül. Amikor Edward feltűnt mögöttem a két lánynak az arcán olyan megdöbbenés volt, hogy először jómagam sem tudtam hova nézzek. Edward persze zavartalnul mosolygott és ölelte a derekam.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a sulis dolgok is a feje tetejére álltak. Mindenki... tényleg Mindenki tudott a kapcsolatunkról. Még a tanárok is... így amikor biológián kértem a tanárt, hogy had üljek vissza Edward mellé zokszó nélkül bóllintott. Fogalmam sincs hogyan engedte meg, hiszen ha egyszer tudja, hogy együtt vagyunk akkor azt is sejtheti, hogy CSAK egymással fogunk foglalkozni az elkövetkezendő órákon. Végülis mindegy. Az összes lány aki hajtott volna Edwardra és aki eddig bepróbálkozott, többet a szemembe se mert nézni. Valahogy sejtették, hogy velem más mint Bellával. Biztos vagyok benne, hogy ő is kiállt volna amellett, hogy Edward az övé... de őt másnak ismerték. Inkább szerénynek, visszahúzódónak és konfliktus kerülőnek írták le. Én azért merőben más vagyok így azt hiszem tőlem kissé tartanak. És ez jó. Nagyon jó. Így, hogy mindenki tud rólunk, zavartalnul oson be utánam a lányöltözőbe tesin, követ mindenhová, vagy akár csókol meg a folyosó kellős közepén. Diadalittasan meséltem a többieknek, hogy Bellával ilyen bizony nem volt. Ők pedig alátámasztották, hogy igen mert látták. Ez pedig boldogsággal töltött el. És Edwardot is. Úgyhogy klappolt minden.
Jessica természetesen féltékeny volt, éreztem én amikor kérdezősködött, hogy valójában a pokol legmélyebb bugyrába kíván éppen, de már csak azért is szép részletesen meséltem el mindent. Najó nem mindent, azt azért nem közöltem, hogy le is feküdtem vele, mert tudniillik a suliban Jess a nagy pletykafészek, és ha elmondtam volna akkor másnapra az egész iskola ezen csámcsogott volna. Úgyhogy ezt inkább meghagytam magamnak. Angela... Angela nem hazudtolta meg magát. Megvolt döbbenve, aztán leszidott, hogy nem mondtam el hamarabb, majd örült nekünk és mosolyogva hallgatott engem ahogyan mesélek. Egyáltalán nem volt féltékeny, igaz is ő maximálisan boldog Erik mellett.
Mike megbizonyosodott arról, hogy Edward végleg elhagyta Bellát és ráakart szállni, de nem hagytam, megmondtam ő Jacobbal van és vele se akarjon ujjat húzni. Hát nem is tette, maradt inkább Jessnél.

- Lógjunk el... - súgta a fülembe Edward a szünet utolsó perceiben. Megijedtem, de semmibaj.
- Edward ne hülyülj - dorgáltam és kibontakoztam az öleléséből. - Matekom lesz és... nem szeret a tanár nem akarok még problémákat is - sóhajtottam fel. Igen ezen a napon van két matekom.
- Jó rendben, csak egy ötlet volt - jött utánam, kapott el és nekilökött a szekrényemnek. Bevertem a fejem.
- Áucs - fogdostam fájó testrészem és simogattam. Csúnyán néztem a vigyorgó Edwardra... majd végül megenyhültem és felsóhajtottam. - Rendben... csókolj meg aztán engedj.
- Ez a beszéd bébi - kezdte vonogatni a szemöldökét, mire olyan kis aranyosan fejen csaptam és magamhoz rántottam.
- Ne dumálj annyit... 2 perc múlva csengetnek - feléhajoltam, már majdnem megcsókoltam amikor egy kéz jelent meg a szemeim előtt - Mit akarsz Adam? - fordultam felé.
- Semmit - mosolygott. - Csak ne nyalakodjatok előttem - maradt a bájos mosoly.
- Ez nem nyalakodás, és te is szoktál csókolózni Sophieval előttem - elsötétült tekintettel meredtem a két fiúra. Megpusziltam Edward arcát, kikerültem Adamet és aztán mégis csak visszafordultam. - Te... menj be órára ne zűllődj el!! Te pedig - mutattam Adamre. - Ma veled megyek haza, mert beszélnem kell veled az eskövőről.
- Rendben - mondták egyszerre.
- És tényleg menj be órára Edward. Adam szemmel tart és ha nem mész be akkor... akkor megbüntetlek! - ráztam felé a mutatóujjam majd mosolyogva bólintottam és a matematika terem felé igyekeztem.
Csengetésre értem be, a tanár már bent volt. Csúnyán nézett rám, jól megszidott micsoda modortalan kislány is vagyok én, majd a helyemre küldött. Felsóhajtottam elővettem a cuccom és próbáltam koncentrálni. Ma nem is volt olyan vészes ez a matek óra. Egyetlenegyszer sem szólított fel a tanár. Hála Istennek.

21. rész

Sziasztok!

Ismét itt vagyok, tartom az időhatárt, ti meg nem a kommentárírást na de sebaj, talán majd most.

Remélem mindenki kimegasztározta és kixfaktorozta magát mostanra : D Mondok pár személyes kedvencet, csak hogy megcáfolhassatok engem vagy egyetérthessetek velem.

Megasztár: Kökéééény Attila és Lakatos Yvette. Bár utóbbi most kezdi magát utólérni, eddig szar volt és végre elkezdett fogyózni : D Attila meg egy tünemény, imádom és tisztességes családapa. A többi szereplőtől én nem vagyok elájulva. :\

X Faktor: Juj hát Takács Nikolas egyértelműen viszi a pálmát, helyes, okos, tehetséges. Az édes hármas tulajdonság mely együtt jár. Mindig is ilyen pasira vágytam és vágyok most is és remélem Isten ilyet fog elém sodorni. Nagyon könnyen tudnék szerelmes lenni egy ilyen fiúba.
Shodeinde Dorka, őt is imádom, nagyon szimpatkus lány, bár lehet, hogy nincs akkora hangja mint a másik kedvencemnek Janicsák Vecának. ;) De mindketten szépek és jól teljesítenek. : D ez a fő. A többi meg.. nem rossz vagy úgy vagyok vele, mit keresnek ott pl Király L. Norbert aki nagy fazon de miatta kiejtette Ildikó Leot akir imádtam. :@ És ez nem érte meg. Nem értem Normbertben hol van az az az elveszett tehetség. Talán sehol, azért vna elveszve. (: Na de mindegy.

Ennyit rólam, itt a rész.
csóóók. :)


Danielle

Felverekedtük magunkat Edward szobájába. A lépcsőn felfelé menet nekilökött a falnak és megcsókolt. A kuncogó Emmettet útközben nyakon vágtam, mert épp mellettünk mentek el Rosalieval együtt.
- Ne légy bunkó Emmett - torkollta le Rose majd hallottuk a hangos cuppogásokat.
- Menjünk be, mielőtt meghallom Jaspert... azt hiszem nem akarok fültanúja lenni az egésznek.
- Én Emmett miatt jobban aggódnék - válaszolta Edward pár csók között. Kioldalaztam az öleléséből és beszaladtam a szobájába. A szófa .. a fekete bőr szófája nem hiszem, hogy alkalmas lesz, de teljesen mindegy, ha kell a földön fogjuk csinálni. Teljesen elrettentem magamtól és kétségbe is estem. Úristen mire készülök?
- Te Edward - hagytam egy kis szünetet, hogy rám figyeljen. Odajött, magához húzott és a nyakam kezdte kényeztetni. Irtó jó érzés volt. - Edward... nem túl megszervezett ez az egész? Nem olyan spontán...
- Ne törődj vele - folytatta amit elkezdett.
- Nem túl korai?
- Most miért kételkedsz bennem? - mormogta, de nem hagyta abba.
- Ahh - egy nagyon érzékeny pontom találta meg. - Én... Jesszus - szisszentem fel. - Semmi, vedd úgy, hogy meg sem szólaltam - bólintottam, elléptem előle levettem a felsőm és újra megcsókoltam.
- Ez egyre jobban tetszik.
- Azt eltudom képzelni - elkezdtem kibombolni az ingét.
- Danielle...
- Sok a duma Edward. Használd másra a szádat! - kacérkodtam vele és halkan felkuncogtam.
- Te... te nőőő! - nevetett, és felkapott az ölébe. Felsikkantottam, majd nevettem és hopp már a kanapén találtam magam. Felettem Edward volt és elkezdte lehúzni a nadrágom. Iparkodtam az ingjével, de mivel túl aprók voltak a gombok és nekem túlságosan remegett a kezem lehúztam róla, mintha csak egy póló lett volna rajta. És volt is egy alatta. Azt is levettem és istenem nem láttam még ennél gyönyörűbb, kidolgozottabb, szexisebb felsőtestet. Nem az az atomkigyúrt de... bővélkedett azért izommal. Végigcsókoltam a mellkasát ... aztán... pillanatokon belül egy kiáltást hallottam. Elkezdtem vigyorogni.
- Csak nem Emmett?
- De... igen..
- Most is bevan kapcsolva a te kis képességed?
- Isten ments, hogy lássam őket - nevetett, majd a lábamat a vállára dobta és ...


Mivel Edward vámpír és tökéletes a látása a sötétben is, nem volt szüksége lámpára vagy csillárra vagy hasonló dolgokra. Az egyetlen ami egy kis világítást szolgáltatott nekünk az a Hold volt. Ő volt az egyetlen szemtanúja annak amit percekkel az előbb műveltünk. Boldog mosoly függött az arcomon, Edward feküdt mellettem és az ujjammal a hasán köröztem. Nem mondom, hogy minden szuperjól ment... Edward összetörte a berendezést azt hiszem ennek a szófának annyi, és énis biztos ékesebben lettem pár színes folttal. Ránéztem az arcára feljebb kúsztam és hosszan megcsókoltam. Úgy éreztem mondanom kellene valamit, de egyszerűen nem akartam elrontani a pillanatot. Edward kisfiúkat meghazudtalóan viselkedett. Lekúszott hozzám, nyüszögött egy sort és hozzámbújt. A kezével átölelt és a nyakamba fúrta a fejét. A hátát simogattam és borzasztóan elégedettnek éreztem magam. Azt hittem rögvest elsírom magam a boldogságtól, de csak visszatudtam gyűrni a könnyeimet. Egy vékony kis lepedő takart be minket, de pillanatokon belül éreztem, hogy lecsúszik rólunk. Hogy véletlenül, vagy direkt azt nem tudom, de éreztem Edward gyengéd puszijait a fülem tövénél, majd a nyakamon.
- Nem tudok betelni veled - suttogta és nem hagyta, hogy válaszoljak. Rögtön betapasztotta a számat egy csókkal. Csók közben felkuncogtam és magamra húztam Edwardot.
Mondanom sem kell, hogy egyre boldogabb voltam és még szerelmesebb.
A házban csend honolt, és szerintem mindenki hallotta hogyan teljesedik be a szerelmünk.

***

Másnap reggel, pontosabban délben teljesen kába voltam amikor felkeltem. A szoba különböző pontjaban voltak fellelhetők a tegnap viselt ruhák és cipők, a kanapé levolt szakadva és a karfája és levolt tépve. Ez eszembe jutatta a tegnap este és hajnalban történteket amitől vidám mosoly terült el az arcomon. Végignéztem magamon és azt vártam, hogy mindenhol kék zöld foltos leszek, de nem... egyáltalán nem. Nem fájt semmim és később a fürdőszobában vettem észre pár szívásnyomot a nyakamon és vállam környékén. A combomon volt pár zöld folt, de az holnapra elmúlik...
Sosem voltam az a gyorsan megkékülős fajta.
Visszamásztam az "ágyba" betakaróztam és tovább lustálkodtam. Tudtam, hogy Edward lent van és nem akartam csak úgy leállítani lepedőbe csavarva... és féltem, hogy ha lemegyek szembesülök a kíváncsi-elismerő tekintetekkel. Lelkiekben erőt gyűjtöttem, hogy ha ma képes vagyok oda lemenni akkor Emmett rögtön kérdezősködni fog, és Emmett nem a tapintatosságáról híres. Aztán tudtam, hogy Jasper előtt - és az egész Cullen família előtt - égni fogok mint a rongy de vállalom a következményeket. Edwarddal valami fantasztikus volt és szavakkal le sem tudom írni. Vigyorogva forgolódtam az ágyban, majd hirtleen nyílt az ajtó, nyakamig húztam a lepedőt és imádkoztam, hogy Edward legyen az. De nem... Alice volt és Rose. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
- Halihó - mosolyogtak rám mind a ketten.
- Na... hogy telt az éjszakád? - kérdezte rögtön Alice és levetődött mellém. - Ó.. azt hiszem nagyon jól! - válaszolt a saját kérdésére. - Leszakadt a kanapé... Rose... azta!
- Alice hagyd már, zavarba hozod.
De nem... nem éreztem, hogy vörösödnék, vagy akármi. Sőt büszke voltam. Szentséges Szűz az égben! Teljesen kicserélődtem.
- Lehetne egy kérdésem? - kezdtem neki, na és most kezdett nagyon melegem lenni, vagyis kezdek elpirulni.
- Hajrá - ült le mellém Rose is.
- Nagyon... hangosak voltunk? - húztam össze a szemöldököm és néztem fel félve.
- Ami azt illeti hallottunk mindent, a szuuupppperhallásunknak köszönhetően, de szerintem egy ember is lekövetkeztette volna, hogy mi folyik idefent.
- És... mondjátok Carlisle és Esme is hazajöttek? És most is lenn vannak?
- Nem ők Williamnél éjszakáztak és még ott vannak.
- Ó.. Hála Istennek! - néztem fel a plafonra - Egyébként... én is hallottam egy s mást - vigyorodtam el ördögien.
A két lány felnevetett.
- Meghiszem azt! - dőlt el mellettem Rose. - Jézusom. Emmett most nagyon bevolt indulva..
- Cöh... Jasperről nem is beszélve!
- Tényleg... tudtad, hogy Te okoztad az egészet? - kérdezte Rosalie jól megnyomva a "te" szót.
- Igen és sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam.
- Ne butáskodj ez egyáltalán nem volt kellemetlen számunkra. Bár tény ami tény, elég furcsa helyzet alakult ki nálatok, és elég egyértelműen a tudtukra hoztuk, hogy nem sakkozni jövünk haza, de azt hiszem ez mind megérte. Jasper agyát annyira elöntötte a kéj, hogy most ha egy embernő lennék nem hiszem, hogy túléltem volna épp gerinccel - kuncogott fel sokat sejtetően. - Teljesen... állatias volt.
- Így van... Emmett is irtóra ... wááh ha rágondolok még most is beleborzongok! - mosolygott elégedetten Rosalie. Énis rájuk mosolyogtam majd lenéztem magamra.
- Jó. Oké. Már azon kezdtem gondolkodni, hogyan merészkedjek le közétek, ugye a tegnap nálunk történtek után meg az itt történtek után, meg egy lepedőbe csavarva egészen érdekesen néznék ki.
- Tényleg hogy fest a tested? Jól vagy? - kérdezte érdeklődő tekintettel Alice.
- Persze - nevettem fel - Egy karcolás sincs rajtam. A combomon találtam két zöld foltot dehát Istenem... Egyáltalán nem érdekel.
- Hát ezt örömmel hallom! - lépett be Edward. - Kezdtem aggódni, hogy maradandó kárt tettem benned
- Igen... még jobban beléd szerettem. Ez nem eléggé... maradandó kár? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Tulajdonképpen ez nem kár - rázta a fejét vigyorogva. Odajött és megcsókolt majd kifelé indult. - Lemegyek. Majd... gyertek.
- Alice... hoznál nekem pár ruhát amit felvehetek mára? - kérdeztem félve pillantva rá. Válaszul elmosolyodott.
- Ó hát persze! Gyere és válogass!
- Igen... van miből - tette hozzá Rosalie. Felálltam, szorosan magamra csavartam az anyagot és kiléptünk Edward szobájából.

1 órával később értem le a nappaliba a lányokkal együtt. Egyből étellel kínáltak, vagyis Edward mert csinált nekem omlettet. Irtó aranyos volt tőle, és ha belegondoltam akkor igazán éhes is voltam... és fáradt. Nem volt nekem elég az a pár óra alvás. Aligyhogy elkezdtem enni, Emmett már le is ült velem szembe és vigyorogva nézett és hallgatott. Egy ideig nem zavartattam magam, gondoltam volt olyan udvarias, hogy megvárja amíg végzek. Én pedig próbáltam minnél hosszabbra elnyújtani a reggelimet, de aztán zavart, hogy olyan furcsán méreget ezért felpillantottam rá.
- Tessék, csak kérdezz bátran Emmett - dőltem hátra és sóhajtottam fel.
- Először is. Ami érdekel... - lelkesült be, rátámaszkodott az asztallapra és bizalmasan közelebb hajolt. Mind ott voltak a közelben, főleg Edward ő ugrásra készen állt, hogyha túl zavaró és tolakodó lenne a kérdése akkor elráncigálja onnan őt. - Khm... - szemérmetlenül vigyorgott rám. - Igaz az, hogy szex után... a nők... kielégülten... jobban tudnak aludni? - úgy kérdezte, mintha az ételről lenne szó amit eszek. Neki ez természetes volt és jóformán egy szimpla kérdés. Csak, hogy az én magánéletemről van szó és zavarbaejtően erősen nyomta meg a kielégülten szót. Mégis ezt a kérdést én úgy tudtam be, hogy ennél rosszabra is számítottam. Például meséljem el, hogy az emberi nő hogy éli át az orgazmust vagy valami hasonló, de erről eddig szó sem esett. Láttam a szemem sarkából, hogy Edward megmoccan, de közelhajoltam elkezdtem mosolyogni Emmettre és válaszoltam.
- Igaz az... hogy minden férfivámpír egyfajta medveüvöltéssel jelzi a kielégülést? - vágtam vissza mire megmerevedett az arca. Pár pillanat múlva feloldódótt és hátra dőlt.
- Okos lány vagy te Danielle.
- Erre már hamarabb is rájöhettél volna. És amúgy a kérdésedre válaszolva... - kezdtem elmélyült hangon, csak hogy a hatást fokozzam és álltam fel az asztaltól, elindultam Edward felé és rámosolyogtam. - Határozottan mélyen aludtam - megcsókoltam Edwardot, visszanéztem Emmettre önelégülten elmosolyodtam, a döbbent csend pedig elégedettséggel töltött el. Mielőtt kiléptem volna a házból hallottam Edward harsány nevetését, amitől nekem is mosolyognom kellett. Elloptam Eddie fiú autóját és hazafuvaroztam magam.

20. rész

Sziasztok!

Eljött a hétvége, én pedig megérkeztem a friss, üde, élvezhető résszel. : D Mármint remélem az lesz számotokra.
Nem igazán tudok mit hozzáfűzni a részhet, talán annyit, hogy kicsit meglepő lesz úúúgy az utolsó negyed oldal. : $
Privát levelek is igazán jöhetnének. elle.pro@citromail.hu
Meg kommentárok is. Kicsit csalódott vagyok. Aktivizálhatnátok magatokat, ha már énis így teszek. : D
na csók ^^




Edward

Danielle vadul megragadott és felvonszolt az emeletre. Hagytam, had húzzon, mert zokon vette volna, ha ez éppen fordítva lenne. Azt mondaná kérkedem az erőmmel. Így csak mosolyogva hagytam, hogy kézen fogva felszaladjon velem a szobájába. Fel az emeleten, a legutolsó szobába. Ellentétben vele én már rengetegszer jártam nála (mármint... ő nem sűrűn látogatta az én szobámat) és a szobája teljesen tükrözte a személyiségét. A falak színe két színből állt. Az alsó fele bordó volt, a másik fele a plafonnal együtt pedig tűzpiros. Vidám színek, mégis bennem inkább a szenvedély érzetét keltette. Danielle nagyon szenvedélyes ember - és ezt nem csak a szerelem terén mutatja meg. A szobában egy gardróbszekrény állt ami a falak sötétségével ellentétben világos barna - már-már fehér volt. A szekrényben több tükör is megbújt. Ezen mindig mosolyognom kellett. Nem mintha Elle hiú lenne, nem sőt ő nagyon is... szóval nincs megelégedve magával, bár fogalmam sincs miért. Ő úgy tökéletes ahogy van. A szekrény mellett egy vele hasonló színű kétszintes íróasztal volt. A felső szinten volt a monitor, hangfalak, lámpa ilyesmi... Tele volt pakolva, lapokkal, iratokkal és könyvekkel. Volt egy külön sarokpolca amin csak könyvek foglaltak helyet. Emellett zene Cd-ék és Hifi is helyet kapott a szobájában. Meglepett, hogy tv-je viszont nincsen, de ő azt mondta, hogy egy hálószobába nem illik a tv. Gyönyörű fehér franciaágya volt, fekete selyem huzattal, és fehéres-barnás színű éjjeliszekrénnyel. A padló pedig fekete parketta volt, ami elég fényes volt és olyan mintás, mintha márvány lenne, fehér szőnyeggel középen. A szoba két sarkában elhelyezkedett két fotelszerűség is. Zsúfoltnak is tűnhet a szobája - bár az enyémnél nagyobb - de ez egyáltalán nem zavart. Danielle maga is elég zsúfolt természet. Jó, ezt úgy értem, hogy rengeteg tulajdonság fér meg a testében. Persze, ez csak jó.
Egy kicsit elkalandoztam a szobáját fürkészve, ő már régen az említett székben ült és hintázott benne előre-hátra.
- Felfedeztél valami újat, amit eddig nem vettél észre újdonsült vőlegényem? - kérdezte szenvtelenül csillogó szemekkel. Engem is mosolyra fakasztott és felhúztam a székből. Szorosan magamhoz vontam és a hajába csókoltam.
- Nem... csak eszembe jutott mennyire tükröz téged a szobád.
- Ó hát... köszönöm.
- Danielle... - kezdtem halkan. - Tényleg komolyan gondoltad azt, amit lent mondtál?
- A házasságról? - kérdezett vissza, úgy mintha nem tudná. Csak bólintottam. - Nos... lehet, hogy kicsit elhamarkodott lenne a dolog, ezért mondtam, hogy csak... járjunk jegyben.
- Elle csak... csak...
- Te sem tudod pontosan igaz? - nevetett fel. Elmosolyodtam.
- Csak 1 hónapja és 2 napja járunk.
- Hóó. Szóval Te tudod. Sosem voltam jó dátumjegyzésből - forgatta meg a szemét és sóhajtott fel. - Tudod azt gondoltam, hogy megrémülsz majd a kérdéstől és nem válaszolsz, de válaszoltál. Én pedig... hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam: Miért is ne? Hiszen szeretlek, és nincs olyan más ember, vagy vámpír akire kivethetném a hálómat. Tény, hogy nem így képzeltem el, hogy megkéred a kezem - sóhajtott, aztán visszatért a vidámsága és boldogan mosolygott.
- Tudom - gonoszul rávigyorogtam - Tudom. Olvastam a gondolataidban.
- Mondtam, hogy szokj le róla! - ütött vállba - Azok az ÉN gondolataim! Senki másé. Talán megosztom veled, talán nem. Törődj bele! - sértődötten kibontakozott az ölelésemből és hátat fordított nekem. Majdnem felnevettem a gyerekes viselkedésén, és egy kis kuncogást így sem tudtam visszafojtani. - Ne nevess ki!
- Elle drágám, az egész véletlenül történt. Mindig bevan kapcsolva ez a képességem, és már megszoktam, hogy téged nem hallak így a közeledben is így marad. De aztán néha... ritkán de előfordul, hogy hallom a gondolataidat, így azt is láttam, amikor előtted térdeltem a kezedet fogva, belegondoltál a lánykérésbe.
Ijedten pislogni kezdett rám, eltűnt a morcos kislány és helyébe lépett a remült kislány.
- Nincs okod rémületre kedves, hiszen ez nem bűn. Minden nő eljátszadozik a gondolattal, mivel pedig ez benned már megfogalmazódott bátran ejtetted szóvá odalent. De azt gondolom, hogy ez egy kissé korai.
- Ez egy téves gondolat, drága - pillantott szomorúan a szemembe és bújt hozzám. - Ha... ha azt nézzük, hogy te örökké élsz, és 107 éves vagy akkor neked egyáltalán nem korai. Én pedig... én nem élek örökké... és. A francba is annyi időt akarok veled tölteni amennyit csak lehet! Aggódom Edward. Aggódom, hogy úgy nézünk a jövőbe, hogy tengernyi időnk van, de kitudhatja, hogy mi lesz napok, hetek, hónapok vagy akár évek múlva?! Jó persze Alice.. de Alice is csak döntések alapján lát és mondjuk ha látja, hogy egy ember vagy bárki más elhatározza, hogy már pedig engem megöl és senki nincs a közelben lehet, hogy elkéstek! Vagy... vagy elcsap egy kocsi, busz vagy bármi... Az nem döntéseken alapszik. Azt nem tudja előre megjósolni. Nem látod Edward? Én csak egy törékeny ember vagyok, rólam ezek nem pattannak le. Számomra nem Te vagy a legveszélyesebb... - elhalkult a hangja és nyoma sem volt a kétségbeesésnek. - Hanem az egész világ - fejezte be kicsorduló könnyekkel, rémült, beletörődött hangon.
Az ami először megfogalmazódott bennem az volt, hogy talán most engedné, hogy átváltoztassam. De annyira zaklatott lett, hogy ha nem menne bele, nem akartam volna ezzel is csak idegesíteni. Így amit tenni tudtam az volt, hogy most elterelem a figyelmét és ha szerzek egy gyűrűt akkor megkérem a kezét. Nem azért amit mondott, tény, hogy igaza van, hanem miattam, mert szeretem és kell nekem és ezzel ő is így van. És tisztességesen, ahogy a nagy könyvben megvan írva... úgy fogom megkérni a kezét.
És, hogy hogy működik a figyelemelterelés? A legegyszerűbb dolog a világon. Belenéztem a velem szemben lévő tükörbe a szemeim még mindig aranysárgák voltak, ettől még nagyobb nyugalom árasztott el. Mosolyogova felszegtem a fejét és a könnyei láttán félrebiccentettem a fejem, majd óvatosan letöröltem őket.
- Szeretlek - hajoltam hozzá közel és suttogtam a fülébe. Kirázta a hideg, láttam a karján ahogy libabőrös lesz.
- Énis szeretlek - válaszolta és a karjait a derekamra fűzte. Melegen rámmosolygott, majd a fejét a mellkasomra hajtotta. Szerintem nem tudja, hogy épp próbálom elcsábítani.
- Dani... kicsim - szólongattam, mire hümmögött egyet. - Felnéznél rám, hogy megkönnyítsd a helyzetem? - halkan felnevettem ő pedig várakozó tekintettel nézett fel rám. - Na... végre - motyogtam az orrom alatt és megpusziltam az arcát. Kezdte sejteni a dolgot, mert feljebb araszoltak a kezei. Megpusziltam a szája szegletét, majd nagyon óvatosan szájon csókoltam. Csak egy szimpla, hosszú, szerelmes csók volt.
- Edward.... - lehelte és éreztem, hogy megragadja az ingemet és feljebb ágaskodik még ilyen csókokért.
Mindkét kezemet rátettem a derekára - majdnem betakartam vele - így tartva csókoltam meg, úgy rendesen. Ez olyan csók volt amiben benne volt mindenfajta érzelem, és tudtam, hogyha még mindig élnék akkor a szívem most őrült tempóban dobogna, olyan erővel, hogy a fülemben hallanám, teljesen felizzana a vérem a gyomrom bukfenceket hányna és remegne a térdem. Úgy, mint a könyvekben, vagy filmekben. Tudtam, hogy Ellenél ez történik, mert hallottam mindent. És örültem. Örültem, hogy ilyeneket kitudok váltani belőle. Lejjebb csúszott a kezem, mire éreztem, hogy elmosolyodik. A kezével beletúrt a hajamba, ami őrült izgató érzés volt. Tovább csókoltam, mire megkarmolta a tarkómat. Belefúrtam az ujjaim a selmyes hajába, majd azt finoman húzva hátrafeszíttem a fejét, ezzel megszakítva a csókunkat. A nyakát kezdtem csodálni, majd ráhajoltam, megcsókoltam és erősen megszívtam. Azt hittem ettől megijed, de bátorítólag mégjobban rányomta a fejem a nyakára. Picit később lejjebb haladtam, és csókoltam ahol értem.

Danielle

Lassan esett le, hogy épp most omlott le az összes fal kettőnk között. Ugyanis ez az első alkalom, hogy teljesen magától kezdett hozzá a dologhoz... és nem hagyta abba 1 perc után. Őrülten élveztem a pillanatot és ki is használtam. Próbáltam minnél jobban felkorbácsolni a vágyát, mert a finom vígasztalásból és szerelmes gyengéd simogatásokból valami őrülten jó sült ki. Ami tele volt szenvedéllyel és elfojtott vággyal. Elfojtott.. igen. Ez lesz az első alkalom és azt hittem, hogyha eljutok idáig akkor majd teljesen félénk leszek és nem fogom tudni, hogy mit csináljak. Ennek ellenére a kezem külön életet élt, nem görcsöltem semmi miatt és minden csak úgy jött... spontán. A testem ösztön szerűen reagált mindenre, nekem peidg lélekben csak hátrakellett dőlni és figyelni az eseményeket. Sodródtam az árral és nem érdekelt semmi sem. Hevesebben csókoltam, követelőzően, többet akaróan. A kezem minduntalan a hajába túrt, a csípőm akaratlnaul is az ő csípőjéhez préselődött, többször is. Eggyé akartam válni a testével. Tudtam, hogy izzik, forr körülöttünk és köztünk is a levegő, azt is tudom, hogy ha a szemérmességem átveszi a hatalmat akkor levonszolja Edwardot és elviszi valahova olyan helyre ahol nem nyüzsögnek a szuperhallással bíró vámpírok. Mondjuk... Edwardékhoz.

Edward

Eleinte csak egy pár csókot akartam, hogy megnyugtassam, de aztán a dolgok kicsúsztak a kezeim közül és kezdtek elfajulni. Először csak hozzámdőlt.. majd dörgölőzött, majd teljesen fellobbantott bennem valami féle tüzet ami egyenlő volt a vággyal. Hatalmas vágyat éreztem, hogy itt és most ledöntsem a franciaágyán a fekete selyem lepedőn. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen érzés lehet. Egyszer régen... még mikor Bellával kezdtem, esküt tettem, hogy embernővel soha nem fekszem le, és épp most készültem ezt megszegni. De... hát.. úgy is a pokolra jutok akkor legalább miért is ne élvezhetném ki az "életemet"? Nemde? Danielle is akarja nem megerőszakolni fogom... hanem szeretkezni vele. Aztán.. lesz rajta pár kék-zöld folt?! Elmúlik... nem igaz? Najó... ez nem én vagyok. Udvariasnak, várakozónak kellene lennem. Egy igazi úriembernek, ahogy Carlisle nevelt.. de Krisztusom, 107 évet vártam elegem van. Nekem is jár egy kis élvezet. Túlságosan nagy a vágy és a szerelem bennem, hogy a vérére koncentráljak. Sőt, ha most nem említem egyébként sem jutott volna az eszembe. Teljesen mindegy, tudom, hogy nem fogom bántani, mert a belső szörnyeteg is ugyanúgy érez Elle iránt mint Én magam. Lehet, hogy Bellával erre nem lettem volna képes, de Bella... Bella más volt. Elle az igazi és a megmásíthatatlan szerelmem, vele kell megtennem ... nem csak azért, hogy kielégítsem azt amire vágyik, hanem azért is mert veszettül kívánom és már nem tudnék leállni. Ugyanakkor... a ház hemzseg a vámpíroktól akiknek nem csak szuperhallásuk van hanem szuper szaglásuk is és a vágynak van egy tipikus illata... és ezt az illatot jómagam is érzem. Nem csak Elle-en vagy magamon... az egész szobában lehet érezni. Sőt... Jasper... és Audrey... úhh eltudom képzelni, hogy ők is szívesen letepernék most Alicet és Scottot. Elkell innen tűnnünk mielőtt túl feltűnőek lennénk...

Danielle

- Edward.
- Danielle - egyszerre szólaltunk meg levegő után kapkodva, habár Edwardnak erre nem lenne szüksége.
- Mondd édes - suttogta a fülembe és csókolta a nyakamat. Azt képzeltem itt és most letépem az ingét nem érdekelnek a többiek. Az eddig hideg kőszikla teste most forró volt és égett a vágytól. Erre vártam mióta összejöttünk.
- El... Elkell innen... men... mennünk. - nagyon nehezemre esett a beszéd, de csak megtudtam szólalni.
- Igen.. igaz. Menjünk... menjünk... hozzám.
- Énis erre gondoltam.
Ezek után hosszú, fájdalmas, elszenvedett percek következtek. Valamennyire csillapítanunk kellett magunkat. Belegondoltam abba, hogy annyira megszervezett az egész. Elmegyünk Edwardhoz, hogy nyugodtan letudjak vele feküdni. Nem abszurd egy kicsit? Áhh végülis mit számít... csak most tudunk kettesben lenni. És ha Edward hátán megyünk nem veszítünk csak röpke 2 percet... azt igazán kitudom bírni az ajkai nélkül. Igaz?... Azt hiszem.
Nagy nehezen lementünk a nappaliba a többiek közé összekulcsolt - szorított - kezekkel.
- Izé - kezdtem volna, hogy elmegyünk de rátévedt a pillantásom Audreyra. Azt a tekintetet sosem fogom elfelejteni. Aztán megláttam ahogy Scott egy aprót pattan a széken és szigorú tekintettel néz le a kedvesére. Láttam hogy Audrey hogyan simította végig a kezét Scott combján... soha nem akartam ennek szemtanúja lenni. - Bocsássatok meg - zavart voltam mert még mindig elvolt homályosodva az agyam.
- Mi.. igazán szeretnénk - folytatta Edward akadozva. Ő Jaspert nézte... Jézusom Jasper! Hogy nem gondoltam rá... most ha rendesen itt lennék vagyis 100%-osan akkor biztos nagyon szeretném, ha megnyílna alattam a Föld.
- Jójó.. menjetek. Mi is megyünk. Igaz Alice? - pattant fel Jasper és a szemeiben olyan tűz égett, hogy azt hittem felgyullad valami.
- Hmm na de kedves - értetlenül nézett rá a lány, mire Jasper nem bírta tovább erősen magához rántotta és erotikától túlfűtött mozdulatot tett a csípőjével. Tudom, hogy ilyen helyzetekben a férfiak nehezen tudják kontrollálni a testüket. És Jasper... Jasper egy igazán sajátos eset... mert... mert ő duplán érzi sőt, triplán érzi azt amit én, Edward és Audrey. Nehéz lehet visszafognia magát.
- Na de fiam! - botránkozott meg Carlisle majd ránk tévedt a tekintete.
- Mi is megyünk... - hallottam meg a halk rekedtes hangot a nővéremtől. Apa kigúvadt szemekkel nézett rám, tudtam, hogy tudja amit mi itt mind tudunk.
- Ezek a mai fiatalok... Rose drágám mi nem lépünk? Ha mindenki lécel akkor csak mi maradjunk az öregekkel? - átlátszó volt mint az üveg, de elég jó ok amiért leszeretnének lépni. Bizonyára ő is... iggen.
- Héhé... mi még itt vagyunk! - szólalkozott fel Adam is.
- Gyerekek ne csináljátok elvileg ez a mi partink! - folytatta Sophie. Sophie... Sophie sajnos néha nehezen veszi a lapot.
- Ááá! - kapott a fejéhez Edward. Elég halk volt de mindenki hallotta. - Ne gondoljatok semmire!!! Jasper!!! - nem bírta tovább és szegény meggörnyedt háttal nézett rám. - Lépjünk... gyorsan... mert.... ahhh.
- Sajnálom kedves testvérem, te kezdted az egészet... miattad van - felelte Jasper elfúló hangon, mereven nézett minket, nem volt dühös csak irtóra kívánta a mi kis tündérvirágszálunkat. - Alice! - ragadta meg a kezét a hátára dobta és kiviharzottak a helyiségből, ezzel együtt a házból is.
- Mi.. is..
- Apa, anya... reggel látlak titeket!
A két anya hápogott, Carlisle beletörődően sóhajtott, apa meg... apa pedig mosolygott? Micsoda? Hát ez felettébb különös. Na mindegy, ez most cseppet sem érdekel.
- Rendben lesz ígérem - kezdte Edward de apu közbevágott.
- Jójó... vidd mielőtt felrobbannsz.
- De Apu! - teljesen ledöbbentem szabad utat engedett a szexnek. A saját apám! Nem ilyennek ismertem.
- Egy szerelmes vámpír... egy szerelmes vágytól fűtött vámpír, azt hiszed nem érzem az illatot? Vigyázni fog rád ezt én garantálom. Na hess inenn! - intett, hogy menjünk. Hát mi boldogan rohantunk ki a házból. Vagyis... én Edward hátán voltam.
- Bírom az apádat... - mormolta út közben.
- Te hallod, ha most mindenki hazamegy... vagyis hozzátok nem lesz kicsit orgia jellege az egésznek?
- Kit érdekel ők sosem szégyenlősködtek, én sem fogok - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Helyes... - egyetértően bólintottunk és folytatutk utunkat. Egy perc sem telt bele, Emmettékkel egyszerre érkeztünk meg a Cullen rezidenciához.

19. rész

Sziasztok!

Megjöttem a következő résszel Gicusnak köszönhetően : D
Nem nagyon aktivizáltátok maggatokat kommentírás terén amit igazán sajnálok, hiszen szeretném tudni a véleményeteket. Nem kérek sokat csak 5 db kommentárt. Így kezdésnek. Igaz, hogy nem valami hosszú rész, de véleményetek csak lesz róla. Remélem.
Jóó. Látom én a számlálót és tetszik amit látok, de ragadjatok ti is billentyűzetet és pötyögjetek nekem pár sort. Legyetek oly szivesek. ^^ Köszönöööm.

Jövő hét végén jövök a következő résszel, addig is kellemes napokat mindenkinek csókollak benneteket. : )





Adam

Ma... hétfő 16:56 perckor... Sophia elé állok és megkérem a kezét. Igen. Megteszem. Ma. Meg én. Miért érzem magam úgy, mint egy huszonéves suhanc aki a barátnője feleségül kérése előtt úgy izgul, hogy beleremeg a gyomra? Hiszen... 99 éves leszek novemberben. És a választ is határozottan tudom. Akkor mégis miért izgulok? Kár ezen rágódnom, úgysem jövök rá...
Minden lelkierőm összeszedtem és a nappali felé közeledtem. Leviszem a partra... ő még nem volt ott.
- Sophie? - kérdezem halkan, rekedtes hangon. Mosolyogva kapta fel a fejét és tette le a körömreszelőt. Nők... - Leviszlek a patra - végre elmosolyodtam, mire szupergyorsan felpattant és vigyorogva a nyakamba ugrott.
- Jaj nagyon jó. Szuper. Meleg van? Igen.. veszek fel valami lengébbet - kapkodósan felszaladt az emeletre. Végignéztem rajta... Térdfarmert és egy lila blúz félét viselt. Nagyon jól nézett ki a szőke hajával vékony alkatával és csodás idomaival, de tudom, hogy mindig megtud lepni valami újjal.
10 perc sem telt el, feltűzött hajjal egy naracssárgás színű egyberuhában jelent meg előttem, amely mélyen dekoltált volt és kissé áttetsző. Hmm... szeretem az ilyen ruhákat. Melegen rámmosolygott és belémkarolt.
- Mehetünk.
- Rendben - mosolyogtam és elindultunk a cél felé...

Mivel kocsival mentünk és nem futottunk, úgy 1 óra alatt értünk le. Elvileg ránk nem vonatkozik az egyezség amit kötött Carlisle a farkasokkal, de ha meglátnak bennünket biztosan elakarnak minket távolítani... mindegy, ez a legalkalmasabb hely a szándékaimnak. Leültünk a homokos partra és egy ideig csendben voltunk, és figyeltük a tengert.
- Szép ez a hely - szólalt meg halkan Sophie. Helyeslően bólintottam, majd ő folytatta. - Tudod... aggódom Elleért - nem éppen erről akartam beszélni, de igaza van.
- Igen... énis.
- Amiatt aggódom, hogy a többiek túzásokba viszik és egyszer megunja és odaköltözik Edwardhoz vagy valami. Próbáltam beszélni Audreyval, de nem figyelt rám. Tudod, Danielle nagy lány már és döntésképes. Szereti Edwardot és ő is viszonozza. Ha valami balul sülne el, úgyis ott lennénk mi, vagy a Cullen család. Az igaz, hogy egy ideig énis rágtam a fülét, hogy inkább változzon át, mert az lenne a leglogikusabb, de ő makacsul ellenállt és belegondolva, ha volna választási lehetőségem énis ember maradnék - átölelte a térdeit, és ráhajtotta a fejét.
- Énis pontosan így érzek. De ez ellen már nem tudunk semmit tenni, mert nekünk nem volt lehetőségünk dönteni... és amúgy is. Itt vagy nekem Te. Ezért... én. Igen. Örülök - teljesen zavarba jöttem és elhatároztam, hogy most megkérem a kezét, de nem jött ki hang a torkomon.
- Adam? Jólvagy?
- Persze.. na aggódj kutya bajom. Mégis mi bajom lehetne? - kérdeztem hadarva.
- Semmi, csak teljesen zavarba jöttél - felnevetett és várakozóan nézett rám.
- Igen igazságszerint kérdezni akartam tőled valamit - megköszörültem a torkomat és rápillantottam.
- Csak nyugodtan.
Észrevétlenül kihúztam a zsebemből a kis fekete dobozkát és felnyitottam, majd félve ránéztem.
- Sophia... hozzám jössz feleségül? Másodszorra is? - bujkáló mosollyal néztem az arcát, ami először döbbent volt, majd fokozatosan más érzelmeket tükrözött. Gyengédség, szerelem, boldoság. Majd tudtam, hogy ha sírni tudna akkor azt tenné.
- Jaj.. persze.. Igen.. Igen. IGEN!!! - nevetve ölelt meg, belőlem pedig felszakadt egy megkönnyebbült sóhaj.
- Jó mert... a lányok már elkezdték a szervezést - súgtam a fülébe, majd ledöntöttem a homokba és megcsókoltam. Egyszer, kétszer... sokszor.

Estefelé járt az idő amikor leparkoltam a ház előtt. Az egész Cullen família ott volt, és amikor beléptünk a házba összekulcsolt kezekkel, megrohamoztak bennünket. Tudhattam volna, hogy Alice előre fogja látni és szervez egy spontán partit. Végülis, jól esett. Szép gesztus volt tőlük. Hoztak ajándékokat, elhalmoztak a gratulációjukkal, egyenként végigpuszilgattak minket, Daniellet le sem lehetett lőni, csüngött a nyakamban egy csomó ideig. Nehezen, de lefejtegettem a szorító karokat a nyakamról.
- Megfojtasz hugi? - kérdeztem nevetve, mire kinyújtotta a nyelvét.
- Csak örülök, hogy megtetted. Azt hittem az esküvő előtt egy nappal fogod csak megkérdezni.
- Daniii - szólt rá Edward fojtott hangon, mire ő felkuncogott.
- És te mikor kéred meg az én kezem? - pillantott rá kacéran, mire Edward megfagyott. Hangosan nevetni kezdtem, de Danielle csak karbatett kezekkel állt és nézett Edwardra. Ha tehetné, még ennél is sápadtabb lenne most.
- Öregem nyugalom. Csak hülyéskedik - szóltam rá, mert féltem, hogy úgy marad.
- .. Jó. Persze. Igen. Leszel a feleségem? - vágott vissza és nézett rá Danire. Nem hitte, hogy Edward belemegy a játékba - vagy komolyan veszi - ezért döbbentett pillantott rá. Percek múlva felocsúdott és elésétált.
- Nem mersz feleségül venni - suttogta, bár mi hallottuk.
- Fogadjunk?
- Hosszú távon elviselhetetlen vagyok.
- Én pedig türelmes - vont vállat Edward, mire Danielle gondolkodott majd megfordult és ránézett Carlislera.
- Carlisle, Edward mesélt nekem arról a kutatásról amit végzel, miszerint vámpírok is termékenyíthetnek meg nőket... vagy, hogy egy vámpírnő is eshet teherbe. Meggyorsítanád a folyamatot? Úgy néz ki menasszony vagyok - jellentette ki és... megfagyott a levegő. Döbbenten pislogott mindenki neki pedig egyre szélesebb volt a mosolya. Edward megkocogtatta a vállát, mire ő megfordult és egyből kapott pár csókot.
- Azt hittem ez a buli azért van, hogy megünnepeljenek minket - súgtam oda Sophienak, mire ő felkuncogott a többieket viszont nem igen foglalkoztatta az én problémám. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy én az majdnem 18 éves hugocskám eljegyeztette magát a saját eljegyzési partimon.
- Szóval, hölgyem... - kezdett bele Edward, de Danielle persze félbeszakította.
- Ne vegyél komolyan, nem megyek hozzád feleségül. Majd.. idővel. Tekintsd úgy... hogy a jegyesed vagyok.
- Minnél előbb beszerzek egy gyűrűt.
- Nem szükséges - bújt hozzá közelebb.
- De én ragaszkodom hozzá - puszilta meg a halántékát. - Carlisle.. hallottad... lehetséges, amit kér tőled?
- Végülis igen, de akkor minden időmet rákell fordítanom. Volt már 3 kudarcom ezzel kapcsolatban.
- Szóval, azt mondod, hogy ha ez az egész folyamat végbemegy és ha sikeres lesz... lehetne... kisbabám? - kérdezte kedves feleségem, mire Carlisle bólintott. - De.. tehát, ha megszülöm, akkor ember lesz, vagy vámpír?
- Ezt nem tudom meghatározni. Valószínűleg vámpír csak... fog öregedni, majd egy bizonyos kornál megáll. Szóval nem marad örökre csecsemő. De ez csak az én feltevésem, még soha nem volt sikeres a kutatásom így ezeket még nem tapasztaltam meg.
- Erre igazán kíváncsi vagyok - szólalt meg apu. - Menjünk üljünk le, és részletesen számolj be mindenről, barátom.
- Helyes! - bólintott Rosalie és elindultunk mind a nappali felé, ugyanis még mindig a nappaliban tolungtunk.
- Nem lépünk le? - hallottam meg Edward halk susogását és ezen elmosolyodtam.
- Ne csinálj semmi rosszat a hugommal Cullen! - szóltam hátra vigyorogva.
- Rendben, rendben - legyintett és ekkor Elle közbelépett kinyújtotta rám a nyelvét, mint valami öt éves és felhúzta Edwardot az emeletre.

17-18. rész

Sziasztok!
Mint észrevehetitek próbálok visszatérni a blogolók sorába és ezt duplarésszel indítanán, amihez csak egy kép jön, mert a második részhez nem találtam megfelelőt. A képeket ezentúl jobb oldalra fogom tenni, mert így valahogyan jobban tetszik. : D
Remélem nem felejtettetek el teljesen, bár a számlálót nézve nm így van, köszönöm nektek, hogy olvastok és üzenem, hogy a másik blogom - ell-pro.blogspot.com - is újra működésbe lép.
Kicsit belekellett rázódnom a sulis életbe, na de nincs több beszéd, jöjjön a rész! Illetve részek. : D
Ha nem nagy kérés megdobnátok pár kommenttel?

Ja és ami új. Heti 1 friss lesz csak a suli miatt. Péntek-szombat-vasárnap környékén.

Nos ennyi lett volna. :)
csók :)


17. rész
Danielle

Edward később elment. Tudom, hogy egy időre Edward lefog akadni a témáról, de a családom biztos, hogy nem. Legalábbis a testvéreim. Anyu meg sem említette ő csak azt akarja, hogy boldog legyek apu pedig... nos apu nézi a biztonságot is, de ő azt mondja maradjak Edward mellett mert csak Carlisle fia és jó vámpírfiú. Ezért a szüleimet nagyon szerettem, de a 4 testvérem továbbra sem tágított. Sorba jöttek meggyőzni. Elmondtam egyenként mindenkinek a szándékaimat amit már közöltem Edwarddal is, és vagy elfogadják és akkor jó lesz mindenkinek, vagy nem. Ez a két lehetőségük lesz. Az utolsó ember, akit a legjobban szeretek közülök - ami nem szép dolog tudom, de ez van - Adam, zsebre dugott kezekkel állt előttem és kinyögte menjünk le a rezervátumba. Akkor volt olyan délután 5. Naplementére odaérünk. Igazságszerint nagyon meglepett, hogy Adam leakar menni a partra. De mindegy is.... úgyis tudom mi lesz a mondanivalójának a lényege. "Danielle változz át..." Kezdem unni. De a partra azért lemegyek vele.
Kocsiba pattantunk, hagyta, hogy vezessek... és nem szólt az úton egy szót sem. Ilyenkor igazán jól jönne Edward képessége. Nagyon úgy tűnik, hogy Andy beletemetkezett a gondolataiba... így nem is nyaggattam.
1 óra múlva fékeztem le, és ekkor tűnt úgy, mintha felébredt volna.
- Már megérkeztünk? - kérdezte meg kicsit rekedtes hangon. Összevontam a szemöldököm és úgy néztem rá.
- Veled mivan? Ígyis legalább 1 órát utaztunk.
- Tényleg? Akkor menjünk.
Nem siettetett, emberi tempóban haladt mellettem ami igencsak furcsa volt tőle. Lassan leértünk a partra és kezdetnek gyorsan le is ült. Rám nézett, mire értettem a célzásból. Helyet foglaltam mellette majd.... csend. Mély csend. Kezdek összezavarodni. Megköszörültem a torkom és Adam felé fordultam.
- Adam - olyan mit akarsz tekintettel néztem rá mire elmosolyodott.
- Két dologról szeretnék beszélni veled.
- Jó. Kezdjük a jobbikkal - bólintottam.
- Számomra... mindkettő jó.
- Oké, akkor kezdjük a számomra jobbikkal - mosolyodtam el zavartan.
- Rendben - ő is bólintott, majd megmarkolta a homokot és hagyta, hogy ujjai közül elfújja a szél. - Tudod az élet nem olyan könnyű, mint ahogyan a szél elfújja a homokat.
- Persze... tudom. Mégis mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Arra, hogy akármilyen dolgok történnek az életedben sosem lesz könnyű és egyik sem lesz homokszemnyi jelentőségű. Értékeld nagyra az életed. Mert nem tudhatod melyik pillanatban állsz majd a halál torkában.
- Szóval ez számomra a jobbik?
- Danielle - nagyon ritkán ejtette ki a száján a teljes nevemet. Valami nagyon nincs rendjén vele. - Azért hívtalak le ide a parta, mert így a többiek nem tudnak beleszólni a mondanivalómba. Tulajdonképpen, én azt Akarom - ezt nagyon kihangsúlyozta - hogy ember maradj - mintha megvillant volna a szeme, amikor rám nézett. - Azt akarom, hogy használd fel jól az éveidet, és becsüld meg az életedet! - úgy éreztem a hangjával fenyeget, de leszűrtem, hogy ez nem csak nekem, hanem neki is fontos és ez egy kicsit meglepett. Hogy ilyen intenzitással beszélt. Elmerültem a tekintetében, majd percek múltán amikor nem folytatta bólintottam.
- Rendben. Nem fontolgattam az átváltozás lehetőségét.
- Helyes. Azért akarom, hogy ember maradj... mert ha átváltozol többé nem leszel ember. Bizonyos tulajdonságok és szokások eltűnnek és végtére is... akarsz te különc lenni? Kilógni a sorból? Így leélni egy örökkévalóságot? Danielle... nem akarsz te évszázadokig létezni - mert nem élsz... nem akarsz, 5 évente lakhelyet váltani... vért inni... gyilkolni a megélhetésért és állandóan üldöztetve érezni magad.
- Te... ezt érzed? - ledöbbenten bámultam, mire elpillantott mellettem.
- Részben. Harcolni szeretek... de az nem is harc, hiszen egy állattal ... egy állatot leteríteni nem harc. De ez csökkenti az agressziómat. NEM szeretek vámpír lenni. Bár van egy szeretetteljes családom egy szerelmem és egy ember hugom... nem vagyok. Nem tudom. Nem mondhatom, hogy nem vagyok teljes... hiszen az vagyok, de az emberek élete könnyebb. Talán még szebb is. És... ők úgy élik az életüket, hogy van választásuk. Ők meghalhatnak ami a természet rendje. De mi? Mi is meghalhatunk de igen körülményes módon - mintha megint villant volna a szeme amikor rám nézett. - Mindegy, a lényeg, hogy TE maradj ember. Szeretem a védelmező báty szerepét játszani.
- Miért csak játszod? - incselkedve kinyújtottam a nyelvem. Még nem tudtam átgondolni a szavait. Felfogtam és értettem... de nem akartam, hogy szomorkodjon. - Örülök, hogy vagy nekem Adam - néztem rá komolyan - Szeretlek bátyuskám! - kiáltottam fel drámaian és mit sem törődve a köztünk lévő távolságról - nem sűrűn mutatom ki felé az érzelmeimet és ez kölcsönös is mert zavarbaejtő - hirtelen megöleltem. Szorosan, hogy érezze, igazat mondok.
- Tudom. Énis téged, bolond halandó - halkan felnevettem és megpuszilgattam az arcát mire szörnyülködve eltolt magától.
- Hát fújmár - grimaszolt, aztán témát váltott. - Második hírem! Khm. Szóval.. arra gondoltam elveszem Sophiet feleségül.
- Ö de ti már nem...?
- De igen. 80 éve kereken. Igen - bólogatott. Kidülledt szemekkel néztem rá.
- Én akkor még.... nem is éltem - felnevetett, jó hangosan, majd leesett mekkora baromságot mondtam és énis nevetni kezdtem. - És szóval... - kezdtem bele amikor megbírtam szólalni. - Most felkérsz a szervezésre? - szépen pislogtam rá, mire fapofát felvéve rázni kezdte a fejét.
- Meghülyültél?? Nem. Te csak kis segéd leszel... és a tanúm.
- Női tanú? - csúszott ki a számon, mire sértődötten elfordult tőlem.
- Jó, ha nem hát nem. Megkérem Scottot - állt fel mellőlem. Gyorsan utánakaptam heves nemek közepette.
- Nem, nem. Majd én. Megtiszteltetés. És akkor női öltönyben leszek? - csillogó szemekkel néztem rá mire fáradtan sóhajtott.
- Nőőők. Mindig csak a ruha.
- A ruha teszi az embert.... bizonyos szempontból.
- Persze, persze. Szóval jó ötletnek tartod?
- Hát hogyne. Nyugodtan kérd meg a kezét mégegyszer!! DE - állítottam meg mert láttam, hogy felemeli a kezét és beszélni akar. - Én nem megyek veled gyűrűt venni. Van ízlésem de döntésképtelen vagyok ha szép dolgok vesznek körül.
- Oúh. Rendben. Majd Audreyval megyek akkor.

A későbbiekben, otthon a szobámban előszedtem Adam szavait és boncolgatni kezdtem. Hosszú gondolkodás után... arra jutottam, hogy becsülnöm kell őt amiért így bírja... és kikell szednem őt abból az elhatározásból, miszerint... a vámpírság nem élet hanem egy átok és... ahh szóval, kirángatom ebből a hitből. És... még boldogabbá kell őtt tennem. Nekünk biztosan azt mutatja minden rendben és biztos ezt is érzi, csak néha előjön belőle... mint ma amikor nekem mesélte. Csúnya dolog, de sokban egyetértettem vele ezért akarok ember maradni egyelőre. Igen. Ez a helyes döntés. És nem hagyom, hogy befolyásolják a döntésemet. Sem család, sem szerelem, sem barátok.

18. rész
Danielle

Újabb egy hét telt el. Zajlottak kisebb viták, és azért hangsúlyoznám, hogy kisebb mert lett az volna nagyobb is, csak türtőztettem magam. Scott irritált a legjobban, a.... nem is változz át témával hanem a dobd a vámpírt témával. A falba vertem a fejem annyira felidegesített. És ezt napokig elviselni. Az estéim viszont nyugodtak voltak. De a nappali időszakban mindig lefáradtam mert mindig csináltam valamit, amivel felhívom a figyelmet arra, hogy nem érek rá beszélgetni - vitatkozni - veszekedni. Így ezek maradtak a kajálásaimnál. Mindegy, este nyugodt voltam de elég hamar bealudtam mindig így csak rövd időre láthattam Edwardot. Igen, áttettük a találkákat estére mert olyankor mindenki figyelembe vette az igényeimet, vagy csak belátták, hogy nyugalomra van szükségem és nappal nekem pont elég, ha a fülemet rágják. Azért mondom többesszámban mert Scott mellett Audrey is ezt csinálja csak finomabban. Hiába egy párt alkotnak...
Délutáni tevékenységeim közé tartozott Adam esküvőjének rendezése. Rávettem, hogy én szervezhessem Aliceszel. Igen, vele mert jövőbe látó csodabogarunk előre megjósolta ezt és a suliban letámadta, hogy feltétlenül neki kell megszerveznie mindent. Azért ebbe volt némi beleszólásom de csak megegyeztünk. A leánykérésre még nem került sor, és Sophián kívül mindenki tudja. Azért nem délelőtt szervezkedek, mert ugye akkor az iskolapadban nyomorgok. Bioszon elültettek Edward mellől mert túlságosan elvoltunk foglalva egymással s nem figyeltünk az órára. Én előre lettem ültetve, Edward pedig maradt hátul annyi különbséggel, hogy Jessica mellé került. Mondanom sem kell mennyire megörült neki a csaj. Enyhe mosollyal hallgattam a szavait. Nem hoztuk nagyon a külvilág tudtára a kapcsolatunkat, de azért nem is fogjuk vissza magunkat. Mások előtt, olyan mintha csak barátok volnánk. Na de egy-egy mosdóban néha mik történnek.... vagy a tesi lányöltözőjében. Huhúúú... Ha belegondolok már csak attól kiráz a hideg. Na de mindegy.
Szóval teljesen letargiába estem, mert csak emiatt szerettem a bioszt. Edward mellett ülhettem. Na de majd lezsírozom én a tanárral. Úgyis kedvel.
Mit említsek még? Ja persze az esküvőszervezésben annyira jutottunk, hogy foglaltam le templomot és helyszínt ahol az egész meglesz tartva és Alicszel elkezdtük megtervezni Sophie és Adam ruháját. Mindigis érdekelt ez a szakterület. Nem könnyű az egyszer biztos. De bízom Alice tudásában. Eldöntöttem, hogy liliommal lesz díszítve a Parkhoz hasonló helyszín. Minden csupa zöld és gyönyörű, jól fog illeni a hófehér liliom ehhez a természetességhez. És amúgyis ez a kedvenc virága Sophienak.

Szerda van. A legnehezebb napom, dupla töri, dupla nyelvtan, sok más és a nap végére egy kellemes testnevelés óra. Ne felejtsétek el, hogy szeretem a tesit ha röpizünk vagy focizunk. Ezek közül egyiket sem csináljuk most. Tanárbácsi áttért a kötélmászásra és modanom sem kell mindig kudarcba fulladok. Tudom a technikáját, de én már az általánosban sem tudtam magam felhúzni a kötélen. Így pár sikertelen mászás után, ami igencsak nyomot hagyott a tenyeremen, végleg feladtam és engedélyt kértem tanárúrtól az óra hátralévő részét az öltözőben tölteni. Kis győzködés után beleegyezett.
A két tenyerem nézegettem, amik megleheősen vöröslöttek. Kicsit megdöbbentem, nem gondoltam volna, hogyha lecsúszom a kötélen akkor ennyire fog fájni után a kezem... mindegy, késő bánat.
Bebattyogtam az öltözőbe és leültem a padra a cuccom mellé. Álmos voltam. Előző este csináltam meg az utolsó simításokat Adam öltönyén. Jóra sikeredett. Mármint a rajz. Szóval ültem és csak úgy voltam. Aztán hallottam, hogy nyílik az ajtó, majd becsukódik. Kis mosolyra görbült a szám.
- Szervusz Cullen - üdvözöltem. Tudtam, hogy ő az mert hangtalan volt a lépte.
- Profenty - mikor felnéztem pont akkor biccentett felém. Ahelyett, hogy mellém ült volna leült a földre elém.
- Melyik órádról lógsz? - kérdeztem meg a hajába túrva.
- Művészettörténelem.
- Áh... már értem.
- Szóval kötélmászás? - csibészes mosolyra húzta az ajkait, mire összeszűkölt szemekkel morcosan néztem rá.
- Ne gúnyolódj... sosem tartozott az erősségeim közé.
- Persze, megértem, ne haragudj - vigyorgott továbbra is és kihúzta a kezemet a hajából. Pedig olyan jól játszadoztam a tincseivel. Megpuszilta a kézfejemet, ujjainkat összefűzte és játszadozott a mutatóujjammal. - Te... nem akarod felvállalni?
Furcsán ködös tekintettel meredt rám. Ez meglepett. Sosem hozta még fel ezt a témát, és én nem akartam féltékenykedő lánysereget. Viszont szerettem volna, ha mindenki tudja, hogy ő az enyém és senki másé. Bár elég nehezen férkőzhetnek Edward közelébe. Döbbenten pislogtam egy kevés ideig, majd meggörnyedtem, a szabad kezem a lábam közé ejtettem és ránéztem az összekulcsolt kezünkre.
- Csak nem dicsekedni akarsz velem? - kérdeztem halkan, mire megcsókolta a csuklómat.
- Fején találtad a szöget. Na meg elég sokan szemet vetettek rád... nem tűrhetem tovább - vállat vont és még fejjebb csókolta meg a kezemet.
- Szeretnél kézenfogva kisétálni az iskola épületéből?
- Te szeretnél? - villantotta felém a szemeit. Említenem sem kell mennyire hatással van rám.
- Ez nem kérdéses.
- Akkor ezt megbeszéltük?
- Igen - beleegyezően bólintottam, majd amikor még fejjebb csókolta meg a kezemet, már a könyökhajlatomnál járt kiszabadítottam a kezem a nyakánál fogva magamhoz húztam és megöleltem. A vállára hajtottam a fejem, így az arcom a nyakánál volt. Ő pedig nyugodtan hallgathatta a szívverésemet vészes közelségből. Olyan jó volt így lenni, hogy el sem akartam engedni.
- Mindjárt évvége.
- 3 hónap.
- Akkor is - suttogta - Eljössz velem a bálba?
- Bál is lesz? - lepődtem meg.
- Hol élsz te? - nevetett fel halkan. - Persze. Elkísérhetlek?
- Megtiszteltetés! - megszorítottam a pólóját és egy gyenge csókot leheltem a nyakára.

Edward akkor is ott volt az öltözőben amikor a többiek besétáltak. Enyhe sokk után mindegyik lány pirulva leült, vagy álldogált és várakoztak arra, hogy Edward távozzon. (vagy maradjon, részletkérdés) Azt pillanatnyilag senki nem vette észre, hogy ÉN is ott voltam. Edward kapta a főfigyelmet, bár ebben igazán nem hibáztathatom kedves osztálytársnőimet. Enyhe torokköszörülés után, Edwardnak feltűnt, hogy nem elbűvölni kellene a lányokat, hanem feltűnésmentesen elhagyni az öltözőt, velem együtt.
- Pá lányok - mosolyogtam rájuk bájosan, mire rámkapták a tekintetüket és megrökönyödött tekintettel követték végig ahogy kézenfogva kivonulunk Edwarddal.
Kifelé vettük az irányt, pontosabban Edward kocsija felé.
- Neked is kínos volt? - törtem meg a csendet.
- Azt hiszem nem - mosolygott rám.
- Azt hiszed? - felvont szemöldökkel meredtem rá, hiszen az ember vagy tudja vagy nem...
- Ezek szerint velem jössz? - kérdezte figyelmen kívül hagyva az én kérdésemet.
- Hát..hát... az utóbbiakban kevés időt töltöttünk együtt így úgy gondoltam igen. De.... nem muszáj, ha te... - elpirultam amiért ilyen hülye helyzetbe kerültem és nem is bírtam folytatni. Félve pillantottam rá, és szembetaláltam magam a döbbent arcával.
- Daniiii - mosolyodott el és megfogta a kezem, ami most kivételesen hideg volt. - Azért kérdeztem, mert azt hittem szervezed Adam esküvőjét.
- Hát.. mára engedtem magamnak egy szabadnapot - elpirultan néztem a szemeibe, mire aranyosan elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám.
- Ha most... tudnád mennyi féltékeny fiú átkozza a nevemet - továbbra is kuncogott, bár a szemeiben láttam megcsillanni a gonoszságot.
- És hány féltékeny lány átkozza az én nevem? - suttogtam a szemeibe nézve teljesen elgyengülve. Már olyan közel hajolt, hogy én magam is hallottam a levegővételeit. Amik egyre szaporábbak lettek. A kérdésem hallatán jelentőségteljesen hallgatott. Elégedetten mosolyodtam el. - Értem.
Még vetett a szemeimre egy utolsó pillantást, majd csak a számra koncentrált. Heves volt és édes. Szívettépő és vad... remegés futott végig a gerincemen és ebben a pillanatban azt éreztem, hogy annyira közel akarok férkőzni hozzá, hogy szinte már beléolvadtam. Ha vámpírrá válnék ezek az érzések is eltűnnének? Még egy ok az "ellene" listámon. Amikor elváltunk egymástól a meglepett, lesokkolt tekintetek kereszttüzében érezhettük magunkat. Furcsa elégedettség vett uralma alá és késztetett nevetésre. Edward csak mosolygott és betessékelt az autójába.

Edward szó nélkül a Cullen rezidenciához szállított. Carlisle nem volt otthon, a kórházban dolgozott. Talán épp egy újabb ember életét menti meg. Akkor miért akarják elvenni az enyémet? ... Nem értem. Mindegy. Alice kitörő örömmel fogadott, azt gondolta majd szépen elvonulok vele és folytatjuk a tervezést. De nem. Ma átadtam neki teljesen a stafétabotot... ez a nap Edwardé és az enyém. Rosalie és Emmett a tv-t nézték, bár jól láttam én, hogy fikarcnyit sem érdekelte őket az adás ami éppen ment. Esme pedig... Esme rögtön megölelt és kérdezte kérek-e valamit. Finoman visszautasítottam, és hagytam, hogy elmenjen. Anyuhoz igyekezett éppen.
Végül Edward szobájában kötöttünk ki. Ez a második alkalom, hogy betettem ide a lábam az első csak pár másodperces látogatás volt, mert csak végigfutottunk a házon Edwarddal aztán léptünk is le. De most igazán szemügyre tudtam venni.
- Kellene egy diktafon amivel rögzíteni tudom ezt a nemes alkalmat. Hmmm... kedves jövendőeli hallgatóm. Ebben a szent percben léptem át Edward Cullen a nevezetes vámpírfiú szobájának küszöbét. A falak világosak, szemben velem a válaszfal egész egyszerűen üveg így látni vélem az erdőt. Ágy nincs, mert úgysem venné igénybe helyét egy szófa veszi át és mindenfelé könyvek, különböző cd-k hevernek, ennek ellenére rend uralja a szobát. Hifi, dvd, tv... teljesen átlagos emberi szerkentyűk fellelhetők a szobában. Azt lehet mondani, hogy ez egy átlagos szoba... És mégis... ha valaki ide betéved pontosan tudni fogja, hogy ez Edward szobája - a mondandóm végén leeresztettem a kezem ami eddig a számnál volt, mert egy diktafont helyettesített.
- Mondtam már, hogy jól bánsz a szavakkal? - suttogta a hátam mögül.
- Nem, de ezt eddig is tudtam - levetődtem a szófára és várakozóan tekintettem rá. - És mesélj... mi történt veled az utóbbi egy hétben? Sajnálom, hogy amikor lehetőség adódna egy-egy találkozóra bealszok, vagy nem érek rá - sóhajtottam fel.
- Ne butáskodj, ember vagy nem szabad nagy terhet cipelned a válladon - vigyorgott rám és leült mellém. Felvont szemöldökkel és elsötétült tekintettel néztem rá.
- Csak nem célozni kíván valamire kedves uram?
- Én ugyan, dehogy semmire sem.
- Hazudsz, mint a vízfolyás... elmagyarázom még egyszer. Érthetően. Lassan. Hogy a hiperszuperszónikus extrákkal felszerelt agyad megértse a szavaimat. Nem leszek vámpír. És nem csak azért... mert nem tudom elképzelni azt, hogy örökké létezzek, vagy mert talán nem lehet gyerekem. Hanem mert elveszítenék olyan érzéseket amiket én szeretek. Lehet, hogy furcsa de én szeretem azt, hogy néha túl béna vagyok, vagy hogy könnyen zavarba jövök és egy reklámon is sírva fakadok... Szeretem a szerelmet érezni, és azt amikor a csókjaidnál végigfut a gerincemen a hideg és eggyé akarok válni veled. Szeretem az érzést amikor hiányollak... szeretek élni. És... most már nem csak ezek miatt. Nem csak magam miatt maradok ember - elhalkultam és lehajtottam a fejem, vettem egy mély lélegzetet és Edward topáz szemeibe néztem. - Hanem Adam miatt is.
Edward döbbenten nézett rám, majd halkan sóhajtott.
- Értem... és. Én elfogadom...
- Dehogy fogadod - keserűen elmosolyodtam.
- Jóó... de belenyugszom. Talán pár év múlva megváltozik a véleményed. - reményekkel telve pillantott rám.
- Lehet - bólintottam, majd nyomtam a szájára egy csókot és hozzábújtam.

16. rész

Megjöttem a résszel így 22:35-kor. Tudjátok mit csináltam egészen eddig? Délután 3 óta??? Robinson Crusoe kibaszott szigeten való élését olvastam és csináltam belőle olvasónaplót. Vagy két hete tudtam meg, hogy ez kell és még persze sok más...

Igazság szerint még érdekes is volt, nem éreztem közben álmosságot. : D

Azért jövök ilyen későn.

Nektek milyen a suli??

nacsók.:)



Danielle

A következő napok eseménytelenek voltak... mármint, Edwardba belebújt az a fajta kisördög, miszerint megfogadta nem ér hozzám addig amíg vámpír nem leszek. Ebből csaptam egy kisebb fajta hisztit, de végülis azt mondtam nem érdekel mert úgysem bírja ki. Apuék hazajöttek, lekövetkeztették a tényt, hogy együtt vagyok Edwarddal ami nagyon jó, de ők is nyaggatni kezdtek a vámpír témával. Ők nem akarnak befolyásolni csak tanácsolják, mert hogy az biztonságosabb. Cifrán káromkodtam és bevonultam a szobámba. A többi veszekedést elkerülve inkább tanultam amúgy is rámfért. Bella is tett egy újabb látogatást, hogy megadja a házit. Beszélgettünk Edwardról - vagyis én panaszkodtam - aztán felhozta Jacobot, hogy beszélt a többi farkassal és belátásra bírta őket, miszerint ha én valamelyik Cullen vámpírral a rezervátumban sétálok vagy ilyesmi akkor ne támadjanak meg. Nos, ezt igazán nagyra értékeltem tőle. El is döntöttem, hogy így vagy úgy de elmegyek oda valamikor. Lánytestvéreimmel is hosszasan beszélgettem Edwardról. Teljesen ellenem vannak, azt mondják neki van igaza. És tudom, hogy veszélyes rám nézve, de ha Bella mellett kibírt 1 évet, mellettem is bírná csak nem akarja... Audrey még az erejével is próbált megyőzni. Mármint... éreztem, hogy hajlok az igen felé, de szúrósan ránéztem és kizavartam őket a szobámból. Vasárnap reggel müzliszeletet rágcsáltam amikor Scott pattant mellém és érdeklődött hogylétem iránt.
- Most komolyan kérdezed? Inkább ne mert akkor egésznap itt ülhetnénk... - elsötétült tekintettel néztem rá, aztán újra a müzlire koncentráltam.
- Időm mint a tenger - vállat vont és rámmosolygott. Grimaszoltam egyet felé, majd sóhajtottam. - Neked is lehet..
- Ne! - szóltam közbe. - Legalább te ne kezdd.
- De nézd reálisan ezt a témát. Ha nem jöttél volna össze Edwarddal, akkor nem kellene ezeken a kérdéseken rágódnod - értettem a burkolt célást, meglepetten néztem rá.
- Te... most arra célzol, szakítsak vele? Megőrültél?
- Nem, dehogyis. Én nem, ebbe nem szólhatok bele, de tudom, hogy védeni próbállak.
- Nem kell félnem Edwardtól.
- Tudom, persze. De mivan, ha majd ténlyeg nem tud elmenni a közeledből? Ha majd vadászni is nehezére esik elmenni, mert akkor távol lenne tőled? Inkább nem megy... és amikor a vér iránti vágyunk előjön, akkor nagyon nehéz kontrollálni magunkat.
- Majd ráveszem, hogy menjen vadászni! - dacosan néztem a szemeibe, mire felsóhajtott.
- Nagyon makacs vagy és nem gondolkozol logikusan... - ingatta a fejét, majd felállt. - De bárhogy is döntesz... átváltozol, vagy elhagyod... mi itt leszünk melletted.
- Nem változom át és nem hagyom el! - felemeltem a hangom és intettem a kezemmel, hogy elmehet.
Nos ez a beszélgetés megadta az alaphangulatomat az egész napra. A müzli maradékát kidobtam a szemetesbe és feltrappoltam a szobámba. Erőteljesen becsaptam az ajtómat és levágódtam az íróasztalom elé. Fontolgattam, hogy olvasok egy könyvet de arra nem tudnék összpontosítani... tanulni sem menne... aludni sem tudok. Marad a tétlen őrjöngés. Scott bogarat ültetett a fülembe. Már elhatároztam magamban de még nem mertem kimondani... nem akartam kimondani. Olyan sok munkámba került összejönni vele, nem akarom elhagyni. Amúgyis... szeretem őt. Eddig nem volt ilyen probléma az "átváltozásom" most hirtelen mindenki azt akarja, hogy tartozzak a vámpírok fajához. Értékelem, hogy védeni akarnak és aggódnak de szükségtelen. A magam ura vagok, és megtudnám magam védeni Edwarddal szemben is. Az thiszem. De miven ha mégsem? És ha igaza van Scottnak? És a többieknek? Lehet, hogy.... ? Nem. NEM! Semmi pénzért sem! Nem.
Kifújtam a levegőt és megráztam a fejem, reménykedtem benne, hogy ettől tisztán fogom látom a dolgokat, de ugyanolyan ködös maradt minden. Bizonytalanul álldogáltam a szoba közepén és körbetekintettem. Az órám reggel fél 9-et mutatott. Még korán van... nagyon korán.
- Nem gondoltam volna, hogy idáig fajul... - hallottam meg a hátam mögül a borzongatóan édes hangot. Megfordultam és Edwardot találtam az ablakomban.
- Mégpedig?
- Látom a gondolataidat - felvontam a szemöldököm mire megrázta a fejét.
- Nem tudom hogyan, de néhányszor megesett már. Amikor aludtál például. Azt gondolom van valami... erőd ahhoz, hogy kirekessz a gondolataidból, és amikor nem tudsz erre koncentrálni...
- De én nem..
- Tudom, hogy nem. Tudat alatt folyik ez az egész. Szóval amikor valami másra koncentrálsz akkor látom a gondolataidat. És látom mennyire bizonytalan vagy és kétségbeesett. Sajnálom, hogy mindenki befolyásolni akar és elhalmoz csomó olyan okkal ami logikus és megfontolandó. Tudom, hogy komoly dolog és nem könnyű dönteni - annyira óvatosan beszélt és olyan szomorkás volt a hangja, hogy leesett mit akar csinálni.
- Ezért meghozod te helyettem - bólogatva lehajtottam a fejemet és ökölbe szorítottam a kezem. Nem sírhatok... Előtte nem... Megint. Nem.
- Igen. Nehéz belegondolni, milyen lesz nélküled sőt, még fel sem fogtam, hogy ezeket tényleg én döntöttem el röpke pár perc alatt. Elég volt meghallanom a gyötrődő gondolataidat és már is álláspontra jutottam - az eddig lehajtott fejét felemelte és magabiztosan nézett rám. Már tudtam mit akar mondani és az eleinte feltörekvő kétségbeesés és ijedtség átváltott szerelemre és odaadásra. Tudtam mit kell mondanom, ahhoz, hogy kiverje a fejéből ezt az egészet. - Elhagylak! - olyan határozottan csengett a hangja, hogy egy pillanatra megdöbbentem. Ilyen könnyű kimondania? Kétségkívül olvas a gondolataimban mert keserűen elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Nem... egyáltalán nem könnyű és belesekezdj a következő mondatodba mert nem veszel rá.
- Szeretlek - kezdtem el beszélni, figyelmen kívül hagyva azt amit mondott. Közelebb léptem hozzá egy féllépésnyit. - Vámpír nem leszek. Legalábbis addig amíg nem szülök egy gyereket... Tudom, hogy nagy a probléma de nem érdekel. Áthidaljuk. Verd ki a fejedből ezt, mert igen belegondoltam a szakítás lehetőségébe, de csak azért mert Scott felhozta. Igazából, nem tudom pillatnyilag elképzelni az életemet nélküled, ezért nincs okod az aggodalomra. Bizonytalan vagyok, mert nem tudom mit csináljak... kinek feleljek meg, de nem tudok 100 felé szakadni. Majd sodródom az árral és kész. Élek a mának, mert nem tudni mikor csap el egy busz, vagy öl meg egy idegen vámpír... vagy egy egyszerű földi halandó. Rákell döbbenned Edward, hogy nem csak te jelented számomra a veszélyt. Az egész világ veszélyes. Megkellett tanulnom vigyázni magamra és számtalanszor nyugtattam már meg éhes vámpírt, mert rám akarta vetni magát. De erős akarattal minden lehetséges és elszántsággal. Többnyire pedig... szerelmes is vagy belém szóval - mosolyogva vállat vontam és elé sétáltam. - És amúgy is, ha úgy adódna én akarok veled szakítani és nem fordítva, mert akkor kevésbé megalázó és a saját lelkembe nehezebb beletiporni, mint máséba.
- Hát ez felettébb megnyugtató! - halkan felnevetett, majd sóhajtott. A két lépés távolság még mindig köztünk volt. Megköszörültem a torkom, mire érdeklődve nézett rám.
- Ugye... nem akarod betartant azt a bizonyos tisztes távolságot? - felvont szemöldökkel bámultam rá mire felnevetett és a karjaiba húzott. Jólesően felsóhajtottam és fészkelődtem kicsit.
- Mindjárt más - lehunytam a szememet és élveztem. Élveztem a pillanatot ő pedig aranyosan kuncogott rajtam. De nem érdekel... a lényeg, hogy letudtam őt beszélni erről az elhatározásról. - És ne olvass többet a gondolataimban! - megböktam a mellkasát és egy beletörődő sóhajtás után megcsókolta a homlokomat.
Jó hát akkor egy gond kipipálva... maradt a család.

15. rész

Na megjöttem, karomban Barnival, aki mindig fogdosni akarja a billentyűzetet... : D Öm... remélem tetszeni fog, kérek szép kommentárokat :L

Nemtudom, hogy Runaway Trainba a részt befejezem-e, mert egy filmet akarom nézni.

Belinkelem nektek. : Tiszta napfény
Ennyit szerettem volna, csókollak titeket. :)



Danielle

Olyan szemekkel néztek rám, mint akik szellemet láttak. Pedig itt furcsa lények csak is ők voltak. Fáradtan sóhajtottam és hátráltam egy lépést. Küzdöttem a kiabálás ellen, pedig nagyon akartam. És a többi beszédet is mellőztem pedig lettek volna még érveim a békülésre. Mivel ők egyálatán nem fáradtak el az állásban és a szemezésben én viszont igen leültem a földre és sóhajtva néztem őket. Hiába nem ismertem a farkasokat valahogy nem éreztem szimpátiát irántuk. De jókislány leszek és adok nekik egy esélyt az ismerkedésre. Már eltelt úgy fél óra amikor végleg meguntam a szótlan ücsörgést.
- Itt állunk egész nap vagy meg is szólaltok? - kérdeztem unottan. - Nem volt egy nagyon szörnyű kérésem. Nem azt mondtam lógjatok együtt és legyetek puszi pajtársak, hanem hogy hagyjatok fel ezzel az utálással és a szabállyal. Mert semmi értelme.
- Nem hozhatok egyedül egy ekkora döntést... - sóhajtott fel Jacob, mire nekem felszaladt az egyik szemöldököm a homlokom közepére.
- Mivan? - kérdeztem Edward felé intézve a szavaimat. - Komolyan?
- Hát... elvikeben igen, de gyakorlatilag ő egyedül is dönthetne mert ő az alfa hím. A vezető.
- Ez nem igaz! - tiltakozott egyből és halk morgás tört elő a torka mélyéről. Még magasabbra vontam a szemöldököm és elmotyogtam egy szánalmas féle szócskát. - Mit mondtál? - fordult felém.
- Csak azt, hogy ez szánalmas. Ha te vagy az alfa a vezér a főfőfőfő farkas... akkor miért ne tehetnéd ezt meg?
- Nem vettem át az alfa szerepét. Nincs falkám és nem is lesz. És bár megtehetném, nem akarom.
- Mert, hogy?
- Mert, hogy eddig megvoltunk békében és a Culleneknek sem volt kifogásuk az ellen, hogy ne járjanak a patra. Egy évszázadot megéltünk így, miért ne tudnánk még többet? Csend van, biztonság és nyugalom. Nekem ez tökéletesen megfelel.
- Edward nincs semmi hozzászólnivalód? - felvont szemöldökkel néztem fel merev arcára. A képére volt írva, hogy fütyül az egész témára.
- Való igaz, hogy kényelmesebb lenne vadásznunk, de ha a kutyák nem akarnak bennünket itt látni én azt tiszteletben tartom. Amúgyis is az egész terület tele van farkasszaggal, nincs ínyemre, hogy ezt érezzem mindig.
- Szóval feleslegesen álltam ki melletetek? Egyszóval tök hülyét csináltam magamból? Ezt elmondhattad volna akkor is amikor... amikor idejöttünk. Jaj Edward! - zavart, hogy ezeket nem közölte velem és simán leakartam ordítani a kis farkasfiút holott tökre örülnek a vámpírok annak, hogy nem kell látniuk a kutyákat. Na de miért gondoltam én ezt másképp? Mindegy. A szégyenérzet elöntött, de nem kértem volna bocsánatot a világ összes kincséért sem. Krisztusom... - lehunytam a szemeimet és beletúrtam a hajamba, majd felálltam. - Azért ha néha-napján megjelenek itt Edwarddal ne akarjatok egyből megölni bennünket. Szándékomban áll ide lejárni. Szép a környék - odasétáltam Edwardhoz és felnéztem rá. - Hazavinnél? - szimplán bólintott.
- Ó és Danielle? Ugye, Danielle? - Jacob szólt, mire hátrafordultam.
- Igen. Tessék?
- Mint alfa hím engedélyezem a bejárásotokat ide. De csak ha az illetővel te is ott vagy. És ezt is csak miattad. Amiért kiverted Bellát az eszéből! - kacsintott egyet, mire cinkos mosolyt villantottam felé és belékaroltam a vámpíromba.
- Köszönjük kedves vezér - bólintottam, majd húzni kezdtem Edwardot aki meglepetten pislogott. - Azt hittem neked pókerarcod van, kedves - incselkedve rámosoloygtam mire észbekapott és felvette a szokott álarcát. - Tudod... előttem igazán nem kell eltikolnod az érzelmeidet, amik néha kiülnek az arcodra. Ez így természetes, és ne akard magad megutáltatni azért, mert nem tudom egy-egy szavamra mit reagálsz - a muttóujjammal megfenyegettem és közben szigorúan néztem rá ő pedig szépen nevetett. - Nézd már, kinevet! - puffogva elengedtem a karját és előre siettem. Könnyű szerrel utolért, de nem foglalkoztam vele. - Vegyél komolyan, jó? Mert tök komoly vagyok! - hallottam egy elfojtott kuncogást mire felszegett fejjel haladtam tovább előre. Néhány pillanatra még a szememet is lehunytam.
- Ne haragudj, csak nagyon anyáskodó volt az arckifejezésed.
- Tudod volt egy osztálytársam még általánosban aki mindig azt mondta én vagyok az osztály anyja. Vigyázok rájuk, fegyelmezem őket biztosan jó anya lesz belőlem.
- Igen, efelől semmi kétségem.
- Tudod perpillanat ha szóba jöhetne a gyerek nem akarnék senkitől, csak tőled. De ugye ez lehetetlen. Pedig kár - elmosolyodtam a következő gondolataimra, erre persze ő is felfigyelt.
- Kár, mert? - buzdított, hogy mondjam el.
- Igazán szép gyerekünk lenne. Te maga vagy a megtestesült tökéletesség, na és aztán nem egóból, de bennem is van némi-nemű szépség. Hála a névtelen anyukának aki anno egy lépcsőre rakott le fagyoskodni. Rendes volt tőle - enyhén vigyorogtam mire átdobta a vállamon a kezét.
- Igen... kétségkívül szép gyerekünk lenne és remek anyuka lenne belőled...
- Te pedig remek apuka lennél - felágaskodtam és egy puszit nyomtam hideg arcára.
- Megkérem Carlislet, hogy pörgesse fel a tudományát... - szólalt meg pár perces csend után. Nem is vettem észre, hogy ennyire az erdő mélyén voltunk.
- Ezt most nem értem...
- Emlékszel amikor mondtam, hogy ha engednéd, hogy vámpírrá változtassalak akkor találnánk különböző megoldásokat arra, hogy szülők lehessünk?!
- Igen, persze, emlékszem - bólintottam és kíváncsian vártam a fejleményeket. Nem értettem mire akar kilyukadni így szinte lélegzetvissafolytva hallgattam a szavait.
- Azt hiszem úgy 70 éve volt, hogy Rosalie megejtette a gyerek téma ügyét. Mindig is akart egy csecsemőt, Carlisle pedig azóta is kutat, keres, próbál feltalálni egy olyan szert ami a vámpírokat termékennyé és úgymond termékenyítővé teheti. Biztosan nem lehetetlen csak eléggé aprólékos munka, és Carlislenak volt már pár próbálkozása szám szerint 3, de nem járt sikerrel.
- Ó. Egyszóval beindítja a női nemi hormonok és a férfi nemi hormonok termelődését?
- Biológiailag igen. Gondolataim szerint a nőnél lesz egy bizonyos termékeny időszak amelyet kihasználva teherbe tudna esni, persze a próbálkozások előtt bekell vennie a szert.
- Elég komplikált egy dolog lehet. Mindegy. Drukkolok Carlislenak. De nem leszek vámpír.
- Most még ezt mondod de várjunk csak még pár évet...
- Hmm szóval hosszúra tervezel...?
- Miért te nem? - szegezte rám ijedt tekintetét, mire kuncogva megráztam a fejem és előhalásztam a kocsi kulcsait Edward zsebéből. Időközben odaértünk a kocsihoz.
- Nagyon hosszú időre tervezek. Megfogsz unni. Majd azt fogod kívánni bár elhagytál volna amíg volt rá alkalmad.
- Szóval az örökké is benne van a pakliban?
- Mint mondtad, most azt mondom ember akarok maadni, de kitudja mi lesz 4-5-10 év múlva.
- Ne 10-et ne várjunk vele... - húzta el a száját mire meglöktem.
- Akkor is csak 28 lennék. Csinos 28.
- Jójó, persze, de szex ügyileg nem vagyok olyan biztos magamban, szóval vigyáznom kell, hogy ne teperjelek le és tulajdonképpen férfiből vagyok, hogy bírjak ki melletted 10 évet szex nélkül?
- Ugyan már drágaságom... 110 évet kibírtál szex nélkül az a 10 év ide-vagy oda... - elvigyorodtam, mire zavartan elkapta a tekintetét és megköszörülte a torkát. - Egyébként, ha az egész szervrendszered leállt, nincs véred meg hasonlók akkor elvileg olyan hormonjaid sincsenek amik termelik a szexuális vágyat. Na... hogy is van ez? - váltottam témát és húztam meg a pulóvere ujját, hogy újra engem nézzen ne a földet.
- Ez egy elég jó kérdés és már énis gondolkodtam rajta. Szerintem ezért lehetséges az, hogy megtermékenyítsünk egy nőt. Mert amikor egy ember vámpírrá változik, akkor olyan mintha újra megszületne. Csak nem csecsemőként kezdi. És ilyenkor biztosan beindul pár szervrendszer. Mondjuk a tüdő. Nem lenne rá szükségem, de ha úgy akarom akkor működtetem és igénybeveszem. Tudat alatt, ha vonzónak tartok egy nőt és közel kerülök hozá akkor nőni kezd a szexuális vágyam és... hát mondanom sem kell mi jön utána - kajánul elvigyorodott, mire vállbavágtam, de csak finoman, hogy mégse én bánjam.
- Azt hittem úriember vagy! Egyébként érdekes ez a vámpír lét... Könnyebb lenne, ha működne az összes szervetek csak lenne szemfogatok és vérrel táplálkoznátok. Ez is például. Az emberi étkeknek nem érzitek az ízét, semleges számotokra de a vér ízét mégis érzitek, sőt megtudjátok különböztetni. Ez is egy furcsaság.
- Tudod olyan dolgokba mész bele, amikbe én még bele sem gondoltam... és mennyire igazad van - ledöbbenten meredt rám mire felkuncogtam.
- Na látod, milyen kis okos vagyok? - folyamatosan vonogatni kezdtem a szemöldököm, majd hirtelen felugrottam az ijedtségemben.
- Csak telefon, Dani - persze ő jót mulatott rajtam, nekem már nem volt olyan vicces a helyzet. Azért előhalásztam a telefonom és boldogan vettem fel, ugyanis apa hívott.
Lebonyolítottunk egy pár perces beszélgetést, mely magába foglalta a holnap érkezésük részleteit, kifejtette, hogy vigyázzak magamra és ha hazajön nem akar olyan pozícióban találni Edwarddal a nappali kanapéján amellyel könnyen zavarbahozhatom magam. Könnyen hárítottam, egy: ilyennek ismersz? kérdéssel, mire nevetett, de azért énis mosolyogtam. Tudtam, hogy viccel, de azért a szavak mögött elbújt az óvatos apai szigor, miszerint még túl korai lenne. Óóó, ha tegnapi dolog részese lett volna... rám sem ismerne. Mindegy, jó kajálást kívántam neki és mondtam, hogy vigyázzanak magukra. Aztán letettük és újra 100%-osan Edwardra koncentráltam. Kivételesen ő beszélt az út végéig, komolyan már azon gondolkodtam hányféle módszerrel tudnám betapasztani azt a csókra teremtett ajkait. Szívesebben csüngtem volna az ajakin, mint a szavain de ezt próbáltam palástolni. Hosszasan ecsetelte vadászi szokásait, milyen szakokat végzett el, Rosalieval való találkozásást, majd a testvéri kapcsolatairól beszélt, no meg Belláról. Csak hangfoszlányokat hallottam, teljesen a saját világomnak éltem, melyben nem volt semmi és senki csak én és Edward és egyáltalán nem beszélgettünk, de nem is társasoztunk...! Szégyenemben aprót ráztam a fejemen, hogy észhez térjek és bamba képemet is próbáltam helyreállítani, és mosolyogva nézni Edward felé és bólogatni, vagy nevetni ha kell. Átható pillantást mért rám amitől méginkább kábulatba estem.
- Aztán bezártak az elmegyógyintézetbe és egy dilis csajba szerettem bele és akkor tudtam meg igazán ki is vagyok én valójában! - bájosan mosolygott felém, nekem pedig percekbe telt mire eljutottak a szavai az agyamhoz, majd egy éles felkiáltással nyugtáztam:
- Mii??
- Nem is figyeltél rám egész végig! - dühösen meredt a kormányra, úgy szorította, hogy az inak még fehérebbek lettek a kezén. - Valljuk be őszintén, hogy én hiába jártattam a számat semmit nem fogtál fel az egészből.
- Ez nem is igaz! Én figyeltem rád!
- Ó tényleg? - nézett rám durcás ábrázattal, amitől irtó édes feje lett.
- Ó, tényleg. - bólintottam elpirulva.
- És mi ragadt meg benned?
- Hát elég sokminden. Amikor valami olyasmiről beszélsz ami nem tetszik neked akkor morcosan fejjebb húzod az orrod, ettől kapod azt az édes kis durcás fejet amit most is vágsz. De ha épp az ellenkezőjéről van szó, akkor a szemeid összehúzódnak és játékosan csillogni kezdenek. És amikor valahányszor rám pillantasz enyhe mosolyra húzod az ajkaidat amit amúgy nagyon szeretek. És a hanglejtésedről is tudnék beszélni, de kérlek had ne kelljen ennyire fényeznem téged, mert így is tisztában vagy vele mekkora vonzerővel bírsz. Egyszerűen elkápráztatsz mindenkit magad körül - bár elpirultam az arcát fürkésztem továbbra is, ő pedig döbbent egyben jóleső mosollyal az arcán nézett rám.
- Szóval miközben a falnak beszéltem te engem elemeztél? - hevesen bólogatni kezdett, mire a válla előre esett a visszafojtott nevetéstől. - Nos nem tudom, most felháborodjak azért, mert soha nem beszéltem még ennyit mint az imént és feleslegesen, vagy örüljek amiért így... nos... analizáltál... elemeztél... megfigyeltél.
- Szerintem az utóbbi rendkívül megnyerő.
- Úgy gondolod, Dani?
- Tudod idegesítő ahogy ezt a nevet ejted ki a szádon.
- Miért is? - egy icipicit közelebb hajolt hozzám az egyik piros lámpánál állva. A tábla már jelezte, hogy elérkeztünk Forksig.
- Mert úgy ejted ki, hogy az ember nem tud rád haragudni. Az első szótagot viszonylag normális hangnemben kezded, a végét pedig elmélyíted amitől őrült szexivé teszed az egész... ahhh - ki sem tudtam fejezni magam, így csak felnyögtem a végére.
- Akkor elértem a célomat, Dani?
- Kétségkívül.
- És megengeded, hogy Daninek szólítsalak? Az Elle bennem túl... szigorú benyomást kelt - suttogni kezdte a szavakat én pedig lassan elvesztettem az eszemet.
- Idegesítően sokszor ejted ki a szádon a Dani becenevet... - ennyit voltam képes válaszolni, többre nem futotta. Csak az ajkait tudtam szugerálni.
- Dani, Dani, Dani, Dani.... - egyre halkabban mondta, és minden névkimondás után közelebb hajolt hozzám. Az utolsó után mély levegőt vett, majd kifújta én pedig szépen lehunytam a szemem, hogy ne kelljen látnia az őrült csillogást, vágyat a szemeimben. Biztos vagyok benne, hogy olyan fátyolos a tekintetem, mintha.... részeg lennék. Persze ez igaz. Megrészegültem tőle. Az állam alá nyúlt, a mutatóujjával végigsimított rajta, fejjebb szegte a fejemet és a nyakamra hajolt. A karjaimat a derekára kulcsoltam, így közelebb kerülhettem hozzá és meglepődtem, hogy nem szedi le magáról a kezeim. Nem sokszor, de volt már rá példa, hogy eltolta a kezeimet, mert nehezebben tudott uralkodni magán. Ezt persze nehezen tudtam betartnai, de a csókjaiért cserébe? Mindent. Mindent megtennék. Amint megéreztem hűvös leheletét, majd ajkait a nyakamon megszorítottam a pulcsiját. Ennél nekem több kell. Felfelé araszolt a csókjaival engem mégjobban az őrületbe kergetve. Amikor elért a számhoz, szinte rögtön és készégesen szétnyíltak az én ajkaim ő pedig nem tétovázott. Rögtön fogságba ejtette a számat, és nem mondanám, hogy rögtön falni kezdte. Csak szép lassan. Hova siessünk? Hisz ráérünk... Gyengéden cirógatott, addig amíg belenem nyögtem a szájába. Nos azt hiszem ez adta a kezdő löketet. A kezét elemelte az államtól és a vállaimon, a karjaimon keresztül a derekemra helyezte és ugyanúgy, mint én megmarkolta a felsőmet. Még mindig uralkodva magán csak félig hevesen csókolni kezdett. Pár pillanat múlva elváltak ajakink, mert egyszerűen levegőhöz kellett jutnom. Ziháltam, de a szemeimet nem nyitottam volna ki. Hiába volt közüttnk sebváltó meg egyéb ilyen dolgok, húztam magamra Edwardot ő pedig kötelesnek érezte, teljesíteni a kérésemet. Mégjobban ölelt, és vont magához, majd úgy Istenigazából kezdett csókolni, hogy azt hittem elégek a karajiban. Olyan eredeti, velős csók volt. A csontomig hatoló. Tökéletes. Tűzbehozó... és még többet akaró volt. Azt hittem minimum dobok egy hátast. Szentséges Szűz az égben... a keze a felsőm alá csúszott!! A vágytól felhevült testemen a jéghideg érintés olyan volt, mint az áramcsapás. Összereándultam, de egyáltalán nem akartam, hogy elhúzza a kezét. Végre valami... valami komoly is történik a gyengéd csókok után. Persze azok sem semmik. Felbátorodtam és lehúztam a pulóverét. Félmeztelen teste olyan volt akár a márvány. Hideg, csodálatos, tökéletes. A kezem végigsiklott a kidolgozott testfelületen, aztán hirtelen hangos dudaszó hallatszott mögülünk. Ijedten rebbentünk szét. Szinte a kocsiajtóra kenődtem fel, és zihálva kapkodtam levegő után. Próbáltam felmérni a helyzetet, aztán magunk mögé néztem. Öregedő házaspár, vadul mutogatva jelez, hogy régóta zöld a lámpa. Edwardra pillantottam és nyugtáztam, hogy ő sincs sokkal jobban, valamint ugyanolyan hatást gyakoroltam rá, mint ő én rám.
Szótlanul ültünk egymás mellett, majd végigpörgettem az elmúlt néhány perc eseméyneit az agyamban. Ez a heves vágy ami eluralkodott rajtunk érthető volt és egyáltalán nem bánni való. De ha belegondoltam mi mindent nézett végig az az idős házaspár... és milyen érzelmeket hoztunk felszínre náluk.... kitört belőlem a nevetés. Na és az az arckifejezés a bácsinak és néninek. A néni kétségkívül megvolt szeppenve, hogy lehet még ilyen a történelem folyamán, és a bácsika pedig...nos enyhén dühös volt és mindig a feleségére pillantgatott aztán vissza rám. Olyasmi következtetést vontam le, hogy régebben nagymenő volt de most már kiöregedett ő is és a felesége is a vad szexből és ő ezt borzalmasan bánja. Még hangosabban kezdtem el nevetni, Edward pedig értetlenül meredt rám.
- Tudod én nem tartom viccesnek azt, ami az előbb történt...
- Persze nem is azon nevetek - megtöröltem a szemeimet és vettem egy méy levegőt. - Azon a házaspáron... szegények mit kellett végignézniük - elmosolyodtam és Edwardra pllantottam. Feszülten szorította a kormányt az utat nézte mereven - ami nem szokása - és az arcáról nem sokat tudtam leolvasni. - Edward... - hozzáértem a karjához de elhúzódott. - Mi a baj?
- Meg is ölhettelek volna! - feldúlt arckifejezéssel nézett rám aztán megcsóválta a fejét. - Tudod így is nagyon elvesztettem az eszem és csodálkozom, hogy nem tettem kárt benned. Fékeznem kell magamban az ilyen felszínre törő érzéseket különben bármi megtörténhet. Jó és rossz egyeránt. Ezt nem engedhetem meg magamnak!
- Edward. Minden az akaraton múlik. Ha te akarod és elhatározod magadban, hidd el, hogy kontroll nélkül is sikerülni fog.
- Nem, nem fog!
- Nem akarok vitatkozni veled, mert feldúlt vagy de ne gondolj az elmúlt 10 percre úgy, hogy úristen letámadtam Danit, és bármi történhetett volna! - megkönnyebbülten vettem észre az átsuhanó mosolyt az arcán amit a nevem kimondása okozott. - Nem történt semmi, mert nem ébredt fel benned a vért akaró vámpír, mert elnyomtad. És tudod mivel nyomtad el? Színtiszta akarással, vággyal és szerelemmel. Ezzel bármit elérhetsz nálam, Edward. Gondolj erre úgy... hogy az első nagyobb lépés a kapcsolatunkban. Egy csodálatos lépés amit borzasztóan élveztünk, és ha tehetném egésznap ezt csinálnám veled. Hidd el, hogy még neked is megfájdulna a szád - játékosan kuncogtam egyet, megszorítotam a karját és mosolyogtam. Megadóan sóhajtott és rámemelve a tekintetét homlokon csókolt.
- Nagyon jó a meggyőzőképességed - sóhajtotta.
- Köszönöm.
- Szóval a Dani maradhat? - kérdezte vigyorogva mire hunyorogva gondolkodni kezdtem. Ha őt ez teszi boldoggá...
- Maradhat.