2010. augusztus 29., vasárnap

14. rész

: )



Danielle

Ahogy visszafelé haladtunk a házhoz, azon gondolkodtam, hogyha egy rühes farkas is elénk áll és bemer szólni úgy leteremtem, hogy csak na. Egyáltalán nem tartom fairnek, hogy a vega életmódú vámpírokban ennyire nem bíznak meg, hiszen ismerik őket. A farkasok majdnem olyan erősek és veszélyesek, mint a vámpírok. Ha egy határt szabtak miszerint nem tehetik be a lábukat a rezervátumba akkor a vámpírok miért ne szabhatnának? Jó, oké az az ő területük és valamilyen szempontból meglehet őket érteni, mert csak magukat védik, de akkor is. Ez olyan, mint az a bizonyos határ nem a La Pushi part lenne hanem mondjuk Forks belvárosa. De mindegy is, annyi a lényeg, hogy ha valaki jön akkor megvédem a vámpírokat és megszidom az alakváltókat. Még csak nem is igazi farkasok. Ch...
És ha Jacobbal találkozom, megköszönöm neki, hogy összejött Bellával. Igazán nagy szívességet tett meg nekem ezzel a cselekedetével.
Megmosolyogtam a saját gondolataimat és a kezemet Edward kezébe fűztem. Rámnézett, megpuszilta a fejemet ás átkarolt.
- Kár, hogy nem látom a gondolataidat.
Csak úgy megjegyezte én pedig nem feleltem rá. A házunk garázsához érve beütöttem a biztonsági kódot, mire a garázsajtó felhúzódott és megpillantottunk 3 kocsit és pár üres helyet.
- Nos egyszer itt lesz az enyém is.
- Milyet szeretnél?
- Óh, nekem igazán megtenné egy Peugeot bármelyik fajta csak coupé legyen. Vagy egy Cadillac Escalade - mosolyogva vállat rántottam és kiszúrtam apu Mercedes Benzét. Csodás darab. Imádok benne utazni. Edward követve a pillantásom halkan füttyentett.
- Ez igen. Azzal megyünk? - kérdésére a válaszom heves bólogatás volt. - Egyébként az Escalade igen férfias autó. Nem tudlak benne elképzelni.
- A férfiaknak mindig jobbet csináltak. Mindenből. Autó, telefon... stb. Nem érdekel. Bár egy Peugeot felé jobban húz a szívem - drámaian felsóhajtottam, majd leakasztottam a falról a Merci kulcsait. Megpörgettem az ujjamon és Edwardnak dobtam. - Gyerünk Edward. La Push vár bennünket!
- Ugye nem gondoltál bele, mekkora bajba sodorsz?
- Hmm nem ismersz te még engem - kacéran rámosolyogtam és beültem a kocsiba.

***

Leállította a motort és gondterhelten nézett rám. Fittyet hányva a tekintetére kiszálltam a kocsiból és a part felé kezdtem sétálni. Edward követett. A lélegzetvételei nyugtalanságról tanúskodtak.
- Csigavér - suttogtam neki és lefelé húztam. Épségben leértünk és a víz felé kezdtem szaladni. Lemenőben volt a Nap és így az egész csodálatos tájképet mutatott. A távolban a magas szikla, és ahogyan nekicsapódik egy-egy hullám.... a lassan hullámzó víz és annak csillogása, mindezt tetőzte a hangulatos narancssárgás színbe öltözött égbolt. Csillogó szemekkel néztem Edwardra, és jókedvem egy csapásra eltűnt. Edward tőlem pár méterre az erdőt pásztázta és máris támadó pozíciót vett fel. Lemondóan sóhajtottam és elmorogtam pár kedves szót. Edward felé indultam, hogy megnyugtassam és a vendéget illessem pár keresetlen szóval.
- Maradj mögöttem! - utasított Edward, én pedig mit sem törődve melléléptem. - Elle! Lépj mögém!
- Nyugodj meg. Csillapítsd le a véredet itt ma nem lesz harc! - morcosan tekintettem rá, mert idegesített a közöttük folyó vita és bosszúskodás, simán elrontották vele a ragyogó kedvemet. - Beolvasok ennek a farkasnak, amiért elrontotta a kedvemet - felhorkanottam, majd Edward felé intéztem a következő kérdést, látva a reakcióját és testhelyzetét: - Netán nem Jacob Black látogat meg bennünket? - a kíváncsiság hangneme inkább ment át gúnyba. Tudom, hogy Bella miatt érez ekkora ellenszenvet a fiú iránt és ez egyáltalán nem tetszik nekem, sőt egyenesen féltékeny vagyok, ha erre gondolok.
- De igen - az öszöneire hallgatva elém lépett és vicsorogva morgott.
- Edward Cullen! - szóltam rá, majd magam mögé "rejtettem" és előre indultam.
- Danielle hova mész? Gyere vissza veszélyes az erdőben! Jacob most dühös mert megérezte a jelenlétemet. Szét is téphet! - jött utánam, persze nem igazán figyeltem rá.
- Merre? - makacsan néztem a szemeibe csípőre tett kézzel. A tartása kiegyenesedett, megrökönyödött tekintettel nézett rám majd maga mellé eresztette kezeit.
- Te most... mit... hogyan... miért? - nyögdécselt és zavartan nézett rám mire felsóhajtottam.
- Beszélni akarok vele, rólad, Belláról és erről az egész vitáról ami köztetek folyik. Nem tudom kit öltetek meg közülök, vagy ők közületek de biztos vagyok benne hogy évszázadokkal ezelőtt történt és igazán fátylat boríthatnátok a múltra, Edward. Semmi értelme ennek a kicsinyes civakodásnak lásd be te is.
- Persze, tudom, de nem szeghetem meg a szabályt.
- Már régen megszegted, édes - mosolyogtam rá. - Már akkor megszegted amikor belémszerettél! - nem tudom miért mertem ennyire nyíltan kimondani, mikor még ő sem mutatotta felém ki az érzelmeit ilyen mélyen, mint a teljesen odaadó szerelem. Meglepetten felvonta a szemöldökét én pedig elfordultam tőle, hogy ne kelljen a szemeibe néznem. - Ne haragudj... nem akartam ezt így kimondani. Nem is gondoltam komolyan. Ah inkább hagyjuk - felsóhajtottam és előrefelé indultam. Meglepetésként ért a hűvös kar a derekamon. Magához húzott és a nyakamon éreztem a lehelletét.
- Azt hittem olvastál a gondolataimban. Ha nem szeretnélek... nem kezdtem volna veled. Ha nem szeretnélek, bizonyos szempontból... nem akartalak volna megölni, és nem engedtem volna a kísértésnek. Ha nem szeretnélek, nem kértem volna engedélyt az apádtól, hogy látogathassalak és itt maradhassak 3 napra. Ha nem szeretnélek, nem vágynék annyira arra, hogy vámpírrá válj és szeretkezzünk. Engem is meglepnek ezek a tények, hidd el. És próbáld elfogadni, hogy ezentúl egy szerelmes vámpír lesz az árnyékod és követni fog bárhová - a keze simogatta a derekamat, a teste nekifeszült az enyémnek, éreztem a lélegzetvételeit, kitágult szemmel hallgattam őt végig. Amint eljutott az agyamig az amiket mondott megfordultam és az ölébe vetettem magam. A karjaimat átkulcsoltam a nyakán, a lábaimat a derekán és a nyakába hajtottam a fejem. A vallomásától lassú örömkönnyek csorogtak végig az arcomon és a füléhez hajoltam.
- Én nem tudom ilyen körülményesen leírni, úgyhogy maradok a régimódi szeretlek-nél. Szeretlek Edward Cullen - megpusziltam a nyakát, a füle tövét, az arcát, az állát, majd a száját. Végül megcsókolt.

- Ti mit kerestek itt? - Jacob végre elért hozzánk és boldog mosollyal ugrottam ki Edward karjai közül.
- Figyelj jóbarát beszédem van veled - indultam volna felé, de Edward elkapta a karomat. Bíztatóan elmosolyodtam, mire elengedte a kezemet.
- Mit keres ez itt?
- Figyelj rám Jacob, rendben?
- Te kivagy?
- Jaj Krisztusom ne viselkedj már úgy, mint egy értetlen kisgyerek! - csattantam fel és bosszúan dobbantottam egyet a lábammal. - Elsősoron Edwarddal megakartam szegetni a ti kis egyezményeteket, és úgy látom ez sikerült. És lenne pár kedves szavam ehhez az egészhez. De először is szeretném neked megköszönni azt, hogy kitartottál Bella mellett és kiverted Edwardot a fejéből! Igazán hálás vagyok érte - mosolyogva bólintottam felé, mire eleresztett egy kisebb mosolyt.
- Sok munkám volt vele...
- Igen nekem is, de már csak én töltöm ki a gondolatait. Igaz? - kérdeztem meg hátrafordulva.
- Persze! - mosolygott boldogan, de nem jött közelebb.
- Szóval... nem értem miért féltek ennyire Edwardéktól. Tudom, hogy csak védeni akarjátok magatokat tőlük, de figyelj 18 éve élek vámpírok között és még egyser sem támadtak rám. Megérteném, ha emberi vérrel táplálkoznának, de nem. Vegák. Úgymondd. Milenne, ha félretennénk az egyezményt és új lappal indulnánk? Évszázadok teltek el valami rossz óta, felejtsétek el és hagyjátok abba a vitát. Mellesleg... ti is ugyanolyan veszélyesek vagytok, mint a vámpírok, szóval nem tartom fairnek határokhoz szabni a vámpírokat míg ti nyugodtan mehettek ahová csak akartok. Kérem felbontatni a szerződést és barátságot kötni a vámpírokkal! És örülnék, ha ezt ti kezdenétek... - mutattam a két meglepett férfira.

4 megjegyzés:

  1. Wooow.. Jól kiosztotta a lapokat..
    Edward végre szerelmet vallott (L)
    Áhh.. neméri itt abbahagyni... Most milesz itt?:O:O
    Nagyon jólett.
    Puszi, Judit

    VálaszTörlés
  2. Jól beszélt az asszony! :P :D
    És jóbarát? Xd ez meg honnan jött? Ez beletetted, vagy már benne volt xd Nem emlékszem XD
    Király feji volt:D Jöjjön a kövi :D
    Bazz, még egyszer elolvastam az uccsó mondatot, és arra emlékszem xD Akk csak a Jóbarátra nem xD
    ÁÁ, olyan édik voltak Ellék:D Áá, kövit, kövit, kövit!!!
    Siess vele!(vagy már megvan írva? xD)
    Puszim♥

    U.I.: Nem baj, hogy aranyos, akkor sem komázom Alex-et XD(Nem tudom, hogy jön ehhez a törihez, csak mondtam xD)

    VálaszTörlés
  3. Judit, nagyon szépen köszönöm aranyos vagy. : D Majd holnap meglátod mik lesznek. xd

    Gicus... hát.. az benne volt és hát az olyan közvetlen éshátja. jóbarát. :D
    Megvan írva, itt azért biztosak a részek csak néha a kedvtelenség miatt csúszok. : $

    Ui.: ne emlegesd már többször, hogy nem szereted csorro gyereket. fáj a lelkemnek azon része amely alexet testesíti meg. : $ :D no. de amúgy ízlések és pofonok :)

    nincs gáz azért mert azt merted írni, hogy bazz... ismerek én csúnyábbakat is. :P

    csókollak mindkettőtöket :)

    VálaszTörlés