22. rész

Sziasztok!

VÉGRE SZÜNET!

Ezt szerettem volna először közölni : D
10ig aludtam annyira jó volt azzal a tudattal ébredni, hogy hétfőn nincs suli. Istenem. *-*

Ööö még mindig nem kicsit, nagyon elégedetlen vagyok.
Sok a olvasó, látom és örülök neki, borzasztóan. DE! Még midnig alig írtok kommentárt... :\

Kérek mindenkit, akit kicsit is érdekel ez a dolog... írjon pár sort, tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre.

na.csók.



Danielle


Miután kettőnk között megtörtént AZ kicsit másabb lett minden. Kezdte végre megérteni mindenki, hogy ez nálam nem afféle fellángolás, múló érzés, hanem komoly. Persze, nem tudtam titkolni, hogy lefeküdtem Edwarddal, mert a nappaliban történt jelenet után letagadhatatlan volt. De tapintatból nem szóltak semmit. Anyu persze megkérdezte, jóvolt-e, fájt-e, lett-e valami bajom stbstbstb. De csak egy mosollyal és minden rendbével intéztem el. A lánytestvéreim viszont nem érték be ennyivel. Nem túl részletesen, de vázolnom kellett a történetet. Mindegy, elmondták, hogy az ő estéjük se volt rossz. Ennek viszont örültem és kerültük a témát. A fiúk és apa fel sem hozták. Sőt mintha nem mertek volna a szemembe nézni.
A hétvégém pedig... Edward tényleg nem tudott betelni velem és énsem vele. Egyszerűen amikor ránéztem már megkívántam. Nem nagyon bántuk a dolgot, nem is álltunk az útjába, tettük amit tennünk kellett.
Hétfő réggel fél 6-kor iszonyú fáradtan keltem fel. Előző éjszaka Edwarddal voltam és teljesen kimerültem. Reggel nem találtam magam mellett, de hagyott pár nyomot a szobában - és rajtam is - hogy tudjam, itt járt. A nyakamon lévő szívásnyomok egyértelmű jeleket mutattak az éjjelre. A mostanában divatos nagyon vékony és nagyon hosszú sálra esett a választásom. Így senki nem fog gyanakodni, mert szimplán csak egy kiegészítő. És tesim sem lesz, hogy legyen okom levenni... Szerintem Edward direkt csinálta, hogy legyen valami ami miatt fájhat a fejem. Felöltöztem, bepakoltam a táskámba és leszaladtam a konyhába.
- Jóóóreggelt!! - köszönt Scott és nyomott egy csókot a homlokomra. Melegen rámosolyogtam és letöröltem a homlokom.
- Neked is. Adam? - kérdeztem, hiszen vele szoktam menni suliba.
- Még fent van - rántott vállat.
- Az nagyon jó. Mindjárt csengetnek... - feltrappoltam az emeletre és bekopogtam Adam és Sophie szobájába. Nem kaptam választ így bekukkantottam. Adam magába roskadva ült az ágyon, majd felpillantott.
- Ó neharagudj, máris indulunk. Sophie! - kiabált, bár nem lett volna szükséges.
- Hmm? - jelent meg az említett egy hajkefével a kezében. - Én még nem vagyok készen... 5 perc.
- Rendben - bólintottam és ránéztem Adamra. Olyan volt, mintha nem is lenne itt. Teljesen üres volt a tekintete.
- Adam - megérintettem a vállát mire ijedten kapta fel a fejét. - Jól vagy? Mi történt?
- Semmi.... semmi - kerülte a tekintetemet.
- Adam! - szóltam rá valamivel erélyesebben. - Nekem bármit, érted? Bármit elmondhatsz!
- De kifogsz nevetni - motyogta, és tudtam, hogyha tudna akkor most bizony elpirulna.
- Dehogy foglak, a legkedvesebb testvérem vagy. Megdoljuk. Na... bökd ki - bújtam oda hozzá és megsimogattam a hátát.
- Félek... én.. izé. Félek - lehelte és minden erő elszállt belőle.
- Na de mégis mitől? - teljesen ledöbbentem, de próbáltam ezt nem éreztetni vele.
- Az esküvő - na ez volt a hab a tortán. - Tudom, butaság, mert ez a második....de.. komolyan félek, hogy valami rosszul fog elsülni, vagy Sophie nemet mondd igen helyett... Már csak 1 hét van a ... az esküvőig és komolyan aggódom, hogy az utolsó pillanatban valami puff elromlik és kész vége, ennyi volt!
- Na... Adam - húzódtam el tőle - Ekkora baromságot, még életedben nem hordtál össze meg vissza meg vissza meg össze - próbáltam kicsit felvidítani. Átszaladt az arcán egy aprócska mosolyféle. - Jaj Adam ezt nem gondolhatod komolyan. Sophie szeret téged mennyi is? 80 éve? Akkor miért akarna elhagyni téged? És hová menne? Adam kérlek...legyél kicsit nyugodtabb, ne aggódj az esküvő miatt szinte minden elvan rendezve. A kajával nem bajlódtunk, mert csak én leszek ott ember, a pap meg... a pap meg hamar lelép - a vállára tettem a kezem. - Csigavér Andy. Minden rendben lesz.
- Köszönöm - mosolygott rám kicsit fáradtan.
- Indulhatuuunk! - robogott ki Sophie a szobából vállán a táskával, és úgy tett mintha mit sem hallott volna az előző párbeszédből, de Andy és énis tudtuk jól, hogy ez nem így van. Felsóhajtottunk, majd követtük őt.
Útközben mellénk csapódott Adurey is és elindultunk a suliba. Olyan pontosak voltunk, hogy 1 perccel csengetés előtt értünk be. A tanár szerencsémre még nem volt benn... amúgy sem szeretem a matekot. Meg a tanárt sem aki tartja... meg ő sem engem. De nem érdekel.

A szünetekben Edward mindig hátulról támadt. Átölelte a derekam belecsókolt a nyakamba és csak aztán köszönt. Először halálra rémültem, mert éppen elmélyülten társalogtam Angelával és Jessicával az éppen divatba lépett színekről. Igen tudom, hogy ez egy nagyon fontos téma amit nem hagyhattunk csak úgy kibeszéletlenül. Amikor Edward feltűnt mögöttem a két lánynak az arcán olyan megdöbbenés volt, hogy először jómagam sem tudtam hova nézzek. Edward persze zavartalnul mosolygott és ölelte a derekam.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a sulis dolgok is a feje tetejére álltak. Mindenki... tényleg Mindenki tudott a kapcsolatunkról. Még a tanárok is... így amikor biológián kértem a tanárt, hogy had üljek vissza Edward mellé zokszó nélkül bóllintott. Fogalmam sincs hogyan engedte meg, hiszen ha egyszer tudja, hogy együtt vagyunk akkor azt is sejtheti, hogy CSAK egymással fogunk foglalkozni az elkövetkezendő órákon. Végülis mindegy. Az összes lány aki hajtott volna Edwardra és aki eddig bepróbálkozott, többet a szemembe se mert nézni. Valahogy sejtették, hogy velem más mint Bellával. Biztos vagyok benne, hogy ő is kiállt volna amellett, hogy Edward az övé... de őt másnak ismerték. Inkább szerénynek, visszahúzódónak és konfliktus kerülőnek írták le. Én azért merőben más vagyok így azt hiszem tőlem kissé tartanak. És ez jó. Nagyon jó. Így, hogy mindenki tud rólunk, zavartalnul oson be utánam a lányöltözőbe tesin, követ mindenhová, vagy akár csókol meg a folyosó kellős közepén. Diadalittasan meséltem a többieknek, hogy Bellával ilyen bizony nem volt. Ők pedig alátámasztották, hogy igen mert látták. Ez pedig boldogsággal töltött el. És Edwardot is. Úgyhogy klappolt minden.
Jessica természetesen féltékeny volt, éreztem én amikor kérdezősködött, hogy valójában a pokol legmélyebb bugyrába kíván éppen, de már csak azért is szép részletesen meséltem el mindent. Najó nem mindent, azt azért nem közöltem, hogy le is feküdtem vele, mert tudniillik a suliban Jess a nagy pletykafészek, és ha elmondtam volna akkor másnapra az egész iskola ezen csámcsogott volna. Úgyhogy ezt inkább meghagytam magamnak. Angela... Angela nem hazudtolta meg magát. Megvolt döbbenve, aztán leszidott, hogy nem mondtam el hamarabb, majd örült nekünk és mosolyogva hallgatott engem ahogyan mesélek. Egyáltalán nem volt féltékeny, igaz is ő maximálisan boldog Erik mellett.
Mike megbizonyosodott arról, hogy Edward végleg elhagyta Bellát és ráakart szállni, de nem hagytam, megmondtam ő Jacobbal van és vele se akarjon ujjat húzni. Hát nem is tette, maradt inkább Jessnél.

- Lógjunk el... - súgta a fülembe Edward a szünet utolsó perceiben. Megijedtem, de semmibaj.
- Edward ne hülyülj - dorgáltam és kibontakoztam az öleléséből. - Matekom lesz és... nem szeret a tanár nem akarok még problémákat is - sóhajtottam fel. Igen ezen a napon van két matekom.
- Jó rendben, csak egy ötlet volt - jött utánam, kapott el és nekilökött a szekrényemnek. Bevertem a fejem.
- Áucs - fogdostam fájó testrészem és simogattam. Csúnyán néztem a vigyorgó Edwardra... majd végül megenyhültem és felsóhajtottam. - Rendben... csókolj meg aztán engedj.
- Ez a beszéd bébi - kezdte vonogatni a szemöldökét, mire olyan kis aranyosan fejen csaptam és magamhoz rántottam.
- Ne dumálj annyit... 2 perc múlva csengetnek - feléhajoltam, már majdnem megcsókoltam amikor egy kéz jelent meg a szemeim előtt - Mit akarsz Adam? - fordultam felé.
- Semmit - mosolygott. - Csak ne nyalakodjatok előttem - maradt a bájos mosoly.
- Ez nem nyalakodás, és te is szoktál csókolózni Sophieval előttem - elsötétült tekintettel meredtem a két fiúra. Megpusziltam Edward arcát, kikerültem Adamet és aztán mégis csak visszafordultam. - Te... menj be órára ne zűllődj el!! Te pedig - mutattam Adamre. - Ma veled megyek haza, mert beszélnem kell veled az eskövőről.
- Rendben - mondták egyszerre.
- És tényleg menj be órára Edward. Adam szemmel tart és ha nem mész be akkor... akkor megbüntetlek! - ráztam felé a mutatóujjam majd mosolyogva bólintottam és a matematika terem felé igyekeztem.
Csengetésre értem be, a tanár már bent volt. Csúnyán nézett rám, jól megszidott micsoda modortalan kislány is vagyok én, majd a helyemre küldött. Felsóhajtottam elővettem a cuccom és próbáltam koncentrálni. Ma nem is volt olyan vészes ez a matek óra. Egyetlenegyszer sem szólított fel a tanár. Hála Istennek.

21. rész

Sziasztok!

Ismét itt vagyok, tartom az időhatárt, ti meg nem a kommentárírást na de sebaj, talán majd most.

Remélem mindenki kimegasztározta és kixfaktorozta magát mostanra : D Mondok pár személyes kedvencet, csak hogy megcáfolhassatok engem vagy egyetérthessetek velem.

Megasztár: Kökéééény Attila és Lakatos Yvette. Bár utóbbi most kezdi magát utólérni, eddig szar volt és végre elkezdett fogyózni : D Attila meg egy tünemény, imádom és tisztességes családapa. A többi szereplőtől én nem vagyok elájulva. :\

X Faktor: Juj hát Takács Nikolas egyértelműen viszi a pálmát, helyes, okos, tehetséges. Az édes hármas tulajdonság mely együtt jár. Mindig is ilyen pasira vágytam és vágyok most is és remélem Isten ilyet fog elém sodorni. Nagyon könnyen tudnék szerelmes lenni egy ilyen fiúba.
Shodeinde Dorka, őt is imádom, nagyon szimpatkus lány, bár lehet, hogy nincs akkora hangja mint a másik kedvencemnek Janicsák Vecának. ;) De mindketten szépek és jól teljesítenek. : D ez a fő. A többi meg.. nem rossz vagy úgy vagyok vele, mit keresnek ott pl Király L. Norbert aki nagy fazon de miatta kiejtette Ildikó Leot akir imádtam. :@ És ez nem érte meg. Nem értem Normbertben hol van az az az elveszett tehetség. Talán sehol, azért vna elveszve. (: Na de mindegy.

Ennyit rólam, itt a rész.
csóóók. :)


Danielle

Felverekedtük magunkat Edward szobájába. A lépcsőn felfelé menet nekilökött a falnak és megcsókolt. A kuncogó Emmettet útközben nyakon vágtam, mert épp mellettünk mentek el Rosalieval együtt.
- Ne légy bunkó Emmett - torkollta le Rose majd hallottuk a hangos cuppogásokat.
- Menjünk be, mielőtt meghallom Jaspert... azt hiszem nem akarok fültanúja lenni az egésznek.
- Én Emmett miatt jobban aggódnék - válaszolta Edward pár csók között. Kioldalaztam az öleléséből és beszaladtam a szobájába. A szófa .. a fekete bőr szófája nem hiszem, hogy alkalmas lesz, de teljesen mindegy, ha kell a földön fogjuk csinálni. Teljesen elrettentem magamtól és kétségbe is estem. Úristen mire készülök?
- Te Edward - hagytam egy kis szünetet, hogy rám figyeljen. Odajött, magához húzott és a nyakam kezdte kényeztetni. Irtó jó érzés volt. - Edward... nem túl megszervezett ez az egész? Nem olyan spontán...
- Ne törődj vele - folytatta amit elkezdett.
- Nem túl korai?
- Most miért kételkedsz bennem? - mormogta, de nem hagyta abba.
- Ahh - egy nagyon érzékeny pontom találta meg. - Én... Jesszus - szisszentem fel. - Semmi, vedd úgy, hogy meg sem szólaltam - bólintottam, elléptem előle levettem a felsőm és újra megcsókoltam.
- Ez egyre jobban tetszik.
- Azt eltudom képzelni - elkezdtem kibombolni az ingét.
- Danielle...
- Sok a duma Edward. Használd másra a szádat! - kacérkodtam vele és halkan felkuncogtam.
- Te... te nőőő! - nevetett, és felkapott az ölébe. Felsikkantottam, majd nevettem és hopp már a kanapén találtam magam. Felettem Edward volt és elkezdte lehúzni a nadrágom. Iparkodtam az ingjével, de mivel túl aprók voltak a gombok és nekem túlságosan remegett a kezem lehúztam róla, mintha csak egy póló lett volna rajta. És volt is egy alatta. Azt is levettem és istenem nem láttam még ennél gyönyörűbb, kidolgozottabb, szexisebb felsőtestet. Nem az az atomkigyúrt de... bővélkedett azért izommal. Végigcsókoltam a mellkasát ... aztán... pillanatokon belül egy kiáltást hallottam. Elkezdtem vigyorogni.
- Csak nem Emmett?
- De... igen..
- Most is bevan kapcsolva a te kis képességed?
- Isten ments, hogy lássam őket - nevetett, majd a lábamat a vállára dobta és ...


Mivel Edward vámpír és tökéletes a látása a sötétben is, nem volt szüksége lámpára vagy csillárra vagy hasonló dolgokra. Az egyetlen ami egy kis világítást szolgáltatott nekünk az a Hold volt. Ő volt az egyetlen szemtanúja annak amit percekkel az előbb műveltünk. Boldog mosoly függött az arcomon, Edward feküdt mellettem és az ujjammal a hasán köröztem. Nem mondom, hogy minden szuperjól ment... Edward összetörte a berendezést azt hiszem ennek a szófának annyi, és énis biztos ékesebben lettem pár színes folttal. Ránéztem az arcára feljebb kúsztam és hosszan megcsókoltam. Úgy éreztem mondanom kellene valamit, de egyszerűen nem akartam elrontani a pillanatot. Edward kisfiúkat meghazudtalóan viselkedett. Lekúszott hozzám, nyüszögött egy sort és hozzámbújt. A kezével átölelt és a nyakamba fúrta a fejét. A hátát simogattam és borzasztóan elégedettnek éreztem magam. Azt hittem rögvest elsírom magam a boldogságtól, de csak visszatudtam gyűrni a könnyeimet. Egy vékony kis lepedő takart be minket, de pillanatokon belül éreztem, hogy lecsúszik rólunk. Hogy véletlenül, vagy direkt azt nem tudom, de éreztem Edward gyengéd puszijait a fülem tövénél, majd a nyakamon.
- Nem tudok betelni veled - suttogta és nem hagyta, hogy válaszoljak. Rögtön betapasztotta a számat egy csókkal. Csók közben felkuncogtam és magamra húztam Edwardot.
Mondanom sem kell, hogy egyre boldogabb voltam és még szerelmesebb.
A házban csend honolt, és szerintem mindenki hallotta hogyan teljesedik be a szerelmünk.

***

Másnap reggel, pontosabban délben teljesen kába voltam amikor felkeltem. A szoba különböző pontjaban voltak fellelhetők a tegnap viselt ruhák és cipők, a kanapé levolt szakadva és a karfája és levolt tépve. Ez eszembe jutatta a tegnap este és hajnalban történteket amitől vidám mosoly terült el az arcomon. Végignéztem magamon és azt vártam, hogy mindenhol kék zöld foltos leszek, de nem... egyáltalán nem. Nem fájt semmim és később a fürdőszobában vettem észre pár szívásnyomot a nyakamon és vállam környékén. A combomon volt pár zöld folt, de az holnapra elmúlik...
Sosem voltam az a gyorsan megkékülős fajta.
Visszamásztam az "ágyba" betakaróztam és tovább lustálkodtam. Tudtam, hogy Edward lent van és nem akartam csak úgy leállítani lepedőbe csavarva... és féltem, hogy ha lemegyek szembesülök a kíváncsi-elismerő tekintetekkel. Lelkiekben erőt gyűjtöttem, hogy ha ma képes vagyok oda lemenni akkor Emmett rögtön kérdezősködni fog, és Emmett nem a tapintatosságáról híres. Aztán tudtam, hogy Jasper előtt - és az egész Cullen família előtt - égni fogok mint a rongy de vállalom a következményeket. Edwarddal valami fantasztikus volt és szavakkal le sem tudom írni. Vigyorogva forgolódtam az ágyban, majd hirtleen nyílt az ajtó, nyakamig húztam a lepedőt és imádkoztam, hogy Edward legyen az. De nem... Alice volt és Rose. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
- Halihó - mosolyogtak rám mind a ketten.
- Na... hogy telt az éjszakád? - kérdezte rögtön Alice és levetődött mellém. - Ó.. azt hiszem nagyon jól! - válaszolt a saját kérdésére. - Leszakadt a kanapé... Rose... azta!
- Alice hagyd már, zavarba hozod.
De nem... nem éreztem, hogy vörösödnék, vagy akármi. Sőt büszke voltam. Szentséges Szűz az égben! Teljesen kicserélődtem.
- Lehetne egy kérdésem? - kezdtem neki, na és most kezdett nagyon melegem lenni, vagyis kezdek elpirulni.
- Hajrá - ült le mellém Rose is.
- Nagyon... hangosak voltunk? - húztam össze a szemöldököm és néztem fel félve.
- Ami azt illeti hallottunk mindent, a szuuupppperhallásunknak köszönhetően, de szerintem egy ember is lekövetkeztette volna, hogy mi folyik idefent.
- És... mondjátok Carlisle és Esme is hazajöttek? És most is lenn vannak?
- Nem ők Williamnél éjszakáztak és még ott vannak.
- Ó.. Hála Istennek! - néztem fel a plafonra - Egyébként... én is hallottam egy s mást - vigyorodtam el ördögien.
A két lány felnevetett.
- Meghiszem azt! - dőlt el mellettem Rose. - Jézusom. Emmett most nagyon bevolt indulva..
- Cöh... Jasperről nem is beszélve!
- Tényleg... tudtad, hogy Te okoztad az egészet? - kérdezte Rosalie jól megnyomva a "te" szót.
- Igen és sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam.
- Ne butáskodj ez egyáltalán nem volt kellemetlen számunkra. Bár tény ami tény, elég furcsa helyzet alakult ki nálatok, és elég egyértelműen a tudtukra hoztuk, hogy nem sakkozni jövünk haza, de azt hiszem ez mind megérte. Jasper agyát annyira elöntötte a kéj, hogy most ha egy embernő lennék nem hiszem, hogy túléltem volna épp gerinccel - kuncogott fel sokat sejtetően. - Teljesen... állatias volt.
- Így van... Emmett is irtóra ... wááh ha rágondolok még most is beleborzongok! - mosolygott elégedetten Rosalie. Énis rájuk mosolyogtam majd lenéztem magamra.
- Jó. Oké. Már azon kezdtem gondolkodni, hogyan merészkedjek le közétek, ugye a tegnap nálunk történtek után meg az itt történtek után, meg egy lepedőbe csavarva egészen érdekesen néznék ki.
- Tényleg hogy fest a tested? Jól vagy? - kérdezte érdeklődő tekintettel Alice.
- Persze - nevettem fel - Egy karcolás sincs rajtam. A combomon találtam két zöld foltot dehát Istenem... Egyáltalán nem érdekel.
- Hát ezt örömmel hallom! - lépett be Edward. - Kezdtem aggódni, hogy maradandó kárt tettem benned
- Igen... még jobban beléd szerettem. Ez nem eléggé... maradandó kár? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Tulajdonképpen ez nem kár - rázta a fejét vigyorogva. Odajött és megcsókolt majd kifelé indult. - Lemegyek. Majd... gyertek.
- Alice... hoznál nekem pár ruhát amit felvehetek mára? - kérdeztem félve pillantva rá. Válaszul elmosolyodott.
- Ó hát persze! Gyere és válogass!
- Igen... van miből - tette hozzá Rosalie. Felálltam, szorosan magamra csavartam az anyagot és kiléptünk Edward szobájából.

1 órával később értem le a nappaliba a lányokkal együtt. Egyből étellel kínáltak, vagyis Edward mert csinált nekem omlettet. Irtó aranyos volt tőle, és ha belegondoltam akkor igazán éhes is voltam... és fáradt. Nem volt nekem elég az a pár óra alvás. Aligyhogy elkezdtem enni, Emmett már le is ült velem szembe és vigyorogva nézett és hallgatott. Egy ideig nem zavartattam magam, gondoltam volt olyan udvarias, hogy megvárja amíg végzek. Én pedig próbáltam minnél hosszabbra elnyújtani a reggelimet, de aztán zavart, hogy olyan furcsán méreget ezért felpillantottam rá.
- Tessék, csak kérdezz bátran Emmett - dőltem hátra és sóhajtottam fel.
- Először is. Ami érdekel... - lelkesült be, rátámaszkodott az asztallapra és bizalmasan közelebb hajolt. Mind ott voltak a közelben, főleg Edward ő ugrásra készen állt, hogyha túl zavaró és tolakodó lenne a kérdése akkor elráncigálja onnan őt. - Khm... - szemérmetlenül vigyorgott rám. - Igaz az, hogy szex után... a nők... kielégülten... jobban tudnak aludni? - úgy kérdezte, mintha az ételről lenne szó amit eszek. Neki ez természetes volt és jóformán egy szimpla kérdés. Csak, hogy az én magánéletemről van szó és zavarbaejtően erősen nyomta meg a kielégülten szót. Mégis ezt a kérdést én úgy tudtam be, hogy ennél rosszabra is számítottam. Például meséljem el, hogy az emberi nő hogy éli át az orgazmust vagy valami hasonló, de erről eddig szó sem esett. Láttam a szemem sarkából, hogy Edward megmoccan, de közelhajoltam elkezdtem mosolyogni Emmettre és válaszoltam.
- Igaz az... hogy minden férfivámpír egyfajta medveüvöltéssel jelzi a kielégülést? - vágtam vissza mire megmerevedett az arca. Pár pillanat múlva feloldódótt és hátra dőlt.
- Okos lány vagy te Danielle.
- Erre már hamarabb is rájöhettél volna. És amúgy a kérdésedre válaszolva... - kezdtem elmélyült hangon, csak hogy a hatást fokozzam és álltam fel az asztaltól, elindultam Edward felé és rámosolyogtam. - Határozottan mélyen aludtam - megcsókoltam Edwardot, visszanéztem Emmettre önelégülten elmosolyodtam, a döbbent csend pedig elégedettséggel töltött el. Mielőtt kiléptem volna a házból hallottam Edward harsány nevetését, amitől nekem is mosolyognom kellett. Elloptam Eddie fiú autóját és hazafuvaroztam magam.

20. rész

Sziasztok!

Eljött a hétvége, én pedig megérkeztem a friss, üde, élvezhető résszel. : D Mármint remélem az lesz számotokra.
Nem igazán tudok mit hozzáfűzni a részhet, talán annyit, hogy kicsit meglepő lesz úúúgy az utolsó negyed oldal. : $
Privát levelek is igazán jöhetnének. elle.pro@citromail.hu
Meg kommentárok is. Kicsit csalódott vagyok. Aktivizálhatnátok magatokat, ha már énis így teszek. : D
na csók ^^




Edward

Danielle vadul megragadott és felvonszolt az emeletre. Hagytam, had húzzon, mert zokon vette volna, ha ez éppen fordítva lenne. Azt mondaná kérkedem az erőmmel. Így csak mosolyogva hagytam, hogy kézen fogva felszaladjon velem a szobájába. Fel az emeleten, a legutolsó szobába. Ellentétben vele én már rengetegszer jártam nála (mármint... ő nem sűrűn látogatta az én szobámat) és a szobája teljesen tükrözte a személyiségét. A falak színe két színből állt. Az alsó fele bordó volt, a másik fele a plafonnal együtt pedig tűzpiros. Vidám színek, mégis bennem inkább a szenvedély érzetét keltette. Danielle nagyon szenvedélyes ember - és ezt nem csak a szerelem terén mutatja meg. A szobában egy gardróbszekrény állt ami a falak sötétségével ellentétben világos barna - már-már fehér volt. A szekrényben több tükör is megbújt. Ezen mindig mosolyognom kellett. Nem mintha Elle hiú lenne, nem sőt ő nagyon is... szóval nincs megelégedve magával, bár fogalmam sincs miért. Ő úgy tökéletes ahogy van. A szekrény mellett egy vele hasonló színű kétszintes íróasztal volt. A felső szinten volt a monitor, hangfalak, lámpa ilyesmi... Tele volt pakolva, lapokkal, iratokkal és könyvekkel. Volt egy külön sarokpolca amin csak könyvek foglaltak helyet. Emellett zene Cd-ék és Hifi is helyet kapott a szobájában. Meglepett, hogy tv-je viszont nincsen, de ő azt mondta, hogy egy hálószobába nem illik a tv. Gyönyörű fehér franciaágya volt, fekete selyem huzattal, és fehéres-barnás színű éjjeliszekrénnyel. A padló pedig fekete parketta volt, ami elég fényes volt és olyan mintás, mintha márvány lenne, fehér szőnyeggel középen. A szoba két sarkában elhelyezkedett két fotelszerűség is. Zsúfoltnak is tűnhet a szobája - bár az enyémnél nagyobb - de ez egyáltalán nem zavart. Danielle maga is elég zsúfolt természet. Jó, ezt úgy értem, hogy rengeteg tulajdonság fér meg a testében. Persze, ez csak jó.
Egy kicsit elkalandoztam a szobáját fürkészve, ő már régen az említett székben ült és hintázott benne előre-hátra.
- Felfedeztél valami újat, amit eddig nem vettél észre újdonsült vőlegényem? - kérdezte szenvtelenül csillogó szemekkel. Engem is mosolyra fakasztott és felhúztam a székből. Szorosan magamhoz vontam és a hajába csókoltam.
- Nem... csak eszembe jutott mennyire tükröz téged a szobád.
- Ó hát... köszönöm.
- Danielle... - kezdtem halkan. - Tényleg komolyan gondoltad azt, amit lent mondtál?
- A házasságról? - kérdezett vissza, úgy mintha nem tudná. Csak bólintottam. - Nos... lehet, hogy kicsit elhamarkodott lenne a dolog, ezért mondtam, hogy csak... járjunk jegyben.
- Elle csak... csak...
- Te sem tudod pontosan igaz? - nevetett fel. Elmosolyodtam.
- Csak 1 hónapja és 2 napja járunk.
- Hóó. Szóval Te tudod. Sosem voltam jó dátumjegyzésből - forgatta meg a szemét és sóhajtott fel. - Tudod azt gondoltam, hogy megrémülsz majd a kérdéstől és nem válaszolsz, de válaszoltál. Én pedig... hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam: Miért is ne? Hiszen szeretlek, és nincs olyan más ember, vagy vámpír akire kivethetném a hálómat. Tény, hogy nem így képzeltem el, hogy megkéred a kezem - sóhajtott, aztán visszatért a vidámsága és boldogan mosolygott.
- Tudom - gonoszul rávigyorogtam - Tudom. Olvastam a gondolataidban.
- Mondtam, hogy szokj le róla! - ütött vállba - Azok az ÉN gondolataim! Senki másé. Talán megosztom veled, talán nem. Törődj bele! - sértődötten kibontakozott az ölelésemből és hátat fordított nekem. Majdnem felnevettem a gyerekes viselkedésén, és egy kis kuncogást így sem tudtam visszafojtani. - Ne nevess ki!
- Elle drágám, az egész véletlenül történt. Mindig bevan kapcsolva ez a képességem, és már megszoktam, hogy téged nem hallak így a közeledben is így marad. De aztán néha... ritkán de előfordul, hogy hallom a gondolataidat, így azt is láttam, amikor előtted térdeltem a kezedet fogva, belegondoltál a lánykérésbe.
Ijedten pislogni kezdett rám, eltűnt a morcos kislány és helyébe lépett a remült kislány.
- Nincs okod rémületre kedves, hiszen ez nem bűn. Minden nő eljátszadozik a gondolattal, mivel pedig ez benned már megfogalmazódott bátran ejtetted szóvá odalent. De azt gondolom, hogy ez egy kissé korai.
- Ez egy téves gondolat, drága - pillantott szomorúan a szemembe és bújt hozzám. - Ha... ha azt nézzük, hogy te örökké élsz, és 107 éves vagy akkor neked egyáltalán nem korai. Én pedig... én nem élek örökké... és. A francba is annyi időt akarok veled tölteni amennyit csak lehet! Aggódom Edward. Aggódom, hogy úgy nézünk a jövőbe, hogy tengernyi időnk van, de kitudhatja, hogy mi lesz napok, hetek, hónapok vagy akár évek múlva?! Jó persze Alice.. de Alice is csak döntések alapján lát és mondjuk ha látja, hogy egy ember vagy bárki más elhatározza, hogy már pedig engem megöl és senki nincs a közelben lehet, hogy elkéstek! Vagy... vagy elcsap egy kocsi, busz vagy bármi... Az nem döntéseken alapszik. Azt nem tudja előre megjósolni. Nem látod Edward? Én csak egy törékeny ember vagyok, rólam ezek nem pattannak le. Számomra nem Te vagy a legveszélyesebb... - elhalkult a hangja és nyoma sem volt a kétségbeesésnek. - Hanem az egész világ - fejezte be kicsorduló könnyekkel, rémült, beletörődött hangon.
Az ami először megfogalmazódott bennem az volt, hogy talán most engedné, hogy átváltoztassam. De annyira zaklatott lett, hogy ha nem menne bele, nem akartam volna ezzel is csak idegesíteni. Így amit tenni tudtam az volt, hogy most elterelem a figyelmét és ha szerzek egy gyűrűt akkor megkérem a kezét. Nem azért amit mondott, tény, hogy igaza van, hanem miattam, mert szeretem és kell nekem és ezzel ő is így van. És tisztességesen, ahogy a nagy könyvben megvan írva... úgy fogom megkérni a kezét.
És, hogy hogy működik a figyelemelterelés? A legegyszerűbb dolog a világon. Belenéztem a velem szemben lévő tükörbe a szemeim még mindig aranysárgák voltak, ettől még nagyobb nyugalom árasztott el. Mosolyogova felszegtem a fejét és a könnyei láttán félrebiccentettem a fejem, majd óvatosan letöröltem őket.
- Szeretlek - hajoltam hozzá közel és suttogtam a fülébe. Kirázta a hideg, láttam a karján ahogy libabőrös lesz.
- Énis szeretlek - válaszolta és a karjait a derekamra fűzte. Melegen rámmosolygott, majd a fejét a mellkasomra hajtotta. Szerintem nem tudja, hogy épp próbálom elcsábítani.
- Dani... kicsim - szólongattam, mire hümmögött egyet. - Felnéznél rám, hogy megkönnyítsd a helyzetem? - halkan felnevettem ő pedig várakozó tekintettel nézett fel rám. - Na... végre - motyogtam az orrom alatt és megpusziltam az arcát. Kezdte sejteni a dolgot, mert feljebb araszoltak a kezei. Megpusziltam a szája szegletét, majd nagyon óvatosan szájon csókoltam. Csak egy szimpla, hosszú, szerelmes csók volt.
- Edward.... - lehelte és éreztem, hogy megragadja az ingemet és feljebb ágaskodik még ilyen csókokért.
Mindkét kezemet rátettem a derekára - majdnem betakartam vele - így tartva csókoltam meg, úgy rendesen. Ez olyan csók volt amiben benne volt mindenfajta érzelem, és tudtam, hogyha még mindig élnék akkor a szívem most őrült tempóban dobogna, olyan erővel, hogy a fülemben hallanám, teljesen felizzana a vérem a gyomrom bukfenceket hányna és remegne a térdem. Úgy, mint a könyvekben, vagy filmekben. Tudtam, hogy Ellenél ez történik, mert hallottam mindent. És örültem. Örültem, hogy ilyeneket kitudok váltani belőle. Lejjebb csúszott a kezem, mire éreztem, hogy elmosolyodik. A kezével beletúrt a hajamba, ami őrült izgató érzés volt. Tovább csókoltam, mire megkarmolta a tarkómat. Belefúrtam az ujjaim a selmyes hajába, majd azt finoman húzva hátrafeszíttem a fejét, ezzel megszakítva a csókunkat. A nyakát kezdtem csodálni, majd ráhajoltam, megcsókoltam és erősen megszívtam. Azt hittem ettől megijed, de bátorítólag mégjobban rányomta a fejem a nyakára. Picit később lejjebb haladtam, és csókoltam ahol értem.

Danielle

Lassan esett le, hogy épp most omlott le az összes fal kettőnk között. Ugyanis ez az első alkalom, hogy teljesen magától kezdett hozzá a dologhoz... és nem hagyta abba 1 perc után. Őrülten élveztem a pillanatot és ki is használtam. Próbáltam minnél jobban felkorbácsolni a vágyát, mert a finom vígasztalásból és szerelmes gyengéd simogatásokból valami őrülten jó sült ki. Ami tele volt szenvedéllyel és elfojtott vággyal. Elfojtott.. igen. Ez lesz az első alkalom és azt hittem, hogyha eljutok idáig akkor majd teljesen félénk leszek és nem fogom tudni, hogy mit csináljak. Ennek ellenére a kezem külön életet élt, nem görcsöltem semmi miatt és minden csak úgy jött... spontán. A testem ösztön szerűen reagált mindenre, nekem peidg lélekben csak hátrakellett dőlni és figyelni az eseményeket. Sodródtam az árral és nem érdekelt semmi sem. Hevesebben csókoltam, követelőzően, többet akaróan. A kezem minduntalan a hajába túrt, a csípőm akaratlnaul is az ő csípőjéhez préselődött, többször is. Eggyé akartam válni a testével. Tudtam, hogy izzik, forr körülöttünk és köztünk is a levegő, azt is tudom, hogy ha a szemérmességem átveszi a hatalmat akkor levonszolja Edwardot és elviszi valahova olyan helyre ahol nem nyüzsögnek a szuperhallással bíró vámpírok. Mondjuk... Edwardékhoz.

Edward

Eleinte csak egy pár csókot akartam, hogy megnyugtassam, de aztán a dolgok kicsúsztak a kezeim közül és kezdtek elfajulni. Először csak hozzámdőlt.. majd dörgölőzött, majd teljesen fellobbantott bennem valami féle tüzet ami egyenlő volt a vággyal. Hatalmas vágyat éreztem, hogy itt és most ledöntsem a franciaágyán a fekete selyem lepedőn. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen érzés lehet. Egyszer régen... még mikor Bellával kezdtem, esküt tettem, hogy embernővel soha nem fekszem le, és épp most készültem ezt megszegni. De... hát.. úgy is a pokolra jutok akkor legalább miért is ne élvezhetném ki az "életemet"? Nemde? Danielle is akarja nem megerőszakolni fogom... hanem szeretkezni vele. Aztán.. lesz rajta pár kék-zöld folt?! Elmúlik... nem igaz? Najó... ez nem én vagyok. Udvariasnak, várakozónak kellene lennem. Egy igazi úriembernek, ahogy Carlisle nevelt.. de Krisztusom, 107 évet vártam elegem van. Nekem is jár egy kis élvezet. Túlságosan nagy a vágy és a szerelem bennem, hogy a vérére koncentráljak. Sőt, ha most nem említem egyébként sem jutott volna az eszembe. Teljesen mindegy, tudom, hogy nem fogom bántani, mert a belső szörnyeteg is ugyanúgy érez Elle iránt mint Én magam. Lehet, hogy Bellával erre nem lettem volna képes, de Bella... Bella más volt. Elle az igazi és a megmásíthatatlan szerelmem, vele kell megtennem ... nem csak azért, hogy kielégítsem azt amire vágyik, hanem azért is mert veszettül kívánom és már nem tudnék leállni. Ugyanakkor... a ház hemzseg a vámpíroktól akiknek nem csak szuperhallásuk van hanem szuper szaglásuk is és a vágynak van egy tipikus illata... és ezt az illatot jómagam is érzem. Nem csak Elle-en vagy magamon... az egész szobában lehet érezni. Sőt... Jasper... és Audrey... úhh eltudom képzelni, hogy ők is szívesen letepernék most Alicet és Scottot. Elkell innen tűnnünk mielőtt túl feltűnőek lennénk...

Danielle

- Edward.
- Danielle - egyszerre szólaltunk meg levegő után kapkodva, habár Edwardnak erre nem lenne szüksége.
- Mondd édes - suttogta a fülembe és csókolta a nyakamat. Azt képzeltem itt és most letépem az ingét nem érdekelnek a többiek. Az eddig hideg kőszikla teste most forró volt és égett a vágytól. Erre vártam mióta összejöttünk.
- El... Elkell innen... men... mennünk. - nagyon nehezemre esett a beszéd, de csak megtudtam szólalni.
- Igen.. igaz. Menjünk... menjünk... hozzám.
- Énis erre gondoltam.
Ezek után hosszú, fájdalmas, elszenvedett percek következtek. Valamennyire csillapítanunk kellett magunkat. Belegondoltam abba, hogy annyira megszervezett az egész. Elmegyünk Edwardhoz, hogy nyugodtan letudjak vele feküdni. Nem abszurd egy kicsit? Áhh végülis mit számít... csak most tudunk kettesben lenni. És ha Edward hátán megyünk nem veszítünk csak röpke 2 percet... azt igazán kitudom bírni az ajkai nélkül. Igaz?... Azt hiszem.
Nagy nehezen lementünk a nappaliba a többiek közé összekulcsolt - szorított - kezekkel.
- Izé - kezdtem volna, hogy elmegyünk de rátévedt a pillantásom Audreyra. Azt a tekintetet sosem fogom elfelejteni. Aztán megláttam ahogy Scott egy aprót pattan a széken és szigorú tekintettel néz le a kedvesére. Láttam hogy Audrey hogyan simította végig a kezét Scott combján... soha nem akartam ennek szemtanúja lenni. - Bocsássatok meg - zavart voltam mert még mindig elvolt homályosodva az agyam.
- Mi.. igazán szeretnénk - folytatta Edward akadozva. Ő Jaspert nézte... Jézusom Jasper! Hogy nem gondoltam rá... most ha rendesen itt lennék vagyis 100%-osan akkor biztos nagyon szeretném, ha megnyílna alattam a Föld.
- Jójó.. menjetek. Mi is megyünk. Igaz Alice? - pattant fel Jasper és a szemeiben olyan tűz égett, hogy azt hittem felgyullad valami.
- Hmm na de kedves - értetlenül nézett rá a lány, mire Jasper nem bírta tovább erősen magához rántotta és erotikától túlfűtött mozdulatot tett a csípőjével. Tudom, hogy ilyen helyzetekben a férfiak nehezen tudják kontrollálni a testüket. És Jasper... Jasper egy igazán sajátos eset... mert... mert ő duplán érzi sőt, triplán érzi azt amit én, Edward és Audrey. Nehéz lehet visszafognia magát.
- Na de fiam! - botránkozott meg Carlisle majd ránk tévedt a tekintete.
- Mi is megyünk... - hallottam meg a halk rekedtes hangot a nővéremtől. Apa kigúvadt szemekkel nézett rám, tudtam, hogy tudja amit mi itt mind tudunk.
- Ezek a mai fiatalok... Rose drágám mi nem lépünk? Ha mindenki lécel akkor csak mi maradjunk az öregekkel? - átlátszó volt mint az üveg, de elég jó ok amiért leszeretnének lépni. Bizonyára ő is... iggen.
- Héhé... mi még itt vagyunk! - szólalkozott fel Adam is.
- Gyerekek ne csináljátok elvileg ez a mi partink! - folytatta Sophie. Sophie... Sophie sajnos néha nehezen veszi a lapot.
- Ááá! - kapott a fejéhez Edward. Elég halk volt de mindenki hallotta. - Ne gondoljatok semmire!!! Jasper!!! - nem bírta tovább és szegény meggörnyedt háttal nézett rám. - Lépjünk... gyorsan... mert.... ahhh.
- Sajnálom kedves testvérem, te kezdted az egészet... miattad van - felelte Jasper elfúló hangon, mereven nézett minket, nem volt dühös csak irtóra kívánta a mi kis tündérvirágszálunkat. - Alice! - ragadta meg a kezét a hátára dobta és kiviharzottak a helyiségből, ezzel együtt a házból is.
- Mi.. is..
- Apa, anya... reggel látlak titeket!
A két anya hápogott, Carlisle beletörődően sóhajtott, apa meg... apa pedig mosolygott? Micsoda? Hát ez felettébb különös. Na mindegy, ez most cseppet sem érdekel.
- Rendben lesz ígérem - kezdte Edward de apu közbevágott.
- Jójó... vidd mielőtt felrobbannsz.
- De Apu! - teljesen ledöbbentem szabad utat engedett a szexnek. A saját apám! Nem ilyennek ismertem.
- Egy szerelmes vámpír... egy szerelmes vágytól fűtött vámpír, azt hiszed nem érzem az illatot? Vigyázni fog rád ezt én garantálom. Na hess inenn! - intett, hogy menjünk. Hát mi boldogan rohantunk ki a házból. Vagyis... én Edward hátán voltam.
- Bírom az apádat... - mormolta út közben.
- Te hallod, ha most mindenki hazamegy... vagyis hozzátok nem lesz kicsit orgia jellege az egésznek?
- Kit érdekel ők sosem szégyenlősködtek, én sem fogok - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Helyes... - egyetértően bólintottunk és folytatutk utunkat. Egy perc sem telt bele, Emmettékkel egyszerre érkeztünk meg a Cullen rezidenciához.

19. rész

Sziasztok!

Megjöttem a következő résszel Gicusnak köszönhetően : D
Nem nagyon aktivizáltátok maggatokat kommentírás terén amit igazán sajnálok, hiszen szeretném tudni a véleményeteket. Nem kérek sokat csak 5 db kommentárt. Így kezdésnek. Igaz, hogy nem valami hosszú rész, de véleményetek csak lesz róla. Remélem.
Jóó. Látom én a számlálót és tetszik amit látok, de ragadjatok ti is billentyűzetet és pötyögjetek nekem pár sort. Legyetek oly szivesek. ^^ Köszönöööm.

Jövő hét végén jövök a következő résszel, addig is kellemes napokat mindenkinek csókollak benneteket. : )





Adam

Ma... hétfő 16:56 perckor... Sophia elé állok és megkérem a kezét. Igen. Megteszem. Ma. Meg én. Miért érzem magam úgy, mint egy huszonéves suhanc aki a barátnője feleségül kérése előtt úgy izgul, hogy beleremeg a gyomra? Hiszen... 99 éves leszek novemberben. És a választ is határozottan tudom. Akkor mégis miért izgulok? Kár ezen rágódnom, úgysem jövök rá...
Minden lelkierőm összeszedtem és a nappali felé közeledtem. Leviszem a partra... ő még nem volt ott.
- Sophie? - kérdezem halkan, rekedtes hangon. Mosolyogva kapta fel a fejét és tette le a körömreszelőt. Nők... - Leviszlek a patra - végre elmosolyodtam, mire szupergyorsan felpattant és vigyorogva a nyakamba ugrott.
- Jaj nagyon jó. Szuper. Meleg van? Igen.. veszek fel valami lengébbet - kapkodósan felszaladt az emeletre. Végignéztem rajta... Térdfarmert és egy lila blúz félét viselt. Nagyon jól nézett ki a szőke hajával vékony alkatával és csodás idomaival, de tudom, hogy mindig megtud lepni valami újjal.
10 perc sem telt el, feltűzött hajjal egy naracssárgás színű egyberuhában jelent meg előttem, amely mélyen dekoltált volt és kissé áttetsző. Hmm... szeretem az ilyen ruhákat. Melegen rámmosolygott és belémkarolt.
- Mehetünk.
- Rendben - mosolyogtam és elindultunk a cél felé...

Mivel kocsival mentünk és nem futottunk, úgy 1 óra alatt értünk le. Elvileg ránk nem vonatkozik az egyezség amit kötött Carlisle a farkasokkal, de ha meglátnak bennünket biztosan elakarnak minket távolítani... mindegy, ez a legalkalmasabb hely a szándékaimnak. Leültünk a homokos partra és egy ideig csendben voltunk, és figyeltük a tengert.
- Szép ez a hely - szólalt meg halkan Sophie. Helyeslően bólintottam, majd ő folytatta. - Tudod... aggódom Elleért - nem éppen erről akartam beszélni, de igaza van.
- Igen... énis.
- Amiatt aggódom, hogy a többiek túzásokba viszik és egyszer megunja és odaköltözik Edwardhoz vagy valami. Próbáltam beszélni Audreyval, de nem figyelt rám. Tudod, Danielle nagy lány már és döntésképes. Szereti Edwardot és ő is viszonozza. Ha valami balul sülne el, úgyis ott lennénk mi, vagy a Cullen család. Az igaz, hogy egy ideig énis rágtam a fülét, hogy inkább változzon át, mert az lenne a leglogikusabb, de ő makacsul ellenállt és belegondolva, ha volna választási lehetőségem énis ember maradnék - átölelte a térdeit, és ráhajtotta a fejét.
- Énis pontosan így érzek. De ez ellen már nem tudunk semmit tenni, mert nekünk nem volt lehetőségünk dönteni... és amúgy is. Itt vagy nekem Te. Ezért... én. Igen. Örülök - teljesen zavarba jöttem és elhatároztam, hogy most megkérem a kezét, de nem jött ki hang a torkomon.
- Adam? Jólvagy?
- Persze.. na aggódj kutya bajom. Mégis mi bajom lehetne? - kérdeztem hadarva.
- Semmi, csak teljesen zavarba jöttél - felnevetett és várakozóan nézett rám.
- Igen igazságszerint kérdezni akartam tőled valamit - megköszörültem a torkomat és rápillantottam.
- Csak nyugodtan.
Észrevétlenül kihúztam a zsebemből a kis fekete dobozkát és felnyitottam, majd félve ránéztem.
- Sophia... hozzám jössz feleségül? Másodszorra is? - bujkáló mosollyal néztem az arcát, ami először döbbent volt, majd fokozatosan más érzelmeket tükrözött. Gyengédség, szerelem, boldoság. Majd tudtam, hogy ha sírni tudna akkor azt tenné.
- Jaj.. persze.. Igen.. Igen. IGEN!!! - nevetve ölelt meg, belőlem pedig felszakadt egy megkönnyebbült sóhaj.
- Jó mert... a lányok már elkezdték a szervezést - súgtam a fülébe, majd ledöntöttem a homokba és megcsókoltam. Egyszer, kétszer... sokszor.

Estefelé járt az idő amikor leparkoltam a ház előtt. Az egész Cullen família ott volt, és amikor beléptünk a házba összekulcsolt kezekkel, megrohamoztak bennünket. Tudhattam volna, hogy Alice előre fogja látni és szervez egy spontán partit. Végülis, jól esett. Szép gesztus volt tőlük. Hoztak ajándékokat, elhalmoztak a gratulációjukkal, egyenként végigpuszilgattak minket, Daniellet le sem lehetett lőni, csüngött a nyakamban egy csomó ideig. Nehezen, de lefejtegettem a szorító karokat a nyakamról.
- Megfojtasz hugi? - kérdeztem nevetve, mire kinyújtotta a nyelvét.
- Csak örülök, hogy megtetted. Azt hittem az esküvő előtt egy nappal fogod csak megkérdezni.
- Daniii - szólt rá Edward fojtott hangon, mire ő felkuncogott.
- És te mikor kéred meg az én kezem? - pillantott rá kacéran, mire Edward megfagyott. Hangosan nevetni kezdtem, de Danielle csak karbatett kezekkel állt és nézett Edwardra. Ha tehetné, még ennél is sápadtabb lenne most.
- Öregem nyugalom. Csak hülyéskedik - szóltam rá, mert féltem, hogy úgy marad.
- .. Jó. Persze. Igen. Leszel a feleségem? - vágott vissza és nézett rá Danire. Nem hitte, hogy Edward belemegy a játékba - vagy komolyan veszi - ezért döbbentett pillantott rá. Percek múlva felocsúdott és elésétált.
- Nem mersz feleségül venni - suttogta, bár mi hallottuk.
- Fogadjunk?
- Hosszú távon elviselhetetlen vagyok.
- Én pedig türelmes - vont vállat Edward, mire Danielle gondolkodott majd megfordult és ránézett Carlislera.
- Carlisle, Edward mesélt nekem arról a kutatásról amit végzel, miszerint vámpírok is termékenyíthetnek meg nőket... vagy, hogy egy vámpírnő is eshet teherbe. Meggyorsítanád a folyamatot? Úgy néz ki menasszony vagyok - jellentette ki és... megfagyott a levegő. Döbbenten pislogott mindenki neki pedig egyre szélesebb volt a mosolya. Edward megkocogtatta a vállát, mire ő megfordult és egyből kapott pár csókot.
- Azt hittem ez a buli azért van, hogy megünnepeljenek minket - súgtam oda Sophienak, mire ő felkuncogott a többieket viszont nem igen foglalkoztatta az én problémám. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy én az majdnem 18 éves hugocskám eljegyeztette magát a saját eljegyzési partimon.
- Szóval, hölgyem... - kezdett bele Edward, de Danielle persze félbeszakította.
- Ne vegyél komolyan, nem megyek hozzád feleségül. Majd.. idővel. Tekintsd úgy... hogy a jegyesed vagyok.
- Minnél előbb beszerzek egy gyűrűt.
- Nem szükséges - bújt hozzá közelebb.
- De én ragaszkodom hozzá - puszilta meg a halántékát. - Carlisle.. hallottad... lehetséges, amit kér tőled?
- Végülis igen, de akkor minden időmet rákell fordítanom. Volt már 3 kudarcom ezzel kapcsolatban.
- Szóval, azt mondod, hogy ha ez az egész folyamat végbemegy és ha sikeres lesz... lehetne... kisbabám? - kérdezte kedves feleségem, mire Carlisle bólintott. - De.. tehát, ha megszülöm, akkor ember lesz, vagy vámpír?
- Ezt nem tudom meghatározni. Valószínűleg vámpír csak... fog öregedni, majd egy bizonyos kornál megáll. Szóval nem marad örökre csecsemő. De ez csak az én feltevésem, még soha nem volt sikeres a kutatásom így ezeket még nem tapasztaltam meg.
- Erre igazán kíváncsi vagyok - szólalt meg apu. - Menjünk üljünk le, és részletesen számolj be mindenről, barátom.
- Helyes! - bólintott Rosalie és elindultunk mind a nappali felé, ugyanis még mindig a nappaliban tolungtunk.
- Nem lépünk le? - hallottam meg Edward halk susogását és ezen elmosolyodtam.
- Ne csinálj semmi rosszat a hugommal Cullen! - szóltam hátra vigyorogva.
- Rendben, rendben - legyintett és ekkor Elle közbelépett kinyújtotta rám a nyelvét, mint valami öt éves és felhúzta Edwardot az emeletre.

17-18. rész

Sziasztok!
Mint észrevehetitek próbálok visszatérni a blogolók sorába és ezt duplarésszel indítanán, amihez csak egy kép jön, mert a második részhez nem találtam megfelelőt. A képeket ezentúl jobb oldalra fogom tenni, mert így valahogyan jobban tetszik. : D
Remélem nem felejtettetek el teljesen, bár a számlálót nézve nm így van, köszönöm nektek, hogy olvastok és üzenem, hogy a másik blogom - ell-pro.blogspot.com - is újra működésbe lép.
Kicsit belekellett rázódnom a sulis életbe, na de nincs több beszéd, jöjjön a rész! Illetve részek. : D
Ha nem nagy kérés megdobnátok pár kommenttel?

Ja és ami új. Heti 1 friss lesz csak a suli miatt. Péntek-szombat-vasárnap környékén.

Nos ennyi lett volna. :)
csók :)


17. rész
Danielle

Edward később elment. Tudom, hogy egy időre Edward lefog akadni a témáról, de a családom biztos, hogy nem. Legalábbis a testvéreim. Anyu meg sem említette ő csak azt akarja, hogy boldog legyek apu pedig... nos apu nézi a biztonságot is, de ő azt mondja maradjak Edward mellett mert csak Carlisle fia és jó vámpírfiú. Ezért a szüleimet nagyon szerettem, de a 4 testvérem továbbra sem tágított. Sorba jöttek meggyőzni. Elmondtam egyenként mindenkinek a szándékaimat amit már közöltem Edwarddal is, és vagy elfogadják és akkor jó lesz mindenkinek, vagy nem. Ez a két lehetőségük lesz. Az utolsó ember, akit a legjobban szeretek közülök - ami nem szép dolog tudom, de ez van - Adam, zsebre dugott kezekkel állt előttem és kinyögte menjünk le a rezervátumba. Akkor volt olyan délután 5. Naplementére odaérünk. Igazságszerint nagyon meglepett, hogy Adam leakar menni a partra. De mindegy is.... úgyis tudom mi lesz a mondanivalójának a lényege. "Danielle változz át..." Kezdem unni. De a partra azért lemegyek vele.
Kocsiba pattantunk, hagyta, hogy vezessek... és nem szólt az úton egy szót sem. Ilyenkor igazán jól jönne Edward képessége. Nagyon úgy tűnik, hogy Andy beletemetkezett a gondolataiba... így nem is nyaggattam.
1 óra múlva fékeztem le, és ekkor tűnt úgy, mintha felébredt volna.
- Már megérkeztünk? - kérdezte meg kicsit rekedtes hangon. Összevontam a szemöldököm és úgy néztem rá.
- Veled mivan? Ígyis legalább 1 órát utaztunk.
- Tényleg? Akkor menjünk.
Nem siettetett, emberi tempóban haladt mellettem ami igencsak furcsa volt tőle. Lassan leértünk a partra és kezdetnek gyorsan le is ült. Rám nézett, mire értettem a célzásból. Helyet foglaltam mellette majd.... csend. Mély csend. Kezdek összezavarodni. Megköszörültem a torkom és Adam felé fordultam.
- Adam - olyan mit akarsz tekintettel néztem rá mire elmosolyodott.
- Két dologról szeretnék beszélni veled.
- Jó. Kezdjük a jobbikkal - bólintottam.
- Számomra... mindkettő jó.
- Oké, akkor kezdjük a számomra jobbikkal - mosolyodtam el zavartan.
- Rendben - ő is bólintott, majd megmarkolta a homokot és hagyta, hogy ujjai közül elfújja a szél. - Tudod az élet nem olyan könnyű, mint ahogyan a szél elfújja a homokat.
- Persze... tudom. Mégis mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Arra, hogy akármilyen dolgok történnek az életedben sosem lesz könnyű és egyik sem lesz homokszemnyi jelentőségű. Értékeld nagyra az életed. Mert nem tudhatod melyik pillanatban állsz majd a halál torkában.
- Szóval ez számomra a jobbik?
- Danielle - nagyon ritkán ejtette ki a száján a teljes nevemet. Valami nagyon nincs rendjén vele. - Azért hívtalak le ide a parta, mert így a többiek nem tudnak beleszólni a mondanivalómba. Tulajdonképpen, én azt Akarom - ezt nagyon kihangsúlyozta - hogy ember maradj - mintha megvillant volna a szeme, amikor rám nézett. - Azt akarom, hogy használd fel jól az éveidet, és becsüld meg az életedet! - úgy éreztem a hangjával fenyeget, de leszűrtem, hogy ez nem csak nekem, hanem neki is fontos és ez egy kicsit meglepett. Hogy ilyen intenzitással beszélt. Elmerültem a tekintetében, majd percek múltán amikor nem folytatta bólintottam.
- Rendben. Nem fontolgattam az átváltozás lehetőségét.
- Helyes. Azért akarom, hogy ember maradj... mert ha átváltozol többé nem leszel ember. Bizonyos tulajdonságok és szokások eltűnnek és végtére is... akarsz te különc lenni? Kilógni a sorból? Így leélni egy örökkévalóságot? Danielle... nem akarsz te évszázadokig létezni - mert nem élsz... nem akarsz, 5 évente lakhelyet váltani... vért inni... gyilkolni a megélhetésért és állandóan üldöztetve érezni magad.
- Te... ezt érzed? - ledöbbenten bámultam, mire elpillantott mellettem.
- Részben. Harcolni szeretek... de az nem is harc, hiszen egy állattal ... egy állatot leteríteni nem harc. De ez csökkenti az agressziómat. NEM szeretek vámpír lenni. Bár van egy szeretetteljes családom egy szerelmem és egy ember hugom... nem vagyok. Nem tudom. Nem mondhatom, hogy nem vagyok teljes... hiszen az vagyok, de az emberek élete könnyebb. Talán még szebb is. És... ők úgy élik az életüket, hogy van választásuk. Ők meghalhatnak ami a természet rendje. De mi? Mi is meghalhatunk de igen körülményes módon - mintha megint villant volna a szeme amikor rám nézett. - Mindegy, a lényeg, hogy TE maradj ember. Szeretem a védelmező báty szerepét játszani.
- Miért csak játszod? - incselkedve kinyújtottam a nyelvem. Még nem tudtam átgondolni a szavait. Felfogtam és értettem... de nem akartam, hogy szomorkodjon. - Örülök, hogy vagy nekem Adam - néztem rá komolyan - Szeretlek bátyuskám! - kiáltottam fel drámaian és mit sem törődve a köztünk lévő távolságról - nem sűrűn mutatom ki felé az érzelmeimet és ez kölcsönös is mert zavarbaejtő - hirtelen megöleltem. Szorosan, hogy érezze, igazat mondok.
- Tudom. Énis téged, bolond halandó - halkan felnevettem és megpuszilgattam az arcát mire szörnyülködve eltolt magától.
- Hát fújmár - grimaszolt, aztán témát váltott. - Második hírem! Khm. Szóval.. arra gondoltam elveszem Sophiet feleségül.
- Ö de ti már nem...?
- De igen. 80 éve kereken. Igen - bólogatott. Kidülledt szemekkel néztem rá.
- Én akkor még.... nem is éltem - felnevetett, jó hangosan, majd leesett mekkora baromságot mondtam és énis nevetni kezdtem. - És szóval... - kezdtem bele amikor megbírtam szólalni. - Most felkérsz a szervezésre? - szépen pislogtam rá, mire fapofát felvéve rázni kezdte a fejét.
- Meghülyültél?? Nem. Te csak kis segéd leszel... és a tanúm.
- Női tanú? - csúszott ki a számon, mire sértődötten elfordult tőlem.
- Jó, ha nem hát nem. Megkérem Scottot - állt fel mellőlem. Gyorsan utánakaptam heves nemek közepette.
- Nem, nem. Majd én. Megtiszteltetés. És akkor női öltönyben leszek? - csillogó szemekkel néztem rá mire fáradtan sóhajtott.
- Nőőők. Mindig csak a ruha.
- A ruha teszi az embert.... bizonyos szempontból.
- Persze, persze. Szóval jó ötletnek tartod?
- Hát hogyne. Nyugodtan kérd meg a kezét mégegyszer!! DE - állítottam meg mert láttam, hogy felemeli a kezét és beszélni akar. - Én nem megyek veled gyűrűt venni. Van ízlésem de döntésképtelen vagyok ha szép dolgok vesznek körül.
- Oúh. Rendben. Majd Audreyval megyek akkor.

A későbbiekben, otthon a szobámban előszedtem Adam szavait és boncolgatni kezdtem. Hosszú gondolkodás után... arra jutottam, hogy becsülnöm kell őt amiért így bírja... és kikell szednem őt abból az elhatározásból, miszerint... a vámpírság nem élet hanem egy átok és... ahh szóval, kirángatom ebből a hitből. És... még boldogabbá kell őtt tennem. Nekünk biztosan azt mutatja minden rendben és biztos ezt is érzi, csak néha előjön belőle... mint ma amikor nekem mesélte. Csúnya dolog, de sokban egyetértettem vele ezért akarok ember maradni egyelőre. Igen. Ez a helyes döntés. És nem hagyom, hogy befolyásolják a döntésemet. Sem család, sem szerelem, sem barátok.

18. rész
Danielle

Újabb egy hét telt el. Zajlottak kisebb viták, és azért hangsúlyoznám, hogy kisebb mert lett az volna nagyobb is, csak türtőztettem magam. Scott irritált a legjobban, a.... nem is változz át témával hanem a dobd a vámpírt témával. A falba vertem a fejem annyira felidegesített. És ezt napokig elviselni. Az estéim viszont nyugodtak voltak. De a nappali időszakban mindig lefáradtam mert mindig csináltam valamit, amivel felhívom a figyelmet arra, hogy nem érek rá beszélgetni - vitatkozni - veszekedni. Így ezek maradtak a kajálásaimnál. Mindegy, este nyugodt voltam de elég hamar bealudtam mindig így csak rövd időre láthattam Edwardot. Igen, áttettük a találkákat estére mert olyankor mindenki figyelembe vette az igényeimet, vagy csak belátták, hogy nyugalomra van szükségem és nappal nekem pont elég, ha a fülemet rágják. Azért mondom többesszámban mert Scott mellett Audrey is ezt csinálja csak finomabban. Hiába egy párt alkotnak...
Délutáni tevékenységeim közé tartozott Adam esküvőjének rendezése. Rávettem, hogy én szervezhessem Aliceszel. Igen, vele mert jövőbe látó csodabogarunk előre megjósolta ezt és a suliban letámadta, hogy feltétlenül neki kell megszerveznie mindent. Azért ebbe volt némi beleszólásom de csak megegyeztünk. A leánykérésre még nem került sor, és Sophián kívül mindenki tudja. Azért nem délelőtt szervezkedek, mert ugye akkor az iskolapadban nyomorgok. Bioszon elültettek Edward mellől mert túlságosan elvoltunk foglalva egymással s nem figyeltünk az órára. Én előre lettem ültetve, Edward pedig maradt hátul annyi különbséggel, hogy Jessica mellé került. Mondanom sem kell mennyire megörült neki a csaj. Enyhe mosollyal hallgattam a szavait. Nem hoztuk nagyon a külvilág tudtára a kapcsolatunkat, de azért nem is fogjuk vissza magunkat. Mások előtt, olyan mintha csak barátok volnánk. Na de egy-egy mosdóban néha mik történnek.... vagy a tesi lányöltözőjében. Huhúúú... Ha belegondolok már csak attól kiráz a hideg. Na de mindegy.
Szóval teljesen letargiába estem, mert csak emiatt szerettem a bioszt. Edward mellett ülhettem. Na de majd lezsírozom én a tanárral. Úgyis kedvel.
Mit említsek még? Ja persze az esküvőszervezésben annyira jutottunk, hogy foglaltam le templomot és helyszínt ahol az egész meglesz tartva és Alicszel elkezdtük megtervezni Sophie és Adam ruháját. Mindigis érdekelt ez a szakterület. Nem könnyű az egyszer biztos. De bízom Alice tudásában. Eldöntöttem, hogy liliommal lesz díszítve a Parkhoz hasonló helyszín. Minden csupa zöld és gyönyörű, jól fog illeni a hófehér liliom ehhez a természetességhez. És amúgyis ez a kedvenc virága Sophienak.

Szerda van. A legnehezebb napom, dupla töri, dupla nyelvtan, sok más és a nap végére egy kellemes testnevelés óra. Ne felejtsétek el, hogy szeretem a tesit ha röpizünk vagy focizunk. Ezek közül egyiket sem csináljuk most. Tanárbácsi áttért a kötélmászásra és modanom sem kell mindig kudarcba fulladok. Tudom a technikáját, de én már az általánosban sem tudtam magam felhúzni a kötélen. Így pár sikertelen mászás után, ami igencsak nyomot hagyott a tenyeremen, végleg feladtam és engedélyt kértem tanárúrtól az óra hátralévő részét az öltözőben tölteni. Kis győzködés után beleegyezett.
A két tenyerem nézegettem, amik megleheősen vöröslöttek. Kicsit megdöbbentem, nem gondoltam volna, hogyha lecsúszom a kötélen akkor ennyire fog fájni után a kezem... mindegy, késő bánat.
Bebattyogtam az öltözőbe és leültem a padra a cuccom mellé. Álmos voltam. Előző este csináltam meg az utolsó simításokat Adam öltönyén. Jóra sikeredett. Mármint a rajz. Szóval ültem és csak úgy voltam. Aztán hallottam, hogy nyílik az ajtó, majd becsukódik. Kis mosolyra görbült a szám.
- Szervusz Cullen - üdvözöltem. Tudtam, hogy ő az mert hangtalan volt a lépte.
- Profenty - mikor felnéztem pont akkor biccentett felém. Ahelyett, hogy mellém ült volna leült a földre elém.
- Melyik órádról lógsz? - kérdeztem meg a hajába túrva.
- Művészettörténelem.
- Áh... már értem.
- Szóval kötélmászás? - csibészes mosolyra húzta az ajkait, mire összeszűkölt szemekkel morcosan néztem rá.
- Ne gúnyolódj... sosem tartozott az erősségeim közé.
- Persze, megértem, ne haragudj - vigyorgott továbbra is és kihúzta a kezemet a hajából. Pedig olyan jól játszadoztam a tincseivel. Megpuszilta a kézfejemet, ujjainkat összefűzte és játszadozott a mutatóujjammal. - Te... nem akarod felvállalni?
Furcsán ködös tekintettel meredt rám. Ez meglepett. Sosem hozta még fel ezt a témát, és én nem akartam féltékenykedő lánysereget. Viszont szerettem volna, ha mindenki tudja, hogy ő az enyém és senki másé. Bár elég nehezen férkőzhetnek Edward közelébe. Döbbenten pislogtam egy kevés ideig, majd meggörnyedtem, a szabad kezem a lábam közé ejtettem és ránéztem az összekulcsolt kezünkre.
- Csak nem dicsekedni akarsz velem? - kérdeztem halkan, mire megcsókolta a csuklómat.
- Fején találtad a szöget. Na meg elég sokan szemet vetettek rád... nem tűrhetem tovább - vállat vont és még fejjebb csókolta meg a kezemet.
- Szeretnél kézenfogva kisétálni az iskola épületéből?
- Te szeretnél? - villantotta felém a szemeit. Említenem sem kell mennyire hatással van rám.
- Ez nem kérdéses.
- Akkor ezt megbeszéltük?
- Igen - beleegyezően bólintottam, majd amikor még fejjebb csókolta meg a kezemet, már a könyökhajlatomnál járt kiszabadítottam a kezem a nyakánál fogva magamhoz húztam és megöleltem. A vállára hajtottam a fejem, így az arcom a nyakánál volt. Ő pedig nyugodtan hallgathatta a szívverésemet vészes közelségből. Olyan jó volt így lenni, hogy el sem akartam engedni.
- Mindjárt évvége.
- 3 hónap.
- Akkor is - suttogta - Eljössz velem a bálba?
- Bál is lesz? - lepődtem meg.
- Hol élsz te? - nevetett fel halkan. - Persze. Elkísérhetlek?
- Megtiszteltetés! - megszorítottam a pólóját és egy gyenge csókot leheltem a nyakára.

Edward akkor is ott volt az öltözőben amikor a többiek besétáltak. Enyhe sokk után mindegyik lány pirulva leült, vagy álldogált és várakoztak arra, hogy Edward távozzon. (vagy maradjon, részletkérdés) Azt pillanatnyilag senki nem vette észre, hogy ÉN is ott voltam. Edward kapta a főfigyelmet, bár ebben igazán nem hibáztathatom kedves osztálytársnőimet. Enyhe torokköszörülés után, Edwardnak feltűnt, hogy nem elbűvölni kellene a lányokat, hanem feltűnésmentesen elhagyni az öltözőt, velem együtt.
- Pá lányok - mosolyogtam rájuk bájosan, mire rámkapták a tekintetüket és megrökönyödött tekintettel követték végig ahogy kézenfogva kivonulunk Edwarddal.
Kifelé vettük az irányt, pontosabban Edward kocsija felé.
- Neked is kínos volt? - törtem meg a csendet.
- Azt hiszem nem - mosolygott rám.
- Azt hiszed? - felvont szemöldökkel meredtem rá, hiszen az ember vagy tudja vagy nem...
- Ezek szerint velem jössz? - kérdezte figyelmen kívül hagyva az én kérdésemet.
- Hát..hát... az utóbbiakban kevés időt töltöttünk együtt így úgy gondoltam igen. De.... nem muszáj, ha te... - elpirultam amiért ilyen hülye helyzetbe kerültem és nem is bírtam folytatni. Félve pillantottam rá, és szembetaláltam magam a döbbent arcával.
- Daniiii - mosolyodott el és megfogta a kezem, ami most kivételesen hideg volt. - Azért kérdeztem, mert azt hittem szervezed Adam esküvőjét.
- Hát.. mára engedtem magamnak egy szabadnapot - elpirultan néztem a szemeibe, mire aranyosan elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám.
- Ha most... tudnád mennyi féltékeny fiú átkozza a nevemet - továbbra is kuncogott, bár a szemeiben láttam megcsillanni a gonoszságot.
- És hány féltékeny lány átkozza az én nevem? - suttogtam a szemeibe nézve teljesen elgyengülve. Már olyan közel hajolt, hogy én magam is hallottam a levegővételeit. Amik egyre szaporábbak lettek. A kérdésem hallatán jelentőségteljesen hallgatott. Elégedetten mosolyodtam el. - Értem.
Még vetett a szemeimre egy utolsó pillantást, majd csak a számra koncentrált. Heves volt és édes. Szívettépő és vad... remegés futott végig a gerincemen és ebben a pillanatban azt éreztem, hogy annyira közel akarok férkőzni hozzá, hogy szinte már beléolvadtam. Ha vámpírrá válnék ezek az érzések is eltűnnének? Még egy ok az "ellene" listámon. Amikor elváltunk egymástól a meglepett, lesokkolt tekintetek kereszttüzében érezhettük magunkat. Furcsa elégedettség vett uralma alá és késztetett nevetésre. Edward csak mosolygott és betessékelt az autójába.

Edward szó nélkül a Cullen rezidenciához szállított. Carlisle nem volt otthon, a kórházban dolgozott. Talán épp egy újabb ember életét menti meg. Akkor miért akarják elvenni az enyémet? ... Nem értem. Mindegy. Alice kitörő örömmel fogadott, azt gondolta majd szépen elvonulok vele és folytatjuk a tervezést. De nem. Ma átadtam neki teljesen a stafétabotot... ez a nap Edwardé és az enyém. Rosalie és Emmett a tv-t nézték, bár jól láttam én, hogy fikarcnyit sem érdekelte őket az adás ami éppen ment. Esme pedig... Esme rögtön megölelt és kérdezte kérek-e valamit. Finoman visszautasítottam, és hagytam, hogy elmenjen. Anyuhoz igyekezett éppen.
Végül Edward szobájában kötöttünk ki. Ez a második alkalom, hogy betettem ide a lábam az első csak pár másodperces látogatás volt, mert csak végigfutottunk a házon Edwarddal aztán léptünk is le. De most igazán szemügyre tudtam venni.
- Kellene egy diktafon amivel rögzíteni tudom ezt a nemes alkalmat. Hmmm... kedves jövendőeli hallgatóm. Ebben a szent percben léptem át Edward Cullen a nevezetes vámpírfiú szobájának küszöbét. A falak világosak, szemben velem a válaszfal egész egyszerűen üveg így látni vélem az erdőt. Ágy nincs, mert úgysem venné igénybe helyét egy szófa veszi át és mindenfelé könyvek, különböző cd-k hevernek, ennek ellenére rend uralja a szobát. Hifi, dvd, tv... teljesen átlagos emberi szerkentyűk fellelhetők a szobában. Azt lehet mondani, hogy ez egy átlagos szoba... És mégis... ha valaki ide betéved pontosan tudni fogja, hogy ez Edward szobája - a mondandóm végén leeresztettem a kezem ami eddig a számnál volt, mert egy diktafont helyettesített.
- Mondtam már, hogy jól bánsz a szavakkal? - suttogta a hátam mögül.
- Nem, de ezt eddig is tudtam - levetődtem a szófára és várakozóan tekintettem rá. - És mesélj... mi történt veled az utóbbi egy hétben? Sajnálom, hogy amikor lehetőség adódna egy-egy találkozóra bealszok, vagy nem érek rá - sóhajtottam fel.
- Ne butáskodj, ember vagy nem szabad nagy terhet cipelned a válladon - vigyorgott rám és leült mellém. Felvont szemöldökkel és elsötétült tekintettel néztem rá.
- Csak nem célozni kíván valamire kedves uram?
- Én ugyan, dehogy semmire sem.
- Hazudsz, mint a vízfolyás... elmagyarázom még egyszer. Érthetően. Lassan. Hogy a hiperszuperszónikus extrákkal felszerelt agyad megértse a szavaimat. Nem leszek vámpír. És nem csak azért... mert nem tudom elképzelni azt, hogy örökké létezzek, vagy mert talán nem lehet gyerekem. Hanem mert elveszítenék olyan érzéseket amiket én szeretek. Lehet, hogy furcsa de én szeretem azt, hogy néha túl béna vagyok, vagy hogy könnyen zavarba jövök és egy reklámon is sírva fakadok... Szeretem a szerelmet érezni, és azt amikor a csókjaidnál végigfut a gerincemen a hideg és eggyé akarok válni veled. Szeretem az érzést amikor hiányollak... szeretek élni. És... most már nem csak ezek miatt. Nem csak magam miatt maradok ember - elhalkultam és lehajtottam a fejem, vettem egy mély lélegzetet és Edward topáz szemeibe néztem. - Hanem Adam miatt is.
Edward döbbenten nézett rám, majd halkan sóhajtott.
- Értem... és. Én elfogadom...
- Dehogy fogadod - keserűen elmosolyodtam.
- Jóó... de belenyugszom. Talán pár év múlva megváltozik a véleményed. - reményekkel telve pillantott rám.
- Lehet - bólintottam, majd nyomtam a szájára egy csókot és hozzábújtam.