23. rész

Sziasztok!

Ide is megérkeztem, meghoztam a következő részt! :)
A másik blogomban kiadtam magamból mindent, szóval ide már nem tudok mit írni : D

Bocsánat, amiért nem jelentkeztem korábban, kicsit zűrös hetem volt. Házújítás van, kerítés, színezés stb., szóval.. ha gépeztem azt este és olyankor sem írtam, hanem sorozatokat néztem. Nos igen. Nagy soroatfüggő vagyok ám.:D

Na.

Élvezettel teli olvasást, cseppet lapos rész lett, sajnálom.
Öm... ne féljetek kommentárt írni, nem fogok megharagudni érte, ígérem.:)

csók.



Danielle

Edward tényleg bement órára Adammel együtt. Én pedig végiguntam még egy matematika órát, de túléltem. Azon gondolkodtam miként bírjam szóvá Adamet az esküvőjéről és... az... én eljegyzésemet is felakartam hozni. A bátyjám reggel elég rossz állapotban volt, és az előző "utálokvámpírlenni" téma is betett nála, szóval szeretném őt megnyugtatni. De félek, hogy ha beszélek vele ezekről, csak mégjobban felzaklatnám. Az én eljegyzésem pedig... szóval... Edward megígérte, hogy elvesz feleségül, és megkér normálisan... de már 3 hét telt el az incidens óta és semmi. Értitek? SEMMI!! Kezd aggasztani, hogy talán meggondolta magát, de ha nem gondlta meg magát és mittudomén csak gyűrűt keres... és hozzá megyek feleségül... és vámpírrá változom és kiderül nem lehet gyerekem... akkor, hogy az ördögbe fogok úgy élni vele, hogy nem mutatom ki Edwardnak mekkora baromságot műveltem? Mármint nem az a baromság, hogy majd hozzámegyek... hanem, hogy maaaajd vámpírrá változom?! Ahh... de erről felesleges beszélni is... elég ha csak magamat marcangolom. De akkor is aggódom. Mint minden normális EMBER tenné ezt a helyemben.. Jójó... Nyugalom Danielle! Nincs ok a pánikra... ne pánikolj. Gondolj Adamre és a gyötrelemre az arcán ami reggel volt... nyugtasd meg... magadat helyzed háttérbe. Most nem Te vagy a fontos..
Jézusom kezdek bedilizni magamhoz beszélek E/2-es személyben!! Edward teljesen megváltoztat.
Szerencsére Adam megérkezett Edwarddal együtt. Kinn álltunk az udvaron egy kis körben és nem szólalt meg egyikünk sem. Én a földet néztem. Aztán rájuk, majd vissza le a földre. Majd úgy döntöttem, úgy teszek, mintha most jöttek volna ide.
- Jééé sziasztoook! - köszöntem lelkesen és lendületesen felemeltem a karom, körbeintettem és gyorsan magam mellé csaptam. Átszaladt mindkettőjük arcán egy-egy mosoly.
- Szervusz kedves - biccentett Edward.
- Hugocskám... elmentek otthonról? - kérdezte Andy mézes-mázos hangon.
- Kedves, hogy kérdezed... és majdnem igazad van! - mutattam rá. - Ugyanis egészen ideáig magamban beszéltem - varázsoltam felé egy eszméletlenül széles mosolyt.
- Igen, fogtam is néhány mondatfoszlányt - nézett rám Edward nekem pedig kiült az arcomra az ijedtség.
- És pedig? - kérdeztem halálraváltan.
- Öööö.... olyasmik voltak, hogy... esküvő... Edward... Adam gyötrelmes arca... nyugalom Danielle... Most nem Te vagy a fontos... Igen drágám azt hiszem csak ennyi. Velem kapcsolatban mire is gondoltál? Az Esküvő és Edward egybefügg? - nézett rám nagy szemekkel, mégis teljesen kedves volt a tekintete.
- Nem... Adam esküvőjére gondoltam ami 1 hét múlva lesz. Rád pedig... hogy... hogy... azzz mindegy, az én magánügyem - öltöttem rá nyelvet.
- Na de kérlek én nem tartozom a magánügyedbe? - nézett rám meglepőde.
- Ez nadekérlek egy fogós kérdés, mert tekitnve, hogy a szerelmem vagy iigggeen... de azt is tekintsük már, hogy a Magánügy szóban azért van a Magán szó - hangsúlyoztam ki - mert az csak egyetlen emberre tartozik mépedig... MAGAMRA! - na ezt nagyon kihangsúlyoztam. Egy röpke, ám de széles mosollyal az arcán ölelte át a derekam, és puszilta meg a homlokom.
- Na azért... okos légy ám nekem - heccelt vigyorogva mire vállba ütöttem, de aztán vissza is dőltem hozzá.
- Biztos, hogy velem akarsz jönni? - nézett rám bizonytalanul Adam. - Nem akarom megszakítani eme aranyos cívódást.
- Áh, semmigond. Igen veled megyek, mert ha vele - mutattam Edwardra - megyek, akkor az alig 15 perces útból 1 órás lesz - villantottam ki tökéletes fogsorom. - Ugye érted bátyus, miért téged választalak? - vonogattam a szemöldököm.
- Értem, persze, hagyd ezt abba - nézett rám enyhe grimasszal. - Mármint a... ezt a... az eszelős vigyort. Hagyd abba! - takarta el a szemét gyerekesen.
- Rendben. Kire várunk? Ja igen.. Audreyt és Sophiet hazahoznád Edward? - rebegtettem felé a szempillám.
- Tudod, hogy igent mondanék... de csak... ja nem. Igen persze.
- Igen nem igen? - néztem rá összevont szemöldökkel.
- Azt hittem csak a Volvó van itt, de nem, mert Rose is külön jött.
- Ténnnnyleeeeg - esett le - Megmondanád neki, hogy pontban 3-kor felveszel elviszel magatokhoz és elmehetünk vásárolni? - továbbra is bájosan néztem rá. Halkan felsóhajtott és beletúrt csodálatosan tökéletes frizurájába.
- Természetesen.
- Köszönöm drága egyetlen cuncimókus virágszálam! - becézgettem nyilvánosan, hangosan... és vigyorogva. Gyorsan elhúzódott tőlem és fütyörészve nézelődött körbe, hogy én ugyan nem hozzá beszéltem, de aztán elkezdett nevetni visszajött és gyorsan szájoncsókolt. - Jólvan.. maradjon szimplán az Edward.
- Megegyeztünk - elengedett, biccentett Adam felé és sarkonfordult. - Ó, Dani! - fordult mégis csak vissza és kiabált felém. A homlokomra csaptam és sötéten meredtem rá. Tudta, hogy utálom ezt a nevet és rajta meg apun kívül nem tűröm meg senkinek, hogy így becézzenek.
- Tessék? - morogtam hangosan.
- Ja semmi... elfelejtettem! - legyintett és indult meg.
- Bekaphatod! - kiabáltam utána.
- Szeretleeeek! - kiabált vissza úgy, hogy hátra sem nézett és feltartotta a kezét, miszerint ő köszön nekem.
- Eszement - ingattam a fejem és a cipőmre szegezve a tekintetemet halkan nevetgéltem.
- Ugye tudod, hogy... az egész suli előtt kiabálta, hogy szeret? - kérdezte Adam és mutatta nézzek körbe, mert mindenki döbbenten pislog felénk és az elhadaó Edward felé.
- Igen - sóhajtottam boldog mosollyal az arcmonon - Tudom. És borzasztóan jólesik - mosolyodtam el és belekaroltam Andybe. - Menjünk Andy.. vigyél haza.
- Adaaaaaam.
- Andyyyyyy.
- Daniii..
- Most verekedni akarsz? - kérdeztem elszakadva tőle és löktem rajta egyet. Hangosan felnevetett és betuszkolt a kocsijába.

Amint beültünk a kocsiba szemerkélni kezdett az eső, de ezen már nem lepődtem meg. Londonban is hozzászoktam. Felvettem a fűtést, mert Adamnek köszönhetően kezdtem nagyon fázni.
- Na... miről is szerettél volna beszélni velem? - kérdzte halkan, ugynis tudta, hogy nem a legboldogabb téma következik.
- Tulajdonképpen... rólad - nyögtem ki - Nem akarlak felzaklatni.. egyáltalán nem, csak nagyon aggódom miattad.
- Mégis miért? Nincs nekem semmi bajom - próbált meggyőzően mosolyogni, de csak egy olyan nagyon furcsa mosoly született belőle. Eggyüttérzően megfogtam a karját és bíztatóan megszorítottam egy kicsit.
- Ne hazudj nekem Adam. Tudom, hogy nincs veled minden rendben. Jó, múltkor, teljesen magad alatt voltál azért, mert nem lehetsz ember... Ma meg... Ma reggel pedig Adam azt hittem történt valami hatalmas baleset vagy valami ami ennyire mélyen érintett. Közben meg arról van szó, hogy az esküvő miatt aggódsz, ami őrültség mert minden rendben van. Komolyan erről van szó?
- Én... én tényleg igazat mondtam.
- Andy.
- Tényleg. Komolyan. Olyan, mintha egy ostoba, érzelgős, kamasz gyerek lennék akinak hangulatingadozásai vannak és túlteng benne a tesztoszteron és ez teljesen megbolondítja. De nem tehetek róla. Mostanában olyan, mintha egy kicsit távol lenne tőlem mindenki. De mindenki. Szóval érted... olyan távoli mindenki, nem érzem, hogy valaki is mellettem van. Olyan.. nagyon rossz érzés. És próbálok uralkodni felette így csak ritkán jön elő, de az előző héten nagyon sűrűn volt ez az érzésem és biztos vagyok benne ha tudnék sírni akkor egész héten begubózva a szobámban sírtam volna, mint egy pólyás csecsemő. Nem értem miért van ez. Egyszerűen nem értem. Egy hét múlva megnősülök.. ismét. Mégis a feleségemet olyan távolinak érzem, mintha egy óriási szakadél állna kettőnk között és az Istennek sem tudnám átugrani.
Teljesen megleptek a szavai, szinte letaglózott. Tudom, hogy konkrétan nincsen lelke a vámpíroknak, de most mégis csak arra tudtam gondolni, hogy Adamnek lelkigondjai vannak, szóval, hogy lelkibeteg. Üres szemekkel néztem rá és életemben először nem tudtam, hogy mit mondjak neki.
- Andy... Andy milenne ha beszélnél erről Carlislenak? - kérdeztem csendesen, mert előre gondoltam mi lesz a reakció.
- Lehet, hogy megkellene tennem - ismét döbbenten pillantottam rá és láttam mennyire ideges és milyen erővel szorítja a kormányt.
- Tudod... erre nem tudok mit mondani, csak azt, hogy ezt Sophienak is mondd el, és hidd el, hogy változtatni fog ezen és annyira melletted lesz, hogy a sarkadban fog lihegni és a végén már az lesz a baj - mosolyodtam el mire ő is elmosolyodott. Pár percig csendben maradtam majd újra megszólaltam. - Mikor.. 14 voltam. Szóval nekem is ilyen gondjaim voltak. Mindenki olyan idegen volt és nem tudtam... szóval nem éreztem, hogy hozzám tartoznak és nem tudtam velük beszélni.
- Igen. Emlékszem - bólintott.
- Gondoltam... szóval... nekem akkoriban Ryan nagyon sokat segített. Neki mindent elmondtam és ő velem volt, megoldotta a problémáimat és nem hagyta, hogy magamat marcangoljam. Azért mondom, hogy beszélj Sophival mert egy társ nagyon sokat tud segíteni... és.. tudom, hogy elcsépelt szöveg, de Andy - néztem rá és ő is rámnézett - Én mindig itt leszek neked, ugye tudod?
- Igen. Tudom, és köszönöm.
- Ezt nem kell köszönnöd. És az esküvős dolog? - váltottam témát.
- Ja az úgy volt, hogy tényleg megijedtem attól, hogy mivan ha valami nem jól sül el és... és vége mindennek? Mondjuk Sophie nemet mondd. Ne nézz így rám lehetséges...
- De nem lehetséges!!! - akaratoskodtam.
- Jó. Mindegy. Rossz volt minden és már ebbe is belevittem magam. Tiszta hülye vagyok, TUDOM, hogy minden rendben fog menni! - mondta határozottan, jól megnyomva a tudom szót és nézett rám magabiztosan.
- Na, ez a beszéd! Hol voltál eddig Adam Profenty? - nyomtam puszit az arcára.
- Vándoroltam a messzi, messzi, messzi gondolatokban.
- Ilyet többet ne csinálj.
- Megpróbálok uralkodni magamon - nevette el magát.
- Na azért... Ne hozz szégyent a Profenty névre - súgtam neki bizalmasan, mire csak vigyorogva megciskizte az oldalam, mert a sebváltón volt a keze és csak azt érte el.

Amikor hazaérve kiszálltunk az autóból szépen a hátára vetettem magam ő pedig készségesen cipelt be a házba. Utánunk pár perccel érkezett meg Sophie és Audrey is Edward társaságában. Aki most kivételesen nem miattam jött. Jó, hozzám is de az most csak másodlagos volt. Ő apuhoz jött. Legalább 10 percig diskuráltak valamiről amit nem értettem és nem hallottam így vállat vonva felbattyogtam a szobámba, hogy letegyem a táskám. Leérve még mindig apuval és anyuval beszélgetett az ebédlőasztalnál. Körbeforgattam a szemem, odakartam menni hozzájuk de anyu felvette a jelentőségteljes pillantást, amiről tudtam, hogy nem rám tartozik az amiről beszélnek.Átsétáltam a nappaliba, bekapcsoltam a tv-t és mesét kezdtem nézni rajta. Feliratos japán mese vagyis anime ment, ami köztudattan a kedvencem így rátapadtam a képernyőre, koncentráltam a szövegre és a képre és élveztem a mesét. Mivel az egész japán volt, nem hallgattam nagy hangerőn, és amikor bejött Edward azt hittem szívrohamot kapok, de megjegyezre, hogy azt hitte tényleg bediliztem, hogy magamban nevetgélek, ugyanis nem hallotta a tvt. Na itt értetlen pillantásokat lövelltem felé, de nem firtatta a helyzetet levetette magát mellém, feldobta a lábát a dohányzóasztalra és átkarolta a vállam. Fapofával meredt a képernyőre, majd rám.
- Japán mese?
- Anime!! Nem mindegy.
- És mi a különbség a kettő között?
- Fogalmam sincs, de ez anime!! - makacskodtam karba tett kézzel. Lehúzott maga mellé, énis felraktam a lábam az övéi mellé és nekidőlve felsóhajottam. Simogatta a vállam és irtó jól esett.
- Bezzeg 100 évvel ezelőtt... még tv-m se volt, nem hogy japán anime! - méltatlankodott mire felkuncogtam. A mellkasára raktam a kezem és csendre intettem.
- Maradj csendben. Neten régebben láttam az összes részt, szóval most örülök, hogy újra látom. A következő részben a csaj már terhes lesz, de nem attól akibe szerelmes, és az aki meg belé szerelmes és a gyerek apja, elveszi őt feleségül, de a lány nem lesz boldog, mert a lány szerelmes abba a fiúba aki viszonozza is az érzéseit, viszont nem az övé a gyerek így nem tud mit tenni. Elvégre, ő nem tudja eltartani, kezdő zenész a másik tag, a nagyarc meg azért nagyarc, mert teherbe ejtette a csajt, így végleg az övé és mert híres zenész és tele van pénzzel. Na mindegy, szerintem akkor is együtt maradhatott volna a csaj meg a szegény gyerek dehát.. nem én írtam a forgatókönyvet... és tovább nem tudom mert az utolsó részekről lemaradtam.
- Akkor, hogy láttad végig? És ha majdnem végig láttad akkor mi érelme megnézni mégegyszer? Ha tudod mi történik?
- Most kössél belém azért is te szemétláda... mi értelme van elolvasni egy könyvet kétszer? Egy filmet mi értelme van megnézni többször is? Azért mert jó. És gyermeteg lelkemnek ez kitűnő, szóval maradj csendben és olvass. Éld bele magad Nana világába - sóhajottam fel és helyezkedtem még egy kicsit.
- Ühhüm.. szóval Nana a címe.. hány éves voltál amikor ezt láttad?
- Először 14, és amikor töltöttem a 15-öt előtte egy hónappal láttam félig. És most megint.
- Ahhha. Szóval ez kamaszkorod egyik...
- Élményem, igen. Akkor is meghatározó volt az életemben. Csomót sírtam meg nevettem rajta. És amúgy meg tök reális meg minden ahhoz képest, hogy egy mese.
- Anime - javított ki mire mosolyognom kellett.
- Igen szóval, szerintem elég valósághű az egész és nem az a tipikus habostorta cseresznyével a tetején típusú alkotás. Olyan igazi.
- Rendben. Na, nézzük Nana ne okozz csalódást! - mutatott a tv-re és puszilta meg a homlokom. Jólesően bújtam hozzá mégjobban, és figyelmet a tv-t, vele együtt.

Egészen így ültünk - feküdtünk, ez eléggé meghatározhatatlan - a sorozat végéig, vagyis egy óra hosszáig, majd az órára pillantva láttam, hogy fél 3 lesz pár perc múlva. Mondtam Edwardnak, hogy nyugodtan menjen haza én tanulok majd jöjjön vissza, de ragaszkodott ahhoz, hogy figyelemmel kísérje a tanulási technikámat. Sóhajtva egyeztem bele, és megfenyegettem, hogy ha nem tesz úgy, mintha ott sem lenne akkor nem tehet több éjszakai látogatást kereken 3 napig! Ezt véresen komolyan vette így lefeküdt az ágyamra és meg sem szólalt addig amíg kész nem voltam. Megcsináltam a matek házit és a nyelvtant, irodalomból elolvastam a feladott költő életrajzát kétszer majd vissza felmondtam és végül a törit vettem elő. Mivel órán aláhúzgáltam a lényeget nem volt nagy dolgom, csak bemagolni. Összeolvastam magamban, majd hangosan majd visszamondtam úgy, hogy csak néhányszor néztem bele a könyvbe. Megkértem Edwardot tegyen fel kérdéseket a leckével kapcsolatban és én válaszolok rájuk. Nem firtattam volna a dolgot ennyi ideig, de éreztem, hogy én leszek a következő felelő holnap és nem akartam a véletlenre bízni. Edward feltett úgy 10 kérdést, na ebből vagy 8-ra tudtam a választ a maradékban bizonytalan voltam, így kértem Edward segítségét. Végülis fél 4-re lettünk készen, de azt mondta nem baj, ha késünk. Edward megdícsért, hogy ügyesen tanulok és hatékonyan, nem húzom az időt, mint más korombeli fiatal, szóval ügyes vagyok emellett még okos is és büszke amiért én vagyok a barátnője. Azért lettünk fél 4-re készen, mert legalább 10 percig csókolgattam a dícséretek miatt, amit kissé tovább vitt így már ágyon fekve nyugodtan, kényelmesen csókolóztunk, majd egy ügyes mozdulattal legurítottam magamról és lefelé vettem az rányt. Mégsem akartam egy órát késni és a ruhásboltokat járni estig, bár apuék nem haragudnak, ha későn érek haza, mert tudják, hogy jó kezekben vagyok. De akkoris. Leszaladtunk a földszintre, szóltam anyunak, hogy elmentem Rosalieval megvenni a ruháinkat az eskövőre és nem tudom mikor jövök.
Azt mondta azért csinál nekem lasagnét, úgyis tudja, hogy éhes leszek. Körbepuszilgattam az arcát amiért ilyen isteni anyuka, majd kiviharzottunk Edwarddal a kocsijába.
Eszembe jutott, hogy mit beszélgetett olyan bőszen apuval és anyuval, de úgy gondoltam, majd elmondja, ha akarja én nem erőszakoskodom, hiszen megbízom Edwardban és biztosan a javamra válik az egész dolog, vagy tényleg nem akarja, hogy beleüssem az orrom, mert ne adj Isten veszélyes vagy valami hasonló. A francba így méginkább kíváncsi vagyok rá.
Próbáltam szóval tartani Edwardot hogy terelje el a gondolataimat, de ő meg elég szűkszavú volt - mint általában mindig - így nem sokat segített rajtam, de végülis nem volt hosszú az út a Cullen rezidenciáig - mindössze 2 perc, ennyi mégis elég volt, hogy azt higyjem van valami baj amit nem akarnak nekem elmondani.