17-18. rész

Sziasztok!
Mint észrevehetitek próbálok visszatérni a blogolók sorába és ezt duplarésszel indítanán, amihez csak egy kép jön, mert a második részhez nem találtam megfelelőt. A képeket ezentúl jobb oldalra fogom tenni, mert így valahogyan jobban tetszik. : D
Remélem nem felejtettetek el teljesen, bár a számlálót nézve nm így van, köszönöm nektek, hogy olvastok és üzenem, hogy a másik blogom - ell-pro.blogspot.com - is újra működésbe lép.
Kicsit belekellett rázódnom a sulis életbe, na de nincs több beszéd, jöjjön a rész! Illetve részek. : D
Ha nem nagy kérés megdobnátok pár kommenttel?

Ja és ami új. Heti 1 friss lesz csak a suli miatt. Péntek-szombat-vasárnap környékén.

Nos ennyi lett volna. :)
csók :)


17. rész
Danielle

Edward később elment. Tudom, hogy egy időre Edward lefog akadni a témáról, de a családom biztos, hogy nem. Legalábbis a testvéreim. Anyu meg sem említette ő csak azt akarja, hogy boldog legyek apu pedig... nos apu nézi a biztonságot is, de ő azt mondja maradjak Edward mellett mert csak Carlisle fia és jó vámpírfiú. Ezért a szüleimet nagyon szerettem, de a 4 testvérem továbbra sem tágított. Sorba jöttek meggyőzni. Elmondtam egyenként mindenkinek a szándékaimat amit már közöltem Edwarddal is, és vagy elfogadják és akkor jó lesz mindenkinek, vagy nem. Ez a két lehetőségük lesz. Az utolsó ember, akit a legjobban szeretek közülök - ami nem szép dolog tudom, de ez van - Adam, zsebre dugott kezekkel állt előttem és kinyögte menjünk le a rezervátumba. Akkor volt olyan délután 5. Naplementére odaérünk. Igazságszerint nagyon meglepett, hogy Adam leakar menni a partra. De mindegy is.... úgyis tudom mi lesz a mondanivalójának a lényege. "Danielle változz át..." Kezdem unni. De a partra azért lemegyek vele.
Kocsiba pattantunk, hagyta, hogy vezessek... és nem szólt az úton egy szót sem. Ilyenkor igazán jól jönne Edward képessége. Nagyon úgy tűnik, hogy Andy beletemetkezett a gondolataiba... így nem is nyaggattam.
1 óra múlva fékeztem le, és ekkor tűnt úgy, mintha felébredt volna.
- Már megérkeztünk? - kérdezte meg kicsit rekedtes hangon. Összevontam a szemöldököm és úgy néztem rá.
- Veled mivan? Ígyis legalább 1 órát utaztunk.
- Tényleg? Akkor menjünk.
Nem siettetett, emberi tempóban haladt mellettem ami igencsak furcsa volt tőle. Lassan leértünk a partra és kezdetnek gyorsan le is ült. Rám nézett, mire értettem a célzásból. Helyet foglaltam mellette majd.... csend. Mély csend. Kezdek összezavarodni. Megköszörültem a torkom és Adam felé fordultam.
- Adam - olyan mit akarsz tekintettel néztem rá mire elmosolyodott.
- Két dologról szeretnék beszélni veled.
- Jó. Kezdjük a jobbikkal - bólintottam.
- Számomra... mindkettő jó.
- Oké, akkor kezdjük a számomra jobbikkal - mosolyodtam el zavartan.
- Rendben - ő is bólintott, majd megmarkolta a homokot és hagyta, hogy ujjai közül elfújja a szél. - Tudod az élet nem olyan könnyű, mint ahogyan a szél elfújja a homokat.
- Persze... tudom. Mégis mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Arra, hogy akármilyen dolgok történnek az életedben sosem lesz könnyű és egyik sem lesz homokszemnyi jelentőségű. Értékeld nagyra az életed. Mert nem tudhatod melyik pillanatban állsz majd a halál torkában.
- Szóval ez számomra a jobbik?
- Danielle - nagyon ritkán ejtette ki a száján a teljes nevemet. Valami nagyon nincs rendjén vele. - Azért hívtalak le ide a parta, mert így a többiek nem tudnak beleszólni a mondanivalómba. Tulajdonképpen, én azt Akarom - ezt nagyon kihangsúlyozta - hogy ember maradj - mintha megvillant volna a szeme, amikor rám nézett. - Azt akarom, hogy használd fel jól az éveidet, és becsüld meg az életedet! - úgy éreztem a hangjával fenyeget, de leszűrtem, hogy ez nem csak nekem, hanem neki is fontos és ez egy kicsit meglepett. Hogy ilyen intenzitással beszélt. Elmerültem a tekintetében, majd percek múltán amikor nem folytatta bólintottam.
- Rendben. Nem fontolgattam az átváltozás lehetőségét.
- Helyes. Azért akarom, hogy ember maradj... mert ha átváltozol többé nem leszel ember. Bizonyos tulajdonságok és szokások eltűnnek és végtére is... akarsz te különc lenni? Kilógni a sorból? Így leélni egy örökkévalóságot? Danielle... nem akarsz te évszázadokig létezni - mert nem élsz... nem akarsz, 5 évente lakhelyet váltani... vért inni... gyilkolni a megélhetésért és állandóan üldöztetve érezni magad.
- Te... ezt érzed? - ledöbbenten bámultam, mire elpillantott mellettem.
- Részben. Harcolni szeretek... de az nem is harc, hiszen egy állattal ... egy állatot leteríteni nem harc. De ez csökkenti az agressziómat. NEM szeretek vámpír lenni. Bár van egy szeretetteljes családom egy szerelmem és egy ember hugom... nem vagyok. Nem tudom. Nem mondhatom, hogy nem vagyok teljes... hiszen az vagyok, de az emberek élete könnyebb. Talán még szebb is. És... ők úgy élik az életüket, hogy van választásuk. Ők meghalhatnak ami a természet rendje. De mi? Mi is meghalhatunk de igen körülményes módon - mintha megint villant volna a szeme amikor rám nézett. - Mindegy, a lényeg, hogy TE maradj ember. Szeretem a védelmező báty szerepét játszani.
- Miért csak játszod? - incselkedve kinyújtottam a nyelvem. Még nem tudtam átgondolni a szavait. Felfogtam és értettem... de nem akartam, hogy szomorkodjon. - Örülök, hogy vagy nekem Adam - néztem rá komolyan - Szeretlek bátyuskám! - kiáltottam fel drámaian és mit sem törődve a köztünk lévő távolságról - nem sűrűn mutatom ki felé az érzelmeimet és ez kölcsönös is mert zavarbaejtő - hirtelen megöleltem. Szorosan, hogy érezze, igazat mondok.
- Tudom. Énis téged, bolond halandó - halkan felnevettem és megpuszilgattam az arcát mire szörnyülködve eltolt magától.
- Hát fújmár - grimaszolt, aztán témát váltott. - Második hírem! Khm. Szóval.. arra gondoltam elveszem Sophiet feleségül.
- Ö de ti már nem...?
- De igen. 80 éve kereken. Igen - bólogatott. Kidülledt szemekkel néztem rá.
- Én akkor még.... nem is éltem - felnevetett, jó hangosan, majd leesett mekkora baromságot mondtam és énis nevetni kezdtem. - És szóval... - kezdtem bele amikor megbírtam szólalni. - Most felkérsz a szervezésre? - szépen pislogtam rá, mire fapofát felvéve rázni kezdte a fejét.
- Meghülyültél?? Nem. Te csak kis segéd leszel... és a tanúm.
- Női tanú? - csúszott ki a számon, mire sértődötten elfordult tőlem.
- Jó, ha nem hát nem. Megkérem Scottot - állt fel mellőlem. Gyorsan utánakaptam heves nemek közepette.
- Nem, nem. Majd én. Megtiszteltetés. És akkor női öltönyben leszek? - csillogó szemekkel néztem rá mire fáradtan sóhajtott.
- Nőőők. Mindig csak a ruha.
- A ruha teszi az embert.... bizonyos szempontból.
- Persze, persze. Szóval jó ötletnek tartod?
- Hát hogyne. Nyugodtan kérd meg a kezét mégegyszer!! DE - állítottam meg mert láttam, hogy felemeli a kezét és beszélni akar. - Én nem megyek veled gyűrűt venni. Van ízlésem de döntésképtelen vagyok ha szép dolgok vesznek körül.
- Oúh. Rendben. Majd Audreyval megyek akkor.

A későbbiekben, otthon a szobámban előszedtem Adam szavait és boncolgatni kezdtem. Hosszú gondolkodás után... arra jutottam, hogy becsülnöm kell őt amiért így bírja... és kikell szednem őt abból az elhatározásból, miszerint... a vámpírság nem élet hanem egy átok és... ahh szóval, kirángatom ebből a hitből. És... még boldogabbá kell őtt tennem. Nekünk biztosan azt mutatja minden rendben és biztos ezt is érzi, csak néha előjön belőle... mint ma amikor nekem mesélte. Csúnya dolog, de sokban egyetértettem vele ezért akarok ember maradni egyelőre. Igen. Ez a helyes döntés. És nem hagyom, hogy befolyásolják a döntésemet. Sem család, sem szerelem, sem barátok.

18. rész
Danielle

Újabb egy hét telt el. Zajlottak kisebb viták, és azért hangsúlyoznám, hogy kisebb mert lett az volna nagyobb is, csak türtőztettem magam. Scott irritált a legjobban, a.... nem is változz át témával hanem a dobd a vámpírt témával. A falba vertem a fejem annyira felidegesített. És ezt napokig elviselni. Az estéim viszont nyugodtak voltak. De a nappali időszakban mindig lefáradtam mert mindig csináltam valamit, amivel felhívom a figyelmet arra, hogy nem érek rá beszélgetni - vitatkozni - veszekedni. Így ezek maradtak a kajálásaimnál. Mindegy, este nyugodt voltam de elég hamar bealudtam mindig így csak rövd időre láthattam Edwardot. Igen, áttettük a találkákat estére mert olyankor mindenki figyelembe vette az igényeimet, vagy csak belátták, hogy nyugalomra van szükségem és nappal nekem pont elég, ha a fülemet rágják. Azért mondom többesszámban mert Scott mellett Audrey is ezt csinálja csak finomabban. Hiába egy párt alkotnak...
Délutáni tevékenységeim közé tartozott Adam esküvőjének rendezése. Rávettem, hogy én szervezhessem Aliceszel. Igen, vele mert jövőbe látó csodabogarunk előre megjósolta ezt és a suliban letámadta, hogy feltétlenül neki kell megszerveznie mindent. Azért ebbe volt némi beleszólásom de csak megegyeztünk. A leánykérésre még nem került sor, és Sophián kívül mindenki tudja. Azért nem délelőtt szervezkedek, mert ugye akkor az iskolapadban nyomorgok. Bioszon elültettek Edward mellől mert túlságosan elvoltunk foglalva egymással s nem figyeltünk az órára. Én előre lettem ültetve, Edward pedig maradt hátul annyi különbséggel, hogy Jessica mellé került. Mondanom sem kell mennyire megörült neki a csaj. Enyhe mosollyal hallgattam a szavait. Nem hoztuk nagyon a külvilág tudtára a kapcsolatunkat, de azért nem is fogjuk vissza magunkat. Mások előtt, olyan mintha csak barátok volnánk. Na de egy-egy mosdóban néha mik történnek.... vagy a tesi lányöltözőjében. Huhúúú... Ha belegondolok már csak attól kiráz a hideg. Na de mindegy.
Szóval teljesen letargiába estem, mert csak emiatt szerettem a bioszt. Edward mellett ülhettem. Na de majd lezsírozom én a tanárral. Úgyis kedvel.
Mit említsek még? Ja persze az esküvőszervezésben annyira jutottunk, hogy foglaltam le templomot és helyszínt ahol az egész meglesz tartva és Alicszel elkezdtük megtervezni Sophie és Adam ruháját. Mindigis érdekelt ez a szakterület. Nem könnyű az egyszer biztos. De bízom Alice tudásában. Eldöntöttem, hogy liliommal lesz díszítve a Parkhoz hasonló helyszín. Minden csupa zöld és gyönyörű, jól fog illeni a hófehér liliom ehhez a természetességhez. És amúgyis ez a kedvenc virága Sophienak.

Szerda van. A legnehezebb napom, dupla töri, dupla nyelvtan, sok más és a nap végére egy kellemes testnevelés óra. Ne felejtsétek el, hogy szeretem a tesit ha röpizünk vagy focizunk. Ezek közül egyiket sem csináljuk most. Tanárbácsi áttért a kötélmászásra és modanom sem kell mindig kudarcba fulladok. Tudom a technikáját, de én már az általánosban sem tudtam magam felhúzni a kötélen. Így pár sikertelen mászás után, ami igencsak nyomot hagyott a tenyeremen, végleg feladtam és engedélyt kértem tanárúrtól az óra hátralévő részét az öltözőben tölteni. Kis győzködés után beleegyezett.
A két tenyerem nézegettem, amik megleheősen vöröslöttek. Kicsit megdöbbentem, nem gondoltam volna, hogyha lecsúszom a kötélen akkor ennyire fog fájni után a kezem... mindegy, késő bánat.
Bebattyogtam az öltözőbe és leültem a padra a cuccom mellé. Álmos voltam. Előző este csináltam meg az utolsó simításokat Adam öltönyén. Jóra sikeredett. Mármint a rajz. Szóval ültem és csak úgy voltam. Aztán hallottam, hogy nyílik az ajtó, majd becsukódik. Kis mosolyra görbült a szám.
- Szervusz Cullen - üdvözöltem. Tudtam, hogy ő az mert hangtalan volt a lépte.
- Profenty - mikor felnéztem pont akkor biccentett felém. Ahelyett, hogy mellém ült volna leült a földre elém.
- Melyik órádról lógsz? - kérdeztem meg a hajába túrva.
- Művészettörténelem.
- Áh... már értem.
- Szóval kötélmászás? - csibészes mosolyra húzta az ajkait, mire összeszűkölt szemekkel morcosan néztem rá.
- Ne gúnyolódj... sosem tartozott az erősségeim közé.
- Persze, megértem, ne haragudj - vigyorgott továbbra is és kihúzta a kezemet a hajából. Pedig olyan jól játszadoztam a tincseivel. Megpuszilta a kézfejemet, ujjainkat összefűzte és játszadozott a mutatóujjammal. - Te... nem akarod felvállalni?
Furcsán ködös tekintettel meredt rám. Ez meglepett. Sosem hozta még fel ezt a témát, és én nem akartam féltékenykedő lánysereget. Viszont szerettem volna, ha mindenki tudja, hogy ő az enyém és senki másé. Bár elég nehezen férkőzhetnek Edward közelébe. Döbbenten pislogtam egy kevés ideig, majd meggörnyedtem, a szabad kezem a lábam közé ejtettem és ránéztem az összekulcsolt kezünkre.
- Csak nem dicsekedni akarsz velem? - kérdeztem halkan, mire megcsókolta a csuklómat.
- Fején találtad a szöget. Na meg elég sokan szemet vetettek rád... nem tűrhetem tovább - vállat vont és még fejjebb csókolta meg a kezemet.
- Szeretnél kézenfogva kisétálni az iskola épületéből?
- Te szeretnél? - villantotta felém a szemeit. Említenem sem kell mennyire hatással van rám.
- Ez nem kérdéses.
- Akkor ezt megbeszéltük?
- Igen - beleegyezően bólintottam, majd amikor még fejjebb csókolta meg a kezemet, már a könyökhajlatomnál járt kiszabadítottam a kezem a nyakánál fogva magamhoz húztam és megöleltem. A vállára hajtottam a fejem, így az arcom a nyakánál volt. Ő pedig nyugodtan hallgathatta a szívverésemet vészes közelségből. Olyan jó volt így lenni, hogy el sem akartam engedni.
- Mindjárt évvége.
- 3 hónap.
- Akkor is - suttogta - Eljössz velem a bálba?
- Bál is lesz? - lepődtem meg.
- Hol élsz te? - nevetett fel halkan. - Persze. Elkísérhetlek?
- Megtiszteltetés! - megszorítottam a pólóját és egy gyenge csókot leheltem a nyakára.

Edward akkor is ott volt az öltözőben amikor a többiek besétáltak. Enyhe sokk után mindegyik lány pirulva leült, vagy álldogált és várakoztak arra, hogy Edward távozzon. (vagy maradjon, részletkérdés) Azt pillanatnyilag senki nem vette észre, hogy ÉN is ott voltam. Edward kapta a főfigyelmet, bár ebben igazán nem hibáztathatom kedves osztálytársnőimet. Enyhe torokköszörülés után, Edwardnak feltűnt, hogy nem elbűvölni kellene a lányokat, hanem feltűnésmentesen elhagyni az öltözőt, velem együtt.
- Pá lányok - mosolyogtam rájuk bájosan, mire rámkapták a tekintetüket és megrökönyödött tekintettel követték végig ahogy kézenfogva kivonulunk Edwarddal.
Kifelé vettük az irányt, pontosabban Edward kocsija felé.
- Neked is kínos volt? - törtem meg a csendet.
- Azt hiszem nem - mosolygott rám.
- Azt hiszed? - felvont szemöldökkel meredtem rá, hiszen az ember vagy tudja vagy nem...
- Ezek szerint velem jössz? - kérdezte figyelmen kívül hagyva az én kérdésemet.
- Hát..hát... az utóbbiakban kevés időt töltöttünk együtt így úgy gondoltam igen. De.... nem muszáj, ha te... - elpirultam amiért ilyen hülye helyzetbe kerültem és nem is bírtam folytatni. Félve pillantottam rá, és szembetaláltam magam a döbbent arcával.
- Daniiii - mosolyodott el és megfogta a kezem, ami most kivételesen hideg volt. - Azért kérdeztem, mert azt hittem szervezed Adam esküvőjét.
- Hát.. mára engedtem magamnak egy szabadnapot - elpirultan néztem a szemeibe, mire aranyosan elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám.
- Ha most... tudnád mennyi féltékeny fiú átkozza a nevemet - továbbra is kuncogott, bár a szemeiben láttam megcsillanni a gonoszságot.
- És hány féltékeny lány átkozza az én nevem? - suttogtam a szemeibe nézve teljesen elgyengülve. Már olyan közel hajolt, hogy én magam is hallottam a levegővételeit. Amik egyre szaporábbak lettek. A kérdésem hallatán jelentőségteljesen hallgatott. Elégedetten mosolyodtam el. - Értem.
Még vetett a szemeimre egy utolsó pillantást, majd csak a számra koncentrált. Heves volt és édes. Szívettépő és vad... remegés futott végig a gerincemen és ebben a pillanatban azt éreztem, hogy annyira közel akarok férkőzni hozzá, hogy szinte már beléolvadtam. Ha vámpírrá válnék ezek az érzések is eltűnnének? Még egy ok az "ellene" listámon. Amikor elváltunk egymástól a meglepett, lesokkolt tekintetek kereszttüzében érezhettük magunkat. Furcsa elégedettség vett uralma alá és késztetett nevetésre. Edward csak mosolygott és betessékelt az autójába.

Edward szó nélkül a Cullen rezidenciához szállított. Carlisle nem volt otthon, a kórházban dolgozott. Talán épp egy újabb ember életét menti meg. Akkor miért akarják elvenni az enyémet? ... Nem értem. Mindegy. Alice kitörő örömmel fogadott, azt gondolta majd szépen elvonulok vele és folytatjuk a tervezést. De nem. Ma átadtam neki teljesen a stafétabotot... ez a nap Edwardé és az enyém. Rosalie és Emmett a tv-t nézték, bár jól láttam én, hogy fikarcnyit sem érdekelte őket az adás ami éppen ment. Esme pedig... Esme rögtön megölelt és kérdezte kérek-e valamit. Finoman visszautasítottam, és hagytam, hogy elmenjen. Anyuhoz igyekezett éppen.
Végül Edward szobájában kötöttünk ki. Ez a második alkalom, hogy betettem ide a lábam az első csak pár másodperces látogatás volt, mert csak végigfutottunk a házon Edwarddal aztán léptünk is le. De most igazán szemügyre tudtam venni.
- Kellene egy diktafon amivel rögzíteni tudom ezt a nemes alkalmat. Hmmm... kedves jövendőeli hallgatóm. Ebben a szent percben léptem át Edward Cullen a nevezetes vámpírfiú szobájának küszöbét. A falak világosak, szemben velem a válaszfal egész egyszerűen üveg így látni vélem az erdőt. Ágy nincs, mert úgysem venné igénybe helyét egy szófa veszi át és mindenfelé könyvek, különböző cd-k hevernek, ennek ellenére rend uralja a szobát. Hifi, dvd, tv... teljesen átlagos emberi szerkentyűk fellelhetők a szobában. Azt lehet mondani, hogy ez egy átlagos szoba... És mégis... ha valaki ide betéved pontosan tudni fogja, hogy ez Edward szobája - a mondandóm végén leeresztettem a kezem ami eddig a számnál volt, mert egy diktafont helyettesített.
- Mondtam már, hogy jól bánsz a szavakkal? - suttogta a hátam mögül.
- Nem, de ezt eddig is tudtam - levetődtem a szófára és várakozóan tekintettem rá. - És mesélj... mi történt veled az utóbbi egy hétben? Sajnálom, hogy amikor lehetőség adódna egy-egy találkozóra bealszok, vagy nem érek rá - sóhajtottam fel.
- Ne butáskodj, ember vagy nem szabad nagy terhet cipelned a válladon - vigyorgott rám és leült mellém. Felvont szemöldökkel és elsötétült tekintettel néztem rá.
- Csak nem célozni kíván valamire kedves uram?
- Én ugyan, dehogy semmire sem.
- Hazudsz, mint a vízfolyás... elmagyarázom még egyszer. Érthetően. Lassan. Hogy a hiperszuperszónikus extrákkal felszerelt agyad megértse a szavaimat. Nem leszek vámpír. És nem csak azért... mert nem tudom elképzelni azt, hogy örökké létezzek, vagy mert talán nem lehet gyerekem. Hanem mert elveszítenék olyan érzéseket amiket én szeretek. Lehet, hogy furcsa de én szeretem azt, hogy néha túl béna vagyok, vagy hogy könnyen zavarba jövök és egy reklámon is sírva fakadok... Szeretem a szerelmet érezni, és azt amikor a csókjaidnál végigfut a gerincemen a hideg és eggyé akarok válni veled. Szeretem az érzést amikor hiányollak... szeretek élni. És... most már nem csak ezek miatt. Nem csak magam miatt maradok ember - elhalkultam és lehajtottam a fejem, vettem egy mély lélegzetet és Edward topáz szemeibe néztem. - Hanem Adam miatt is.
Edward döbbenten nézett rám, majd halkan sóhajtott.
- Értem... és. Én elfogadom...
- Dehogy fogadod - keserűen elmosolyodtam.
- Jóó... de belenyugszom. Talán pár év múlva megváltozik a véleményed. - reményekkel telve pillantott rám.
- Lehet - bólintottam, majd nyomtam a szájára egy csókot és hozzábújtam.